lassan pakolni kéne

Azt hiszem, hogy egy kicsit aggódom. Nem tudom, hogy milyen lesz úgy dolgozni Bulgáriában, hogy egyáltalán nem fogom használni a magyar nyelvet. Persze korábban is angolul dolgoztam, de volt egy kis munkatársam, aki magyar szakon tanult, és bár soha nem beszéltünk magyarul, de valahogyan a tudat, hogy valaki tud az én anyanyelvemen beszélni, biztonságérzetet adott. Ráadásul minden héten egy napot az UKI-ban voltam, ahol meg csak magyarul beszéltem, szóval egyáltalán nem szakadtam el a magyarságtól. De most egy spanyol és egy bolgár lakótárssal, csupa bolgár munkatársakkal egészen más a helyzet. S ezt még az is tetézi, hogy gyakorlatilag minden magyar barátom haza költözött, Szandra, Dóri, Bori, Niki, Zsani, Laci. Bár ott van még Máté és Boldizsár, de azért azt nem állítanám, hogy velük túl sok időt töltöttem. Talán a megoldás az lesz a magyar nyelv hiányára, ha sokat meglátogatom az ukit. 

Persze az is igaz, hogy amikor kimentem először Szófiába akkor az ég világon senkit nem ismertem ott, és egy csomó barátom lett. Azért az önkéntes közösség egy olyan világ, ami összekötött minket, így nagyon sok külföldi barátot szereztem. Most is úgy tervezem, hogy részt veszek a CVS életében, hogy ne szakadjak el tőlük sem. Ráadásul elég közel van az iroda, szóval biztosan sok időt fogok velük is tölteni. Úgy tervezem, hogy felveszem a kapcsolatot a bolgár NA-vel, hátha van magyar önkéntes Szófiában, vagy akárhol Bulgáriában, mert jó lenne velük találkozni. Na meg persze jó lenne EVS emberkékkel is találkozni, mert az mind csupa jó fej, akikkel érdemes időt tölteni. 

Holnap lesz egy skype interjú, utána már csak a szerződést postázzák, és ahogy alá tudom írni, és küldöm vissza, akkor már indulhatok is. Szóval nem ártana elkezdeni csomagolni. Bár az elmúlt 2 évben gyakorlatilag bőröndből éltem, így a pakolás már elég jól megy. Ráadásul az igényeimet elég minimálisra csökkentettem, és megdöbbentő, hogy egyik pillanatról a másikra hogyan meg lehet változni. Korábban nem volt olyan hét, hogy ne vettem volna új ruhákat, az elmúlt két évben pedig összesen 5 ruhát vettem. Szófiában egy blúzt, és egy használt boltban egy farmert és egy rövidgatyát. Nyáron pedig egy másik blúzt és egy rövidnadrágot. Hát azt hiszem, hogy 2 év alatt ez igen jó teljesítmény. Ma már teljesen értelmetlennek érzem azt, hogy sok ruhát felhalmozzak, mert 5 pólóval, 3 nadrággal, 3 pulóverrel teljes mértékben el lehet boldogulni minden probléma nélkül. Amikor haza jöttem megdöbbentő volt 1,5 év után látni újra a régi ruháimat, de nem tudtam velük mit kezdeni, mert már annyira hozzászoktam ahhoz a pár darab ruhához, hogy itthon is ugyanazokat használom, és teljesen feleslegesnek érzem a többit. 

A helyzet csak azért lesz más egy kicsit most, mert mégis csak egy irodában fogok dolgozni, ahol nem biztos hogy melegítő gatyában kéne lenni. Hát ez lesz a legnehezebb része. soha nem értettem, hogy miért jó kényelmetlen ruhában dolgozni. Nem leszek attól okosabb, előkelőbb, mert kosztümöt veszek magamra. A külsőt megváltoztathatja, de attól még én ugyanúgy fogok gondolkozni. Ha egyszer majd megnyitom a saját irodámat, akkor csakis tornacsukában, melegítőben, farmerben, és színes pólókban fogok dolgozni, és akkor majd senki nem szólhat semmit. 

Na jó, megyek, és legalább elméletben elkezdek azon gondolkozni, hogy mit is kéne elpakolni, és esetleg mit kéne venni. 

ha átölelsz egy fát

Ma végre kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki szereti ölelgetni a fákat. Csak eddig nem tudtam, hogy ők energiát adnak nekünk, mi nekik, és ez egyensúlyba hozza a világunkat. Egészen kicsi gyerek korom óta nagyon szeretem a fákat. A mi kertünkben, és a tatáék kertjében is állandóan a fákat ölelgettem, és folyton fára másztam. Azt nem tudom, hogy miért, de én a fák közelében éreztem magam a legjobban. Hiszen olyan nagyok és erősek, pedig egyszer csupán egy picinyke magok voltak. A fák csupa titkok és varázslattal teli lények. Semmihez nem hasonlítható az illatuk, gyönyörű szép színesek, ha fúj a szél, akkor dalt dalolnak, az ágaikkal átölelnek, megvédenek.

A mi kertünkben 4 fa van, ami különös nekem. Az egyik a diófa, amit a nagypapámnak ültettek a szüli a születésekor, vagyis 1923-ban. Ez a fa jobban szeret minket, mint bármi más. Nyáron árnyékot ad, ősszel diót, télen gyűjti nekünk a havat, tavasszal pedig megóv az esőtől. Akkora nagy, olyan hatalmas, hogy a környékben ennél nagyobb fa nincs is. Erős törzse számtalan gyereket elbírt már. Szereltünk rá hintákat, köteleket, és nagyon sok időt töltöttem az ágai között. Direkt úgy nőtt, hogy kb. 2 méter magasan egy erős ág szinte ágyként funkcionál, és pont mellette van 2 más karja is a fának, ami megóv attól, hogy leessünk. Szeretem ezt a diófát, szoktam neki beszélni, és megölelgetem, meg a leveleit megsimogatom, ez a fa a legkedvencebb élőlényem. Egyszer 9-10 éves koromban leszakadt egy ág alattam, és elég magasból seggre estem, de tél volt, így nagyobb bajom nem lett. Bocsánat fa, hogy letörtem egy részedet.

Aztán a második kedvencem a cseresznyefa, ami pár évvel ezelőtt bár nagyon megbetegedett, és végül ki kellett vágni. De létezhet egy gyümölcsfánál önzetlenebb élőlény? Hiszen élete során a termésével eledelt biztosít nekünk, a virágaival gyönyörködtet bennünket, a halálával pedig tüzelőt biztosít. Erre a fára igen nehéz volt felmászni, ráadásul a törzse nagyon dörzsölős volt, többször is ledörzsölte a bőrömet. Ennél a fánál voltak a kiskacsák. Amikor 12 éves voltam, akkor tata valamit eszkábált a kacsáknak, és otthagyott pár lécet, benne hatalmas szegekkel. Én pedig, mint mindig a fákon töltöttem a napokat, hiszen nyár volt. Erről a fáról csak leugrani lehetett, mivel az első 1,5 - 2 méteren nem volt semmi ág. Szóval én leugrottam, és egyenesen a százas szögben landoltam, ami keresztül ment a lábfejemen. Azt tudtam, hogy ez így nem lesz jó, elkezdtem tele torokból üvölteni anyának, majd kihúztam a lábamat a lécből, ledobtam a cipőmet, és elkezdett ömleni a vér a lábamból. Igazából olyan sokkoló élmény volt, hogy egyáltalán semmi fájdalmat nem éreztem, csak azt láttam, hogy folyik a vérem. Természetesen a sürgősségin folytatódott a napom. Azért ez jó volt.

A harmadik fa az almafa, ami a kinti wc mellett van. Ez azért különleges, mert nagyon furán nőttek az ágai. Két ága teljesen vízszintesen nőtt, amin tökéletes tornagyakorlatokat lehet bemutatni. A rajta termő almát én nem szeretem, viszont a fán sokat ücsörögtem. Csak a leveli kicsik, és porosak, és amikor telement vele a ruhám, azt nem nagyon szerettem.

A negyedik pedig egy nagyszemű cseresznyefa, amit a nagypapámtól kaptam. Ez az egyetlen fa, amit valaha is kaptam. Imádom ezt a cseresznyét. Nem tudom pontosan, hogy mikor ültettük, szerintem középiskolás lehettem, szóval csak pár éve terem igazán, mert még eddig gyerek volt. A világon nincsen finomabb cseresznye annál, amit ő terem.

Természetesen vannak más fák is itthon, csak velük nem töltöttem olyan sok időt. De őket is szeretem. Például van egy mamutbarack fa, aminek a terméséből lehet a legfinomabb barackos gombócot készíteni. A szilvafát 2 évvel kellet kivágnom, mert szegény beteg lett. A ringló fát kb. 5 évvel ezelőtt vágtam ki, mert már ős is idős és beteg volt. Aztán van egy körtefa, amit szintén 2 évvel ezelőtt vágtam ki, mert az egyáltalán nem termett már semmit. Ja, meg van egy érdekes fa, ami eredetileg barack lenne, de tata beoltotta, mikor olyan 6 éves lehettem, így most a bal oldalán mandula nő, a jobb oldalán pedig barack. Annyira mókás, mintha félbevágnánk két embert, összeragasztanánk őket, és így is életképesek lennének. Aztán van még egy kis almafa, ami csupán pár almát szokott teremni, nagyon savanyú almákat, de ez még egy kicsi fa, talán majd pár év múlva belendül. Ja, és még van egy birsalma fa is, abból gyerekkoromban rengeteg birsalma sajtot csinált anya és mami, én pedig tonna számra ettem.

Tatáéknál irdatlan sok fa van, úgyhogy most azokkal való történeteimet már nem írom le, de ott is nagyon sok időt töltöttem.

Köszönöm fák, hogy szerettetek, igazán jó helyet biztosítottatok egy kislánynak.

S, hogy miért is írtam le mindezt? Azért mert az előbb olvastam egy cikket a fákról, amit mindjárt be is másolok ide.

"A fák gyógyereje:
Már a rómaiak, görögök és a kelta népek is ismerték a fák gyógyító energiáit, és nem kizárólag közvetve, gyümölcsök, virágok, fakérgek, különféle levelek formájában hasznosították, de rájöttek arra is, hogy közvetlenül az élő fákkal érintkezve jótékonyan befolyásolhatják az emberi szervezet energiaáramlását. Az ma már közismert tény, hogy ha az energiamező egyensúlya megbomlik, akkor a szervezet különféle betegségekkel válaszol, s amennyiben sikerül az energiaáramlást helyreállítani a tünetek elmúlnak és meggyógyulunk. Ebben lehetnek segítségünkre a fák, pontosabban a pozitív energiáik, amiket össze lehet kapcsolni az emberével.

A kúra első lépése, hogy „bemutatkozunk” a kiválasztott fának, vagyis tenyerünket hozzá érintjük a fatörzshöz. Azt mondják, hogy a hit fél gyógyulás, s ha még szeretet is társul hozzá, szinte biztos a siker. Úgy tartják, hogy a fák érzik, ha jóindulattal és békével közeledünk hozzájuk.

A fák energiaáramlása akkor jut át az emberi testbe, amikor kis terpeszbe állva háttal, teljes testtel nekitámaszkodunk a törzsnek, egyik kezünket magunk mellett, a másikat derékszögben felfelé tartjuk és igyekszünk a szép gondolatokat előtérbe helyezni. Mintegy 5 perc után megcseréljük a kezünket, majd pár perc után megfordulunk és elölről dőlünk neki a fának. Jó időben akár mezítlábasan ráállhatunk a fa gyökerére is.

A rövid kúra alatt felfrissülünk, energikusabbak leszünk, ami a fa gyógyító sugárzásának, a tiszta oxigéndús levegőnek, a relaxálásnak, netán mindezeknek együttesen köszönhető."

választás és döntés

Ma reggel talált meg a gondolat, hogy mennyire érdekes az, ahogyan egy választási helyzetben döntünk. Egy csomó befolyásoló tényező van, és minden döntésnek más-más a következménye, még akkor is, ha globálisan tekintve ugyanolyan, vagy nagyon hasonló végeredményt kapunk. De egy-egy döntés az adott pillanatban mégis máshogy hat ránk.

Ez a gondolat annak kapcsán merült fel bennem, hogy jövő héten indulok vissza Szófiába, utoljára szeptember 30-án voltam ott, mondjuk akkor csak nagyon rövid időre. Most viszont mivel 3 hónapról van szó, ezért muszáj volt lakást keresni. Alapjában véve erős meggyőződésem volt, hogy ugyanabba a városrészbe szeretnék visszamenni, ahol eddig is laktam. Aztán eltántorodtam ettől, majd inkább a központot lőttem be célomnak. Ezt követően megkeresett egy lány, aki külvárosi részen lakik, de azért nem túl messze a központtól, így sokáig ez a hely volt az esélyes. Aztán találtam egy szupi kis helyet Lyulinban, ahol eddig voltam, majd egyik barátnőm szólt, hogy van egy ismerőse, akinek egy ismerőse keres valakit a lakásába a központba. Szóval kicsit kacifántos úton, de végül a Vithosa bulvár mellett lesz a hadiszállásom. Érdekes, hogy mindegyik esetleges lakásban el tudtam volna képzelni magam, és nyilván mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai. Igazából nem gondoltam át részletekbe menőkig, hogy melyik miért lenne jó, de valahogyan úgy éreztem, hogy ez lesz a legjobb. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy az összes másik hellyel kapcsolatban volt valami negatív érzésem, ami nem feltétlenül az első pillanatban keletkezett, hanem ahogy próbáltam beleélni magam a helyzetbe, hogy ott vagyok, nem tetszett. Ezzel a lakással viszont semmi kivetnivalóm nincsen, szóval jó lesz.

Hétfőn elmegyek megvenni a buszjegyet (bár szívem szerint vonattal mennék, hogy tudjak aludni, de mivel elég rossz a csatlakozás - Belgrádban rendszeresen nem várja meg a Szófiai vonat a Budapestről érkezőt, ezért aztán ezt a lehetőséget kilőttem, repülőjárat pedig nincs). Hála az égnek megérkezett az a dokumentumom, ami szükséges ahhoz, hogy mehessek, de alá kell írni. Szóval lepostázzák, aláírom, visszaküldöm, és indulhatok is. Úgy vélem, hogy ez 1-2 nap alatt postán ideér köszönhetően Postás Pat-nek, így csütörtököt lőttem be magam indulási napnak, mert ekkor az utazás során, mint egy tér-idő kontinuumot átszelve lépek át egyszerre Magyarországról Bulgáriába, és ugyanakkor februárból márciusba. Király lesz. Szeretem azt, hogy valami fontos esemény hónapváltáskor, évszakváltáskor történik. Valahogyan ezeknek a dolgoknak van valami megmagyarázhatatlan varázsa.

Érdekes lesz pont a tavasz első napján munkába állni, és Baba Marta napon újra szófiaiként élni egy kicsit. Szóval remélem, hogy lesz csütörtökre jegy.

Már egy csomó dolgot kitaláltam, amiket szeretnék megvalósítani Szófiában. Például:
- Szeretnék megnézni legalább annyi filmet, mint ahány napot kint leszek. Nyilván elsősorban a nagyváros adta lehetőségeket használom ki, de filmek nélkül nem élhetek, ráadásul úgy is kell valami, amivel elalszok, de ha nem kéne dolgozni, akkor képes lennék napokig semmi más nem csinálni, csak filmeket nézni.
- A Szófia Film Fesztiválon el fogok menni megnézni a rövid filmeket, mert tavaly az összeset láttam, és bár tökéletesen idióta filmek, amelyek ráadásul olyan nyelven vannak, amit nem értek, de mégis van bennük valami.
- Fel kell másznom a Vithosa tetejére, hogy köszönjek a felhőknek.
- Ki fogok választani egy napot, amikor semmi mást nem csinálok majd, csak villamossal utazgatok körben a városban.
- Szeretnék venni egy rollert, és azzal fogok közlekedni, mókás lesz.
- Megkeresem a csöves bácsit, akivel mindig együtt etettem a galambokat, most már legalább tudok annyira bolgárul, hogy értelmesen beszélgessek vele.
- Valahol a városban ott kell hagynom a kézlejemet. Valahogyan ez elmaradt tavaly, de mivel utána már nem tervezem, hogy a jövőben újra Szófiában lakjak, ezért valahol ott kell hagynom egy nyomot, egy kőbe vésve, vagy valahová felfestve, felírva ... valahogyan.
- Elmegyek, és megkeresem Pacsit a kiskutyámat. Mivel a színe elég egyedi, ezért valószínűleg megtalálom, bár valószínűleg elég vad lett, mint a többi kóbor kutya, de azért én szeretném újra megsimogatni.
- Van egy csatorna, másik szerint kis patak vagy folyócska, ami átszeli a várost. Többször éreztem arra késztetést, hogy lemásszak a meredek betonfalon, le a vízhez. Ezt jó lenne megvalósítani.
- Annyi pizzát fogok megenni, amennyi csak belém fog férni, szeretem a sarki pizzás bácsi alkotásait.
- El fogok indulni gyalog, és annyi utcát végig fogok járni, amennyit csak tudok.

Most hirtelen ezek jutottak eszembe, de még úgy is lesznek mások, és majd úgy is beszámolok róla, hogy miket csináltam. :)

Emberré válás.

Ma igen érdekes írásra leltem a facebook-on, ami pont jókor talált rám. Vannak dolgok, rengeteg, amelyek megtörténnek függetlenül attól, hogy mi akarjuk azt, vagy sem. Ugyanakkor teljes mértékben hiszek abban, hogy saját akaratunk, gondolataink teremtő erővel bírnak, és kívánságaink ténylegesen megvalósulnak előbb vagy utóbb, így vagy úgy.
Jelen helyzetben életem első olyan helyzetével találkoztam, amikor valami nem az akaratomnak megfelelően történik. Vagyis még ebben az előző mondatomban sem vagyok teljesen biztos, mivel eddigi életemben történtek a dolgok, egyik a másik után, és én soha nem éreztem úgy, hogy nekem bármit is tennem kéne ezért, egyszerűen örültem minden elém táruló helyzetnek és lehetőségnek. Nem olyan régen még azt gondoltam, hogy most már Magyarországon maradok, majd mégiscsak megfogalmazódott bennem a Bulgária iránti vágy, visszatérni oda, ahol minden olyan más. De ezzel egyszerre él bennem valamiféle bizonytalanság, amit nem igazán tudok mivel magyarázni. Először azt hittem, hogy biztos csak félek a változástól, de hát ez nem lehet, hiszen engem a változás éltet. Szóval nem igazán tudom, hogy mi is az, amit most érzek, talán majd pár hónap múlva rájövök. Elvileg mára már rég kint lennék újra Szófiában, de valahogyan mindig újabb és újabb dolog jön, ami tolja a projektemet, és nem igazán tudom, hogy miért. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem küzdök kézzel-lábbal a hamarabbi kijutásért, mert hiszem azt, hogy minden pontosan időben történik velünk, nem kell, hogy siettessük a dolgokat. Most úgy volt, hogy hétfőn megyek délben fel Budapestre, és onnan az esti busszal, de várni kell egy Bizottsági döntésre, ami még pár nap - remek, imádom az ilyen fogalmakat, mint "nem sokára" "pár nap" "hamarosan"... Ha majd kint leszek, akkor leírom részletesebben a sok nehézséget, amivel szembesültem, de majd csak ha már kint leszek.

Chérie Carter-Scott:
Az emberré válás szabályai

1. Kapsz egy testet -
Akár tetszik, akár nem, földi léted egész tartalmára ez a tiéd.

2. Tanulsz -
Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, ahol mindennap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj. Talán szereted az így szerzett ismereteket, talán lényegtelennek vagy ostobaságnak tartod őket.

3. Nincs balsiker, csak tanulság -
A fejlődés próba szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A ,,sikertelen'' kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az ,,eredményesek''.

4. A lecke addig ismétlődik, míg nem tanulsz belőle -
Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formákban kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot. Miután felfogtad, továbbléphetsz a következőhöz.

5. A tanulásnak soha nincs vége -
Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád, ha megéred azt a kort.

6. Semmivel sem jobb ,,ott'', mint ,,itt'' -
Mire eljutsz ,,oda'', az ,,amott'' még vonzóbbnak tetszik.

7. Mások pusztán éned tükörképei -
Semmit sem szerethetsz vagy gyűlölhetsz valaki másban, ami ne azt tükrözné vissza, amit magadban szeretsz vagy gyűlölsz.

8. Rajtad áll, hogy mihez kezdesz az életeddel -
Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás. Tőled függ, hogy használod őket. Tiéd a választás joga.

9. A válaszokat magadban találod -
Az élet kérdéseire magadban lelhetsz feleletet. Nincs más dolgod, mint nézni, hallgatni és bízni.

10. Mindezt úgyis elfelejted.

Ó, csodaszép Február!

Ó, csodaszép Február!

Hogy csillog rajtad havas táj,

És elnézve, oly messze vágyva,

Mintha szállna,

Mintha szállna

Képzeletem héthatárba.

Megmutatod, hogy nincs vége,

Tél még itt van, hóra lépve

Szalad minden vidám gyermek.

Kicsi szemek,

Kicsi szemek,

Hópehelytől kerekednek.

De azért már te is tudod,

Hamar vége, utad futott.

Fénylő napnak sugarával

Szinte szárnyal,

Szinte szárnyal

Lelkünk tavasz mámorával.

Ó, csodaszép Február!

Szívem újra rád talál.

Hozzám ekkor visszatérve

Egyet lépve,

Egyet lépve,

Együtt kezdünk újabb évbe.

Szentes, 2013.02.03.