Jajj, Te is elmész :(

Elindul majd őszi napon

egy szőke kis tündér.

Keresünk majd oly sokan itt:

Ó, hová is tűntél?

Nem mindig könnyű 

a sorsunkat követni.

Nem tudjuk, hogy hová,

merre kell majd menni.

Minden úgy van jól,

ahogyan történik.

Boldog leszel bárhol,

ahol a nap fénylik.

Olyan sok dolog van,

amit most nem értünk,

de később világos lesz,

hogy nincs értelme félnünk.

Lépj előre bátran,

törj magadnak utat!

Teremts új jövőt,

de ne feledd a múltad!

Mozgass meg hegyeket,

repülj fellegekbe,

öleld meg a szivárványt,

az élet a kezedbe'.

Bármire képes vagy,

hisz benned van az erő.

Ügyes és okos vagy,

bármit hozhat a jövő.

Örülök, hogy ismerlek,

hogy találkoztam veled.

Aranyos emberkét

ismertem meg benned.

Sajnálom, hogy elmész.

Hiányzol majd nagyon.

Kívánom, hogy az élet Neked

sok boldogságot hozzon!

Szeretem az Anyukámat!

Az elmúlt pár napban volt elég időm gondolkozni, mivel a fekvésen kívül semmire nem voltam képes, és sok mindenre rájöttem. Először is, mikor rosszul lettem az volt az első gondolatom, hogy anyukámtól kérek segítséget, mert egyedül voltam, és nem tudtam mi bajom van, és igen, megijedtem, megijedtem nagyon, mert fogalmam nem volt, hogy most mi van. Persze hívhattam volna bárkit itt Szófiában, olyanokat is, akik magyarok, valahogy mégis ösztönösen belülről úgy éreztem, csak az anyukámra van szükségem. Lehet, gyerekesen hangzik, hogy felnőtt fejjel is ha bajom van az anyukám segítségére vágyom, de valahogy nekem ez olyan természetesnek tűnt. Most, hogy nem volt itt, hiányzott nagyon, és bár lehet, hogy bárki eléldegél bárhol, de azért úgy a legjobb, hogy az édesanyánk ott van elérhető távolságban. Anyukámnak sokat köszönhetek, azért vagyok az, aki vagyok, mert ő adott nekem életet, és ő nevelt fel, és minden pont úgy volt jó, ahogy csinálta. Bár sokszor nem értek vele egyed, de mégis el kell ismernem, hogy valamit nagyon jól csinál. Hiszen mindent megadott nekem, amire szükségem volt, és mindent megtanított nekem, amit tudnom kellett. Ezért vagyok most képes egy másik országban, más emberekkel, más közegben is elboldogulni. Azt mindig is tudtam, hogy szeretem az Anyukámat, de otthon nem éreztem, hogy mennyire jó is, hogy van. Eddig mindig csak a magam útját néztem, és soha nem gondoltam bele abba, hogy neki mi rossz, vagy mi jó. Mikor elmentem a főiskolára csak az számított, hogy milyen tök jó lesz, új város, új kalandok, közben pedig őt otthagytam 3 évre. Aztán eljöttem ide, és akkor is csak azt néztem, hogy milyen jó lesz egy év külföldön, csupa kaland és móka, és soha nem gondoltam bele abba, hogy egy anyának milyen nehéz elengednie a gyermekét, legyen az bármilyen idős is. Nagyon nagyon örülök neki, hogy ő az én anyukám, mert számomra ő a legjobb a világon. Sokan megkérdőjelezik azt, amit tesz, hogy miért neveli mások gyerekét. De bárki bármit is mondjon, szerintem valamit mindenképp jól csinál, ha még így 27 éves fejjel is úgy érzem, hogy ha baj van senki másra nincs szükségem, csak rá. Meg rájöttem még valami másra is. Most már nem érzem úgy, hogy fel akarnám fedezni az egész világot, már nem akarok minden áron kilógni az átlag közül, már nem érzem úgy, hogy ezernyi felesleges energiám lenne. Talán azért van, mert itt mindent magamnak kell csinálni. Otthon királylányos életem volt, hiszen anya a fenekem alá rakott mindent. Itt viszont rájöttem arra, hogy a mindennapi élet apró kis dolgai is elegek, hogy lekössem magam, amik mindenkinek olyan természetesek, csak eddig nekem nem kellett ilyesmivel törődnöm. De itt mosnom kell, főznöm, takarítani, bevásárolni, rendet rakni, figyelni a számlákra, meg hogy minden rendben legyen, közben persze minden nap kell idő, hogy bandázzak a többiekkel, és így már nem érzem a folytonos késztetést magamban, hogy valami kalandot keressek. De az is lehet, hogy már öregszem. Nem tudom.

Ismerd meg a bolgár kórházat :)

Hát azért annyira nem volt mókás, de két nap elteltével most már egészen jobban érzem magam, így képes vagyok rá, hogy leírjam, látogatásom történetét a kórházban. Szóval az egész kedden délután kezdődött, mikor baromira elkezdett fájni a hasam. Aztán meg volt egy 10 perces filmszakadás az életemben, miközben a metrón utaztam, aztán nem tudom, hogy hogyan, de valahogy sikerült haza jutnom, és abban a percben el is aludtam, majd egy óra múlva felébredtem, és éreztem, hogy itt valami gáz van, és hát a gyomromban lévő étel úgy gondolta, hogy távozni szeretne. Aztán kicsikét jobban lettem, de ez az érzés kb. 10 percig tartott, mert aztán megint nagyon elkezdett fájni a hasam, és az összes körmöm sötétlila lett, és fogalmam nem volt, hogy mi bajom van, ráadásul tök egyedül voltam, mert a lakótársam bolgár órán volt. Aztán már a fejem is nagyon fájt, meg zúgott, és mivel még órák múlva sem akart jobb lenni, ezért írtam a kis főnökömnek, hogy valami gáz van, és azt hiszem nekem orvosra van szükségem. Azért ismertek engem, nem vagyok az a dokihoz rohangálós fajta, csak akkor megyek dokihoz, ha már tényleg betegnek érzem magam. Na szóval Sznezsi rögtön fel is hívott és intézkedni kezdett, és nagyon aranyos volt. Sikerült az este elintézni az AXA biztosítást is, így minden készen állt arra, hogy bármelyik percben mehessünk dokihoz. Megbeszéltük, hogy reggel megyünk orvost látogatni. Aztán este haza ért a lakótársam, így legalább már nem voltam egyedül, és adott nekem valami nagy rossz ízű rózsaszín rágótablettát, ami szerinte segít. Megmértük a lázamat, és akkor már 39 fok volt. Aztán hiába kapkodtam egymás után a lázcsillapítókat, egész éjszaka nem akart lemenni 39 alá, és még szerdán is egész nap lázas voltam. A láztól annyira szédültem, hogy úgy éreztem nagyon gyorsan mozog az egész lakás, és elég mókás volt, hogy a fürdőszobából nem tudtam kijönni, mert nem találtam az ajtót. Reggel mentünk a kórházba. Nagyon aranyos doktor bácsi volt, és ezer hála és köszönet Sznezsinek, amiért eljött velem, mivel ezt bolgárul nem tudtam volna elmagyarázni, hogy mi bajom van. Megvizsgált, aztán ultrahangon is voltam, de szerencsére nem talált semmit, ami kicsit megnyugtatott, hogy nincs komoly bajom, de ettől még rohadtul fájt a hasam. Kaptam gyógyszereket, és azt mondta, hogy vasárnap kell visszamennem. Délután, mikor hazaértem nem volt jártányi erőm sem, mivel előző nap semmi nem tudtam aludni, így lefeküdtem kicsit, és három óra múlva ébredtem fel. Elmentem a gyógyszertárba, ahol a gyógyszerész néni tudott pár szót angolul, én tudok kicsit bolgárul, így meg tudtam kérdezni, hogy pontosan mikor és hogy kell szednem a gyógyszereket. Viszont nagyon ügyes doktor bácsi volt, mert amit hasfájásra adott, az már este hatott, és egészen jól kezdtem érezni magam. Ma reggel már úgy éreztem, hogy éhes vagyok, ami jó jel, azt jelenti gyógyuló félben vagyok. Bár most pár napig csak pirítós kenyér és főtt krumpli jöhet számításba, de már jobban érzem magam. Nagyon nagy köszönet Sznezsinek, amiért mindenben segített nekem! Köszönet Zsaninak, aki felhívott, és beszélgetett velem; és köszönet Szandrának, akire szintén számíthatok, így már nem éreztem magam egyedül. Most volt az életemben az első olyan alkalom, hogy beteg vagyok, és nincs mellettem senki, és olyan rossz érzés volt, hogy még egy pohár víz beszerzése is olyan nehézségeket okozott, mint egy hegyet megmászni. De túlélem, ne aggódjatok. Ja, és persze köszönet a doktor bácsinak, aki meggyógyít.

Pónilovat fogok venni, meg kecskéket, és kisbárányt.

Tudom, rendetlen voltam, és már egy hete nem írtam semmit, de most bepótolom. A múlt hét nagyon gyorsan telt, mert ezer dolgom volt. Hétfőn szépen megbeszéltük Sznezsivel, hogy mit is fogunk csinálni majd az elkövetkezendő hónapokban, és tök király szervezünk sok mindent. Kedden írt Hikmet, hogy egy barátja jön Szófiába, és kéne neki szállás egy éjszakára, aztán nem tudom, hogy hová lett ez a kis barátja, de ide nem érkezett meg, az biztos. Kedden mentünk bandázni Diana-val és Geri-vel, elnéztünk a kanapészörfösök találkozójára is. Nagyon sokan voltak, de nem igazán bandáztunk másokkal, mivel a belgiumi utunk megszervezésével voltunk elfoglalva. Szerdán megvettük a jegyet, de egy héttel később megyünk, mint ahogy terveztük, mivel így olcsóbb volt a jegy, nekünk meg aztán tök mindegy, hogy mikor megyünk. Szóval megvan a repülőjegyem, már semmi nem tart vissza, novemberben Brüsszelbe megyek!!! Európa Parlament, reszkess, előbb-utóbb nálad fogok dolgozni :) Ja és még milyen jó volt szerdán, egyik kis kolléganőm, (akit eddig nem ismertem, mert GYES-en van a kisbabájával) bejött az irodába, és behozta a 6 hónapos Kalinát. És babáztam egész délután, és úúúújjj de jó volt, egy ilyen icike-picike kis tündért babusgatni. Nagyon nagyon szeretem a kisbabákat. Ő meg pláne jófej volt, mert csak magyarul beszéltem hozzá, és ő visszagagyargott nekem, szóval nagyon kis értelmes babóci. Remélem, hogy anyukája akar még jönni az irodába, mert nekem babáznom kell. Csütörtökön király volt a Magyar Intézetben, persze ott mindig nagyon jó. Először az igazgató bácsinak kellett egy szöveget gépelnem, utána pedig Nelli és Szandra adott munkát. A szokásos havi jelentést kellett csinálni Magyarország felé, utána pedig fénymásoltam egy könyvet, beszélgettem a portás bácsival, után meg Szandrával, bent maradtam vele a munkaideje végéig, jó volt. Pénteken próbáltam előkészülni a szerdai nemzetközi béke napra, összeszedtem a gondolataimat, hogy milyen játékok legyenek, mit csináljunk. Aztán péntek este movie night-ot tartottunk, a film, amit vetítettünk a 10 kérdés a Dalai Lámához volt. Ez egy dokumentumfilm, és bár annyira nem vagyok oda a dokumentumfilmekért, de jó volt, mert olyan nagyon sokat eddig nem tudtam a Dalai Lámáról, meg úgy egyébként Tibet nehézségeiről, hogy mennyi szenvedésen esnek át az emberek, hiszen régen Tibet nagy volt, most meg van India és Kína és a tibetiek csak megtűrt emberek a két ország határán. Azért választottuk ezt a filmet, mert szeptember 21-e a nemzetközi béke napja, és szerettünk volna valami olyat, aminek van némi szociális értéke. Most szombaton munkanap volt, mivel jövő héten hosszú hétvége lesz, így pénteket le kellett dolgozni, meg mondjuk én amúgy is bent lettem volna az irodába, mivel vártuk a felajánlásokat a vasárnapi jótékonysági vásárunkhoz. De végül is jó volt, mert jöttek emberek, így csak kevés időt kellett egyedül lennem. Hét óra után, amikor végzett Laska a munkahelyén átjött ide hozzám, és tök jó volt, és tök sokáig beszélgettünk, és úúúgy szeretem őt. Őt szeretném testvéremnek, meg mondjuk Mónit is Szentesről. Nekem miért nem ilyen testvéreim vannak? Na mindegy, a léngyeg, hogy tök jó volt, és együtt indultunk haza trolbusszal, aztán még integettünk egymásnak az orosz emlékműnél és ő balra, én jobbra hazamentünk. 

Vasárnap volt a jótékonysági bazárunk a nagy parkban. Irodában találkoztunk, összeszedtük a cókmókokat és együtt indultunk a parkba. Nagyon kevés sikert értünk el, az emberek nem nagyon vettek rólunk tudomást. Szóval megállapítottam, hogy a múlt heti hely sokkal jobb volt. Az a baj, hogy ez a park tele van lehetőségekkel, ahol az emberek elszórhatják a pénzüket, és nem érdekli őket a mi kirakatunk. Viszont a múzeum mögötti téren semmi nem volt csak egy hatalmas park, ahol sétálgatnak a családok. Semmi bazár, vagy utcai árus nem volt a környéken, így természetesen hozzánk jöttek. 

Viszont számomra mégis százszor jobb volt a tegnapi nap, azért mert volt ott egy kisfiú, 3 és fél éves, aki a nagymamájával próbált sétálni, de nagyon nehezen ment neki, látszott rajta, hogy testi és szellemi sérülései is vannak, de nagyon kis cuki gyerek volt. Mikor sikerül neki odabotorkálni a homokozóhoz, akkor leültek oda, kb. 4 méterre tőlünk. Gyorsan mondtam a többieknek, hogy remélem, van még autónk (mert kaptunk felajánlásba 4-5 játékautót) és gyorsan meg is vettem egyet neki, és odamentem hozzájuk, akkor már az anyukája is megérkezett, szerencsére ő tudott angolul. Odaadtam a kisembernek az autót, és annyira cuki volt, mondta nekem a vékonyka kis hangján, hogy blagodarja. Mondta az anyukája, hogy a fizikai fogyatékossága miatt egy bentlakásos iskolában van, mint otthon a Pethő intézet, és csak hétvégén lehet itthon, együtt a családjával. Ez de milyen kegyetlen egy élet lehet, hogy három éves korban elszakítanak a családodtól. Persze tudom én azt, hogy az ő érdekében van, azért, hogy egyszer majd, ha nagy lesz tudjon járni. De annyira nagyon sajnáltam ez a kisemberkét. Viszont értelmileg nem olyan sérült, mint ahogyan először hitték, mert nemrég elkezdett beszléni, és ez jó jel, mert így legalább verbális úton tud kommunikálni a világgal, még ha mozogni csak nagyon nehezen tud is. Viszont ami érdekes, hogy végig mosolygott, és annyira édes kisfiú volt. Csak pár szót tudtam neki mondani, és olyan rossz érzés, hogy a gyér bolgár tudásom miatt nem tudtam neki elmondani, amit szerettem volna, úgyhogy már csak miatta is jobban kell tanulnom. Viszont a vele való találkozás óta még erősebben vágyom rá, hogy megvalósítsam azt, amit szeretnék és egy állatterápiás farmot hozzak létre sérült és egészséges gyerekeknek; és nem érdekel, ha senki nem fog az ötletemben támogatni, de meg fogom csinálni, ha addig élek is, és sok gyermekmosolyt fogok a kicsi arcokra varázsolni.

съм много щастлив сега :)

Múlt héten csütörtökön sétálok este 9-kor haza az irodából, és egyszer csak a bíróság előtt meghallom, hogy valakik magyarul beszélnek. Hát először nem is voltam benne biztos, hogy magyar beszédet hallottam, de aztán csak folytatták. Odamentem hozzájuk köszönni, hat velem egykorú fiatal volt, akik magyarok, de vannak bolgár rokonaik a múltból, és most volt egy egyhetes képzés, vagy szeminárium, valami azokank a bolgároknak, vagy bolgár származású embereknek, akik külföldön élnek. Igazából ők magyarnak mondták magukat, és nem is beszélnek bolgárul, de részt vettek ezen a hókamókán. Egy darabig együtt lógtunk az este, mert nekik előtte nem volt idejük megnézni a várost, és még olyan dolgokat is felfedeztünk, amit én sem tudtam. Tök jó volt.

Szombaton iroda ügyeletes voltam, mert vártuk a felajánlásokat, mivel szeretnénk a nevelőotthonban élő gyerekeket elvinni táborozni, de ehhez nagyon sok pénz kell és nem kaptunk támogatást, szóval kezünkbe vettük az ügyet, és úgy gondoltuk, hogy magunk teremtjük elő a szükséges összeget úgy, hogy könyveket, játékokat, mindenféle kütyürűt eladunk. Vasárnap kiköltöztünk a múzeum mögötti parkba, ahol sikerült 500 levát összeszedni, ami igaz, hogy a szükséges összeg egy hatoda, de elég sok pénzt, és megdöbbentem rajta, hogy itt az emberek milyen rendesek. Mert szinte senki nem vett semmit, nem akartak semmit, csak pénzt adtak, ami nagyon jó érzés volt. Nem tudom, hogy ki adna nekünk pénzt, ha mondjuk kiülnénk otthon a Kossuth térre, azzal a céllal, hogy árva gyerekeknek akarunk segíteni. Szerintem ott ülhetnénk hetekig, le se sz*rnának bennünket. Ezért szeretem a bolgár embereket, mert bármennyire is szegények, bármennyire is nehéz az életük, de nem feledkeznek meg egymásról, és bennük van segíteni akarás.

Ma reggel nagyon nagyon király volt. Bejöttem az irodába már korábban, itt voltam negyed 10 körül, bekapcsoltam a gépet, felmentem skype-ra és már hívott is Rossi :) olyan jó volt hallani a hangját, és megint beszélgetni, beszéltünk egy órát. Novemberben megyek ki Belgiumba, felfedezni az országot. Szerintem még ma vagy holnap megveszem a jegyet, mert aztán csak egyre drágább lesz, és ha Brüsszelben leszek akkor biztos meglátogatom. Háááájjjj de jó lesz, két hónap és ott vagyok :)

Boldog névnapot MAMI! ♥ ♥ ♥

most ezt a dalt úgy szeretem ...

... és elindultam Törökországba ...

Soultanahmet Park

Pénteken munka után elkezdődött a törökországi móka :) Már a kezdetekkor a vasútállomáson volt némi kavarodásunk. Ki volt írva, hogy a 6-os vágányról megy a vonat Isztambulba, de ott egy kicsi vonat állt, egyetlen kocsi, gondoltam az biztos nem, a vágány másik végén meg volt egy hosszabb. Megkérdeztem az embereket, hogy hová megy ez a vonat, de azt mondták, hogy Belgrádba, az meg nekem ugye nem jó. Aztán lementünk az információhoz, és ott mondta a nő, hogy bent áll a vonat a 6-os vágányon. Felmentünk, és gondoltam magamban, hogy hogyan lehet nemzetközi vonat ez, amikor csupán egy kocsi, mozdony, meg minden nélkül. Aztán a kalauz mondta, hogy Szerbiából jön a többi része, amit majd itt rácsatlakoztatnak, szálljunk fel nyugodtan, de késni fogunk, mert Szerbiában van valami gond, és a vonat még át sem jött a határon. Szóval este hét helyett 9-kor indultunk el az állomásról.

Ez a hálókocsis vonatozás irtó jó móka ám. Nekem veszettül tetszett, hat ember alszik egy kabinban, három emeletes ágy van, és nagyon vicces. Kipróbáltam sorra az összes ágyat, mint egy kismajom mászkáltam egyikről a másikra, úgy éreztem magam, mintha vidámparkban lennék. Elment az ajtó előtt egy srác, és nevetett, de csak azért, mert ők is pont ugyanazt csinálták, mint én a haverjával. Ők Kanadából jöttek felfedezni Európát, jófejek voltak, kb. éjfélig beszélgettünk velük. Tök jó volt, mert csak 8-an voltunk összesen, így volt hely bőven a vonaton. A kallerbácsi jópofa volt, vele is beszélgettem sokat, olyan kis bandázós öregúr volt.

Kaller bácsi jó barátom :)

A határon tökölődtünk két órát, mert volt egy fickó Libiából, akit nem akartak beengedni Törökországba, szóval miatta álltunk, és hívtak valami speciális rendőröket, aztán valamit nagyon tanakodtak, de végül csak jöhetett, és tovább gördültünk, szombat délelőtt 11:15-kor meg is érkeztünk Isztambulba. Elindultunk megkeresni a hostelt, ami közel volt az állomáshoz bent a város szívében, szóval így látatlanban is igazán jól választottam. Hatfős szobában aludtunk, emeletes ágyak voltak, 3 srác és 3 lány. Kell a francnak drága szálloda, amikor a hostel-ben három nagyon helyes huszonéves sráccal aludtam egy szobában :)

Némi feltöltődés után elindultunk felfedezni a várost. Elmentünk a bazárba, ahol veszett sok ember volt, én nem láttam még ennyi embert együtt soha sem. Isztambul irtó nagy város 10 millió emberrel, és napközben 12 millió van, a turisták és a bejárós dolgozók miatt. Szóval embertelen embertömeg volt, és az emberek nyomták a másikat, és mindenki hangoskodott, és minden színes volt, és annyira király. A bazárban beszereztünk pár dolgot, aztán elmentünk pár templomhoz, meg a kikötőbe, másik bazárokba, az állatpiacra is elkeveredtünk valahogy meg a fűszerpiacra is. Este hulla fáradtan visszamentünk, és úgy elaludtam, hogy csak 11 óra múlva ébredtem fel.

Az eladó srác képet szeretett volna velem :)

Kék Mecset, idétlen kendővel, szoknyával

Új Mecset bejárata

Kék Mecset kertje

Bazár, jó hely :)

Vasárnap reggel török reggelivel indítottunk, ami benne volt a szállásdíjba, igazán finom volt, és utána elindultunk hajókázni. Végigutaztam az egész Boszporuszt, és annyira király volt. A bal kezem felől Európa, a jobb kezem felől Ázsia és annyira közel volt a kettő egymáshoz. Előtte soha nem is utaztam ilyen nagy hajón, háromemeletes volt, és tök király. Sajnos a víz nagyon piszkos ott, ezért hiába van tenger, nem lehet belemenni. Ezt sajnáltam nagyon, de azért nagyon szép volt a partról is. Elmentünk a templomokba, a kék mecsetbe, meg mindenféle szép helyekre.

Aztán a törökországi nyaralás legjobb része ekkor kezdődött, amikor találkoztam Hikmettel. Decemberben együtt voltunk Lettországban egy nemzetközi képzésen, és éjszakákat beszélgettünk át, és úúú de nagyon örültem neki, hogy most újra láthatom. Megbeszéltük, hogy találkozunk a Haghia Sophia melletti téren, állok szépen ott a megbeszélt időben, és egyszer csak valaki hátulról eltakarta a szememet, és egyszer csak ott termett Hikmet, és megölelgetett. Délután elmentünk sétálni, velünk volt a lakótársam is, meg később találkoztunk Hikmet egy barátjával, Benjaminnal, és négyesben elmentünk enni, inni, és olyan úriemberek voltak, hogy semmit nem engedtek fizetni. Aztán Benjaminnak menni kellett, mert dolga volt, és megbeszéltünk, hogy elkísérjük az állomásra, de Lera nem akart velünk jönni, ő elment haza a szállásra. Szóval elmentem bandázni a két fiúval, körbemutogatták nekem a várost, meséltek minden félét. Aztán Benjamin elment haza, és akkor Juditka kettesben maradt Hikmettel. Először elmentünk a kikötőbe, utána át a másik partra, aztán utaztunk a kisföldalattin, ami a világ második metrója. Az első Londonban épült, a második pedig Isztambulban. Szóval utaztam rajta. Aztán sétáltunk, azt mondta, hogy van pár jó hely, menjünk el valahová. Elmentünk egy bárba, és felmentünk a teraszra, és élő török zene volt, és iszogattunk, meg ilyesmi. Elmentünk sétálni, és megfogta a kezemet, és el nem tudjátok képzelni, hogy milyen jó volt a Mediterrán tenger partján, ahol nem volt semmi más, csak a holdfény, a tenger, Hikmet és Judit :) Annyira király volt megint együtt, nagyon jól éreztem magam vele.

Hétfő reggel -az éjszakai lődörgés miatt- pár órányi alvás után hulla fáradtan kitántorogtam, mivel 10-kor el kellett hagyni a szobát, de szerencsére a cuccot otthagyhattuk a hostelben. Szóval reggel egy tök jófej fickóval reggeliztem, aki Arizonából jött, és tengerbiológus. Két hetet lesz Törökországban, mert tanítani fog ottani tudósokat, meg biológusokat, hogy hogyan tudják megtisztítani, és tisztán tartani a tengert, csak előtt van két napja, és azt Isztambulban tölteni, és ő is ott foglalt szállást, ahol mi. Reggeli után lementünk a bazárba, hogy elköltsük maradék kis pénzünket - jelentem sikerült, és találkoztam egy magyar család. Anyuka, apuka és kislány volt ott, csak kirándulni jöttek, és mondták, hogy eddig még másik magyarral nem találkoztak, mondjuk én sem. Újabb részek felfedezésére indultunk. Lementünk a tengerhez egy másik helyen, meg elkeveredtünk valami fogalmam nincs milyen helyre, de egy csomó rubik kockát árultak, persze nem az eredetit, de volt fehér rubik is, de nem sikerült lealkudni annyira az árát, amennyiért én szerettem volna, és amúgy is van rubik kockám elég sok, szóval most nem vettem újat. Aztán elmentünk valami hatalmas parkba, de az tele volt olyan fákkal, amire allergiás vagyok, és folyt a könnyem, tüsszögtem, meg minden, szóval le kellett mennem a tengerhez, hogy normális levegőhöz jussak.

Aztán bandukoltunk még jobbra balra, beszélgettem mindenféle török emberekkel, utána visszamentünk a cuccunkért, mert indulni kellett a vasútállomásra. A vonat este 10-kor indult, de már 9-kor beérkezett. Most elég sokan voltunk, szinte tele volt az egész, de mi szerencsések voltunk, mert csak 3-an utaztunk egy kupéban. Mi ketten, meg egy félig török, félig bolgár nő, úgy kb. 35-40 év közötti. Tök jó volt, bolgárul beszélgettem vele, meg adott nekem mindenféle török édességet, jófej volt. Mi ketten aludtunk középen, Lera meg alul. A határon három teljes órát várunk, hajnal 3-kor értünk oda, de pont egyszerre a másik vonattal, ami Szófiából ment Isztambulba, és mivel azok beelőztek minket, így nekünk meg kellett várni, míg mindenki egyesével megveszi a vízumot, elbattyog útlevél ellenőrzésre, vissza a vonatra, úgyhogy másfél órán keresztül csak őket vártuk, aztán végre mi is mehettünk. Utána még a határ másik oldalán is várakoztunk, ott nem tudom, hogy miért, de onnan reggel 6 óra 5 perckor indultunk el onnan, és délután 1 óra 10 perckor érkeztünk vissza Szófiába.

Szerintem nagyon jó nyaralás volt. Bár személy szerint nincs bajom a török emberekkel, mert közvetlenül ellenem nem tettek semmit, de mégis a történelmünk miatt volt bennem némi rossz érzés, és annyira nem tetszett, mint a többi ország, ahol jártam. Egy varázslatos hely, egy teljesen más világ, de nem tetszik, ahogy bánnak a nőkkel, ahogy semmibe veszik őket, és a hülye kendő, meg fekete lepel viselésére kényszerítik, miközben 36 fok volt mindhárom nap árnyékban. Alapvetően Isztambul egy túlzsúfolt város, koszos, és büdös. Bár lehet, hogy vannak szép helyei, és egyszer az életben mindenkinek érdemes ellátogatni oda, de én nem tudnék ott élni, és úgy érzem, hogy ez a pár nap bőven elég is volt belőle. Szép vagy Isztambul, de Szófia százszor szebb nálad.

2011 Nyár

Itthagytál Nyár ...

 Kereslek, de nem talállak,
Színes levelek között várlak.
Elmentél és nem köszöntél,
Az éj folyamán csak elszöktél.

Még szerettem volna veled
Eltölteni néhány hetet.
Olyan jó volt veled lenni,
Reggel napsugárral kelni.

Hová lettél? Miért mentél el?
Felém többé már nem nézel?
Miért hagytál el? Szerettelek.
Minden percet élveztem veled.

Szeretlek nyár, mert kedves voltál,
Nekem a világból oly sokat adtál.
Itt voltál velem, és segítettél nekem
Veled csodás volt az életem.

Amilyen gyorsan jöttél, olyan gyorsan el is mentél. Soha előtted nem volt még ilyen, és már soha többé nem is lesz. Szerettelek nyár, nagyon szerettelek, de tegnap éjfélkor hirtelen itthagytál. Kicsit szomorú vagyok emiatt, mert talán jobban kellett volna figyelnem rád, de olyan sok minden történt ezalatt a három hónap alatt, és csak remélni tudom, hogy az emlékemben örökre megmaradsz. Voltam nagyon boldog, sokat nevettem, és sok szeretet kaptam az új barátaimtól. Voltam szomorú is, és igen, volt olyan, hogy sírtam is kicsit. De azt hiszem, hogy életem legjobb nyara voltál.
Június elsejével kezdődtél, de még milyen kezdet volt... úúú együtt énekelntem Rossi-val és Krasimir-ral az UKI-ban a gyereknapon. Nyár, ennél jobb kezdetet nem is adhattál volna nekem. Bárcsak visszaugorhatnék oda, annyira de nagyon jó lenne, még egyszer újra átélni veled a három hónapot. Nagyon szeretném még egyszer ezt a három hónapot ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokkal a barátokkal. Aztán következett a kétnapos zenei fesztivál, és annyira jó volt. Imádtam az UKI-ban töltött napokat, ha beszélgettem Nellivel, Szandrával, vagy ha játszhattam a zongorán. Imádtam azokat a napokat, amikor találkoztam Rossi-val, ezek voltak a legjobb napok, a legeslegjobbak. Elkezdtem énekelni a kórusban, és szeretem a kispajtásaimat.
Aztán eljött a július végre a gyönyörű nyári napok, már nem volt olyan sok eső, és beköszöntött az igazi meleg. Laska lett a mentorom, és nagyon szeretem őt, olyan jó vele bandukolni a városban, és beszélgetni órákon át. Ekkor felfedeztem új részeket, és együtt lődörögtem az énnekkari pajtásokkal. Mentünk mindenféle koncertekre, éjszaka hőzöngtünk, voltunk fesztiválozni, és operában is, és szinte minden este volt valamilyen program. Aztán sajnos Rossi elment Brüsszelbe, és akkor nagyon szomorú voltam, ez volt az egyetlen, mikor sírtam is. Anne is hazament Németországba, de lett helyette új lakótársam, Lera, akivel azóta tök jóban lettünk, és együtt bandázunk sokat.
Augusztus közép-Bulgáriában kezdődött, és nagyon jó volt Luidas, Ben és Ferhan társaságában, az ökörködésekkel, a borozgatással, az éjszakai hegymászással. Aztán folytatódott Szófiában, a Vitosha hegyen a barátokkal, majd pedig Budapest, Szentes, Csongrád, Hódmezővásárhely, Szeged következett. Találkoztam otthon mindenkivel, aki fontos, és jó volt otthon lenni, de jó itt is. És egyszer csak tegnap este vége lett mindennek, és már szeptemberre ébredtünk. Szerettelek nyár, nagyon szerettelek. Az volt a legjobb, hogy nagyon sok olyan emberrel találkoztam, akiket szeretek, és azt hiszem ők is szeretnek engem. A legjobb része a nyárnak, hogy új barátokat leltem, akik már a szívemben élnek. Rossi, Laska, Snezhi, Mira, Teddy, Nelli, Szandra, Zsani, Boris, Diana, másik Diana, Luidas, Ben, Ferhan, Gustav, Szvetlo, Szvetli, Kraszimir, Kraszi, Deszi, Veszi, Paulina - SZERETLEK BENNETEKET!
De elmentél nyár, és máris hiányzol, mert elmúlt valami, amit már nem tudok visszahozni. Te voltál a legjobb nyár, sosem foglak elfeledni.

Aztán ma reggel elkezdődtél 2011 ősz, és mennyire jó kezdet volt. Bár eleve csak jó lehet, ha a Magyar Intézetbe megyek. Esküszöm, jobb ott, mint bárhol máshol. Beléptem az ajtón, és a portás bácsi tele vigyorral fogadott, hogy milyen jó, hogy újra itt vagyok, de most már ne menjek ám el sehová sem. Mondtam neki, hogy holnap indulok Törökországba, de mondta, hogy siessek ám vissza, mert hiányzoni fogok neki. Aztán mondta, hogy írni fog az EU-nak, hogy a projektemet hosszabbítsák meg, mert egy év nem elég idő, és amúgy is ilyen lányt nem engedünk el sehová sem, mert Bulgáriának szüksége van rám. Hát jó érzés ám ilyeneket hallani. Aztán mentem fel a lépcsőn, hogy megkérdezzem Nellit vagy Szandrát, hogy mi lesz ma a dolgom, és a folyosón jött szembe velem az igazgató bácsi, és teljesen felvidult, azt mondta, hogy ma nagyon jó napja lesz, mert találkozott velem, és látta a mosolyomat, és ezért már csak jó napja lehet. Aztán mentem Nelli-hez és ő is úgy örül, és úr isten, nagyon szeretem őket, nagyon nagyon, és beszélgettünk meg minden, aztán átjött Szandra is, és ő is mondta, hogy tök jó, hogy megint ott vagyok, és úúgy szeretem őt is. ÁÁÁ nagyon király volt, csak aztán nem tudtam egész nap ott maradni, mert hívott Lera, hogy menjünk megvenni a vonatjegyet Isztambulba, és nagyon kora délután otthagytam őket, de jövő héten újra találkozok velük, és ez a tudat már magában is annyira jó, mert SZERETEM a Magyar Intézetet, és az ott dolgozó embereket!!! Szóval köszönöm ősz, hogy ilyen jó kezdetet adtál nekem, szeretlek téged is ősz!