2011. október 27., csütörtök

Egy ölelés és vége ...

Tudjátok, egyáltalán nem egyszerű elbúcsúzni valakitől, akit szeretsz. S bár azt hiszem olyan ember vagyok, aki nem mutatja túlzottan ki az érzéseit - talán így sok esetben könnyebb - de attól még belül fáj. Hát vége ennek is, ma láttalak utoljára - vagyis most egy darabig biztos, hogy nem látlak, és csak remélni tudom, és hiszek benne, hogy nemsokára újra látlak.
Szandra elmegy haza, elmegy, én meg itt maradok, és valahogy most olyan ürességet érzek, és szomorú vagyok, és igen, még sírtam is, és annyira nagyon jó lenne ha itt lenne valaki, aki megölelne, és nem érezném így magam. Furcsa ám az, hogy vannak az életemben olyanok, akikkel éveket töltöttem vagy az iskolában, vagy együtt dolgoztunk, de semmit nem jelentenek nekem, és nem is gondolok rájuk; és vannak olyan emberek, akikkel csak rövid időt tölthettem együtt, mégis megszerettem őket és örökké a szívemben élnek. Azt hiszem, hogy úgy tudnám elképzelni ezt az egészet, hogy a lelkem egy képlékeny állagú színes gömb, olyan ezer színű, mintha egy léggömböt a szivárványba mártanál. Ha egy új barátom lesz, és valakit megszeretek, akkor ez a színes gömb megnő egy picit. Viszont amikor elvesztek egy barátot, akkor a helye szürkévé válik. A gömb soha nem lesz kisebb, hiszen ha már valakit megszerettem, annak örökké lesz helye a szívemben. Ez a szürke szín olyan fájdalmas szürke, amire ha ránézel csak az üresség, és a hiány jut az eszedbe; és ez a szürke olyan, hogy néha csak ezt látod, mert a színes gömb mozog, és pont a szürke része fordul feléd. Aztán jönnek az életben új barátok és a színes gömb nagyobb lesz, így ezáltal a szürek rész kisebb területet foglal el, de még mindig ott van. Ott van, és ha csak azt látod, akkor az nagyon fáj. Sajnos van pár szürke rész a színes gömbömön, olyanoké ez a szüre kész, akiket nagyon szeretek, de már az angyalokkal élnek, vagy olyanok, akiket elvesztettem, mert sokezer kilóméterre vannak, és nagy valószínűséggel soha nem látom őket. Ha tudnám, hogy még találkozunk, akkor más lenne, mint ahogy más veletek is szentesi kis bandás társaim, mert tudom, hogy majd egy napon haza megyek, és újra találkozok veletek, és sokat leszünk még együtt, ezért nincs mitől félnem. De Szandra része most nagyon szürke ... fájdalmas szürke ... és tudjátok ez olyan, hogy amikor találkozol valakivel, akiről azt hitted, hogy már soha nem látod, akkor az ő része ragyogóan csillogó lesz és ezer színű és csodaszép, ami akkor elnyomja a fájdalmas részeket, és ez olyankor nagyon jó érzés. Sajnos a szürke részek is kellenek ahhoz, hogy meglássuk a színeset. Bár lehet, hogy sokan idétlennek néztek, mert szoktam mondani, hogy szeretlek benneteket, meg itt is le szoktam írni, de muszáj hogy tudjátok, mert fontosak vagytok nekem. Bárcsak itt lenne most valamelyikőtök, bárki csak valaki, akárki, csak egy kicsit.
Remélem angyalok vigyáztok majd Szandrára Magyarországon. Ügyeljetek rá, hogy mindig boldog legyen, és minden nap mosoly üljön az arcán. Ha vidám lesz, azt majd érezni fogjuk itt is Bulgáriában, és ha tudjuk, hogy jó ott neki, akkor sokan vidámak leszünk itt is. Segítsetek nekem, hogy hamarosan találkozhassak vele, és újra megölelhessem. Szeretlek Szandra, minden jót neked!
Azt hiszem soha nem akarok gazdag lenni, nekem nem kell ház, kocsi, elismerés, magas pozíció, luxus nyaraló és egyéb anyagi dolgok. Ha jönne egy tündér, és kívánhatnék egyet, csak annyit szeretnék, hogy egész életemben együtt lehessek azokkal, akiket szeretek, és soha ne legyen szürke rész a gömbön. Semmi más nem kellene, ezzel gazdagabb lennék, mint bárki a földön.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése