Indulj az útra, és indulj el újra ... én várok rád, míg visszatérsz.

Csupán 2 óra, és indulnom kell. Egyrészt várom persze, mert minden új lesz, kalandos, napsugaras, pörgős. De azért egy kicsit rossz újra elmenni, csak egy nagyon picit. 25 napot voltam itthon, és azért ez elég hosszú ahhoz, hogy újra szeressek itt lenni. Azt leszámítva, hogy az allergiától majd megpusztulok, azért nagyon jó volt ez a pár nap. Újra találkozni mindenkivel, a végtelenségig ökörködni Brigivel és Robival, az ágyamban aludni, anya finom ételeit enni, biciklizni a Tisza gáton, kutyát sétáltatni a Kurca parton, meglátogatni a volt munkahelyeimet, beszélgetni a barátokkal, közös ebédek a rokonokkal. De közel sincs olyan érzésem, mint karácsony után. Most valószínűleg azért, mert ismeretlen helyre megyek, és még számomra is megmagyarázhatatlan okból valamiért mindig is vonzott az új, a nehéz, a kihívásokkal teli. Bár találkoztam a leendő munkatársaimmal, de nem ismerem őket, soha nem voltam még a Naposparton, nem dogoztam olyan területen, amit most majd ki fogok próbálni. Szóval jó lesz, kalandos, új, ahol új dolgokat tanulok majd. Most indulok a 13:15-ös busszal Budapest Népligetre, onnan átmetrózok a Deák-térre, onnan be kell mennem a Robinson irodába a Sas utcába, hogy felvegyek pár motyót, ekkor találkozok egyik kis munkatársammal, akivel majd együtt megyünk a reptérre, és 20:15-kor felszáll a gépem, ami Szófiában landol 22:30-kor (azért ilyen sok, mert közben órát állítunk). Arról viszont halvány fogalmam nincs, hogy hogyan és mikor megyünk Szófiából tovább, szóval ezt még délután jó lenne az irodában tisztázni. Pontosan nem tudom még, hogy hol fogok lakni, meg ilyenek, de gondolom délután majd többet tudok. Hamarosan újra írok, de akkor már ismét a drága Bulgáriából!

welcome back

Szia drága kicsi blogom!
Az elmúlt időben elvált egymástól az életünk, de most ez a távolság megszűnt köztünk, és újból veled leszek. Azt hittem, hogy már ennyi volt, és nem beszélünk többet, de mégis a sors úgy intézte, hogy együtt maradjunk. Szóval hogyan is történt ez az egész? Elmesélem, hogy mindenki értse.
Május 5-én délután ültem Szófiában a szobámban Gioro-val és Diana-val, vártunk az időt, hogy induljunk a reptérre, hogy elérjük a hazafelé jövő gépemet. Ekkor úgy gondoltam, hogy még egyszer ránézek az e-mail-ekre, és a facebook-ra, hogy írt-e valaki. S láss csodát levelet kaptam Szandrától, és arról írt, hogy lenne egy lehetőség Bulgáriában a déli parton nyári munkára, s kérdezett, hogy lenne-e hozzá kedvem. Természetesen ugráltam örömömben, hiszen nem sok kedvem volt haza jönni, mert szeretem Bulgáriát, és úgy éreztem, hogy még maradnék pár hónapot. Utána megadta az e-mail címet, hogy hová küldjem ez az önéletrajzom, amire hamarosan választ is kaptam. Beszéltünk skype-on, a főnök bácsival meg telefonon, és múlt héten Budapesten voltam egy munkába állást megelőző tréningen sok más kis leendő munkatársammal. Lesznek idegenvezetők, buszos kísérők, gyermek animátorok, kirándulás vezetők, és én. Megtanultuk használni az idegenvezetői programot, megismertük a leendő munkánkat, tanultunk Bulgáriáról, és persze volt időnk barátkozni, beszélgetni is. Este az emberek egy része hamar lefeküdt, mert mindenki hajnalban kelt, hogy időben felérjen a képzésre. (én is, reggel 4-kor keltem) De ettől függetlenül, azért Juditka este 9-kor nekiindult Budapestnek, mert szerettem volna találkozni Szandrával, már olyan nagyon régen láttam, utoljára októberben Szófiában. Tudjátok, hogy mi volt a legjobb Budapesten? Szandra mondta, hogy az Astoria-nál fog várni a metró megállónál. Úr isten, itt olyan hosszú mozgólépcső volt, hogy én még ilyen nagyon hosszút sosem láttam. Olyan volt, hogy így néztem fel, és nem volt vége. Ááá nagyon király volt. Jól van na, és kisvárosi gyerek vagyok, Szentesen nincsen mozgólépcső, kicsi koromban is annyira szerettem, ha mentünk Budapestre, mert ott lehetett mozgólépcsőzni. Aztán elmentünk egy kis aranyos helyre, ahol egy nagy csomó bolgár fiatal volt, akik pont aznap bandáztak, és hozzájuk csatlakoztunk mi is. Azért fura volt, hogy hazajöttem Bulgáriából, és hirtelen mindenki újra csak bolgárul beszél körülöttem. Aztán szombat reggel enyhén álmosan újra folytattuk a tanulást, majd pedig ebéd után helyzetgyakorlatok voltak, amiket én nagyon szeretek, mert az csak játszás, és aztán jött a 6 oldalas kifejtős esszés vizsga, ami azért annyira nem volt mókás, de hát csak megírtuk. Az változó, hogy ki mikor indul ki, én három kis bandás társammal május 31-én, az este 20:15-ös Wizzair géppel repülők Szófiába, onnan meg majd elkeveredünk valahogy a Napos Partra. Ja igen, azt nem mondtam, én a Napos Parton leszek, de lesz több város is, ahová mennek a kis munkatársaim, a déli partra, északi partra, szóval mindenfelé magyarok lesznek. A többiek döntő többsége még tanul, szóval csak június közepétől augusztus végéig érnek rá, de hát a fő szezon úgy is július-augusztus lesz. Én szeptember végéig leszek kint. Tehát kis barátaim, remélem, hogy minél többen jöttök a bolgár tengerpartra nyaralni, hogy meglátogassátok Juditkát!
Így tehát mégis csak lesz ok arra, hogy folytassam a blog írását, legalább még 4 hónapon keresztül. Jó lesz így Dóri? :)

Ha már így újra belemelegedtem az írásba, akkor viszont van még egy dolog, amiről úgy érzem, hogy írnom kell. Persze az elmúlt majdnem három hétben sok minden történt, amiről írhatnék, de mégis egyet szeretnék kiemelni, mert ezen elgondolkodtam. Miután visszatértem, elmentem a Zeneiskolába, hogy meglátogassam édes drága kis énekes pajtásaimat. Jó volt újra ott lenni, hallgatni őket, beszélgetni velük. Mondták, hogy készülnek az Egyházzenei Találkozóra, és díszítik a termet, mondtam nekik, hogy én is megyek segíteni, mert azok mindig olyan jó órák, mikor a mi kis bandánk együtt csinál valamit. Szombaton sajnos nem tudtam menni, mert Budapesten voltam még a képzésen, de vasárnap reggel 8-kor már ott voltam a központi konyha ajtajában velük. Szóval díszítettük a termet, és van egy kis aranyos énekes pajtásom, aki ezt le szokta vezényelni. Ketten kitalálják a díszletet, aztán ezt együtt megvalósítjuk. Nekik van szépérzékük, és tényleg nagyon jó ötleteik vannak. Nagyon precízen kell dolgozni, mérőszalaggal mérjük ki, hogy a terítő pontosan 20 cm-re lógjon le az asztal széléről, milliméter pontossággal állítottunk be 160 poharat, tányért, szalvétát, kést és villát, majd pedig mérnöki precízséggel lettek elhelyezve a dekorkavicsok. Közben számtalanszor elhangzott, hogy mennyire fontos, hogy ilyen igényesek legyünk, és nem valami műanyag tányérral és pohárral várjunk vendégeket, mert hogy néz már az ki. S ezen komolyan elgondolkodtam. Jó persze, az is igaz, hogy ők nem teljesen az én korosztályom, vagyis mindenki 40 év feletti, s mégis én nagyon jól érzem magam velük, közéjük tartozom. De ilyen esetekben nem tudom teljesen osztani nézeteiket, mert szerintem az összes dísz, amit kirakunk, az csak külsőség. Csak valami, amivel a valóságot álcázni szeretnénk. Hiszen azért valljuk be Szentesen vagyunk, egy isten háta mögötti semmi kis helyen, egyszerű emberekkel, egy nagyon alacsony költségvetésű kórusban. S nyilván Szentes az otthonom, és nagyon nagyon szeretem, de azért nem kell többnek látszani, mint amik valójában vagyunk. Ha én együtt vagyok másokkal, akkor csak az számít, hogy olyan emberekkel legyek, akiket szeretek, akikkel jól érzem magam. S vegyünk egy vacsorát, mint jelen esetben, ekkor számomra két dolog számít: jól érezzem magam azokkal az emberekkel, akikkel eltöltöm az estét, és finom legyen az, amit eszek. Számomra teljesen mindegy, hogy kint a pusztában ülünk a fűben, kézzel eszünk, és eldobhatós pohárból iszunk, szabadon, kötetlenül, és jól érezzük magunkat; vagy éppen egy zárt térben mindenféle díszekkel, kiegészítőkkel, porcelán tányérból, és üveg pohárból iszok. Ezek csak mind mellékes dolgok, és ha valaki nem tudja magát jól érezni műanyag poharak társaságában, akkor én nagyon sajnálom azt az embert. Mert akkor ez azt jeleni, hogy számára a külsőségek a fontosak, és nem a belső értékek. Ha én elmennék valahová, akkor nem számítana, hogy mit és milyen körülmények között adnak, csak az érdekelne, hogy szeretettel fogadnak-e, hogy örülnek-e annak, hogy ott vagyok. S ekkor egy pohár víz, és egy jó kis zsíros deszka a fűben ülve is lehet százszor jobb, mint a kristály pohár, Herendi porcelán, és mindenféle csilli-villi. Szerintem szomorú, hogy mégis nagyon sok ember azt hiszi, hogy ezek a felesleges dolgok szükségesek. Fura lények vagyunk mi, a külsőségek számítanak, nem pedig az, hogy valójában mi rejlik bennünk.

hazatérés

Bár fizikailag haza jöttem Szentesre, de lelkileg nem nagyon vagyok itt. Még egy napja sincs, hogy itt vagyok, és elképeszető, hogy még ott vagyok az egyik percben, aztán repülünk egy órát, de órát is állítunk, vagyis szinte ugyanabban az időben már Budapesten vagyok. Mivel drága jó keresztapukám és keresztanyukám eljött értem kocsival, ezért gyorsan hazaértünk. Aztán persze még este gyorsan elő kellett szedni a játékokat, mert a két kicsi már szinte reszketve várta az ajándékokat. Jajj olyan nagyon cukik, mikor megkapták a halom cuccot, pattogtak örömükben, visongtak, éjfélig játszottunk. Aztán reggel hatkor már keltünk, és jöttek az ágyamba, és olyan jó úgy felkelni, hogy manólábúak csattognak be a szobába megölelgetni. Annyira jó, hogy ők a testvéreim. Ma egész nap együtt voltunk, mentünk nagymamámhoz, nagynénémhez, szomszéd nénihez, kutyát sétáltatni, Kurca parton ökörködni, aztán este én fektettem le őket, és ekkor Brigi adott egy levelet, amiben ez állt:
"Olyan jó, hogy most már hazajöttél hozzám, és mindig együtt fogunk bandázni itt is, és Szófiában is, és ezután olyan lesz az életem, mintha a mennyországban lennék."  

Kaphat valaki ennél szebbet, édes kis tündér! Csak és kizárólag miattuk rossz távol lenni Szentestől. Sajnálok mindegy egyes percet, amit elmulasztok az életükből. Velük minden egyes perc csupa öröm és boldogság.
 

Ja, és valami, ami nagyon fontos, de majd akkor írok róla, ha tényleg sikerül, amiben nagyon-nagyon bízok, és ez olyan valamit jelentene, ami miatt folytatnám a blog írását. ;) Most ezt nagyon szeretném, és ha az angyalok is úgy gondolják, akkor sikerülni is fog.

ennyi volt, s itt véget ért

Este azt hittem, hogy majd nem fogok tudni aludni, mert az utolsó előtti este szinte végig fent voltam, és eddig mindig úgy volt, ha mentem valahová, akkor az első és utolsó este sosem alszok. Fú, de milyen rossz volt az a gondolat, hogy utoljára alszom ebben az ágyban, utoljára látom a Vitosha hegyet az ablakon kinézve. De mégis olyan jó éjszakám volt még álmodtam is. Most azért olyan jó lenne visszaugrani az időben egy évet, egy hónapot, egy hetet, vagy akár csak pár napot, csak még egy kicsit itt lehessek. Bár azt nem tudom, hogy mi az, amit szeretnék még itt csinálni, csak jó itt lenni, és nehéz valami jót elhagyni. Itt sokkal több kis bandás társam van, mint otthon. Szentes kicsi, és a szentesi életet nem is lehet összehasonlítani egy fővárosi léttel, és egy nagy város nyújtotta lehetőségekkel. Nem csak azok az emberek fognak hiányozni, akiket megszerettem, hanem az egész itteni lét. A város méreteiből adódó nagysága olyan határtalan szabadság érzést nyújt. Most már tök jól tudom, hogy mi merre van, és cikázok a tömegközlekedési eszközök között, és annyira élvezem, mint egy kisgyerek, troli, villamos, metró, busz, ezek mókás dolgok. Otthon egyetlen egy helyi járat van az egész városban, a lakótelep és a város túlsó fele között, de nálunk a bicikli és a két kis lábunk a tömegközlekedési eszköz. Itt szinte minden nap van valami, vagy ha nincs, akkor csinálunk magunknak, mert a lehetőség adott, hogy elmenjünk bárhová, míg otthon van 2-3 olyan kocsma, ahová nem csak a matt részeg öreg bácsik járnak, és az ifjúság gyakorlatilag sehová nem tud menni. Bár az is igaz, hogy nincs is ifjúság, hiszen a főiskolás korosztály elvándorol, mivel ott nem tud tanulni, aztán meg csak egy töredéke megy vissza. Otthon nincsenek olyan bandás társaim, mint itt, és ez a sok lődörgés nagyon fog hiányozni. Mindig volt kivel beszélgetni, ökörködni, nevetgélni, bárcsak örökké tartott volna. De csupán egy év volt, viszont nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult az életem, és eljöttem ide. EVS-nél mókásabb lét nincs a világon. Szerintem nem is számít, hogy hol, mert gondolom, hogy más országokban is hasonló lehet az EVS önkéntesek élete. Viszont az azért vicces, hogy ha arról beszélünk, hogy önkéntesek vagyunk, akkor mindenki azt hiszi, hogy világmegváltó jóság árad belőlünk, és éhezőket mentünk meg, meg gyerekeket tanítunk, meg betegeket gyógyítunk, közben mi csak élvezzük Szófia örömeit. S bár igen nyilván csinálunk valami társadalomra nézve pozitív dolgot, hiszen mondjuk szerveztem mindenféle dolgokat fiataloknak, játszottam árva gyerekekkel, de ez nem munka, ezek mind mókás dolgok, és sokkal inkább egy hosszú nyaralás az egész. S attól, hogy másért teszünk közben valami jót csak ad az értékéhez. Ez az év ennél jobb nem lehetett volna, azt hiszem kipróbáltam sok mindent, találkoztam sok emberrel, tanultam új dolgokat, és nagyon élveztem. Ha változtatni lehetne rajta, akkor talán csak annyit tennék, hogy elmennék Bulgária több részét is felfedezni, de ha így tettem volna, akkor már nem lenne ismeretlen felfedezésre váró rész, ami visszacsábítana, szóval minden jó így, ahogy volt.
Szerintem ez után nem nagyon fogok ide írni, bár ezt még nem tudom. Ha mondjuk rám tör a verselés, akkor talán bepötyögöm, hiszen így legalább megmarad, és más is láthatja, de alapvetően azért kezdtem írni, hogy hírt adjak magamról, amíg hazámtól távol vagyok, vagyis hazatértemet követően eltűnik az ok. Azért még majd írok talán arról, hogy milyen volt újra haza menni, és mindenkivel találkozni, és milyen érzés lesz otthonról Szófiára gondolni. Még fél lábbal itt vagyok, de már szinte nem is, hiszen pár óra múlva Szentesre érek. Ez mondjuk hátránya is a repülésnek, hogy olyan gyorsan megérkezik az ember egyik helyről a másikra, hogy nincs idő gondolkozni azon, hogy mi is történik, mert nem érezzük a távolságot, az utazást. Most jobban szeretném, ha az út két napig tartana, mert addig sem lennék otthon, és akkor még közelebbinek érezném Szófiát.
Még van pár órám az indulásig, addig bemegyek a központba, még utoljára, nem tudom minek, csak valamit csinálnom kell, hogy teljen az idő, vagy legyen már valami. Aztán jön Diana, s némi bandázás után indulunk a reptérre. Fura, hogy most még jövő időben beszélek, és pár óra múlva már minden a múlté. De nem számít, hogy hol leszek, hogy mit csinálok, vagy ki lesz belőlem, mert az emlékek már bennem élnek, s mindenki akit itt megszerettem a lelkem egy csillogó kis részévé vált. S minden alkalommal, amikor rátok gondolok a szememben majd fény ragyog, hiszen szeretlek titeket, és soha nem felejtem el ezt a csodás évet.

még nem szeretnék elmenni, még nem... ;(

Hát most miért olyan nehéz?

Búcsúzom tőled UKI

Hogy tényleg utoljára voltam itt? Á dehogy. Egy kicsit sem éreztem szomorúságot ma, de nem azért, mert nem szeretlek Titeket, csak azért, mert számomra az UKI a boldog pillanatok háza, egy hely, ahol magyar lehetek olyan emberekkel, akiket szeretek. Nem éreztem mást, mint minden más csütörtökön, amikor délután kiléptem a nagy fehér ajtón. S most, mikor már haza értem, most is csak úgy érzem, hogy ma eljöttem, de jövő héten megyek vissza. Még itt vagytok mind karnyújtásnyira, s csupán egy nap van már itt, és mégsem érzem, hogy vége van. Nem érzem a búcsúzást, mert a szívem egy részét itt hagyom Szófiában. Már ide tartozom, egy darab belőlem örökké itt leszek veletek legyek akár bárhol is a földön. Emléketek bennem él, s a tőletek kapott szeretet sosem fog halványulni a lelkemben. Most úgy érzem, hogy nem szeretnék haza menni, mert itt nagyon jó nekem. Szeretlek benneteket, mert a barátaimmá váltatok, hiszen bármikor, amikor rátok gondolok boldog leszek, és mosoly ül az arcomra. Fura, hogy amikor elment Szandra, vagy Zsani, vagy Liudas, vagy Ben akkor sokkal szomorúbb voltam, pedig akkor csak egy-egy embert veszítettem el. Most meg hirtelen mindenkit, de ezt csak akkor fogom érezni, mikor már Magyarországon leszek. Azért érdekes az, hogy eljöttem ide, senkit nem ismertem, soha nem jártam előtte Szófiában, mégsem aggódtam miatta, hogy ide jövök, mert tudtam, és éreztem, hogy jó lesz itt nekem. Ez teljes mértékben beigazolódott. Itt csupa jó dolgok történtek, nagyon sok új barátom lett, rengeteg olyan dolgot kipróbálhattam, amit korábban nem. Nyilván nem tudok minden emléket a fejemben tartani, éppen ezért nagyon jó, hogy elkezdtem írni ezt a blogot, mert évtizedek múlva biztos jó lesz visszanézni, hogy mik is történtek velem. Ugyanakkor azokat a dolgokat, amik fontosak voltak számomra, sosem fogom elfeledni. Mindig emlékezni fogok arra, hogy Nelli milyen kedves és aranyos. Szvetli bácsit nagypapámként szeretem, s történetei mindig velem maradnak. Györgyi olyan, mint az anyukám, ő tud mindent, és bármikor lehet hozzá segítségért fordulni. De persze az UKI legjobb része Dóri, mert bár a többieket is szeretem, azért mégis csak Dóri áll hozzám legközelebb. Kevés olyan barátom van, aki mindig olyan jókedvű, aranyos, cuki mint ő.
Semmiképp nem a mai volt az utolsó napom veletek, hamarosan visszatérek, mert szeretlek Titeket!

óóóóó

A kis munkatársaim olyan simán átvágtak, hogy az ég világon semmit nem sejtettem az egészből. Én úgy tudtam, hogy egyik kis bandás társammal elmegyünk sörözni, mert később már nem lesz rá lehetőség, mivel elutazik vidékre. Rendben találkoztunk is, aztán mondta, hogy a telefonját az irodában felejtette, szóval vissza kéne mennünk az irodához, és aztán megyünk tovább. De bementünk, és ott voltak a kis munkatársaim, és én meg csak álltam ott tátott szájjal, hogy te jó ég, engem totál átvágtak. Mert ugye kedden együtt voltunk a parkban kettőjükkel is, és egy szót sem szólta, sőt ajándékot is kaptam tőlük, pedig mindenki tudta, hogy szerda este is fogunk találkozni, és olyan simán átvágott mindenki. Aztán jó szokás szerint ivászatba torkollott az este, s mókás állapotú kis bandás társaim voltak. :)

Nagyon cuki kis munkatársaim vannak/ voltak. Szeretlek CVS-Bulgaria, köszönet mindenért!

kincskeresés

Arról majdnem elfelejtettem írni, hogy a négy nap alatt még geocatching-eltünk is. Hát ez de nagyon mókás. Nekem is kell gps-es telefon, bár mondjuk úgy sem egyedül megy az ember, mert társaságban mókás. Azért egyet megtaláltunk. Hozzáértem, de nem vettem észere, hogy az az, és végül egy kis bandás társamé volt a dicsőség, de milyen király volt. Na szóval az a lényege, hogy van egy csapat, akikhez lehet csatlakozni. Az a lényege, hogy szerte a világban vannak eldugva mindenféle kis dobozkák, amiknek meg van adva a gps koordinátája, be kell csatlakozni a neten ehhez az egészhez, és ezeket kell megtalálni a helyeket, benne a dobozkát, és akkor oda tudod írni a dátumot, és a becenevedet, hogy megtaláltad. Kincsvadászat világ méretben, nagyon mókás játék. Köszönet Geri-nek, hogy bevezetett minket ennek örömeibe. :)

miért búcsúztok már? én jövök még vissza!

Hááát azt kell mondjam, jóóó hétvége volt. Gyakorlatilag a nagy parkba költöztünk :) és annyira jó volt. Már saját segglenyomatunk is van ott. Négy nap, nagyon sok barát, sok üveg sör, leégett arcok, könnyek a nevetéstől. Soha nem úgy indultunk el, hogy majd nagy tömegbandázást tartunk, csak valahogy így jött, és mindig 10 fő fölötti társaság verődött össze. Előző napokon azért kellett dolgoznom is, szóval rendes voltam, de ma igazából egész nap ott csöveztünk. Hú és milyen fura volt ma. Búcsúajándékokat kaptam, és mindenki ölelgetett, meg ilyenek, és hát na ne már, én jövök még vissza, s ahogy jöttem haza kezemben a kis ajándékokkal, szívemben a kis barátaim arcával olyan fura volt az, hogy egy részével már nem fogok találkozni a közel jövőben. Jó, mondjuk még van, akivel pénteken egy utolsót bandázunk, vagy legalábbis így beszéltük, de basszus, akkor most én tényleg elbúcsúztam tőlük. S jöttem a járdán, és azon vettem észre magam, hogy potyognak a könnyeim, mint épp most is, és olyan rossz. Szeretem őket. Meg persze valószínűleg siratom a királylányos életemet is. Itt mindig akkor keltem fel, amikor jól esett; akkor dolgoztam, mikor jól esett; oda mentem, ahová akartam; és azokkal bandáztam, akikkel épp jó volt. Haza megyek, és dolgozni kell, vagy a franc se tudja, mert még nem találtam eddig semmit, bár most épp van egy nagyon jó ötletem, hogy milyen vállalkozásba kezdek, amihez találtam egy pályázatot, és ha ezt meg tudnám csinálni, akkor egy évre rendezném az anyagi helyzetemet. S akkor nyugodtan tudnék menni bandázni, mert most már mennék valahová kirándulni. Olyan munka kell, ami mellett tudok menni össze-vissza, mert egy csomó ország van, ahol még nem jártam. Szeretnék elmenni Csehországba, Szlovéniába még idén. Ja meg persze most hozzá jött Németország is. Megígértem Diana-nak, hogy meglátogatom, mert felvették EVS-re Potsdam-ba, jupii trallalallala. Előtte eszébe sem jutott, aztán jó barátnők lettünk, és megtetszett neki a kis láblógatós életem. Egyébként ő is pénzügyi közgazdász, és egy irodában rohad évek óta, és rohadtul nem oda való, mint ahogyan én sem. Szóval megyek, és majd meglátogatom ott, egyrészt nem voltam még ott, másrészt meg úgy fog hiányozni. Ő a második legjobb bolgár barátnőm, hiányozni fog nagyon, mint ahogy sokan mások innen...