óriások eltaposnak, hangyabolyban elhagyottak

Hmm, meglepődök magamon. Egyszer úgy érzem, hogy milyen király lesz már Bulgáriában lenni, és várom, hogy újra találkozhassak a kinti bandás társakkal, és elképzelem, ahogy ott vagyok, és olvasgatom az interneten a kinti dolgokat, a programokat, és látom magam a jövőben. Ugyanakkor jön a másik érzés, ami sokkal erősebb, hogy nem akarom itt hagyni az életem. Itt kell hagynom a családomat, a barátaimat, a munkámat, a városomat, az otthonomat, az életemet. Senkihez és semmihez nem fogok tartozni, és ez rémisztőbb, mint bármi. Nem tudom, hogy hová megyek, kikkel leszek, mit csinálok majd, és mit érzek. Ez az egy év érdekes utazás lesz, de nem csak fizikai síkon, hanem méginkább mentális síkon, és ez az utazás már el is kezdődött azzal, hogy ezek az érzések kavarognak bennem. Pszichoanalizálni fogom magam, és megosztom veletek agyament dolgaimat. Biztosan lefárasztalak majd benneteket, de itt senki nem szól bele abba, hogy mit mondok, és szabad utat engedhetek mindenféle gondolataimnak.