... és elindultam Törökországba ...

Soultanahmet Park

Pénteken munka után elkezdődött a törökországi móka :) Már a kezdetekkor a vasútállomáson volt némi kavarodásunk. Ki volt írva, hogy a 6-os vágányról megy a vonat Isztambulba, de ott egy kicsi vonat állt, egyetlen kocsi, gondoltam az biztos nem, a vágány másik végén meg volt egy hosszabb. Megkérdeztem az embereket, hogy hová megy ez a vonat, de azt mondták, hogy Belgrádba, az meg nekem ugye nem jó. Aztán lementünk az információhoz, és ott mondta a nő, hogy bent áll a vonat a 6-os vágányon. Felmentünk, és gondoltam magamban, hogy hogyan lehet nemzetközi vonat ez, amikor csupán egy kocsi, mozdony, meg minden nélkül. Aztán a kalauz mondta, hogy Szerbiából jön a többi része, amit majd itt rácsatlakoztatnak, szálljunk fel nyugodtan, de késni fogunk, mert Szerbiában van valami gond, és a vonat még át sem jött a határon. Szóval este hét helyett 9-kor indultunk el az állomásról.

Ez a hálókocsis vonatozás irtó jó móka ám. Nekem veszettül tetszett, hat ember alszik egy kabinban, három emeletes ágy van, és nagyon vicces. Kipróbáltam sorra az összes ágyat, mint egy kismajom mászkáltam egyikről a másikra, úgy éreztem magam, mintha vidámparkban lennék. Elment az ajtó előtt egy srác, és nevetett, de csak azért, mert ők is pont ugyanazt csinálták, mint én a haverjával. Ők Kanadából jöttek felfedezni Európát, jófejek voltak, kb. éjfélig beszélgettünk velük. Tök jó volt, mert csak 8-an voltunk összesen, így volt hely bőven a vonaton. A kallerbácsi jópofa volt, vele is beszélgettem sokat, olyan kis bandázós öregúr volt.

Kaller bácsi jó barátom :)

A határon tökölődtünk két órát, mert volt egy fickó Libiából, akit nem akartak beengedni Törökországba, szóval miatta álltunk, és hívtak valami speciális rendőröket, aztán valamit nagyon tanakodtak, de végül csak jöhetett, és tovább gördültünk, szombat délelőtt 11:15-kor meg is érkeztünk Isztambulba. Elindultunk megkeresni a hostelt, ami közel volt az állomáshoz bent a város szívében, szóval így látatlanban is igazán jól választottam. Hatfős szobában aludtunk, emeletes ágyak voltak, 3 srác és 3 lány. Kell a francnak drága szálloda, amikor a hostel-ben három nagyon helyes huszonéves sráccal aludtam egy szobában :)

Némi feltöltődés után elindultunk felfedezni a várost. Elmentünk a bazárba, ahol veszett sok ember volt, én nem láttam még ennyi embert együtt soha sem. Isztambul irtó nagy város 10 millió emberrel, és napközben 12 millió van, a turisták és a bejárós dolgozók miatt. Szóval embertelen embertömeg volt, és az emberek nyomták a másikat, és mindenki hangoskodott, és minden színes volt, és annyira király. A bazárban beszereztünk pár dolgot, aztán elmentünk pár templomhoz, meg a kikötőbe, másik bazárokba, az állatpiacra is elkeveredtünk valahogy meg a fűszerpiacra is. Este hulla fáradtan visszamentünk, és úgy elaludtam, hogy csak 11 óra múlva ébredtem fel.

Az eladó srác képet szeretett volna velem :)

Kék Mecset, idétlen kendővel, szoknyával

Új Mecset bejárata

Kék Mecset kertje

Bazár, jó hely :)

Vasárnap reggel török reggelivel indítottunk, ami benne volt a szállásdíjba, igazán finom volt, és utána elindultunk hajókázni. Végigutaztam az egész Boszporuszt, és annyira király volt. A bal kezem felől Európa, a jobb kezem felől Ázsia és annyira közel volt a kettő egymáshoz. Előtte soha nem is utaztam ilyen nagy hajón, háromemeletes volt, és tök király. Sajnos a víz nagyon piszkos ott, ezért hiába van tenger, nem lehet belemenni. Ezt sajnáltam nagyon, de azért nagyon szép volt a partról is. Elmentünk a templomokba, a kék mecsetbe, meg mindenféle szép helyekre.

Aztán a törökországi nyaralás legjobb része ekkor kezdődött, amikor találkoztam Hikmettel. Decemberben együtt voltunk Lettországban egy nemzetközi képzésen, és éjszakákat beszélgettünk át, és úúú de nagyon örültem neki, hogy most újra láthatom. Megbeszéltük, hogy találkozunk a Haghia Sophia melletti téren, állok szépen ott a megbeszélt időben, és egyszer csak valaki hátulról eltakarta a szememet, és egyszer csak ott termett Hikmet, és megölelgetett. Délután elmentünk sétálni, velünk volt a lakótársam is, meg később találkoztunk Hikmet egy barátjával, Benjaminnal, és négyesben elmentünk enni, inni, és olyan úriemberek voltak, hogy semmit nem engedtek fizetni. Aztán Benjaminnak menni kellett, mert dolga volt, és megbeszéltünk, hogy elkísérjük az állomásra, de Lera nem akart velünk jönni, ő elment haza a szállásra. Szóval elmentem bandázni a két fiúval, körbemutogatták nekem a várost, meséltek minden félét. Aztán Benjamin elment haza, és akkor Juditka kettesben maradt Hikmettel. Először elmentünk a kikötőbe, utána át a másik partra, aztán utaztunk a kisföldalattin, ami a világ második metrója. Az első Londonban épült, a második pedig Isztambulban. Szóval utaztam rajta. Aztán sétáltunk, azt mondta, hogy van pár jó hely, menjünk el valahová. Elmentünk egy bárba, és felmentünk a teraszra, és élő török zene volt, és iszogattunk, meg ilyesmi. Elmentünk sétálni, és megfogta a kezemet, és el nem tudjátok képzelni, hogy milyen jó volt a Mediterrán tenger partján, ahol nem volt semmi más, csak a holdfény, a tenger, Hikmet és Judit :) Annyira király volt megint együtt, nagyon jól éreztem magam vele.

Hétfő reggel -az éjszakai lődörgés miatt- pár órányi alvás után hulla fáradtan kitántorogtam, mivel 10-kor el kellett hagyni a szobát, de szerencsére a cuccot otthagyhattuk a hostelben. Szóval reggel egy tök jófej fickóval reggeliztem, aki Arizonából jött, és tengerbiológus. Két hetet lesz Törökországban, mert tanítani fog ottani tudósokat, meg biológusokat, hogy hogyan tudják megtisztítani, és tisztán tartani a tengert, csak előtt van két napja, és azt Isztambulban tölteni, és ő is ott foglalt szállást, ahol mi. Reggeli után lementünk a bazárba, hogy elköltsük maradék kis pénzünket - jelentem sikerült, és találkoztam egy magyar család. Anyuka, apuka és kislány volt ott, csak kirándulni jöttek, és mondták, hogy eddig még másik magyarral nem találkoztak, mondjuk én sem. Újabb részek felfedezésére indultunk. Lementünk a tengerhez egy másik helyen, meg elkeveredtünk valami fogalmam nincs milyen helyre, de egy csomó rubik kockát árultak, persze nem az eredetit, de volt fehér rubik is, de nem sikerült lealkudni annyira az árát, amennyiért én szerettem volna, és amúgy is van rubik kockám elég sok, szóval most nem vettem újat. Aztán elmentünk valami hatalmas parkba, de az tele volt olyan fákkal, amire allergiás vagyok, és folyt a könnyem, tüsszögtem, meg minden, szóval le kellett mennem a tengerhez, hogy normális levegőhöz jussak.

Aztán bandukoltunk még jobbra balra, beszélgettem mindenféle török emberekkel, utána visszamentünk a cuccunkért, mert indulni kellett a vasútállomásra. A vonat este 10-kor indult, de már 9-kor beérkezett. Most elég sokan voltunk, szinte tele volt az egész, de mi szerencsések voltunk, mert csak 3-an utaztunk egy kupéban. Mi ketten, meg egy félig török, félig bolgár nő, úgy kb. 35-40 év közötti. Tök jó volt, bolgárul beszélgettem vele, meg adott nekem mindenféle török édességet, jófej volt. Mi ketten aludtunk középen, Lera meg alul. A határon három teljes órát várunk, hajnal 3-kor értünk oda, de pont egyszerre a másik vonattal, ami Szófiából ment Isztambulba, és mivel azok beelőztek minket, így nekünk meg kellett várni, míg mindenki egyesével megveszi a vízumot, elbattyog útlevél ellenőrzésre, vissza a vonatra, úgyhogy másfél órán keresztül csak őket vártuk, aztán végre mi is mehettünk. Utána még a határ másik oldalán is várakoztunk, ott nem tudom, hogy miért, de onnan reggel 6 óra 5 perckor indultunk el onnan, és délután 1 óra 10 perckor érkeztünk vissza Szófiába.

Szerintem nagyon jó nyaralás volt. Bár személy szerint nincs bajom a török emberekkel, mert közvetlenül ellenem nem tettek semmit, de mégis a történelmünk miatt volt bennem némi rossz érzés, és annyira nem tetszett, mint a többi ország, ahol jártam. Egy varázslatos hely, egy teljesen más világ, de nem tetszik, ahogy bánnak a nőkkel, ahogy semmibe veszik őket, és a hülye kendő, meg fekete lepel viselésére kényszerítik, miközben 36 fok volt mindhárom nap árnyékban. Alapvetően Isztambul egy túlzsúfolt város, koszos, és büdös. Bár lehet, hogy vannak szép helyei, és egyszer az életben mindenkinek érdemes ellátogatni oda, de én nem tudnék ott élni, és úgy érzem, hogy ez a pár nap bőven elég is volt belőle. Szép vagy Isztambul, de Szófia százszor szebb nálad.