Szeretlek Плевен

Annyira nagyon jó volt tegnap. Reggel hajnalban keltem – na hát mondjuk ez a része egyáltalán nem volt jó – és mentem a trolimegállóba, félóra döcögés és kiértem a buszmegállóba, ahol ügyesen megtaláltam a buszomat. Miven baromi álmos voltam, így az első egy órát átaludtam, utána felébredtem és olyat láttam, mint még soha. Folyamatosan mentünk felfelé, mivel északra mentem a hegyekbe. 

Arra ébredtem fel, hogy teljesen bedugult a fülem. Aztán ahogy kinyitottam a szeme, ott voltunk a hegyekben, olyan magasan, hogy a felhő is ott volt nálunk. Annyira veszett jó volt, csináltam képeket, csak még nem töltöttem fel  a telefonról. Olyan volt, mintha fent lennék az angyaloknál, és fentről nézném a földet, nagyon tetszett. Aztán még volt másfél óra út végig szerpentinen, hát mondhatom veszett király volt. Évike, te jutottál eszembe, mikor egyszer mesélted, hogy mentetek kirándulni, és a lányok hátul nem nagyon bírták a szerpentines utat. Aztán végig beszélgettem a mellettem ülő hölggyel bolgárul – hát úgy ahogy tudok – és egészen jó volt, értettem sokmindent, meg el is tudtam neki mondani, amit szerettem volna. Görögországban dolgozik, mert Ruse-ban, ahol ő lakik nincs munka. Most buszozott haza Görögországból Bulgáriába, és ment tovább Szófiából Ruse-ba. Szegény, baromi messze kellett mennie. Végül megérkeztem Plevenbe, ahol már várt Victor, és tudjátok elég fura volt, mert eddig csak e-mail-ben kommunikáltunk. Soha nem láttam és ő sem látott engem, mégis, mikor leszálltam a buszról, valahogy rögtön megtaláltuk egymást. Pedig azért volt ott jónéhány ember, és nem tudom, fura volt, hogy valahogy egyből éreztem a tömegben, hogy ő lesz az, és ő is egyből elindult felém, és akartam nyújtani a kezem, hogy mondom, hogy ki vagyok, meg megkérdezem, hogy tényleg ő-e az, akit én keresek, ő meg odajött, és megölelt :) Jófej gyerek, baromi jól elvoltunk. Először elmentünk egy kávézóba, hogy kiterveljük, mit is fogunk mondani az előadáson. Szerettük volna viccesen, interaktív módon megoldani, és azt hiszem sikerült is. Fura, hogy néha találkozok emberekkel, és olyan, minta már rég ismertem volna őket. Úgy beszélgettünk, meg idétlenkedtünk, mintha már tök rég barátok lennénk, pedig csak pár perce ismertük egymást. Talán mindenki, aki EVS-re megy hasonló, mind ugyanolyanok vagyunk, nyitottak a világra, szeretünk mindenkit – vagy majdnem mindenkit – hasonlóan gondolkodunk, így könnyen megtaláljuk a közös hangot. Na szóval szépen kiterveltünk mindent, és még időben is voltunk, így megmutatott nekem pár dolgot a városban, elmentünk egy nyelvi centerbe elintézni pár dolgot, aztán elsétáltunk a középiskolába. Fú de milyen út volt, végig hegynek fel kellett mászni, hát csodálkoznak az emberek, hogy a gyerekek nem szeretnek iskolába menni. Ki a franc megy örömmel iskolába úgy, hogy minden reggel hegyet kell másznia. Drága Alföld, nálad jobb a világon nincs! A suliba bemutatott a volt tanárainak, mindenkivel beszélgettünk, nagyon aranyos emberekkel találkoztam. Utána mentünk az előadó terembe, ahol a 12. A osztálynak adtuk elő magunkat. Tök jó volt, amikor mindenki rád figyel, és volt egy csomó kérdésük, és érdekelte őket az önkéntesség, az EVS, és egyéb projektek. Ráadásul angolul is jól tudtak, az egész óra alatt két gyerek volt, aki bolgárul kérdezett. Szerintem jó párost alkottunk Victorral. Amikor végeztünk, akkor elmentünk egy kézműves központba, olyasmi, mint Szentesen a Gólyás ház, mert korábban ott dolgozott, és bementünk agyagozni. Wow, olyan dolgok voltak ott, ez a gyerek irtó tehetséges, olyan szobrokat csinált, hogy leesett az állam. Volt két kislány, meg egy kisfiú agyagozási órán, hozzájuk csatlakoztunk, de mondtam Victornak, hogy kb. óvodás gyerek szintjén tudok alkotni bármit is, mert nem vagyok egy szobrászművész. Végül csináltam egy rózsát, egy delfint, meg egy medált. Azt mondta a tanárnéni, hogy jövő héten fogja kiégetni, és majd elküldi nekem :) íjjj de király. Aztán jött a legjobb rész, mert ugyanabban a terembe csak a másik felében volt egy nagy asztal, ahová jöttek a kisgyerekek a helyi nevelő otthonból 4-7 évesek. Nagyon cukik voltak. Odajött hozzám egyből az egyik kislány kb. 4 éves, volt egy csomó kérdése, hogy mi a nevem, mit csinálok, miért vagyok ott... sok mindent kérdezett, és először olyan nehéz volt vele bolgárul beszélni, sosem beszélgettem pici gyerekkel korábban bolgárul. Aztán mind mutogatta a rajzát, kicsit virgoncak voltak, mert ugyanaz a tanárnéni foglalkozott velük, aki a többinek az agyagozásban segített, és egy picit nyugton kellett volna maradniuk, ami nem nagyon sikerült nekik, így átmentem az ő asztalukhoz, hogy egy kicsit lekössem őket, mert a szék tetején ugráltak. Aztán később mentem a folyosón, hogy megmossam a kezem, és ott állt az egyik ajtó előtt a kis beszélgetős kislány – sajnos a nevét nem értettem tisztán. Megkérdeztem, hogy mit csinál ott, és mondta, hogy ő be szeretne menni azon az ajtón, de nem érte el a kilincset. Próbáltam neki segíteni, de az ajtó zárva volt, így nem tudtam kinyitni. Aztán leguggoltam hozzá, mert picike volt, hogy tudjak vele beszélgetni, és képzeljétek el, hogy megölelt, és megkérdezte, hogy szeretnék-e egy kisgyereket. Basszus majd megszakadt a szívem, ha lehetne hazahoznám, hazahoznám mindet :( egyszerre volt jó érzés, az, hogy egy kisgyerek nagyon rövidke ismeretség után megölel, és ilyeneket mondd, de közben pedig annyira rossz érzés volt, hogy szegényke valószínűleg egész életét család nélkül éli le nevelőotthonokban. Hmmm úgy hazahoztam volna drága kis tündérkét. Kis cigány kislány volt, óriási fekete szemekkel, fekete haj, kreol ből, de annyira kis cuki volt. Aztán jött a folyosón egy kisfiú kb. 5 éves, és megkért, hogy kísérjem el a wc-re, de maradjak is ott, és várjam meg. Persze, hogy elmentem vele, aztán bent a teremben kért, hogy segítsek neki körtét rajzolni, mert egy gyümölcskosarat szeretne, és az almák már megvoltak, de nem tudja, hogy a körtét hogyan kell megrajzolni. Jajj, ezt a kisfiút még jobban szerettem volna hazahozni, mint az előző kislányt. De utána sajnos indulnom kellett, hogy elérjem a buszt, és ott kellett hagyni a sok drága tökmagot :( De bolgod voltam, mert velük lehettem, és annyira jó volt. Szeretnék gyerekekkel dolgozni, nagyon szeretnék. Nem tudom, hogy miért, csak olyan jó velük. Ők tiszták, és egyenes emberek, nem akarnak másoknak rosszat, nem diszkriminálják az embereket, hiszen nincsen bennünk még előítélet, nyitottak a világra, minden apróságnak tudnak örülni, és nagyon sok szeretetet lehet tőlük kapni. A felnőttek miért nem ilyenek? Szóval jöttem haza, és a buszon volt ingyen wifi, még szerencse, hogy vittem a tablet-et, így jól elvoltam a 3 órás úton. Bár a szerpentintől alig tudtam a tapipadon eltalálni a betűket. Meg filmet is vetítettek először egy snowboard-osat, utána meg valami házaspáros valamit, szóval jó busz volt ez nagyon. Este fél 8-ra értem haza, és bár fáradt voltam, de olyan jó volt. Szeretem Plevenet, azt hiszem igazán jó nap volt ez a kedd.