Talán most majd kicsit jobban lesz időm, és tudok írni ide is, mert az elmúlt hetekben egy kicsikét el voltam úszva. A Film Fesztiválon a munkánk több részből tevődik össze. Van egy reggeli műszak, amiben én minden nap benne voltam. Itt az volt a feladat, hogy reggel 9-kor összegyűltünk a városközpontban, ott leszállítottak nekünk több ezer újságot, amit ki kellett hordani különböző éttermekbe, mozikba, kulturális intézetekbe, szállodákba. Ezeknél ketten, vagy hárman voltunk. Ha hárman voltunk, az jó volt, mert ilyenkor általában délután kettő kürül végeztem, már persze akkor, ha közben nem kellett sajtótájékoztatón ülnöm. Ha ketten voltunk, az már ütősebb volt, mert akkor reggeltől este 5-ig jártam a várost, és ilyenkor már úgy elfáradt a lábam, hogy úgy éreztem sírni tudnék. A reggeli műszakon kívül voltak még a sajtótájékoztatók, amikor is nem volt elég résztvevő, és ezért nekünk, önkénteseknek kellett minden nap beugrani. Egyszer csak kaptam egy telefont, hogy dobjak el mindent, és futás a Matti-ba, mert nincs ember. Ami azért elég gáz szerintem. Jönnek az emberek Kanadából, Olaszországból, Franciaországból, azt hiszik, hogy híres rendezők, és sokan kíváncsiak rájuk, közben pedig csak önkéntesek ülnek ott, akiknek kiadták utasításba, hogy úgy kell tennünk, mintha érdekelne, mintha jegyzetelnénk, mintha fényképeznénk őket. Hát azért ezt a részét annyira nem csíptem, mivel csupán egy pár volt angol vagy francia nyelven, a többiből meg annyira nem sokat értettem, ráadásul értelmetlennek tartottam az ott eltöltött órákat. De hát ez volt a feladat, hát ezt csináltam. A legidegesítőbb mégis az volt benne, hogy mondjuk a város szélén voltam egy étteremnél, de várnom kellett volna 10 percet csupán, hogy kinyisson, és leadjam az utolsó adag újságomat, amikor hívtak, hogy azonnal, rögtönk fussak be központba, mert sajtókonferencián nincs közönség. Ez tiszta szívás volt, hiszen utána buszozhattam vissza. De az biztos, hogy a végére olyan profi utat, és logisztikai rendszert alakítottam ki, hogy mindenhol, ahol csak lehetett ott trolit, villamost, buszt használtam, így minimálisra csökkentettem a gyaloglást, viszont még így is nagyon fárasztó volt. Viszont ennek vége, mert most már újságot nem kell hordani. Bár azért ezt szerettem, a szállodákban és éttermekben aranyos volt a személyzet, és kicsit mindig volt lehetőség beszélgetni velük. Déltől/délután kettőtől/ vagy csak késő délutántól kezdődtek a filmek a város nyolc különböző mozijában. Ilyenkor az volt a feladat, hogy megszámoljuk a nézőket, információval lássuk el őket, válaszoljunk a kérdéseikre, figyeljük a belépőjüket, majd mindent jelentsünk. Általában minden redben volt. A filmek kezdete után 15 perccel mi is bemehettünk, és megnézhettük a filmeket. Hát mit mondjak, elég szörnyű alkotásokat láttam, melyekre még belépő sem volt (biztos tudták, hogy senki nem venne rá) így már a végére oda jutottam, hogy inkább játszottam a tableten, mert tényleg néha szörnyű alkotások voltak, amiken elgondolkodtam, hogy ki az a bolond, aki erre pénzt és időt áldoz, hogy egy szar filmet csináljon. Voltam például a román sajtótájékoztatón, ahol angolul beszéltek és az tanulságos volt. Négy filmrendező volt jelen Romániából, akik közül kettő a végére teljesen összeveszett. Arról kellett nyilatkozniuk, hogy miért van az, hogy senki nem néz román filmeket sem náluk Romániába, sem pedig az egész világon. Erre az egyik fickó azt mondta, hogy az a baj, hogy nekik a román valóságról kell filmet csinálni, mert az embereket az érdekli. Ha csinálnának valami olyasmit, mint az amerikai filmek, akkor nem néznék meg az emberek, mert nem tudnának vele azonosulni. Erre a nő mondja, hogy ez nincs így, hiszen a jó filmeket nagyon szeretik az emberek, az amerikai filmek éppolyan népszerűek ott is, mint bárhol a világban, és a mozikban is fizetnek ilyenekért az emberek. Aztán azt mondta, hogy az egyetlen baj, hogy bénák vagyunk, és szar filmeket csinálunk, amit még mi magunk sem néznék meg, ezért miért csodálkozunk azon, hogy nincs hozzá közönségünk. Hát erre megfeküdtem, megdöbbentett az, hogy ő is látja a valóságot, de tényleg igaza volt. Aztán ezen összeveszett egy fickóval, aki azt mondta, hogy mi művészetet csinálunk, nem csak egy romantikus vígjátékot, amit itt nem nézne meg senki. Ha már láttatok román filmet, akkor tudjátok, hogy tényleg gáz, amit ott alkotnak. Itt most láttam mindenféle filmet: románt, olaszt, spanyolt, franciát, angolt, kanadait, amerikait, szerbet, törököt, macedónt, portugált, meg még ki tudja, hogy mit. A lényeg az, hogy nem véletlenül az amerikai filmeket nézzük. Tényleg elmebeteg alkotások voltak. A horrortól a fogyatékosokról szóló dokumentumfilmen keresztül az állatokról szóló vígjátékik nagyon sok filmet láttam, és egy kezemen meg tudnám számlálni azt, hogy melyik lenne, melyeket még egyszer megnéznék. Egy film volt, amin viszont nagyon felhúztam magam, pont egy román, ami egy srácról szólt, aki a Dunán átúszva akart elszökni Romániából, végül Szerbiába jutott, de az egész filmben a magyarokat szidták, mind a határőrök, mind a rendőrök, mind a film főszereplői. Nem tudom, hogy miért kell olyan filmet csinálni, amiben egy másik nemzetet szidjuk, és csodálkoznak rajta, hogy a magyarok nem szimpatizálnak velük. Szemetek, ekkor nagyon haragudtam a románokra.
A legjobb a filmfesztiválon az, hogy találkoztam két olasz önkéntessel egy lány és egy srác, akik most érkeztek csak Szófiába egy évre. Szimpik, úgyhogy beszélgettünk, bandáztunk, és még biztosan fogunk is. Ők egy hónapon keresztül csak a bolgár nyelvet tanulják napi 6 órában, és áprilistól egy siket-néma intézetben fognak dolgozni. Ezért fontos, hogy megtanulják a nyelvet mert ott sokan szájról olvasnak. Annyira jó lenne egy ilyen helyen dolgozni. Szeretném megtanulni a jelnyelvet, talán majd egyszer lesz rá lehetőségem.
Innentől kezdve már nem lesz ennyire fárasztó munkám, mivel ezen a héten, és a jövő héten csak a mozikban kell dolgozni, és most már csak este 6-tól vannak filmek éjfélig, így napközben ismét visszazökkenek CVS-hez.
Van egy nagyon jó hírem is, amitől olyan boldog lettem hétfőn. Van egy színházi társulat, ahol vannak EVS önkéntesek, akik jó barátaim. Ők kisgyerekeknek, főleg óvodás korúaknak csinálnak előadásokat, ezen kívül pedig tűzzsonglőrködnek, pantomimeznek, meg mindenféle érdekel dolgot tanulnak. Mondtam nekik, hogy mennyire jó lenne egyszer, ha el tudnám vinni a nevelőotthoni kis picúrokat, de ez nem látszott egyszerűnek, mivel a színi társulat vezetője ragaszkodott az 5 levás (kb. 650 Ft) belépőhöz. Szegény csórikáimnak semmi pénze, hogy tudnának kifizetni bármennyi összeget is. De Bori nagyon szupi volt, és elintézték, hogy mehessenek a gyerekek. Így most vasárnap délelőtt mehetnek a gyerekek. Persze még ehhez kell pár hivatalos papír a nevelőotthonból, meg kis szervezés az utazásukhoz. Meg az is gond egy kicsit, hogy azokat a gyerekeket (7 évtől felfelé) akikkel én dolgozom minden vasárnap templomba viszik, így még ezt meg kell beszélni az igazgatónővel, de vannak a 7 év alattiak, akik még nem járnak templomba, így lehet, hogy ezeket a gyerkőcöket fogjuk vinni. De annyira király, hogy részese vagyok annak, hogy a picúrok kicsit jól érezzék magukat.
Vettem egy új cipőt, egy száras tornacsukát, ami rózsaszín és lila, nagyon tetszik.
Találkoztam az NDK parkban Dél-Koreai emberekkel, velem egykorú srác és lány. Ültem a padon, egyszer csak oda jöttek, és elkezdi mondani a srác bolgárul, hogy "tanulunk bolgárul és szeretnénk beszélni veled egy kicsi". Hát jól van mondom, biztos bolgárnak néz, és gyakorolni akarják a nyelvet. Erre én angolul válaszoltam, mivel az nyilvánvaló volt, hogy nem bolgárok, kis vágott szeműek, szóval gondoltam, beszélnek angolul. Érette is amint mondtam, de csak bolgárul folytatta. Aztán elkezdett valamit gagyogni, de nem értettem mit mond, kértem, hogy beszéljen angolul. Erre előkapja a bibliáját, addig észre sem vettem, hogy biblia van a kezében, és valamit arról beszél. (szerintem ilyen Jehova tanúi bolgár-koreai változatban) Szóval mondom neki, hogy én nem vagyok vallásos, és nem hiszek a bibliában leírtakban. Aztán előkapta a kis tabletjét, hogy mutathat-e nekem egy kis filmet, hogy bebizonyítsa, hogy isten létezik. Hát mondom, jól van, mutasd nyugodtan, mert épp volt két órám még mielőtt mennem kellett volna a moziba. Végül is a film a világ teremtéséről szólt, a hét napról. Erre megmagyaráztam neki az én látásmódomat, és felhívtam a figyelmét azokra a tényekre amelyek teljesen valótlanok, és lehetetlen dolgok a bibliában. Erre már köpni-nyelni nem tudott, csak pislogott. Hát bennem emberére talált. Aztán megköszönte az időmet, és tovább állt. Szegényke, megingattam hitében. :)
A legjobb a filmfesztiválon az, hogy találkoztam két olasz önkéntessel egy lány és egy srác, akik most érkeztek csak Szófiába egy évre. Szimpik, úgyhogy beszélgettünk, bandáztunk, és még biztosan fogunk is. Ők egy hónapon keresztül csak a bolgár nyelvet tanulják napi 6 órában, és áprilistól egy siket-néma intézetben fognak dolgozni. Ezért fontos, hogy megtanulják a nyelvet mert ott sokan szájról olvasnak. Annyira jó lenne egy ilyen helyen dolgozni. Szeretném megtanulni a jelnyelvet, talán majd egyszer lesz rá lehetőségem.
Innentől kezdve már nem lesz ennyire fárasztó munkám, mivel ezen a héten, és a jövő héten csak a mozikban kell dolgozni, és most már csak este 6-tól vannak filmek éjfélig, így napközben ismét visszazökkenek CVS-hez.
Van egy nagyon jó hírem is, amitől olyan boldog lettem hétfőn. Van egy színházi társulat, ahol vannak EVS önkéntesek, akik jó barátaim. Ők kisgyerekeknek, főleg óvodás korúaknak csinálnak előadásokat, ezen kívül pedig tűzzsonglőrködnek, pantomimeznek, meg mindenféle érdekel dolgot tanulnak. Mondtam nekik, hogy mennyire jó lenne egyszer, ha el tudnám vinni a nevelőotthoni kis picúrokat, de ez nem látszott egyszerűnek, mivel a színi társulat vezetője ragaszkodott az 5 levás (kb. 650 Ft) belépőhöz. Szegény csórikáimnak semmi pénze, hogy tudnának kifizetni bármennyi összeget is. De Bori nagyon szupi volt, és elintézték, hogy mehessenek a gyerekek. Így most vasárnap délelőtt mehetnek a gyerekek. Persze még ehhez kell pár hivatalos papír a nevelőotthonból, meg kis szervezés az utazásukhoz. Meg az is gond egy kicsit, hogy azokat a gyerekeket (7 évtől felfelé) akikkel én dolgozom minden vasárnap templomba viszik, így még ezt meg kell beszélni az igazgatónővel, de vannak a 7 év alattiak, akik még nem járnak templomba, így lehet, hogy ezeket a gyerkőcöket fogjuk vinni. De annyira király, hogy részese vagyok annak, hogy a picúrok kicsit jól érezzék magukat.
Vettem egy új cipőt, egy száras tornacsukát, ami rózsaszín és lila, nagyon tetszik.
Találkoztam az NDK parkban Dél-Koreai emberekkel, velem egykorú srác és lány. Ültem a padon, egyszer csak oda jöttek, és elkezdi mondani a srác bolgárul, hogy "tanulunk bolgárul és szeretnénk beszélni veled egy kicsi". Hát jól van mondom, biztos bolgárnak néz, és gyakorolni akarják a nyelvet. Erre én angolul válaszoltam, mivel az nyilvánvaló volt, hogy nem bolgárok, kis vágott szeműek, szóval gondoltam, beszélnek angolul. Érette is amint mondtam, de csak bolgárul folytatta. Aztán elkezdett valamit gagyogni, de nem értettem mit mond, kértem, hogy beszéljen angolul. Erre előkapja a bibliáját, addig észre sem vettem, hogy biblia van a kezében, és valamit arról beszél. (szerintem ilyen Jehova tanúi bolgár-koreai változatban) Szóval mondom neki, hogy én nem vagyok vallásos, és nem hiszek a bibliában leírtakban. Aztán előkapta a kis tabletjét, hogy mutathat-e nekem egy kis filmet, hogy bebizonyítsa, hogy isten létezik. Hát mondom, jól van, mutasd nyugodtan, mert épp volt két órám még mielőtt mennem kellett volna a moziba. Végül is a film a világ teremtéséről szólt, a hét napról. Erre megmagyaráztam neki az én látásmódomat, és felhívtam a figyelmét azokra a tényekre amelyek teljesen valótlanok, és lehetetlen dolgok a bibliában. Erre már köpni-nyelni nem tudott, csak pislogott. Hát bennem emberére talált. Aztán megköszönte az időmet, és tovább állt. Szegényke, megingattam hitében. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése