Ne légy szomorú, bár lehet, hogy az élet most nehéz.
Feltornyosult hullámok, és mindegyik feléd lenéz.
Gondold át, hogy miért lehet, hogy pont most és téged ér
A sok-sok gond, mit úgy érzel, hogy végtelenbe lépve kél.
Nem baj az, ha elveszett vagy, nem baj az, ha elveszel.
Hiszen nem lesz mindig ez így, előbb-utóbb megleszel.
Céljaid, ha nem találnak, ne gyötörd ezért magadat.
Hagyd, hogy teljenek a napok, hagyd lebegni önmagad.
Két vállad van, nem huszonnégy, ne cipeld más gondjait,
Csak a saját terhedet vidd, és azt is csak holnapig.
Minden hajnal új napot hoz, minden nappal új reményt,
Hogy tudj küzdeni, fel ne adni egy gyönyörűbb holnapért.
Kicsi szíved tárd ki néha, s adj magadnak így erőt.
Szárnyalj végig múlton-jövőn, suhanj át erdőt-mezőt.
Ne gyűjts minden rosszat össze, ne halmozd fel magadban,
Szárnyra kelve szórd az égre a problémát a magasban.
Fogadd el önmagad így is, ez is része létednek,
Van a világon sok ember, kik ugyanígy éreznek.
Normális ez is, mi most van, normális, csak oly nehéz,
De feladni sosem fogod, erős vagy és tettre kész.
S ha majd átnézel a falon, s ha felnyitod a szemedet,
Meglátod a sok szép dolgot, ami végig követett.
S látod majd, kik veled vannak, hogy mennyire szeretnek,
A bánatod, s a gondjaid egy pillanat alatt elfelejted.