Mennék veled héthatárba,
messzeségbe, másra vágyva,
kinn és benn,
és fenn és lenn,
veled lennék idegen.
Át a hegyen, óceánon,
Sötétszürke, kies tájon,
lépve-lépten, megálltalan,
fejem felett csillagpaplan,
élhetném az életem.
Elmélázva messzeségbe,
néha-néha egyet lépve,
lecsúszva és kapaszkodva,
sírva aztán mosolyogva
így folytatnám szüntelen.
Erre mennék, arról jönnék,
hóban-fagyban keringőznék,
napsugárral énekelve
felhő szélén fütyörészve,
dúdolnám az énekem.
Senki földjén lennék senki,
ahol nem kell megfelelni,
szívem súgta dallamot
hallod merre ballagok,
öröm siklik léptemen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése