"Emberlelkű földeken sétál gyöngy tekintetem"

El sem tudjátok képzeli, hogy milyen jó érzés rájönni valamire, amit eddig nem értettél, csak éreztél. Hogy mi is ez, mindjárt elmagyarázom.

Tudjátok, mikor 2010-ben először jöttem Bulgáriába valami számomra megmagyarázhatatlan belső érzés volt az, hogy haza tértem. Fura volt, hiszen tudtommal soha előtte nem jártam itt, legalábbis ebben az életemben nem. Bejártam már előtte jó néhány országot, szóval nem mondhatom azt, hogy a külföld varázsa fogott meg, mégis valami arra késztetett, hogy ide kell jönnöm. S bár akkor nagyon sokan bolondnak nézték ötletemet, hogy felmondok a munkahelyemen egy önkéntes munkáért, én mégis éreztem, hogy így lesz jó, és ide kell jönnöm. Azután talán még emlékeztek - már legalábbis azok, akik olvastátok korábban is a blogot - hogy egy évvel ezelőtt, 2011 májusában írtam róla, hogy itt a bolgárok azt mondták nekem, hogy mi testvérek vagyunk, mert a honfoglaló magyarok találkoztak a bolgárok egy csoportjával, és így a magyar férfiak és bolgár nők leszármazottai a mai magyarok. Ekkor ezt csak egy mondának tartottam, hiszen emlékeim szerint mi nem így tanultuk a történelmet. Bár be kell vallanom, hogy soha nem érdekelt a történelem, és még ha tanultunk is volna ilyesmit, nem emlékszem rá, de nekem ilyen dolog nem rémlik. Aztán voltak még dolgok, például, hogy itt mindig bolgárnak néznek, és mondják, hogy olyan arcom, és bőröm van, mint a bolgároknak. S eszembe jutott az is, hogy az általános iskolában egyszer beszéltünk a különböző népekről, és ott mondták nekem először, hogy nekem szláv arcom van, de ekkor még azt sem tudtam, hogy mi az. Majd középiskolában magyar órán is azt mondták, hogy nekem olyan szlávos arcom van. S nem hagyott nyugodni a bennem lévő érzés, hogy miért lehet, hogy magyar létemre mégis úgy érzem, hogy részben ide tartozom. Ezért aztán elkezdtem történelmi műsorokat nézni, az interneten kutakodni, és beszereztem pár könyvet a magyar népvándorlásról. S végre megvilágosodtam, s most már tudom az igazságot. Szóval az eredeti magyar nép Nyugat-Ázsiában élt, s alapvetően jóval intelligensebbek voltak az ázsiai nemzetek, mint a nyugatabbra élő európaiak. Vegyük csak alapul azt, hogy ma mi a három legnehezebb nyelv: kínai, japán és magyar. A magyar szó jelentése beszélő ember, mivel a magy = beszélő, beszélni képes, ar, ara = ember, vagy embercsoport. Itt ugyebár ugor nyelvrokonainkkal éltünk együtt, akik északra vándoroltak, és ma finnek, bár nem sok közünk van sem kultúrában, sem nyelvben hozzájuk. Talán ha összehasonlítjuk a magyar és finn nyelvtani szabályokat, akkor találunk hasonlóságokat, de egyébként számos más nyelvet találunk, akikhez sokkal közelebb állunk. Azután, mint ahogy tanultuk az iskolában népvándorlásba kezdtünk. De nem foglaltuk rögtön el az Etel-közt, hanem előtte még találkoztunk más nemzetekkel, sőt egy időre le is telepedtünk a mostani hazánkhoz képest keletre, ahol az akkori ogur, ongur népcsoport élt, akik főleg bolgárok, illetve kisebb hányadban bolgár törökök voltak. Ők elszakadtak a nagy bolgár néptől, és külön válva éldegéltek. Maga az ogur szó is török eredetű, mint sok más szláv és török szó, amit magyarként használunk, és nem is tudjuk, hogy valójában azok szláv szavak, mint például a jurta vagy sátor, amikről azt hisszük, hogy eredeti magyar dolgok. Valamiért ekkor a magyarok jó kedvükben lehettek, mert ezzel a népcsoporttal nem harcoltak, barátságot kötöttek, és oda telepedtek melléjük. Ekkor, a 800-as években ez az ogur csoport már egy ideje ott csövezett, és az egész világ tudta, hogy ők az ogurok, s mivel mi később csatlakoztunk hozzájuk, így minket is közéjük soroltak, és azt a népet, aki ott lakott ogurnak hívták, attól függetlenül, hogy kb. 75%-ban a magyar nép tagjai voltak. Szóval itt rögtön megvan a magyarázat Szvetli bácsi és a többi bolgár történeteire, hogy mi testvérek vagyunk, vagyis nem csak monda, hanem valós alapja van. S mit gondoltok miért van az, hogy Magyarország semmilyen más néven nem is hasonlít a magyar nevére? Hát igen, így van azért, mert ekkor már a magyarokat nem magyarnak, hanem ogurnak hívták. Így aztán minden nyelven Hungary, Hongroi, Ungaria ... nevünk van, s ez mind azért van, mert egykoron találkoztunk az ogur bolgár, török csoportosulással. Szóval a Vereckei hágón áttörő, és az Etel-közt elfoglaló honfoglaló magyarok nem is tisztán magyarok voltak már, hiszen csupán egy részük származott az eredeti ázsiai magyar törzsből, másik részük pedig Bulgáriából jött. S itt rögtön megvan a magyarázata annak, hogy miért van köztünk is fehérebb, és kreolabb bőrű ember. Hiszen az eredeti tiszta magyarok mind nagyon világos bőrűek, a bolgárok pedig nem. Szóval ezzel magyarázatot kaptam származásomra, és arra, hogy miért lehet az, hogy egy idegen országban érzem otthon magam. Bár családfa kutatásba kezdtem, de sajnos csupán párszáz évre sikerült visszajutnom, és erről az időről mindenki tősgyökeres szentesi lakos, azonban, ha azt a tényt vesszük alapul, hogy a bolgárok főleg Dél-Alföldre, Deberecen környékére, és Budapestre költöztek a világháborút követően, ez azzal is magyarázható, hogy itt már ekkor is éltek bolgárok, és a bolgár kertészetet ekkor is művelték kis hazánkban, szóval lehet, hogy Szentesen is éltek már korábban bolgár eredetű családok korábban, és ezért jöttek ide bolgár bevándorlók később. Bár jelenleg nem tudom tényekkel igazolni bolgár származásomat, de mihelyst haza megyek Szentesre alaposabb családfa kutatásba kezdek, mert most már nagyon érdekel, hogy valójában hová is tartozom. Lehet ez egyszerűen egy ország és lakosai iránt érzett szeretet, vagy ténylegesen van múltam itt? Nem tudom, de mégis úgy érzem, hogy részben van bolgár származásom, s talán a reinkarnációim következtében vagyok most szentesi, de talán egyszer a múltban éltem Bulgáriában. Vagy az őseim származhatnak innen. Hiszen ha vesszük az anyai ágat, Takács részről mindenki kreol bőrű, és mindenki foglalkozik valamilyen szinten mezőgazdasággal. Megpróbálom felkutatni nagybátyáimat, és némi információt szerezni a levéltárból. Talán nem is magyar vagyok, hanem az ogur nép leszármazottja. 

"Ha értenélek süllyedő, ólom színű múlt idő, 

elmondanád, hogy van hazám."

Ma nagyon fontos embernek van a szülinapja ám! Честит рожден ден Móni!

Вечер на Унгария

Tegnap délután indulok be a központba, és képzeljétek el, hogy Lyulinban leszakadt a metró állomás teteje. Jó volt, még sosem láttam ilyet, beszakadt az egész rész, és ott volt egy csomó katasztrófa elhárító emberke kék ruhában, és walkie-talkie a kezükben, és valamit nagyon intézkedtek. Aztán mentem a postára és olyan szél fújt, amin Mary Poppins is repült, és én is esernyővel voltam, mert közben esett is, és egész délután utána az a dal járt az eszembe, hogy: Óó Mary keletről fúj a szél, óó Mary már igazán jöhetnél. Szeretem ezt a dal, kicsi koromban sokat hallgattam Halász Judit előadásában.

Aztán szépen fél 6-körül elkezdtek jönni az emberkék a nagyon szupi magyar estünkre, amit Dórival ügyeskedtünk össze.Először magyar néptánc volt, nagyon sokat nevettem rajta, és egy óra ugra bugra után azt kell, hogy mondjam, hogy fárasztóbb, mint aminek kinéz. Szerintem nagyon jó volt, a két tánctanár irtó cuki két ember volt, nagyon kis szimpi emberkék. Boldizsárral táncoltunk, vagy hát ezt azért túlzás annak nevezni, szóval inkább mondjuk úgy, hogy párban ugráltunk.

Körtáncot jártunk, tánctanárbácsi, tánctanárnéni, Mehdi, Mani, Gus, Kathy, Dóri, két kis magyar szakos csajszi és én.

Egyszerűen tökéletes táncos lábú tehetségek vagyunk. Boldizsár tánctanárnénivel és Judit tánctanárbácsival. De tényleg ez a legvége volt, és a táncos srác nagyon megdicsért, azt hajtogatta, hogy браво, браво. Ugye-ugye a magyar vér! :P

Hát bocsi Diana, de nem hagyhattam ki, hogy ezt felrakjam. Annyira mókás volt, hogy szegény egész este azzal szenvedett, hogy felfújja azt a lufit, de nem sikerült neki. :)

Aztán voltak magyar népmesék Dóri előadásában, na jó kissé a youtube is segített :) majd egy említésre nem méltó CVS előadás a nyári táborokról. Ez angolul workcamp, ami magyarul munkatábor, de Dóri nem szereti ezt a szót, szóval nevezzük nyári tábornak. Ezután mentünk le játszani, amikor is az "Egy perc és nyersz"-ből kiszedtem 5 játékot, és ezt csináltuk.

Jajj, meg képzeljétek már el, hogy közben volt egy telefon hívásom is, mert Rossi itt van Bulgáriában! Ó milyen király!!! S mivel nem tudtam elmenni az UKI-ból, ezért ő jött oda Kraszival együtt.

Ma voltam Magyar Intézetben, és míg a kis dolgos nép megbeszélést tartott, addig én befejeztem a pályázatot, mindjárt el is küldöm, csak még a pénzügyi tervet kell megcsinálnom, de azt már gyorsan megvan. Holnap le kell fordítanom magyarra a guide book-ot, amit írtam angolul, aztán a hétvégén meg kell csinálnom a final riportot, amihez kb. semmi kedvem nincs áááá én kirándulni akarok, nem a számítógép előtt ülni. Na de legalább annyi jó van benne, hogy jó idő van, és nagyon ügyesen hajléktalan stílusban felturbóztam az erkélyt, így legalább kint tudok dolgozni, s legalább lesz némi színem mire hazamegyek, már ha ilyen szép napos idő marad. Az út túloldalán lévő sport bolttól hoztam hatalmas kartondobozokat, szétvágtam, és kibéleltem az erkély, így lett egy hatalmas ágy, ide kihozom a párnát, számítógépet, ennivalót, innivalót, és kicsit természet közelinek érzem, legalábbis érzem a szél fújását, és látom a napocskát, meg a felhőket, s még ha nem is kint vagyok az udvaron, de mégis csak olyan egy kicsit.

Azért fura ám, hogy egy hét múlva megyek haza, és egyáltalán semmit nem érzek. Kérdezgetnek, hogy milyen érzés az, hogy haza mész, hogy itt hagyod Bulgáriát, és én nem tudok rá válaszolni, mert nem érzek semmit. Nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz az, hogy felkelek, és nem ebben a szobában vagyok, vagy nem találkozok azokkal az emberekkel, akiket itt megszerettem. Nem tudom, hogy milyen lesz, hiszen most még itt vagyok, és mindenki itt van körülöttem. Majd valószínűleg akkor fogom érezni, hogy milyen lesz máshol, ha már máshol leszek. Ha majd eljön a csütörtök, és nem megyek a Magyar Intézetbe, vagy szombat lesz, és nem megyek a nevelőotthonos gyerekekhez, vagy kinézek az ablakon, és nem látom a Vitosha hegyet. De mivel még most itt vagyok, ezért nem tudom, hogy milyen lesz. Igazából nem érzem azt, hogy haza mennék. Egyrészt azért, mert semmiképp nem fogok otthon lakni. Ha találnék valami munkát Szentesen, akkor ott leszek, majd még keresnem kell egy jó kis albérletet. De mivel eddig semmi lehetőséget nem láttam otthon, ezért nem is fűzök nagy reményeket hozzá. Szóval szerintem ha Magyarországon leszek is, akkor is valahol máshol. De nem tudom, hogy akarok-e ott lenni. Vagyis ha már nem leszek Szentesen, akkor ennyi erővel külföldre is mehetnék, ahol legalább mókásabb dolgokat csinálhatok. Hiába telt el egy év, most sincs semmi fogalmam róla, hogy mit fogok csinálni, csak annyit tudok, mit nem akarok. Egyre többször érzem úgy, hogy nem közgazdaságtant kellett volna tanulnom, hanem olyan valamit, amiben van némi kreativitás. Hát most már mindegy. Bár azt a három évet nem bánom, mert a kollégiumban és főiskolán töltött évek nagyon jók voltak ám, bármikor újra átélném azokat az éveket. Mint ahogy ezt is itt Bulgáriában, mert nagyon király. Most nem is érzem azt, hogy haza akarnék menni, persze az tuti, ha most azt mondanák, hogy nem mehetek, akkor nagyon haza akarnék menni.

hegymászás 3.

Tegnap felmentem a Vitosha észak-nyugati részére. Hát jó magas volt, ma reggel úgy éreztem, hogy lerohad a lábam, még szerencse, hogy ma nem voltam dolgozni, alig birok mozdulni is. De holnap reggel meeting-van, úgyhogy korán kell kelni. Szóval itt vannak a képek:

Ezt a képet pár napja csináltam, csak most azért raktam ide, hogy lássátok, hogy innen indultam, és oda mentem. Most nem a hegy legmagasabb csúcsúhoz mentem, hanem a kép közepén láttok egy kicsi tornyot (ami valójában nagyon nagy) most ott voltam 2000 méter magasan.

Eredeti tervem nem a hegymászás volt. Szerettem volna megkeresni egy kolostort, amit a térképen találtam a neten. De sajnos hiába mentem oda, nem találtam. Szóval úgy gondoltam, hogy tovább megyek a busszal, és eljutottam Vladaya-ba, ami egy kicsi falu, de már összevonták Szófiával félig-meddig. Igazából itt semmi nem volt. Ezután visszafordultam és a busz végállomásán megláttam, hogy valahová visz egy lépcsősor. Úgy gondoltam, hogy talán valami vár lehet, vagy ilyesmi. Elindultam arra. Egy erdőbe jutottam, ahol turistajelzést is találtam, és csak később jöttem rá, hogy ez az úgy a hegyre visz.

Itt volt egy vízesés, tök jó. Egy csomó helyen át kellett kelni a patakon ilyen ki fahidakon keresztül. Aztán pontosan 1000 méter magasan a hegy közepéből kitör egy hegyi forrás, amiből isteni jó jéghideg víz folyt.

Kb. 1500 métertől hó volt még nyomokban, és itt már egészen hideg volt.

Egy szakaszon, kb 500 méter hosszan ilyen kis virágokkal volt tele az egész hegyoldal. Olyan, mintha valami vad jácint lenne. Kisebb, mint az otthoni, de ez is fehér, lila és rózsaszín.

Sok-sok virág.

Itt már egész közel voltam a toronyhoz. Ilyen magasra 1 óra alatt jutottam fel, és innen még majdnem két óra kellett a tetőre. Meg persze aztán le is kellett jönni. Néha olyan kaptatós volt, hogy felfelé négykézláb kellett kúszni, vissza meg gatyaféken. Azért mókás volt, csak nagyon fárasztó.

Ja, meg írok már egyéb dolgaimról is. Szóval már csak pár nap és megyek haza, május 5-én este repülök Wizzair-rel. Elkezdtem mindenféle helyre elküldeni az önéletrajzomat. Sajnos Szentesen az ég világon semmi nincs, szóval küldtem Szegedre, Szolnokra, Csongrádra, Kecskemétre, Orosházára, Hódmezővásárhelyre, Békéscsabára. Mindenféle különböző pozíciókra: pénzügyi menedzser, üzletvezető, marketing menedzser, kontroller ... meg ilyesmi félék. Aztán elküldtem óceánjáró hajóra is, onnan visszaírtak, hogy akár 1 hónapon belül is el tudnak helyezni, majd két hét múlva küldenek valami adatlapot. Ja, meg múlt hét pénteken állásinterjúm volt egy szolnoki nagyvállalattal, aki bőr autóülést gyártanak a BMW-nek és a Mercedes-nek, oda keresnek kontrollert, mert elmegy az előző szülni. A munka egy része angolul lenne, mert a tulaj Amerikából és Kanadából jött, ezért minden kommunikáció angolul van, de magát a tervezést magyar nyelven kell csinálni. Hát majd látjuk, hogy mi lesz, addig is, amit találok, mindenhová elküldöm az önéletrajzomat, inkább legyen több hely, aztán valahová csak felvesznek. Ha meg nem, akkor elmegyek hajóra és kész.

Szandra szülinapja van, Szandra szülinapja vaaan!!!

Драгалевци манастир

Újra megtámadtuk a Vitosha hegyet :) csak most más úton, mert elmentünk a monostorba, íme:

4 napos húsvéti szünet

Kicseréltettem az órámon az óraszíjat, és az órás nénivel fél órán keresztül beszélgettem úgy, hogy mindent értettem, és mindent el tudtam neki mondani.
Spanoskodtam a fagyi árus sráccal a Piroska utcában.
Néztem az erkélyről a jégesőt.
Kihajoltam amennyire csak tudtam, és jeget gyűjtöttem.
Tök szép villámokat láttam.
Voltam piacon, vettem répát, banánt, szamócát.
Főztem gyümölcslevest.
Megetettem a galambokat.
Neki adtam a bakancsomat, és cipőmet egy hajléktalannak.
Utaztam egy nagyon régi német busszal.
Néztem Dr. House-t.
Egy napra fel akartam venni az ortodox vallást, de nem sikerült.
Kedden megyek gitár koncertre, tuti jó lesz.
Kaptam oklevelet.
Virágzik minden fa, és olyan szép lett a város.
Elkezdem pályázatot írni, de nincs hozzá kedvem, ezért szenvedek.
Fel akartam mászni még utoljára a Vitosha-ra, de esős napok jönnek.
Fejtettem magyar keresztrejtvényt, mert egy csomó szó nem jut eszembe. Hetente csak egy napot beszélek magyarul, és néha amikor anyáékkal beszélek egyszerűen nem jutnak eszembe teljesen egyszerű szavak, ami nagyon gáz, szóval valahogy fejlesztenem kell a magyar tudásomat, mert mindjárt megyek haza!

I love you I do ...

S kezed lassan a vállamra téve
sétáltunk le ketten együtt a térre.

Te a szemembe nézel, én vissza rád,

csodás lenne örökké így a világ...

Messzeségben ballagok...

Mennék veled héthatárba,
messzeségbe, másra vágyva,
kinn és benn,
és fenn és lenn,
veled lennék idegen.

Át a hegyen, óceánon,
Sötétszürke, kies tájon,
lépve-lépten, megálltalan,
fejem felett csillagpaplan,
élhetném az életem.

Elmélázva messzeségbe,
néha-néha egyet lépve,
lecsúszva és kapaszkodva,
sírva aztán mosolyogva
így folytatnám szüntelen.

Erre mennék, arról jönnék,
hóban-fagyban keringőznék,
napsugárral énekelve
felhő szélén fütyörészve,
dúdolnám az énekem.

Senki földjén lennék senki,
ahol nem kell megfelelni,
szívem súgta dallamot
hallod merre ballagok,
öröm siklik léptemen.

Gyurcsány Ferenc meglátogatta a nagymamámat!

Jajajajj tegnap csak épp hogy felléptem skype-ra, és anya egyből hívott, hogy úr isten, úr isten képzeljem már el, hogy mi történt. Gyurcsány Ferenc ma Szentesre látogatott, hogy megismerje kis városunk lakosait. Elment az öregek otthonába, ahol a nagymamám lakik, és ott ő volt az egyetlen kiválasztott, akinek bement a szobájába, és beszélgetett vele. Bár nagymamám elmondása szerint nem hagyta szegényt szóhoz jutni, hát az biztos, hogy nagymamámnak jó beszélőkéje van, és ha elkezd valamit, akkor lelőni sem lehet. Az egészet felvette a tévé, úgyhogy nagymamám most már nem csak a megyei újságban szerepelt, most már tévésztár lett. Áááá annyira király, nekem van a legtutibb  nagymamám. Mondta mami, hogy mesélt neki rólam, hogy neki milyen ügyes kisunokája van, aki elment Bulgáriába, hogy ott önkénteskedjen egy évig, és mutatott neki képeket rólam. Hát mókás :) Elmesélte neki, hogy annyi ügyes vagyok, hogy mindenféle pályázatokat nyerek, így most már lett neki elektromos tolószéke, így végre már jövő héttől el tudja hagyni a szobáját segítség nélkül is, és ki tud menni a városba, meg ilyenek. Mondjuk ez az év tényleg jó volt pályázatok szempontjából is, valahogy biztosan a bolgár levegő segített hozzá, de innen a messze távolból hat pályázaton is nyertem, ezeket nem magamnak, vagyis egyet igen, de a többit másnak, és ez olyan jó érzés. Szóval híres nagymamám van, ez a lényeg. Bár számomra eddig is ő volt a legcsodásabb nagymama, de így most majd más is láthatja. Nagyon szeretlek Mamika!

Valamit kéne írnom még Dóriról is, hogy boldog legyen a lelke, szóval, hogy ő is teret kapjon, tegnap mutatott egy tök jó honlapot www.stereomood.com egész este ezt hallgattam, meg most is. Tényleg nagyon jó.  Tudom, hogy nem mindenkinek lehet zenét hallgatni munka közben, mert a főnökeitek nem favorizálják, de azért biztos találtok rá alkalmat. Érzések, és hangulati állapotok szerint vannak zenék összeválogatva, ha lesz időtök nézzetek rá.

Szófia Film Fesztivál záró találkozó

Tegnap délután tartottunk egy záró megbeszélést az önkéntes bandás társaimmal. Volt egy nagyon ügyes kis önkéntes társam, aki csinált képeket. Mindenkiről csinált egy pár arcképet, meg van pár csoportkép is. Ja meg még ami a legjobb volt, hogy kipróbáltam a slackline-t. Már múltkor is akartuk, mert Ben-nek volt, csak esett az eső, de most végre volt rá lehetősége. Ez olyan szalag, amin a kötéltáncosok is egyensúlyoznak. Eléggé nehéz volt, és bár csak fél méter magasra kötötték fel a fiúk, de visítoztam Boyan-nak, hogy el ne menjen mellőlem. Tisztára rezgett, tök sokáig kellet azt gyakorolnom, hogy nem mozogjon úgy a madzag, mintha az áram rázná. Na meg persze ettünk, de annyit, hogy csak na, úgy éreztem meg sem tudok utána mozdulni. Nagyon jó volt, és íme a képek:

Isten hozott április!

Úgy tűnik, hogy ennek is el kellett következnie. Fura, hogy csupán egyetlen hónapom van már, egyetlen hónap, plusz pár nap májusból. 34 nap és véget ér a Balkán-kaland. Ez egyben ijesztő, fura, szomorú, ... de ugyanakkor örülök neki, hogy újra találkozhatok Robikával, Brigivel és Anyával. Itt olyan életem volt, ami soha nem volt korábban, és ezt a részét nagyon szeretem. Nyilván kellenek hozzá olyan emberek, akik barátok lesznek, de kellenek hozzá lehetőségek is, amiben Szentes soha nem versenyezhet Szófiával. Eddig egyetlen dolog volt, ami itt hiányzott ebből a városból. Nem találtam a természetben olyan helyet, ami lelki megnyugvást okozott volna. Most viszont ez is megváltozott, ami egy véletlennek köszönhető. Csak a városba szerettem volna bejutni gyalog, de egy csöppet eltévedtem, és ezt találtam:

Csodaszép, és olyan jó érzés ott lenni. Olyan számomra, mint a Tisza-part otthon. Kár, hogy csak most találtam meg ezt a helyet, de nagyon örülök neki, hogy ráleltem. Annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam, nemzetközi pikniket kell oda szerveznem a kis barátaimmal. Meghívtam 70 emberkét, amin magam is meglepődtem, hogy 70 velem egykorú barátom van Szófiában. Tudjátok, olyan jó az, hogy itt olyan barátaim vannak, akik otthon nem. Olyan ez a fővárosi élet, mint amikor a kollégiumban laktam Békéscsabán, amikor napi 24 órában veled egykorú barátok vesznek körbe, csak itt nem veszi el az idődet olyan baromság, mint a főiskolára járás. Szeretem a sok kis barátomat, és szeretem, hogy mindig valami mást csinálunk velük.

Tegnap a gyerekekkel répából csináltunk bonbont. Hát elég furának találtam, úgyhogy biztos ami biztos, nem is ettem belőle. Először ledaráltunk egy csomó répát, amihez töménytelen cukrot hozzáadtunk, és ezt addig forraltuk, amíg a leve el nem párolog, és ekkor a gyerekek gombócokat formáltak belőle, kókuszba forgatták, és megették. Kaptok egy képet is, amin épp Juditka és Veszi keverik a répás cuccot. Anyukámnak mutattam  tegnap este ezt a képet, de nem ismerte fel a kezem, hát szép, már az édesanyám sem ismer rám :)

 

Most épp logisztikai kérdések nem hagynak nyugodni, ugyanis rengeteg sok cuccom van, el sem tudjátok képzelni. Túl sok mindent vettem, de mivel itt minden sokkal olcsóbb, mint Magyarországon, ezért nem bánom, csak valahogy majd haza kell juttatnom. Úgy gondolom, hogy majd postán adom fel dobozban, bár elég sokba fog kerülni, de hát nincs mit tenni. Vettem két kabátot, síruhát, farmereket, cipőt, papucsot, csizmát, ruhákat Robinak és Briginek, egy rakat játékot Robinak és Briginek ... és még vennem kell ajándékokat a család többi részének. Ráadásul pénzem sincs, ami még plusz kérdéseket vet fel. Jövő héten pénteken remélem, hogy megkapom az utolsó havi pénzem, abból először is el kell küldenem a cuccaim egy részét haza, mert az a legfontosabb, aztán majd a többi kiderül.

Elkezdtem munkákat is nézni otthon. Szeretnék Szentesen dolgozni, hogy a családom közelében lehessek, hogy tudjak énekkarra járni, ami nagyon-nagyon hiányzik. Bár lehet, hogy egy idő után majd újra szeretnék majd menni valamerre, de talán egy kicsit felnőttem most ez alatt az év alatt. S talán azt sem bánnám, ha irodában kell dolgozni, csak hadd legyek Szentesen. Persze szívem szerint valami olyan munkát végeznék, ahol lehet jönni-menni, intézkedni, de lesz ami lesz. Szóval, ha bármelyikőtök tud valamit Szentesen vagy Szentes környékén, kérlek szépen, gondoljatok rám! :) Eddig már elküldtem az életrajzomat pár helyre, amiről kétlem, hogy engem választanának, de mivel nincs veszíteni valóm, hát miért ne? Elküldtem a Tesco-hoz 5 megye vezetői pozíciójára, meg a Lidl-höz a Dél-alföldi régió vezetőjének, meg Szegedre marketing-menedzsment munkára, Hódmezővásárhelyre valami pályázatos munkára, Csongrádra pénzügyi valamire, meg Szentesen egy autóalkatrészes valamire. Úgy gondoltam, hogy egész áprilisban minden héten megnézem az új lehetőségeket, és mindenre, amit Csongrád megyében találok, elküldöm a jelentkezésemet. Ha jól emlékszem a főiskolai matematika órákról, a nagy számok törvénye alapján egyszer csak sikerülnie kell. Mondjuk találtam könyvelői hirdetés is Szentesen, na ide pont nem adtam be, mert ez az, amit nem igazán szeretnék csinálni. Remélem, hogy találok ennél kicsit mókásabbat. Ha ma lennék 18 éves, nem hiszem, hogy közgazdásznak tanulnék. Bár azt biztos, hogy egy hasznos diploma, amit az élet során minden területen tudunk alkalmazni. De ha lenne rá lehetőségem akkor a mai eszemmel szeretnék újságírást tanulni, elmennék szakács-cukrász iskolába, és szeretnék valami képzőművészeti dolgot is tanulni. Hogy ezek a gondolatok honnan jönnek? Írni mindig is szerettem, a kedven házi feladat volt számomra, ha valamiből fogalmazást kellett íni. Aztán rájöttem, hogy verseket is szeretek íni, és mivel az elmúlt egy évben 3 irodalmi (2 próza, 1 vers) pályázaton is nyertem, ez egy pozitív lökést adott ahhoz, hogy másnak is tetszik, amit írok. A főzés szeretetére most jöttem rá igazán. Bár előtte is szerettem sütni, de otthon anya mindenbe belekötörizál, és nem szeretek úgy a konyhában ténykedni, meg az otthoni sütő sem olyan jó. De itt a kis légkeveréses sütőmmel olyan csodás dolgokat tudok alkotni, és a barátaim mindig nagy örömmel fogadják újabb és újabb találmányaimat a konyhából, így talán nem vagyok olyan rossz benne. Kézműveskedni pedig mindig szerettem pici koromtól, és jó lenne valami tanfolyamon részt venni, hogy új dolgokat tanulhassak.

Jajj, azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy találtam egy tök jó pályázatot, majd jövő héten kinyomtatom és elküldöm a jelentkezési lapot. Az a lényege, hogy 18-35 éves magyar városban élő fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnének megtanulni gazdálkodni. Mezőgazdasági (növénytermesztési és állattenyésztési) dolgokat tanítanak úgy, hogy egy hétre be kell költözi egy olyan magyar vidéki gazdaságba, ahol szintén van egy 18-35 év között magyar fiatal. Egy hétig el kell végezni minden munkálatot, be kell költözni a családhoz, velük együtt kell kelni, enni, dolgozni. Mindenkit megtanítanak traktort vezetni, állatokat ellátni és növényeket termeszteni. Ez nagyon jó lehetőség lenne számomra, hogy aztán mamiék kertjéből tudjak egy tanuló keretet és állatterápiás udvart létrehozni kicsi gyerekeknek. Szóval szorítsatok, hogy felvegyenek, és akkor a nyáron paraszt gyerek lesz belőlem. :)