minden nap tanulunk valamit, mókás az élet

Az elmúlt 1-2 hetem maga a káosz - nagyon érdekes megélni, és tetszik minden egyes perce. Felköltöztem Budapestre (munkám még nem volt ott, de úgy éreztem, mennem kell). Nem volt egyszerű, de találtam egy albérletet, felvittem a bőröndjeimet és egy pillanat alatt nagyvilági ember lettem. Az ezzel kapcsolatos jó érzés igen gyorsan tova szállt, s ha nem csak egy napra van ott az ember, akkor már nem is olyan jó hely ez a Budapest. Az emberek furák, mindenki mint az őrült rohan, csúnya alakok mászkálnak, amitől egyáltalán nincsen biztonság érezem, sok a szegény hajléktalan, és valahogy olyan hideg-rideg távolságtartás lebeg az emberek szemében, mintha már az élet öröme rég kiveszett volna belőlük.
Az albérlet nem volt jó, így pénteken átpakoltam a cuccaimat egy kedves barátnőmhöz - az ég áldja az ilyen jó embereket, akik segítenek, ha kell. Pont jókor volt ez így. És valahogyan mintha azt sugallná az élet, hogy nem kell Budapesten lennem - nem tudom, most jó érzés Szentesen lenni, de persze mivel a fővárosban van az iskolám, ezért február közepéig két bázison élem az életemet, és igazából ez tetszik is nekem. Korábban úgy gondoltam, hogy felmegyek, és haza sem jövök majd, csak az ünnepek során, de rá kellett jönnöm, hogy ez így nagyon nem lenne jó. Imádok a kistestvéreimmel lenni, mert egy teljesen más világba repítenek, ahol nem kell semmin sem aggódni, ahol nincs múlt és jövő, csak épp az számít, amit az adott pillanatban teszünk. Most egy nagyon kellemes lelki nyugalom van bennem, amit el nem cserélnék semmiért sem. Tökéletesen alakul az élet - zűrzavarosan tökéletesen. Már jó ideje rájöttem, hogy rengeteg dolog van, amit most nem értek, de a jövőben mindenre megkapom a választ, ha rendesen figyelek. Nem is tudom, hogy miért akarok ezt vagy azt csinálni, mikor úgy sem én irányítom ezt az egészet. Teljesen mindegy, hogy mi történik, hiszen tanulni és fejlődni minden egyes pillanatból, minden egyes megélt helyzetből lehet. Semmi más feladatom nincs, mint engedni az életnek, hogy tanítson.
Szeretném már a saját irodámat megnyitni, de minden bizonnyal nem állok még rá készen, ezért ütköztem akadályokba ezzel kapcsolatban. Szóval csak lépésről lépésre fogom felépíteni, úgy hogy mindent átgondolva, az alapoktól építem fel a váramat. Az első ehhez az iskola. Igyekszem megtanulni a lehető legtöbbet - nem csak a tananyagot, hanem szeretnék elolvasni minél több turizmussal kapcsolatos könyvet. Eddig az internetről töltöttem le sok mindent, de talán ideje lenne elmennem egy könyvtárba is. Nagyon régen voltam már utoljára könyvtárban, valahogyan az internet világa olyan egyszerűvé tesz mindent, pedig könyvet olvasni - igazi, fizikai formájában - nagyon jó! Aztán, ha elvégeztem az iskolát, akkor utána a következő lépés a pályázat lesz. Na erre jó lenne már időben rákészülni, mert enélkül nem tudom, hogy hogyan fogok belekezdeni. Tökéletes munkát kell végeznem. S talán ez az a lehetőség, amin keresztül megértem azokat, akiknek eddig segítettem pályázatokat írni. Bár magamnak, vagy az egyesületnek is írtam sok pályázatot, de semmi nem volt létfontosságú, csak egyszerűen szerettünk volna egy programot, volt egy ötletünk, és ennyi. Ha sikerül rá pénzt szerezni megvalósul, ha nem, akkor pedig nem, semmi gond nincs belőle. Most viszont a cégem nem tud megvalósulni enélkül a pályázat nélkül, szóval ez most tényleg komoly dolog lesz számomra. Utána még kb. egy év, és ha minden jól megy, akkor már nem sok idő, és az álmomnak élhetek.
Manapság munka területén semmi más nem vonz, és nem is tudom elképzelni magam más területen. Beleszerettem a Balkánba, a turizmusba, a fura utasokba, az iszonyatos őrületbe, a fejetlenségbe, a rohangálásba... elmebeteg egy dolog a turizmus, de szeretem, mindennél jobban. S meg is fogok tenni mindent azért, hogy ebbe az irányba haladhassak.
Viszont céljaim elérése még nem indokolja azt, hogy elhanyagoljam azokat, akik fontosak az életemben. Igyekszem jó lépéseket tenni, és bízom benne, hogy helyesen cselekszem mindig, amikor csak lehet. Meg kell tanulnom a hirtelen jött napról-napra változó ötleteimnek ellenállni, és meg kell tanulnom türelmesnek lenni. Ez jó feladat, tetszik az, ahogy érzem, hogy képes vagyok önmagam legyőzésére és irányítására. Igazán jó móka az élet!

E világot boldogan itt hagyni

Remélni, százszor hibázni,

Indulni, esőben elázni,

Dalolni fenn a magasban,

Sárban, napban, az avarban.

Elmenni, messze elvágyni,

Örömet százszor megjárni,

Jót, csak csupa jót kívánni,

Türelemben mindent kivárni.

Napsugarat magammal hordani,

Körülem a falakat elbontani,

Soha meg nem torpanni,

Őszintén mindent elmondani.

Kérések nélkül segíteni,

Könnyeket gyorsan letörölni,

Ölelni, szorosan ölelni,

Kacagva, boldogan nevetni.

Kedvesen, tisztán szeretni,

Hagyni másokat elmenni,

Mindenkit rögtön elfogadni,

E világot boldogan itt hagyni.

Légy büszke tettedre!

Ne sírj, hát nincs miért szíved fájjon,

Ne sírj, hisz minden csak egy múló álom.

Szárítsd fel arcodon lecsorduló könnyed,

Legyél vidám, s érezd, az élet könnyed.

Indulj! Mi kell még? Nincs mire várnod!

Hogy lásd a szépet, a lelked ki kell tárnod!

Búskomor felhők, és lágy esőcseppek,

Sehol, soha ne vegyék el kedved!

Ne tartson vissza se testvér, se barát.

Az életed a tiéd, nem más szabja rád.

Ki nem akar engedni, ki magához láncol,

Az nem téged félt, csak önmagáért lángol.

Ne hagyd, hogy bárki célod elvegye,

Ne hagyd, hogy a kedved a kudarc letörje.

Légy bátor, és indulj el már végre!

Ami a múltad volt, annak itt legyen vége!

A szíved már erős, már volt összetörve,

Nincsen most semmi, mi tovább gyötörje.

Egyedül is boldogulsz, ne ülj rettegve!

Bármit is tégy, légy büszke tettedre!

keressünk munkát...

Miss controller holnap állásinterjúra megy :) hát kettős érzések ezek, mert egyrészt persze szükségem van munkára, mint minden embernek, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez a munka kell nekem. Szívesebben élnék Budapesten, mint itt, de nem baj, nem kell most nekem ezen hezitálnom addig, amíg nem látom őket. Aztán majd eldöntöm, hogy mi is lesz.
Elég érdekes megélnem ezt a mostani heteket. A zavaros bizonytalanság, de közben az édes semmittevés egyvelege. Egyik percben még lelkesedek valamiért, két perc múlva meg már valami teljesen másért. Rájöttem, hogy mennyi minden érdekel, és szinte bármilyen helyzetbe bele tudom magam képzelni.
Eldöntöttem, hogy mostantól kezdve nem parázok azon, hogy akkor Szentes vagy Budapest. Illetve nem érdekel, hogy most rögtön találjak munkát. Egész egyszerűen csak azt követem, ami jó. Ha valami tetszik, jól érzem magam, akkor az jó, és minden egyéb mást igyekszem elkerülni. Az elmúlt napokban, vagyis két hétben egy csomó időt elpazaroltam felesleges aggódásra, és elsiklottam dolgok mellett. Tegnap és ma kint a szabadban töltöttük a napunkat Lottikával. Szikrázó napsütés, kacagás, virágok és bogárkák, nagyon jó volt. Ha az élet adott egy lehetőséget pihenésre, hát akkor kihasználom úgy, hogy a legjobban érezzem magam.
Október végére minden esetre ki kell, hogy derüljön, hogy merre is az arra, és meg kell találnom a tökéletes budapesti kuckómat is, ahol az elkövetkezendő fél évemet fogom tölteni. Nagyon várom már, hogy újra szabad legyek ... a sok kis lakótárs nélkül. Persze jó ez is, csak már nem úgy, mint régen gyerekkoromban.
Hamarosan jelentkezem, hogy mit ügyeskedtem. :)