szinkronstúdióban jártam :)

Hühühümm jó volt ma :) voltam stúdióban és csináltak hangfelvételt. Most már van demó CD-m, és ha valakinek pont az én hangom kell, akkor szinkronstúdióban dolgozhatok. Mennyire nagyon poén lenne :) Persze nagy valószínűséggel senkinek nem kell az én hangom, de én megtettem mindent. Tök jó volt ott ültem a stúdióban, nagy fülessel a fejemen, és az üvegfal túloldalán a fickó mondta az instrukciókat. Mondjuk az azért mókás volt, hogy ott nem beszéltek angolul, de hála az égnek ha nem is értek mindent, de teljesen jól elvagyok már ezzel a minimális kis bolgár tudásommal. Két része volt, kellett híreket olvasni, utána pedig egy meséből egy oldalnyi anyagot. Mondjuk maga a stúdió a világ végén van kb. úgy, hogy semmi ráutaló jel nincs, hogy ott találod meg, de Нели olyan kis rendes volt, hogy segített, mert ő már volt ott, így megtaláltam.

Utána meg olyan jó volt ma beszélgetni Sznezsivel, aztán jött Laska is. Szeretem őket, de tényleg a kis főnököm és a kis mentorom nagyon aranyosak. Ja, meg volt egy magyar lány, aki most épp Szófiában van, és úgy volt, hogy pár napot nálam csövezik, de aztán mégse, viszont az irodába bejött csak beszélgetni egy kicsit.

Bár azt hiszem elég jól ismertek engem, de azért ide rakom ezt a képet, egyébként a facebook-on megtaláljátok a többit is, rám majdnem teljesen igaz a 13-án született emberek leírása kivéve az alkotást, én szeretek valami újat létrehozni.

Egy ölelés és vége ...

Tudjátok, egyáltalán nem egyszerű elbúcsúzni valakitől, akit szeretsz. S bár azt hiszem olyan ember vagyok, aki nem mutatja túlzottan ki az érzéseit - talán így sok esetben könnyebb - de attól még belül fáj. Hát vége ennek is, ma láttalak utoljára - vagyis most egy darabig biztos, hogy nem látlak, és csak remélni tudom, és hiszek benne, hogy nemsokára újra látlak.
Szandra elmegy haza, elmegy, én meg itt maradok, és valahogy most olyan ürességet érzek, és szomorú vagyok, és igen, még sírtam is, és annyira nagyon jó lenne ha itt lenne valaki, aki megölelne, és nem érezném így magam. Furcsa ám az, hogy vannak az életemben olyanok, akikkel éveket töltöttem vagy az iskolában, vagy együtt dolgoztunk, de semmit nem jelentenek nekem, és nem is gondolok rájuk; és vannak olyan emberek, akikkel csak rövid időt tölthettem együtt, mégis megszerettem őket és örökké a szívemben élnek. Azt hiszem, hogy úgy tudnám elképzelni ezt az egészet, hogy a lelkem egy képlékeny állagú színes gömb, olyan ezer színű, mintha egy léggömböt a szivárványba mártanál. Ha egy új barátom lesz, és valakit megszeretek, akkor ez a színes gömb megnő egy picit. Viszont amikor elvesztek egy barátot, akkor a helye szürkévé válik. A gömb soha nem lesz kisebb, hiszen ha már valakit megszerettem, annak örökké lesz helye a szívemben. Ez a szürke szín olyan fájdalmas szürke, amire ha ránézel csak az üresség, és a hiány jut az eszedbe; és ez a szürke olyan, hogy néha csak ezt látod, mert a színes gömb mozog, és pont a szürke része fordul feléd. Aztán jönnek az életben új barátok és a színes gömb nagyobb lesz, így ezáltal a szürek rész kisebb területet foglal el, de még mindig ott van. Ott van, és ha csak azt látod, akkor az nagyon fáj. Sajnos van pár szürke rész a színes gömbömön, olyanoké ez a szüre kész, akiket nagyon szeretek, de már az angyalokkal élnek, vagy olyanok, akiket elvesztettem, mert sokezer kilóméterre vannak, és nagy valószínűséggel soha nem látom őket. Ha tudnám, hogy még találkozunk, akkor más lenne, mint ahogy más veletek is szentesi kis bandás társaim, mert tudom, hogy majd egy napon haza megyek, és újra találkozok veletek, és sokat leszünk még együtt, ezért nincs mitől félnem. De Szandra része most nagyon szürke ... fájdalmas szürke ... és tudjátok ez olyan, hogy amikor találkozol valakivel, akiről azt hitted, hogy már soha nem látod, akkor az ő része ragyogóan csillogó lesz és ezer színű és csodaszép, ami akkor elnyomja a fájdalmas részeket, és ez olyankor nagyon jó érzés. Sajnos a szürke részek is kellenek ahhoz, hogy meglássuk a színeset. Bár lehet, hogy sokan idétlennek néztek, mert szoktam mondani, hogy szeretlek benneteket, meg itt is le szoktam írni, de muszáj hogy tudjátok, mert fontosak vagytok nekem. Bárcsak itt lenne most valamelyikőtök, bárki csak valaki, akárki, csak egy kicsit.
Remélem angyalok vigyáztok majd Szandrára Magyarországon. Ügyeljetek rá, hogy mindig boldog legyen, és minden nap mosoly üljön az arcán. Ha vidám lesz, azt majd érezni fogjuk itt is Bulgáriában, és ha tudjuk, hogy jó ott neki, akkor sokan vidámak leszünk itt is. Segítsetek nekem, hogy hamarosan találkozhassak vele, és újra megölelhessem. Szeretlek Szandra, minden jót neked!
Azt hiszem soha nem akarok gazdag lenni, nekem nem kell ház, kocsi, elismerés, magas pozíció, luxus nyaraló és egyéb anyagi dolgok. Ha jönne egy tündér, és kívánhatnék egyet, csak annyit szeretnék, hogy egész életemben együtt lehessek azokkal, akiket szeretek, és soha ne legyen szürke rész a gömbön. Semmi más nem kellene, ezzel gazdagabb lennék, mint bárki a földön.

Jó magyarnak lenni :)

Azt hiszem, hogy az, aki nem él külföldön soha nem éli át azt az érést, hogy milyen hazádtól elszakadva idegennek lenni egyedül (holott nem vagy egyedül). Aztán egyszer csak jön valaki, szintén a te országodból, és akárki is legyen, úgy érzed, hogy egymáshoz tartoztok, azonnal megkedveled, és utána összetartotok még akkor is, ha lehet a saját hazátokban soha nem lennétek barátok, és talán soha nem is találkoztatok volna, mert teljesen más életet éltek.
Csütörtökön magyar estet szerveztünk, jajj, nagyon jó volt. Egyrészt azért, mert jött Niki Lovec-ből, aki szintén egy magyar EVS önkéntes Bulgáriában, szerencsére a Magyar Intézeten keresztül megismertük egymást először csak neten, és utána végre most élőben is. Aztán nagyon jó volt, hogy sokan eljöttek, vagyis érdekli az embereket Magyarország, és ez igazán jó érzés. Eljött két magyar srác is, akiket eddig nem ismertem. Az egyikük itt volt önkéntes Szófiában, aztán itt ragadt, és egy német barátom ismerőse, mondtam neki, hogy hozza el a magyar srácot is, így találkozhattam még egy honfitárssal. A másik srác pedig két hete költözött ide Szegedről, mert a Frankofón Intézetben tanít franciát. Nagyon tök szupi, tök sokat beszélgettem vele, kedves srácnak tűnik, telefonszámot cseréltünk, remélem majd bandázunk párszor.
Négy napot együtt töltöttünk Nikivel, el tudjátok ezt képzelni mennyire nagyon jó volt végig magyarul beszélni, magyar ételeket főzni, lődörögni együtt. Csütörtökön az egész napot a Magyar Intézetben töltöttük, pénteken délutánig a várost jártuk, mert szerettük volna felkeresni azokat a magyar cégetek, amik Szófia központjában vannak, hátha van valami állásuk, de nem írtuk ki a címeket csak az utcaneveket, és így nem találtuk sajnos meg a helyeket, amiket kerestünk. Viszont megvan az e-mail elérhetőségük, így remélem, hogy Niki talál majd munkát magának és sikerül megvalósítania azt, amit szeretne. Aztán körbe jártuk a várost, elmentünk enni, majd pedig be az irodába, mert dolgozni kellett. Elkezdtem írni a féléves jelentésemet, majd hétfőn befejezem, olyan sokat kérdeznek benne. Aztán este elmentünk bároskodni, a Sziget-be, olyan kedves kis hely, tetszett igazán. Főztünk sajtos tésztát, és néztünk magyarul filmeket. Aztán eldöntöttünk, hogy szombaton elmegyünk kirándulni, mivel nagyon szép idő volt az elmúlt pár napban. Innen az ablakból látszik a Vithosa hegy, de az messze van, így úgy döntöttünk, hogy az előtte lévő dombokra megyünk, aminek a teteje szépen látszik. Szóval reggel belőttük, hogy nagyjából merre kell menni, és elindultunk torony iránt. A kóbor kutyáktól picit beszartunk, de aztán mentünk tovább, és elértünk oda, ahová szerettünk volna. A mellette lévő dombon pedig katonai hadgyakorlat volt, és egyfolytában lövöldöztek, szóval azt a részt elkerültük, mert úgy gondoltuk, hogy még egy jó néhány évet szeretnénk élni. Délután csináltunk Niki-Judit-féle rakott krumplit, ami nagyon finom lett, mert igazán ügyesek vagyunk, este pedig bementünk a városba. Ellődörögtünk pár helyre, és bementünk a Szent Vasárnap templomba, ahol épp pont volt valami izé, mise vagy nem tudom, hogy ortodoxéknál ezt hogy nevezik, de valami volt, és annyira szép volt. Elől a fehér ruhába öltözött pap bácsik csináltak valamit, hátul pedig annyira gyönyörűen énekelt egy férfi kar, amit talán még sosem hallottam. Nem vagyok vallásos, de valami nagyon jó érzés vett úrrá, tényleg nagyon jó volt ott, úgyhogy szerintem jövő héten szombaton is elmegyek oda. Aztán este főztünk tejbegrízt, amiről fogalmunk nem volt, hogy mennyi grízt kell beletenni, úgyhogy kicsit betont főztünk, de az ízén nem változtatott, nagyon jót alkottunk, szóval tejbegrízeztünk és filmet néztünk. A mai volt az uccsó nap együtt (egyenlőre, mert remélem, hogy még találkozunk). Megnéztük az X-Faktort és Keresztes Ildikó kiborulását, aztán tettünk még egy utolsó sétát, és mentünk a buszmegállóba. Nagyon jó négy nap volt, nagyon jó. :)

Zsani elmegy :(

Van úgy, hogy néha
Nehéz dönteni,
És a szíved egy részét
A döntés összetöri.

Elmész, ha el kell,
Maradsz majd egyszer.
De addig a kaland,
Az élet tüze perzsel.

Benned ég a láng,
Hogy elérd a célod.
Ha ezért el kell menned,
Tedd ezt, és légy ott.

Mutasd meg a világnak,
Igazi magyar lány vagy.
Hozz örömet mindenhol
Európának, Amerikának!

Légy olyan, amilyen
Szeretnél lenni.
Tegyél meg mindent,
Amit meg lehet tenni.

Sokezer mérföld
Távolságra innen
Csodás világra lelsz,
Ott vár rád már minden.

Azért remélem,
Majd egyszer újra látlak,
Addig pedig álmaid
Mind valóra válnak.

Így köszönök el most,
És kívánok neked
Boldogságot, örömöt,
Csodás életet!

Szeretlek Плевен

Annyira nagyon jó volt tegnap. Reggel hajnalban keltem – na hát mondjuk ez a része egyáltalán nem volt jó – és mentem a trolimegállóba, félóra döcögés és kiértem a buszmegállóba, ahol ügyesen megtaláltam a buszomat. Miven baromi álmos voltam, így az első egy órát átaludtam, utána felébredtem és olyat láttam, mint még soha. Folyamatosan mentünk felfelé, mivel északra mentem a hegyekbe. 

Arra ébredtem fel, hogy teljesen bedugult a fülem. Aztán ahogy kinyitottam a szeme, ott voltunk a hegyekben, olyan magasan, hogy a felhő is ott volt nálunk. Annyira veszett jó volt, csináltam képeket, csak még nem töltöttem fel  a telefonról. Olyan volt, mintha fent lennék az angyaloknál, és fentről nézném a földet, nagyon tetszett. Aztán még volt másfél óra út végig szerpentinen, hát mondhatom veszett király volt. Évike, te jutottál eszembe, mikor egyszer mesélted, hogy mentetek kirándulni, és a lányok hátul nem nagyon bírták a szerpentines utat. Aztán végig beszélgettem a mellettem ülő hölggyel bolgárul – hát úgy ahogy tudok – és egészen jó volt, értettem sokmindent, meg el is tudtam neki mondani, amit szerettem volna. Görögországban dolgozik, mert Ruse-ban, ahol ő lakik nincs munka. Most buszozott haza Görögországból Bulgáriába, és ment tovább Szófiából Ruse-ba. Szegény, baromi messze kellett mennie. Végül megérkeztem Plevenbe, ahol már várt Victor, és tudjátok elég fura volt, mert eddig csak e-mail-ben kommunikáltunk. Soha nem láttam és ő sem látott engem, mégis, mikor leszálltam a buszról, valahogy rögtön megtaláltuk egymást. Pedig azért volt ott jónéhány ember, és nem tudom, fura volt, hogy valahogy egyből éreztem a tömegben, hogy ő lesz az, és ő is egyből elindult felém, és akartam nyújtani a kezem, hogy mondom, hogy ki vagyok, meg megkérdezem, hogy tényleg ő-e az, akit én keresek, ő meg odajött, és megölelt :) Jófej gyerek, baromi jól elvoltunk. Először elmentünk egy kávézóba, hogy kiterveljük, mit is fogunk mondani az előadáson. Szerettük volna viccesen, interaktív módon megoldani, és azt hiszem sikerült is. Fura, hogy néha találkozok emberekkel, és olyan, minta már rég ismertem volna őket. Úgy beszélgettünk, meg idétlenkedtünk, mintha már tök rég barátok lennénk, pedig csak pár perce ismertük egymást. Talán mindenki, aki EVS-re megy hasonló, mind ugyanolyanok vagyunk, nyitottak a világra, szeretünk mindenkit – vagy majdnem mindenkit – hasonlóan gondolkodunk, így könnyen megtaláljuk a közös hangot. Na szóval szépen kiterveltünk mindent, és még időben is voltunk, így megmutatott nekem pár dolgot a városban, elmentünk egy nyelvi centerbe elintézni pár dolgot, aztán elsétáltunk a középiskolába. Fú de milyen út volt, végig hegynek fel kellett mászni, hát csodálkoznak az emberek, hogy a gyerekek nem szeretnek iskolába menni. Ki a franc megy örömmel iskolába úgy, hogy minden reggel hegyet kell másznia. Drága Alföld, nálad jobb a világon nincs! A suliba bemutatott a volt tanárainak, mindenkivel beszélgettünk, nagyon aranyos emberekkel találkoztam. Utána mentünk az előadó terembe, ahol a 12. A osztálynak adtuk elő magunkat. Tök jó volt, amikor mindenki rád figyel, és volt egy csomó kérdésük, és érdekelte őket az önkéntesség, az EVS, és egyéb projektek. Ráadásul angolul is jól tudtak, az egész óra alatt két gyerek volt, aki bolgárul kérdezett. Szerintem jó párost alkottunk Victorral. Amikor végeztünk, akkor elmentünk egy kézműves központba, olyasmi, mint Szentesen a Gólyás ház, mert korábban ott dolgozott, és bementünk agyagozni. Wow, olyan dolgok voltak ott, ez a gyerek irtó tehetséges, olyan szobrokat csinált, hogy leesett az állam. Volt két kislány, meg egy kisfiú agyagozási órán, hozzájuk csatlakoztunk, de mondtam Victornak, hogy kb. óvodás gyerek szintjén tudok alkotni bármit is, mert nem vagyok egy szobrászművész. Végül csináltam egy rózsát, egy delfint, meg egy medált. Azt mondta a tanárnéni, hogy jövő héten fogja kiégetni, és majd elküldi nekem :) íjjj de király. Aztán jött a legjobb rész, mert ugyanabban a terembe csak a másik felében volt egy nagy asztal, ahová jöttek a kisgyerekek a helyi nevelő otthonból 4-7 évesek. Nagyon cukik voltak. Odajött hozzám egyből az egyik kislány kb. 4 éves, volt egy csomó kérdése, hogy mi a nevem, mit csinálok, miért vagyok ott... sok mindent kérdezett, és először olyan nehéz volt vele bolgárul beszélni, sosem beszélgettem pici gyerekkel korábban bolgárul. Aztán mind mutogatta a rajzát, kicsit virgoncak voltak, mert ugyanaz a tanárnéni foglalkozott velük, aki a többinek az agyagozásban segített, és egy picit nyugton kellett volna maradniuk, ami nem nagyon sikerült nekik, így átmentem az ő asztalukhoz, hogy egy kicsit lekössem őket, mert a szék tetején ugráltak. Aztán később mentem a folyosón, hogy megmossam a kezem, és ott állt az egyik ajtó előtt a kis beszélgetős kislány – sajnos a nevét nem értettem tisztán. Megkérdeztem, hogy mit csinál ott, és mondta, hogy ő be szeretne menni azon az ajtón, de nem érte el a kilincset. Próbáltam neki segíteni, de az ajtó zárva volt, így nem tudtam kinyitni. Aztán leguggoltam hozzá, mert picike volt, hogy tudjak vele beszélgetni, és képzeljétek el, hogy megölelt, és megkérdezte, hogy szeretnék-e egy kisgyereket. Basszus majd megszakadt a szívem, ha lehetne hazahoznám, hazahoznám mindet :( egyszerre volt jó érzés, az, hogy egy kisgyerek nagyon rövidke ismeretség után megölel, és ilyeneket mondd, de közben pedig annyira rossz érzés volt, hogy szegényke valószínűleg egész életét család nélkül éli le nevelőotthonokban. Hmmm úgy hazahoztam volna drága kis tündérkét. Kis cigány kislány volt, óriási fekete szemekkel, fekete haj, kreol ből, de annyira kis cuki volt. Aztán jött a folyosón egy kisfiú kb. 5 éves, és megkért, hogy kísérjem el a wc-re, de maradjak is ott, és várjam meg. Persze, hogy elmentem vele, aztán bent a teremben kért, hogy segítsek neki körtét rajzolni, mert egy gyümölcskosarat szeretne, és az almák már megvoltak, de nem tudja, hogy a körtét hogyan kell megrajzolni. Jajj, ezt a kisfiút még jobban szerettem volna hazahozni, mint az előző kislányt. De utána sajnos indulnom kellett, hogy elérjem a buszt, és ott kellett hagyni a sok drága tökmagot :( De bolgod voltam, mert velük lehettem, és annyira jó volt. Szeretnék gyerekekkel dolgozni, nagyon szeretnék. Nem tudom, hogy miért, csak olyan jó velük. Ők tiszták, és egyenes emberek, nem akarnak másoknak rosszat, nem diszkriminálják az embereket, hiszen nincsen bennünk még előítélet, nyitottak a világra, minden apróságnak tudnak örülni, és nagyon sok szeretetet lehet tőlük kapni. A felnőttek miért nem ilyenek? Szóval jöttem haza, és a buszon volt ingyen wifi, még szerencse, hogy vittem a tablet-et, így jól elvoltam a 3 órás úton. Bár a szerpentintől alig tudtam a tapipadon eltalálni a betűket. Meg filmet is vetítettek először egy snowboard-osat, utána meg valami házaspáros valamit, szóval jó busz volt ez nagyon. Este fél 8-ra értem haza, és bár fáradt voltam, de olyan jó volt. Szeretem Plevenet, azt hiszem igazán jó nap volt ez a kedd.

Hideg van, szürke az ég, oh napsugár, ne menj el még!

Szombat reggel egyszer csak beköszöntött az ősz esővel, szürke felhőkkel, és nagyon nagyon hideggel. Azt hiszem nem vagyok nagyon fagyos, de ilyen nem sokszor szokott velem megesni, hogy október elején azon gondolkozok, hogy felvegyem-e a téli sapkámat. Normális esetben ilyenkor még térdgatyában mászkálnék, most meg két pulcsi van rajtam, és így is majd lefagy a kezem. Először nem nagyon örültem én ennek a hirtelen jött ősznek, meg amúgy is miért nincs 11 hónap nyár és egy hónap tél. Csak decemberben kéne hidegnek lenni, de csak annyira, hogy a hó éppen megmaradjon, szóval a leghidegebb legyen mondjuk -2 fok, és akkor a télapó el tud jönni a szánkójával nyugodtan, és fehér lesz a karácsony. De a többi hónapban minek ez a hideg? Kinek jó ez? Vagy lehet, hogy csak másik országban kéne élnem, ahol mindig nyár van. Engem nem zavar a meleg, de ha fázok az olyan rossz érzés. Nektek nem? És még fűtés sincs a lakásban. De hát jól van azt kell szeretni, ami van :) Na mindegy is, aztán vasárnap mikor elmentem sétálni, és esett az eső, esküszöm láttam benne fehér részeket, szerintem hó volt, bár lehet, hogy más nem látta, de nekem akkor is hó volt.

Holnap elutazok Plevenbe, ahol egy kis önkéntes pajtással előadjuk magunkat az önkéntességről. Ő már visszatért Bulgáriába az egy éves EVS szolgálatáról, és ügyesen kitalálta, hogy a szülővárosának középiskolájában beszámol élményeiről, kis főnököm pedig azt találta ki ügyesen, hogy én is menjek. Szóval legyen holnap jó idő, hogy tudjak várost nézni, és lődörögni ott. Meg aztán soha nem buszoztam még – vagyis most ez így nem igaz, mert előző nyáron Burgas-Gabrovo-Burgas utat megtettem, de Szófiából még nem mentem, sőt még nem is voltam a buszállomáson. Na majd holnap szépen felfedezek mindent, azután pedig beszámolok nektek.

Szombaton nagyon rendetlen voltam, mert mennem kellett volna kóruspróbára, csak valahogy nagyon nem éreztem úgy, hogy most menni akarok. Igazából most sem érzem úgy. Találkoztam múlt héten Veszi-vel, és mondta, hogy lesz, aztán ma meg hívott telefonon a kórusnéni, és nem mondhattam neki, hogy lusta disznó vagyok, és azért nem mentem, és mondtam neki, hogy majd szombaton megyek. De mondta, hogy szombaton fellépés lesz, és ma meg szerdán meg pénteken is lesz próba. Hát ma nem megyek, mert ezer más dolgom van, így mondtam, hogy majd szerdán, de annyira most nem égek a vágytól. Aztán rájöttem, hogy nekem szerdán az irodában kéne lennem, mivel először délután a Magyar Intézetben lesz infó napunk, aztán meg este 7-től filmvetítés az irodában. Hát ez lesz az, amin nem veszek részt, mert olyan rendes leszek, hogy megyek kórusra. Jajj, jó lesz találkozni Deszivel, Veszivel, Tinával, Paulinával :) iiii szeretem őket.

Azt hiszem nem tudom, hogy miért élek,

Honnan lehet azt tudni, hogy miért vagyok?

Honnan tudjátok, hogy milyen célt kell elérni?

Vagy csak egyszerűen örüljek, hogy vagyok?

Én szeretném tudni az emberi lét értelmét,

Tudni, hogy mi van előtte és utána.

Csak lődörgök a világban, s majd egyszer meghalok?

S látom a nagy kaput magam előtt kitárva?

Nem gondolnám, hogy csupán ennyi az egész.

Értelmet kell keresnem a lét mögött.

Kicsinyke pont vagyok a világ közepén,

De csak van oka annak, hogy a sors ide lökött.

Ti honnan tudjátok, hogy jó úton haladtok?

Honnan tudjátok, hogy mi a helyes?

Nem tudom, hogy merre kanyarog az utam.

Bennem a bizonytalanság érzése vegyes.

Annyira sok minden van, amit szeretnék.

Szeretném bejárni az egész világot.

Megismerni minden völgyet és hegyet,

Látni olyat, amit még senki nem látott.

De nem szeretném elhagyni soha a hazám,

Szeretnék mindig ott maradni veled.

Hogy csináljam egyszerre a kettőt?

Hogy csináljam, ha nem lehet?

Jó lesz az nekem, ha az Alföldön maradok?

Szeretnék ott lenni, mert hiányzik nagyon.

Vagy menjek a világba kalandot keresni?

S hazámat továbbra is magam mögött hagyom?

Ti honnan tudtátok, hogy mit kell tennetek?

Honnan tudtátok, hogy nem fogtok elesni?

Miért nem vagyok olyan mint más?

Miért kell nekem folyton új dolgot keresni?

Néha úgy érzem, hogy kicsit más vagyok,

Gyermeki lélekkel egy felnőtt testben.

Nem akarok felnőni mint más emberek,

Komorrá válni, hatalmasra, pénzéhesre.

Gyerek maradok örökké, mert így akarom.

Gyerek maradok, vidám és boldog.

Bármi is legyen a sors célja velem,

Örömmel várok minden dolgot!

Szeretlek Tanár bácsi!

Jajj, de milyen nagyon jó, hogy innen is látom Tanár bácsit, meg ott vannak a hátsó sorban a kis énekes pajtásaim is. El sem hiszitek, hogy milyen jó otthoni dolgokat látni ilyen távolságból. Hmmm de messze van még december...

Az govorja magyar :D

Jajj, már tényleg olyan rendetlen vagyok, hogy kezdem szégyellni magam, csak valahogy sosem jut időm írni, pedig minden nap reggel elhatározom, hogy na majd most leírom, hogy mi is történt, aztán valahogy mindig csinálok valami mást. Hát bocsika :P
Na nézzük csak, mi is volt jó. Múlt héten csütörtökön építettem egy madárházat, vagyis inkább csak etető, de azért van benne egy hálószoba is egy kismadárnak, ha épp szeretne megpihenni. Bár még jó idő van, de azért kiraktam, meg vettem a boltban madáreleséget is, így már a bolgár kismadaraknak nem kell idegeskedniük, mert nem fognak télen éhen halni. Csak jó lenne, ha valaki megmondaná nekik, hogy Liulinban a 12 emelet magasságában keressék az élelmet. Remélem, hogy lesz egy-két kismadár, aki majd meglátogat. Lehet kéne csinálnom egy pici cipőt a cinegének, aki szomorkodik, mert nem tud elmenni a gonosz varjú miatt, aki nem varr neki cipőt. De hogy csináljak olyan picit?
Szombaton megtartottam a Nemzetközi Béke Napot a CVS irodában, szerintem tök jó volt. Játszottunk, beszélgettünk, és mind olyanok jöttek el, akik már amúgy is a bandás társaim voltak, így én igazán jól éreztem magam.
Vasárnap annyira nagyon nagyon király nap volt, hogy csak na. Reggel találkoztam a többiekkel az UKI-ból, és elkezdtünk kipakolni az Európai Nyelvek Napján. A rendezvény a Nemzeti Színház melletti téren volt, ahol minden nyelvnek volt egy sátra, vagyis két nyelv volt egy nagy sátorban együtt. Mi a franciákkal voltunk együtt, tök jót bandáztam velük. A Francia Intézet igazgatója Magyarországon tanult, középiskolába Pásztón járt. Meg összebandázkodtam egy csajszival is, aki meg csak két hete érkezett Bulgáriába, és itt tanít franciát. Aztán kb. egy óra elteltével jött a British Council egy dolgozója, hogy a magyar önkéntest keresi, mondtam neki, hogy akkor ne keresse tovább, mert megtalálta, és négyen (bolgár, lengyel, francia, magyar) dolgoztunk együtt önkéntesek, a gyerekeknek, felnőtteknek készített nyelvi keresztrejtvényeket kellett kijavítanunk, mindenféle cuccot kellett pakolászni, meg az emberkékkel beszélgetni, és annyira nagyon zsír volt. Rengeteg ember volt, és folyamatosan műsor volt a színpadon, mert minden nyelvnek volt fél órája, hogy előadja magát, és a magyar előadáson a szófiai Magyar Kulturális Intézet igazgató bácsijával én is fent voltam a színpadon, mert ő rövidke nyelvórát tartott, és segítettem neki tartani a plakátokat. Aztán mentem vissza az önkéntes bandás társaimhoz, de közben vissza-visszamentem a magyar sátorba is, és ott is ténykedtem, és annyira jó volt egész nap ott Szandrával és Nellivel, mert szeretem őket. Meg aztán jött Szvetli bácsi is, és itt volt a kutyája is, és kutyáztam, meg jött a felesége is, meg beszélgettem az igazgató bácsi feleségével, meg ott volt Kraszi is, aztán Júlia is a kislányával meg az anyukájával, és beszélgettem bolgárul emberekkel, meg jött néni, aki a magyar gulyás receptjét szerette volna, de ez már meghaladta bolgár tudásom szintjét. Aztán mikor véget ért az egész akkor szépen összepakoltunk, és útnak indultunk. De nagyon nagyon király volt. Meg kaptam pólót, pirosat, aminek a hátulján rajta van bolgárul, hogy "beszélek:" aztán az összes európai nyelv a saját nyelvén. Szóval én minden nyelven beszélek már :D a póló igazolja.