Döntések

Miért van az, hogy bárhogy is döntsek, az másoknak – vagy nekem mindenképp fájdalmas lesz?

Ha most újra visszamegyek Bulgáriába, akkor teljesen összetöröm a nagymamám szívét, anyukám is szomorú lesz, és úgy érezném, hogy cserbenhagyom a családomat. Újra itt hagyom a kistestvéreimet, és ha lehet, még jobban elszakadok a barátaimról. Hát fura ezt mondani, mert már nem nagyon van itt barátom. A távolság és az idő hihetetlen mód meg tudja ölni a barátságokat. Illetve nem is, mert azok, akiknek tényleg fontos vagyok, azok ugyanolyan közel állnak hozzám. Vagyis ők a barátaim. Csodás érzés, hogy van ilyen ember, de rettentően elszomorító, hogy azt hittem több van.

Viszont ha nem megyek el, akkor abba én tönkre megyek lelkileg. Bár ezt sem tudhatom pontosan, és persze én is tudom, hogy lenne olyan helyzet, amelytől jól érezném magam Szentesen is. Jelenleg nem vesznek körül ilyen tényezők.

Néha igazán fájdalmas, hogy úgy érzem, hogy ketté kéne osztódnom ahhoz, hogy mindenhol meg tudjak felelni, hogy senkinek ne okozzak fájdalmat. Ilyen képességgel még nem rendelkezem.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz döntéseket hozni.

Teljes bizonytalanság van bennem. Mert tudom én azt, hogy fiatalabb már nem leszek, ideje lenne, hogy a jövőre is gondoljak. Lassan most már meg kéne ülnöm egy helyben, és el kéne kezdenem megalapozni a saját vállalkozásomat, hogy a későbbiekben megélhetést biztosítsak magamnak és a családomnak is. De most ebben a pillanatban egyáltalán nem látom és nem érzem a jövőt. Egyszerűen csak szeretnék szabad lenni, és felelősség és gondok nélkül szeretném élni az életet. Persze nem csak a lábamat szeretném lóbálni, szükségem van arra, hogy legyen munkám, mert munka nélkül teljesen hasztalannak érzem magam. De azt is tudom, hogy már nem vállalok el bármilyen munkát, mert ami emberileg vagy lelkileg megnyomorít, arra nekem nincsen szükségem. Szeretnék mókás, változatos, élvezetes munkát. Szívesen csinálnám azt, amit a nyáron, még akkor is, ha lehet hosszú távon bele pusztulnék, de legalább élvezném.

Ó, bárcsak lenne valaki vagy valami, ami most segítene rajtam. Fogalmam sincsen, hogy mit kéne csinálnom. Legyek még türelmes, és maradjak Magyarországon, hátha lesz valami? Vagy ne törődjek másokkal, egyszerűen csak fogjam magam, és menjek vissza Szófiába? Ott jól érzem magam, azzal nincs is gond, viszont ott is csak akkor fogom magam jól érezni, ha lesz munkám. Mert ha csak naphosszat otthon fogok egyedül üldögélni, és várok majd arra, hogy délután legyen, amikor a kis barátaim már nem dolgoznak, akkor nagyon hamar azt is meg fogom utálni.

Most annyira bonyolultnak tűnik minden. Nem tudom, hogy mit kéne csinálnom. Minden döntésnek van előnye és hátránya is. Oh, mi lenne a legjobb? Mondja meg valaki nekem, mit tegyek? Segítsetek!