... és tessék pár kép a kis barátaimmal, szeretem őket nagyon

szeretlek Robinson Tours

Kérlek, ne haragudj kicsi blogom, de egyszerűen még a környezetemben élő emberekre sincs elég időm, ezért hanyagoltalak oly nagyon sokáig. Tudom, hogy nem szép tőlem, de az élet most nagyon pörgőssé vált, amibe nem fér bele az, hogy leüljek a gép elé, és meséljek.

Most különleges alkalom van, mert ma este nem terveztem semmit, és talán úgy néz ki, hogy már több munkám sem lesz, szóval most tudok írni egy picit arról, hogy mi is történik mostanában. Mesélhetnék ezer dologról, mert olyan élményeim voltak, mint még ezelőtt sosem. Búvárkodtam palackkal a tenger mélyén, utaztam hajón, voltam bolgár esten, csináltam reptéri transzfert, fogadtam utasokat, becsekkoltam utasokat, ügyeleteket tartottam, kórházba rohangálok emberekkel, megtaláltam életem szerelmét egy doktorbácsiban ... rengeteg minden jó történik. Elég sokat dolgozunk, mert 0-24-ben van munkaidőnk hétfőtől vasárnapig. Persze nem azt mondom, hogy soha nincs semmire időnk, csak a napok nagyon korán kezdődnek, és nagyon sokára fejeződnek be. Viszont közben annyi minden jót csinálunk, hogy annyira élménydús itt az élet, amilyen korábban soha sem volt. Amikor Szófiában laktam, akkor azt hittem, hogy ott a legjobb, és az az év volt életem legjobb éve. Hát most, hogy itt vagyok Naposparton, el kell, hogy áruljam, hogy a közelében sem járt ennek, amit most érzek. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy olyan emberekkel dolgozom együtt, akiket nagyon nagyon szeretek. Jó persze, van köztük olyan, aki nem túl szimpatikus, de vele hála az égnek nem is nagyon kell együtt dolgoznom. Viszont vannak olyanok, akiket nagyon szeretek. Fura, mert csupán kicsivel több, mint egy hónapja vagyunk együtt, de mégis valahogy távol az otthontól itt egymásnak nyújtjuk a család melegét, a barátok szeretetét, a törődést és odafigyelést, és ettől az egész olyan jóvá válik. Boldog vagyok itt, azt hiszem ezelőtt sosem szerettem semmit annyira, mint most itt ezt az életet, a munkát, a munkatársaimat, a barátaimat. Arra nincs időm, hogy képeket ide is rakjak, ezért nézzétek a facebook-ot, ott általában láthatók új dolgok. Az a helyzet, hogyha van egy pici időm, akkor inkább lefekszünk aludni, vagy beszélgetünk, együtt vagyunk, nem pedig gép elé ülünk, így még anyáékkal sem tudok beszélni, vagy írni. Bár ha őszinte akarok lenni, akkor be kell hogy valljam, semmi és senki nem hiányzik otthonról. Itt megvan mindenem, amire szükségem van. Azt el sem hiszitek, hogy milyen tündéri főnököm van. Nekem még életemben ilyen drága kis főnököm sosem volt. Eddig is szerettem minden munkahelyemet, de ez mindennél jobb, mert itt szeretjük egymást, és nagyon jó érzés az, hogy elmegyünk egymás mellett, és mindig van, aki megölel, megsimogat, mond egy-két jó szót, ezek számomra mindennél többet érnek. Szeretem az életet, a kis munkatársaimat, a kis főnkömet, a Fekete-tengert, a homokot, a napsütést, a jó levegőt, a kis Peugeo 206-ost, a lamináló gépet, a nyomtatót. Nagyon jó itt nekem, és azt szeretném, hogy ez sose érjen véget!