Gondolatok

Körülbelül 2 hónapja jöttem el Napospartról, és még a mai napig úgy érzem, hogy csak pár napja volt, és pár nap múlva indulhatok is vissza. Olyan, mintha az időérzékelésemet korlátozná a tudatalattim, hogy jobban érezzem magam. Egyáltalán nem mondhatom azt, hogy rossz itthon, mert már rátaláltam arra a módra, hogy jól érezzem magam. De azt be kell vallanom, hogy az első pár hét kegyetlenül rossz volt. Aztán kitaláltam magamnak, hogy elköltözök Budapestre, és ettől a gondolattól már hirtelen sokkal jobban voltam. Volt valami célom, amit el szerettem volna érni. Ekkor jött a szerbiai program, ami módosította a terveimet. Szerbiában hallottam egy EU projektről egy makedón sráctól, aminek rögtön ott Leskovacban utána is néztem. Aztán, amikor haza jöttem, elkezdtem kicsit utána járni a dolognak, majd nagyon rövid gondolkodás után eldöntöttem, hogy beadom a pályázatomat. Bár számomra ismeretlen program volt, de mivel már rengeteg YIA projektben részt vettem, ezért a nemzetközi ügyek közel állnak hozzám, ismerem őket, megbízható hátterű dolgok. Mindez idő alatt elkezdtek állásinterjúkra behívni. Hazajövetelem után az első 2-3 hétben rengeteg helyre beadtam a pályázatomat. Csak Budapestre, de nem igazán válogattam, a lényeg csak az volt, hogy ne könyvelői munka legyen. Főleg irodai munkák voltam, amihez szívem szerint nem túl sok kedvem volt, de akkor még totál azon pörögtem, hogy Budapestre akarok költözni. Szóval elkezdtek behívni interjúkra, aminek egy-egy percig örültem is, de inkább csak azért, mert megfelelőnek tartott valaki egy adott pozíció betöltésére, azonban volt egy megérzésem, ami nagyon erős volt, és arra ösztönzött, hogy ne menjek el ezekre a helyekre, így én sorra vissza is mondtam a meghallgatásokat. Gyerekkorom óta vannak megérzéseim, amikre szoktam hallgatni. Van, amikor rossz dolgokat érzek meg. Van, amikor jókat. Ezekre nem tudok magyarázatot adni, csak úgy vannak. Többségében olyanok ezek, mintha szólna valaki, hogy amit terveztem, az nem biztos, hogy jó, és inkább valami mást csináljak. Ezt nevezhetnénk bizonyos szintig félelemnek is valami iránt, mert ahhoz hasonló érzés, de még sem az. Mert ezt nem valami külső hatás váltja ki, hanem mintha valaki bennem szólna saját magamnak. Aztán beadtam a pályázatomat üzleti erasmus-ra. Azt hiszem, hogy mindenki ki tudja találni, hogy melyik országba… természetesen Bulgáriába. És amikor írtam az üzleti tervet egészen jól meg tudtam győzni magam arról, hogy a gondolatimban létrejött vállalkozás a valóságban is életképes lenne, így megteremthetném a megélhetésemet. Elkezdtem hosszú távon gondolkozni. December 6-án kaptam meg a hivatalos levelet arról, hogy bent vagyok a programban, és mehetek Szófiába. Fogadó szervezetem egy bolgár utazási iroda. Már ők is beadták a pályázatukat a bolgár erasmus központba, de valamiért nem látom az online rendszerben a céget. Írtam nekik egy levelet, amire még nem kaptam választ. Ez egy picit zavar, mert eddig mindig 1 napon belül válaszoltak. Remélem hamarosan minden rendben lesz. Januárban vagy februárban kezdek attól függően, hogy mikor kapja meg Magyarország a szükséges pénzt az EU-tól. Nagyon örülök ennek a programnak, mert olyan tanulást tesz lehetővé, ami tapasztalati úton juttatja a résztvevőket tudáshoz. Nem pedig iskolapadban ülve. Sosem voltam híve a formális oktatásnak, de ebbe most ne menjünk bele.

A lényeg, hogy elvileg pár hét múlva megyek vissza a Balkánra, csak rendeződjön minden a bolgár irodában is.

Jelenleg mindennapjaim nagy részét a babázás teszi ki. A legkisebb tesóm, Lottika tegnap lett 3 éves. Tüneményes egy teremtmény. Úgy gondolom, hogy nagy részben miatta élvezem azt, hogy itthon lehetek. Jó, még hozzá járul Robi és Brigi is. De rajtuk kívül egyáltalán semmi értelme nem lenne Magyarországon lennem. Azért azt be kell vallanom, hogy iszonyatosan jó érzés volt azokkal a barátaimmal találkoznom, akik az elmúlt hónapokban költöztek Szófiából Budapestre, és most újra találkoztam velük. Egészen különös érzés az, hogy megismerek és megszeretek embereket a világ egy másik pontján, utána pedig valahol teljesen máshol ismét találkozunk.

Ugyanakkor az új barátok öröme mellett jelen van a régi barátok elvesztésének fájdalma is. Ha az ember 1,5 évet távol van a szülővárosától, akkor bizony már nem meg olyan könnyen a vissza illeszkedés egy teljesen más életbe. Az EVS és a tengerparti munka dinamikájában nagyon hasonló tevékenység. Rengeteg tennivaló, sok új barát, pörgés, új helyek, új tevékenységek, új tapasztalatok. Aztán belecsöppenni egy kisvárosi semmittevésbe sokkoló tud lenni. Azonban ez is egyfajta lehetőség a tanulásra. Egy lehetőség arra, hogy saját magam kiismerve ezt a helyzetet is kezelni tudjam. De visszatérve még egy pár szóra a barátokra. Érdekes, hogy van egy ember, akivel a kapcsolatom nagyon jó lett a távollét miatt, ugyanakkor több ember, akiket legjobb barátaimnak hittem teljesen vagy részben elveszítettem. Úgy tűnik, hogy az idő és a távolság pontosan kirajzolja azt, hogy kik is valójában a barátaim, és kik azok, akik csak annak tűntek. Rá kellett döbbennem arra, hogy olyan embereket tartottam/ talán tartok még most is fontosnak, akik valójában nem foglalkoznak velem, és csak saját céljaiktól vezérelve volt rám szükségük. És most, amikor nekem lenne szükségem barátokra, akik mellettem állnak, mert néha egyedül érzem magam, most sehol nincsenek. Viszont ezzel egy időben az is pontosan kirajzolódott, hogy ki az, akinek fontos vagyok, és semmit nem vár tőlem. Ez pedig hatalmas boldogságot jelent számomra.

Az elmúlt hetek voltak életem első olyan időszaka, amikor nem kellett semmit sem csinálnom. Először nem igazán értettem azt, hogy a sorsnak mi is a célja azzal, hogy ennyi pihenést kaptam. Aztán lassan kezdtem rájönni, és élvezni ezt. Soha korábban nem volt ennyi időm arra, hogy gondolkozzak. Sokat vagyok Lottikával, de nem mindig együtt játszunk, mert saját maga is jól elvan csak a közelében kell lenni. Ezalatt az agyam folyton pörög, és teljesen szerteágazó dolgokon gondolkozom. És egyszer csak azon kaptam magam, hogy rengeteg dologra rájöttem, és rengeteg kérdésre választ kaptam. Úgy kaptam válaszokat múltbéli dolgokkal kapcsolatban, vagy egyéb kérdésekre, hogy senkivel nem beszéltem, egyszerűen csak hagytam, hogy az agyam menjen az önmaga útján, és mintha a saját magam gyártotta korlátokat lerombolva túl jutottam volna a határaimon, és elértem volna egy olyan pontra, ahol egyszerűen minden érthetővé válik. Ennek hatására elkezdtem írni egy könyvet, de nem vagyok túl kitartó ember. Illetve az a baj, hogy mindent azonnal akarok, és eredményeket akarok látni, így 18 oldal után abba hagytam, mert lassan halad. Lassan gépelnek az ujjaim, miközben az agyam rettentő gyorsan gondolkodik, így inkább úgy döntöttem, hogy inkább hallgatója leszek önmagamnak. Nem tudom, hogy másnak is így van-e, de az én fejemben folyton rohangálnak a gondolatok, és saját akaratomon kívül jönnek. Mondjuk én ezt nagyon élvezem.

Mivel sok időm van, ezért természetesen több időm jut internetézésre is. Mondjuk korlátozott időkeretben, amikor Lottika alszik. Aki ismer, az pontosan tudja, hogy soha nem játszok számítógépes játékokkal, nem csinálok olyan dolgokat, amiket teljesen haszontalannak találok. Könyvet olvasni nem szeretek, viszont az interneten rengeteget olvasok. Cikkeket, tanulmányokat mindenféle témakörben, ami épp érdekel. Aztán valahogyan olyan helyekre keveredtem, ahol érdekesebbnél érdekesebb könyvekre bukkantam, amiket el is olvastam. Most már egyre inkább kezdek arra rájönni, hogy nem olvasni nem szeretek, hanem eddig nem találtam meg azt a témát, amit szívesen olvastam volna. Az iskolában mindig baromságokat olvastattak velünk, amik engem egy cseppet sem érdekeltek, és semmi haszna nincs annak, hogy egy rakat kötelező olvasmányt kiszenvedtem. Most viszont rátaláltam olyan könyvekre, ami felvilágosított arról, hogy vannak olyan emberek, akik ugyanúgy gondolkoznak, mint én. Kezdem jól érezni magam, hiszen az, ahogy én látom a világot nem teljes hülyeség (kevés emberrel osztottam meg eddig a gondolataimat, és azok is hülyének néznek általában). Most álmos vagyok, de holnap, vagy a napokban még visszatérek, és elmondom, hogy milyen könyveket olvastam. Talán másnak is érdekesek lehetnek.

Eddig a blog írása számomra egyenlő volt a Szófiában való tartózkodással, de most úgy érzem, hogy vannak gondolataim, amiket szívesen megosztanék másokkal, viszont csupán két ember van a földön, akiknek beszélnék róla, de ők most épp nincsenek velem, és nem is szívesen rabolnám az idejüket, mert nagyon hosszú lenne az, ha minden gondolatomat megosztanám. Így aztán inkább leírok pár dolgot.