Hát azért annyira nem volt mókás, de két nap elteltével most már egészen jobban érzem magam, így képes vagyok rá, hogy leírjam, látogatásom történetét a kórházban. Szóval az egész kedden délután kezdődött, mikor baromira elkezdett fájni a hasam. Aztán meg volt egy 10 perces filmszakadás az életemben, miközben a metrón utaztam, aztán nem tudom, hogy hogyan, de valahogy sikerült haza jutnom, és abban a percben el is aludtam, majd egy óra múlva felébredtem, és éreztem, hogy itt valami gáz van, és hát a gyomromban lévő étel úgy gondolta, hogy távozni szeretne. Aztán kicsikét jobban lettem, de ez az érzés kb. 10 percig tartott, mert aztán megint nagyon elkezdett fájni a hasam, és az összes körmöm sötétlila lett, és fogalmam nem volt, hogy mi bajom van, ráadásul tök egyedül voltam, mert a lakótársam bolgár órán volt. Aztán már a fejem is nagyon fájt, meg zúgott, és mivel még órák múlva sem akart jobb lenni, ezért írtam a kis főnökömnek, hogy valami gáz van, és azt hiszem nekem orvosra van szükségem. Azért ismertek engem, nem vagyok az a dokihoz rohangálós fajta, csak akkor megyek dokihoz, ha már tényleg betegnek érzem magam. Na szóval Sznezsi rögtön fel is hívott és intézkedni kezdett, és nagyon aranyos volt. Sikerült az este elintézni az AXA biztosítást is, így minden készen állt arra, hogy bármelyik percben mehessünk dokihoz. Megbeszéltük, hogy reggel megyünk orvost látogatni. Aztán este haza ért a lakótársam, így legalább már nem voltam egyedül, és adott nekem valami nagy rossz ízű rózsaszín rágótablettát, ami szerinte segít. Megmértük a lázamat, és akkor már 39 fok volt. Aztán hiába kapkodtam egymás után a lázcsillapítókat, egész éjszaka nem akart lemenni 39 alá, és még szerdán is egész nap lázas voltam. A láztól annyira szédültem, hogy úgy éreztem nagyon gyorsan mozog az egész lakás, és elég mókás volt, hogy a fürdőszobából nem tudtam kijönni, mert nem találtam az ajtót. Reggel mentünk a kórházba. Nagyon aranyos doktor bácsi volt, és ezer hála és köszönet Sznezsinek, amiért eljött velem, mivel ezt bolgárul nem tudtam volna elmagyarázni, hogy mi bajom van. Megvizsgált, aztán ultrahangon is voltam, de szerencsére nem talált semmit, ami kicsit megnyugtatott, hogy nincs komoly bajom, de ettől még rohadtul fájt a hasam. Kaptam gyógyszereket, és azt mondta, hogy vasárnap kell visszamennem. Délután, mikor hazaértem nem volt jártányi erőm sem, mivel előző nap semmi nem tudtam aludni, így lefeküdtem kicsit, és három óra múlva ébredtem fel. Elmentem a gyógyszertárba, ahol a gyógyszerész néni tudott pár szót angolul, én tudok kicsit bolgárul, így meg tudtam kérdezni, hogy pontosan mikor és hogy kell szednem a gyógyszereket. Viszont nagyon ügyes doktor bácsi volt, mert amit hasfájásra adott, az már este hatott, és egészen jól kezdtem érezni magam. Ma reggel már úgy éreztem, hogy éhes vagyok, ami jó jel, azt jelenti gyógyuló félben vagyok. Bár most pár napig csak pirítós kenyér és főtt krumpli jöhet számításba, de már jobban érzem magam. Nagyon nagy köszönet Sznezsinek, amiért mindenben segített nekem! Köszönet Zsaninak, aki felhívott, és beszélgetett velem; és köszönet Szandrának, akire szintén számíthatok, így már nem éreztem magam egyedül. Most volt az életemben az első olyan alkalom, hogy beteg vagyok, és nincs mellettem senki, és olyan rossz érzés volt, hogy még egy pohár víz beszerzése is olyan nehézségeket okozott, mint egy hegyet megmászni. De túlélem, ne aggódjatok. Ja, és persze köszönet a doktor bácsinak, aki meggyógyít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése