Elmúlt az ősz ...

Már nem sodorja utca pora
Színes levelet halomra.
Nincs már reggel napsugár,
Kinek énekel a kismadár.

Köd borítja szürke eget.
Hideg elől hová menjek?
Fagyos reggel, fagyos éjjel
Jég szikrázik csillag fénnyel.

Kopár lett a kis orgona,
Ágacskáit jég borítja.
Hideg szellő csípi arcod,
Tél nyerte meg ezt a harcot.

Kedves ősz most elbúcsúzik,
Ágyacskájába bebújik.
Becsukja a kicsi szemét,
S hallgatja a téli zenét.

Vissza tér majd hozzánk máskor,
Újra színes fényt varázsol.
Addig pedig havas tél,
Szikrázó mesét mesél.

Aztán tavasz virágai
Lesznek majd a barátai.
S meleg napos nyár után
Az ősz újra ránk talál.

Eltelt az ősz, nagyon gyorsan eltelt, úgy, hogy szinte észre sem vettem. Gyorsan jött, gyorsan ment, de nagyon sok örömet hozott nekem. Három hónap alatt három országban jártam, régi barátokkal találkoztam, sok embert megölelgettem, és igazán boldog voltam. Csodás három hónap volt, nagyon, nagyon. Igazán hálás vagyok a sorsnak, amiért ez az én életem, és minden jóban van részem, s bár lehet a dolgok változnak, és biztos lesz olyan, mikor majd valami rosszabb lesz, de most minden olyan nagyon jó. Bár volt pár ember, aki elment ez idő alatt, de közben új barátaim is lettek. Szerettelek ősz, nem foglak soha elfeledni!

BELGIUM

Azt hiszem, hogy nem lesz egy rövid történet, ha mindent le szeretnék írni, de annyira nagyon jó volt Belgiumban, talán életem legjobb négy napját töltöttem el ott, persze ez főleg annak köszönhető, hogy olyan emberekkel voltam együtt, akiket nagyon szeretek.

Belga kalandom november 25-én pénteken reggel kezdődött, amikor elindultam a reptérre. Másfél óra séta, metró, és buszozás után megérkeztem a reptérre, becsekkoltam, találkoztam a kis bolgár bandás társaimmal, és vártuk a repülőnket. Wizzair-rel mentünk, ami azért volt jó, mert magyar vonatkozása miatt ott feszített a szép piros-fehér-zöld zászló az ajtó felett, és ez olyan megnyugtató érzés volt. Igazából nem éreztem úgy, hogy külföldre utazok. Talán azért lehetett, mert már eleve külföldön vagyok, vagy nem tudom, hogy miért. Máskor mielőtt repülök legalább van bennem némi izgalom, de 14 repülés után megállapíthatom, hogy már semmi érdekes nincs benne. Semmivel nem volt izgalmasabb, mint felülni a helyijáratos buszra. Azért kár, hogy elmúlt már az újdonság varázsa. Már nem aggódok a reptereken, hogy nem találom meg a helyes kaput, vagy elkeveredek, mert nagyok. Mindenhol vannak emberek, és simán szóba elegyedek bárkivel.

Két és fél óra repülés után megérkeztünk Charleroi városkába. Innen busszal mentem Brüsszelbe, bár ez is mókás volt. A reptéren megkerestük a buszmegállót, de ugye jegyet kell venni valahol. Jó, ez nem volt nagy gond megtalálni, de akkora sor volt, hogy még olyat nem is láttam. Több mint egy teljes órát álltunk a sorban, és csak későbbi buszra volt jegy, így délután 5-ig lehetőségünk nyílt felfedezni a reptér nyújtotta örömöket. De gyorsan telt az idő, és egy óra buszozás után megérkeztünk Brüsszel South-Midi vasútállomásra. Ezt ne úgy képzeljétek el, mint egy vasútállomás ez egy nemzetközi vasútállomás, buszmegálló, metrómegálló, villamosmegálló, és bevásárlóközpont összeolvasztása, ami akkora hatalmas, mint egy kisváros. Jött a hirtelen érzés, hogy hogy a bánatban fogjuk megtalálni azt, amit keresünk. Bár volt egy információs kijelző térképpel, de azt nem mutatta, hogy hol vagy rajta, így nem tudtuk betájolni, hogy merre kéne menni. Mivel mindannyian másfelé indultunk, más városokba, és más közlekedési eszközzel, így útjaink elváltak. Pár percnyi bolyongás után találtam végre metróra utaló M-betűs jelet. Háhh, gondoltam most már király vagyok, csak követem a nagy táblákon a nyilakat. Meg is találtam  a metróhoz vezető mozgólépcsőt, csak fogalmam nem volt, hogy hol tudok jegyet venni. Megkérdeztem találomra a mögöttem lévő csajszit a lépcsőn, hogy tud-e angolul, és tudja-e, hogy hol kell jegyet venni. Mondta, hogy nem tudja, de ő is azt keresi, így kereshetjük együtt. Szépen megvettük a jegyet, elkezdtünk beszélgetni, ő Spanyolországból jött 10 napra csak úgy lődörögni, és felfedezni Belgiumot. Aztán beszélgettünk, beszélgettünk, és kiderült, hogy ugyanabban a hosztelban van foglalásunk. Atyám ekkora mákot :) ott van sokezer ember, és összetalálkozunk mi ketten. Fura dolgok vannak. Így aztán együtt metróskodtunk, és mentünk a hosztelbe. Az utcán megkérdeztem egy fickót, hogy merre van, mert sötét volt, és nem találtunk utcatáblákat. Becsekkoltunk, majd némi felfedezés és pihenés után következett egy éjszakai városnézés.

A szállás Brüsszel központjában volt a Botanique kert mellett. Ez egy szép nagy park volt, és környék is gyönyörű. Vagyis egész Belgium nagyon szép, mert nem volt szocialista blokkok vannak mindenfelé. A házak csak 2-3-4 emelet magasak, és mind szép díszes, színes. Persze itt is vannak toronyházak, irodaházak, de többségében szép épületek uralják az országot. Nem csak a kisebb városokban, hanem Brüsszelben is. Ezért van, hogy területileg nagyon nagy, holott kevesebb a lélekszáma mint mondjuk Szófiának. Az utcákon viszont elég sok szemét volt, ami szerintem kicsit szomorú, mert lerontja eme szép város értékét. Nincsenek kóborkutyák, macskák, vagy galambok, mint itt. Viszont nagyon sok afrikai csoki ember él ott, nagyon sok. A francia és a holland is hivatalos nyelv ott, plusz még a flamand, de Brüsszel az a francia régióhoz tartozik, és most rájöttem, hogy nem is szeretem ezt a nyelvet. Régen tetszett még az iskolában, olyan szépnek hangzott, amikor a tananyagokhoz volt listening és hallgattuk a francia beszédet. De így élőben egyáltalán nem volt szép, sőt kimondottan zavaró volt számomra. Hiányoztak a bolgár hangok. Viszont meglepődve tapasztaltam, hogy boltban, metrón, hosztelben tudtam franciául intézkedni, és értettem is, amit mondtak nekem, tehát valahol mélyen bennem lapul még a francia tudás, csak kicsit fel kéne elevenítenem.

Szombat reggel a brüsszeli Magyar Intézetnél találkoztam Rossival. Azt nem is tudom nektek elmondani, hogy mennyire jó érzés volt újra látni, és megölelni, és ott lenni vele. Hirtelen, mintha elszállt volna a pár hónap, amit távol volt, és csak nem is tudom, olyan nagyon jó volt látni, hogy mosolyog, hogy jól érzi ott magát, és sikerült egy boldog kis életet kialakítania magának és családjának is.

Először elmentünk megnézni a Szent Miklós Katedrális, ami gyönyörű szép. Az egyik legyszebb, vagy a legszebb templom, amit láttam. Olyan hatalmas nagy volt, és annyira szép volt. Volt benne egy múzeum, ahol ki voltak állítva valami vallási nagyemberk ruhái. De nagyon durva, hogy többszáz éves ruhák úgy néztek ki, mintha teljesen újak lennének. Volt a templomnak egy része, ahová nem lehetett bemenni, mert az a különleges eseményekre van. Ja, meg Brüsszelben vannak olyan helyek, ahová csóri kis emberek nem léphetnek be, csak a király és a királyi család tagjai. Annyira fura volt, hogy ott királyság van. Akármerre mentünk a városnézésen mindent I. Leopold királynak, vagy II. Leopold királynak építettek. Számomra a királyok mesebeli lények gyermekkoromból, így nekem ez a világ a válóságban nagyon furának tűnik.

Ezután felültünk a városnéző buszra, ami két emeletes, felül nyitott busz, ahol fülhallgató segítségével, általad választott nyelven meghallgathatsz sok infót a városról, miközben pár óra alatt végigjárod Brüsszel nevezetességeit, Atomiumot, Parlamentet, Királyi rezidenciát, tereket és emlékműveket ... szinte mindent. Amikor az út véget ért, akkor elmentünk megnézni a Mannaken Pis szobrot, ami egy pisilő kisfiú, nagyon népszerű hely zsúfolásig tömve emberekkel, mert mindenki fényképezkedni szeretne vele. Van a városban egy kislány változata is, a Jannaken Pis, ami már kevésbé népszerű, és én sem tudtam, hogy egyáltalán van ilyen, de különleges helyzetben voltam, mivel egyéni útmutatásban részesültem.

Ezután elmentünk a főtérre, vagyis nem tudom, hogy ez-e a főtér, de szerintem igen. Én még ilyet soha életemben nem láttam. Van egy nagy tér, ahol körülötted hatalmas, gyönyörű szép, főleg neogótikus stílusban épült épületek vannak, és állsz ott, 360 fokban körbenézel, és egyszerűen nem tudsz meg sem szólalni, mert tátva marad a szád. Ezen a téren van egy múzeum a Mannaken Pis-nek, illetve az első pár emelet az Belgium és Brüsszel történetét mutatja be, és legfelül pedig egy kiállítás van a kis szobor ruhácskáiból. Ez annyira cuki hely volt. Rengeteg kis szobor felöltöztetve a nemzetek ruháiba. Volt magyar huszár is, és találtunk bolgár nép öltözetet, de többszár ruhácskája van, nagyon aranyos kis hely volt ez.

Ezután elmentünk Rossiék otthonába, ahol a fiúk (férje és kisfia) finom levessel vártak minket. Ebéd után elmentünk Gentbe, ami egy gyönyörű szép kisváros. Minden épülete különleges, és varázslatos. Volt ott egy templom, aminek az az érdekessége, hogy szerettek volna nagyon nagyot alkotni, szebbet és nagyobbat, mint bármi eddig, de elfogyott a pénzük, így a két torony közül csak az egyiket tudták befejezni, és a másik csonkán áll. Volt ott egy vár is, meg egy kis csatorna, ahol lehet hajókázni.

Visszafelé, amikor mentünk a parkoloházba a kocsiért felmentünk az emeletre plázáskodni. Mivel engem és Ádámot annyira nem hozott lázba a ruhaüzlet, így mi elmentünk a számítógépes játékos boltba, meg könyvesboltba. Aztán visszamentünk a ruháshoz, hogy nehogy azt higgyék a szülei, hogy elvesztünk. De Ádám unatkozott, és megmutattam neki, hogy hogyan lehet élveznie a vásárlást az anyukájával. Felpróbált mindenféle bébi sapkát, meg Miney Mouse fülvédőt, én meg csináltam róla képeket, itt van egy Hello Kitty-vel. 

Annyira cuki kisgyerek, és olyan jó volt vele tölteni az időt, mert olyan volt, mint Robival és Brigivel, idétlenkedtünk, és olyan kis vidám volt tőle. Aztán haza mentünk hozzájuk, közben a kocsiban bolgár nyelvleckét adott nekem, meg jól elvoltunk. Majd 3D-ben megnéztük a Hupikék Törpikéket, és tök szupi volt, repkedtek körülöttünk a pillangók, és hasonlók. Aztán este visszaszállítottak a hosztelbe, ahol még bandáztam egy kicsit a srácokkal, akiknek még a nevét sem tudtam megjegyezni, de azért jól elvoltunk. Hajnalban lefeküdtem, de reggel 5-kor már fel is ébredtem, mivel egy birka lány akkor érkezett még, és elkezdett csörömpölni, kipakolni, rendezkedni. Nem sok tapintat szorult belé másokkal szemben. Na mindegy, mert kelni is kellett korán, hiszen reggeli után indultunk egy páran megnézni az Európai Parlamentet, és a többi EU intézményt. Miután végigjártuk az épületeket visszamentünk az Európa Parlament Látogató Központjába, ahová szigorú ellenőrzés után bebocsátást nyertünk. Ez egy multimédiás központ, ami elképesztő, nekem nagyon tetszett. A Parlamentáriumban kapsz egy kis masinát, fülhallgatóval, amivel ha mászkálsz a szobákban, hozzá kell érintened egy elektromos panelhez, és löki neked az infót a saját nyelveden, mivel az EU összes hivatalos nyelvén kérheted a cuccot. Mentem az infó pulthoz, mondom szépen angolul, hogy magyart szeretnék, amire a csajszi magyarul válaszol nekem. Hupp meglepődtem kicsit, de mivel már előző nap is több magyarral találkoztam, így annyira mégsem volt fura, hogy itt is egy magyarba botlottam. Vagyis nem is egybe, hanem mindjárt ötbe, mivel mondta a csajszi, hogy itt egy magyar család, ha sietek, akkor még utolérem őket. Mondta, hogy most a hétvégén nagyon sok magyar volt itt, és ez olyan tök király. A Parlamentáriumban el lehetne tölteni akár egy teljes napot, ha minden infót végig szeretnénk hallgatni, de nekem most nem volt annyi időm, szóval a lényegtelen dolgokat kihagytam. Mindenféle multimédiás asztalok, táblák, tapipados gépek és egyéb érdekes dolgok voltak ott. Volt egy szoba, ahol meg lehett ismerni az összes embert, aki az EU Parlamentben dolgozik. Máshol az országok nagy embereiről lehetett videót nézni. Egy másik helyen az egyész EU volt megcsinálva, és a fények és minden annyira különleges volt. Volt egy körterem ilyen elnöki székekkel, körbe a fal, olyan mint a Feszty körkép, csak ez digitális cucc volt, ahol egy partamenti ülés részletei voltak. Közben te ültél az egyik székben, előtted számítógép, a hangszóró löki neked az infót angolul, a kis szerkezeted a saját nyelveden. A résztvevők összetételét, és ülésrendet lehetett megtanulni egy aranyos kis játékkal, ahol az embereket le kellett ültetni a saját helyükre. Rengeteg infó volt az egész EU létrejöttéről, az országokról, a döntéshozatalról, mindenről.

Délben Rossiék jöttek kocsival a Parlamenthez, a Luxemburg téren felvettek, és elmentünk Antwerpenbe. Közben a kocsiban Lego Starwars emberkékkel játszottunk Ádámmal, hogy gyorsabban teljen az út. Antwerpen alapvetően egy kereskedő városból nőtte magát nagyra. Kezdetben a vízi kereskedelem miatt jött létre, de ma már vasúton is nagy forgalmat bonyolít le. Először bementünk a katedrálisba, ami hatalmas három hajós épület volt, és nagyon szép. 

Ezután találkoztunk egy bolgár nénivel, akinek a nevét elfelejtettem, de Rossi régi ismerőse volt. Felmentünk a lakásába, ahol vendégül látott minket, és egy darabig ott voltunk náluk, majd pedig körbe vezetett minket a városban.

Elmentünk egy toronyba, ami egy különleges épület, hat hónapja építették, és minden szintjén múzeum van. Az épület a kikötő mellett van, ahol nagyon sok szép hajót láttunk. A torony tetejére mozgólépcső vezet fel, ahol mi nagyon mókás játékot találtunk ki Ádámmal. Egyszer ő szaladt előre, én hátra maradtam, és a korábban szerzett szórólapokat fentről lerepítette a két mozgólépcső közötti fém részen, én pedig lent elkaptam. Utána én mentem előre, és küldtem le a papirokat, ő pedig elkapkodta. Néha tök mókás szaltókat nyomtak a képeslapok, a füzetek meg egész egyszerűen lerepültek. Fent a torony tetején csodás látvány tárult elénk, ahol teljesen körül lehet menni, és egész Antwerpent belátni onnan.

Később visszavittük a kedves nénit, és mi visszamentünk Brüsszelbe. Mivel Ádámnak tanulni kellett, ezért úgy gondoltam, hogy jó lesz, ha már nem zavarom őket, de Ádám azt mondta, hogy ő gyorsan tanul, addig mi elleszünk. Először elmentünk vacsorázni, utána haza hozzájuk, ahol Rossival sütöttünk belga mindenféle dolgokat, addig Ádám szépen tanult. Amikor befejezte, akkor számítógépen mutott nekem pár dolgot, amit legóból épített, meg néztünk legós kisfilmeket, után pedig mondta, hogy megmutatja a kis játékait, és elkezdtünk Playstation-nel játszanni. Annyira nagyon jó volt, tök sokat nevettünk, és nagyon élveztem, meg ő is. Játszottunk egymást verős játékot, célba lövést, frizbit, röplabdát, asztaliteniszt. Annyit ugráltunk, hogy teljesen belemelegedtünk. Aztán mondtam neki, hogy már nagyon késő van, és neki holnap iskolába kell menni, ezért jobb lesz, ha abba hagyjuk. Még egy kicsit beszélgettünk, meg idétlenkedtünk, és utána visszavittek a hosztelba. A kocsiban még volt utoljára egy kicsi időnk, hogy ökörködjünk, aztán sajnos el kellett búcsúzni tőlük. Nagyon megszerettem a kisembert, nagyon cuki gyerek. Jó volt, mert négy közös nyelvünk is volt, beszéltünk magyarul, bolgárul, angolul és franciául is. Sokszor mondaton belül is keverve a nyelveket.

Vasárnap este, még bandáztam egy pár sráccal a Vincent Van Gogh Center-ben, utána elmentünk aludni. Hétfő reggel Rossi jött a hosztelhez, ahonnan együtt metróztunk be a központba, ahonnan a shuttle busz meg Charleroi-ba. Így még volt utoljára 2 óránk bandázni, beszélgetni, ami annyira jó volt. Szeretem őt, mert olyan jól látja a világot, nem úgy, mint a legtöbb ember. Bölcs gondolatai vannak, olyan ember, aki már sok mindent megélt a világ minden táján, és sok mindent tud. Szeretettel tekint mindenkire, és élete minden percében a jószándék vezérli. Nem hiszem, hogy túl sok ilyen ember lenne a világon. Majd sajnos eljött a pillanat, amikor már nem volt tovább idő, és fel kellett szállnom a buszra. Rossz volt újra elköszönni tőle, de feledteti ezt az érzést az, hogy mennyire jó volt vele újra találkozni, és egészen biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra látom. Nem tudom, hogy hol, és nem tudom, hogy mikor, de tudom, hogy még találkozunk. Ő olyan ember, aki mindig a szívemben él, bármilyen nagy távolság is legyen köztünk. Rajta keresztül most megismertem Ádámot is, aki olyan, mintha a kistesóm lenne, és a két nap, amit végigjátszottunk örök emlék marad számomra. Sajnos a felnőttek elfeljtik, hogy milyen jó önfeledten nevetni, és csak egyszerűen jól érezni magad. Szórólapból hajtott papírtekercset használtunk lézerkardnak Antwerpenben a Katedrális melett, és tök sok időn keresztül kardoztunk, papirokat dobáltunk a mozgólépcsőn, idétlenkedtünk a kocsiban, gyártottunk távcsövet, ökörödtünk a bolt bébi osztályán, bújócskáztunk a ruha üzletben, amíg vártuk a szüleit, playstation-öztünk, nevetgéltünk, és jól éreztük magunkat. Számomra olyan volt, mint amikor Robival és Brigivel játszok. Ezt az érzés augusztus óta nem éreztem, és most Ádámnak köszönhetően újra gyerek voltam, és nagyon jó volt. Nem is érdekes, hogy hol voltunk, vagy miket csináltunk, csak az számít, hogy velük lehettem, amitől most a szívem nagyon boldog.

El tudod olvasni? :)

3Z 4ZT B1ZONYITJ4 HOGY M1LY3N
C5ODÁNL4TO5 DOLGOKR4 KÉP35
4Y 3MB3R1 4GY! 3LŐ55ZÖR N3HÉZ
D3 M1R3 1D3 ÉR5Z MÁR
4UTOM4T1KU5AN OLVA5OD
GONDOLKODÁ5 NÉLKÜL, T3HÁT
N4GYON BÜ5ZKE L3H3T5Z
M4G4DR4 M3RT C54K PÁR4N
TUDJÁK 3LOLV4SN1 3ZT.

szeretem a kórustársaimat, nagyon szeretem

Azt hiszem úgy is megölelhetünk valakit, hogy többszáz kilóméter távolságban van tőlünk, vagyis tegnap este én így éreztem. Annyira jó volt látni, mikor az e-mail-emre jött egy értesítés, hogy az iwiw-en üzentet kaptam. A szavaknak és a bennük rejlő betűknek csodás erejük van, ha megfelelő sorrendbe rakjuk őket. Az üzeneted mintha itt valósággá vált volna, és tényleg úgy éreztem, hogy egy kicsit itt vagy velem, amitől nagyon jó érzésem támadt. Bár szomorúan olvastam, hogy nem minden úgy alakul, ahogyan szeretnéd, de szavaid számomra mégis egyfajta megnyugvást okoznak. Egyike vagy azon különleges embereknek, akiket nagyon szeretek, mert lelkedben a jóság ereje rejlik. Az ilyen emberekért érdemes élni, az ilyen emberek barátsága ad erőt számra, hogy ne felejtsek el hinni abban, hogy igenis élnek még jó, és önfeláldozó angyalok köztünk. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki ezt érzi rajtad, hiszen te is jól tudod, hogy sokan szeretnek téged. Csak ülök melletted, és talán nem is beszélgetünk, de a világ mégis békésebb és nyugodtabb akkor, olyan érzés, mint gyermekként, vagy akár felnőttként is az anyukánk mellé leülni, és tudni azt, hogy semmi nincs a világban ellenünk, hiszen van egy védőbástyánk. Boldog vagyok, hogy kijelenthetem, vannak ilyen barátaim. Barátok, akik még országok távolságán keresztül is áthatolva képesek megölelni engem. Szeretlek Terike!

Kicsit rosszul érzem magam attól, hogy ott hagytam Szentesen mindenkit, és ha kedves leveleket írtok, akkor mindig feltámad bennem az érzés, hogy milyen jó is lenne ott lenni köztetek. De közben olyan fura, hogy egyáltalán nincs honvágyam. Nem érzem azt, hogy haza akarnék menni, vagy itt rossz lenne. Megijedek magamtól is, hogy eltüntek az érzéseim? Vagy én sem tudom, hogy mi van. De talán olyan lehet ez, mint a kisgyermekek ösztönös reakciója. Ha egy kisgyereket elszakítanak a szüleitől, vagy kiszakítják abból a közegből, ahol eddig békésen élt, akkor az első 1-2 hétben a remény élteti, és lankadatlan reménnyel várja az általa hőm imádott személyt. De mivel később sem találkozik vele, ezért általában 3-4 hét elteltével eltemeti, és soha többé nem gondol rá, teljesen törli a memóriáját. Ami valahol egy csodás képessége az agynak, mert így lehetővé teszi a kisbabának, hogy újra boldog legyen. Tudjátok, most úgy érzem, mintha nem is lett volna semmi korábban. Olyan, mintha az egész eddigi életem csak ebből állt volna, hogy itt vagyok. Már ez vált oly nagyon természetessé, és nem tudom, hogy jó, vagy rossz? Mert persze az jó, hogy itt jól érzem magam, de egyszer majd véget ér, és kicsit rémisztő az, hogy ha visszamegyek Magyarországra, akkor sikerül-e majd folytatnom ott úgy az életemet, mintha el sem jöttem volna. S lehet, távol van még, mert még 5 és fél hónapom van itt, de azért fura ezekbe belegondolni. Minden esetre nagyon jó érzés a tudat, hogy a barátaim várnak haza. :)

nagynéniségem angyalkája :)

A kishölgy, aki a legdrágább kis unokahúgom, Emma. Szeretlek kis tökmag, csak pár hét, és megdajkállak :)

Szeretem a bolgár kiskutyámat!!! :)

Találtam egy kislány kiskutyát. Pacsinak neveztem el, de ő bolgárul írja a nevét: Пачи. Annyira nagyon cuki, kaptok képet róla:

 

Kár, hogy a lakásba nem lehet felhozni, egész nap pedig nem tudok vele lent lenni. Itt lakik a házunktól kb. 50 méterre, a játszótéren túl. Gyorsan felraktam képeket a facebook-ra, persze anyukám látta, és nem azt volt az első gondolata, hogy milyen jó, hogy találtam kiskutyám, mert ettől én felvidámodok, hanem azt mondta, "de ugye kicsi lányom idegen kutyákat nem simogatsz meg." Ééén idegen kutyákat ááá soha. De ő nem volt idegen, mert itt lakik, vagyis ha úgy vesszük a szomszédom, a szomszédokkal meg ugyebár szokott barátkozni az ember.  :)

furát álmodtam ...

Olyan furát álmodtam, hogy álomfejtő legyen, aki ezt kibogozza. Szerencsére elég sok mindenre emlékszem, így gyors le is írom, hogy ne felejtsem el. Szóval az első rész, amire emlékszem, hogy kint vagyunk valami iskola udvaron, vagy legalábbis nekem annak tűnt. Ott két fiúval beszélgettem, akik nem voltak magyarok, valami nemzetközi hókamóka lehetett. Aztán be kellett menni egy terembe, ahol össze-vissza voltak  a székek. Ott leültünk, de annak ellenére, hogy a foglalkozás elkezdődött, mi tovább folytattuk a beszélgetést. Aztán egyszer csak ránkszólt Sznezsi, aki a kis főnököm itt Bulgáriában, majd mondott valamit, de nem figyeltünk rá, és visszakérdeztem, de csak annyi volt, hogy jó lesz-e az, ha mi hárman együtt leszünk egy csoportban, plusz még hozzánk jön egy lány, mert négyes csoportokban kell majd dolgozni. Mondtam neki, hogy persze, jó lesz. Aztán kiderült, hogy a szünet alatt, amíg mi jól elidétlenkedtünk, addig fel kellett volna készülni egy feladatra, mert mindenkinek írni kellett egy rövid horror történetet, aminek előadásában a csapattársak segíthetnek. Ám hoppá, mi ekkor eszméltünk rá a fiúkkal, hogy nem is csináltunk semmi, még ötletünk sincsen. Ekkor kaptunk egy-egy lap 8x8 cm-es világos zöld post-it lapocskát, hogy írjuk le a tervünket. De nekem nem volt elég, és szerettem volna még egy lapot, de már nem volt üres. Na mindegy, miközben pár emberke előadta a művét, addig én gondolkodtam, hogy mit is adjak elő. Szóval megírtam a történetemet, ami arról szólt, hogy volt egy jó tanuló lány, aki este imádkozott, hogy sikerüljön minden vizsgája, meg jó eredményei legyenek, az isten meg visszaválaszolt neki, hogy minden jó lesz, csak ne veszítse el a fejét. Aztán a lány elmegy aludni, és jön három zombi – megkértem a három csapattársamat, hogy legyenek ők a zombik – akik megtámadják és levágják a fejét. De aztán felriad, és rájön, hogy csak álmodta. Hú atyám, az álombeli énemnek idétlen gondolatai voltak. Na szóval azon idegeskedtünk, hogy nehogy sorra kerüljünk. Közben ott volt a középiskolai volt osztályfőnököm, ő is tartott előadást a horror történetéről, de nekem nem tetszett. Aztán kézfeltartással lájkoltuk, hogy kinek tetszett, és valaki felírta a táblára a pontokat. Szerencsére kicsöngettek, és nem jutottunk sorra. Ez volt aznap az utolsó óránk, de még egy kicsit ott maradtunk beszélgetni. Ott volt Fekete Feri, aki általános iskola 6. osztályában bukott le hozzánk, de 7.-ben el is ment magántanulónak, szóval nagy szerepe nem volt az életemben, de mégis benne volt az álmomban. Arról panaszkodott nekem, hogy milyen bonyolult házi feladatott kapott angolból, mert egy fogalmazást kell írni következő órára. Megkérdeztem, hogy ki az angol tanára, és mondta, hogy Nelli, aki itt Szófiában a Magyar Intézetben dolgozik. Én meg elkezdtem irigykedni, hogy milyen jó neki, hogy Nelli a tanárnője. Aztán ott ült előttem Csizmadia Márti, aki középiskolában volt osztálytársam, és őt is megkérdeztem, hogy ki az angol tanára, de valami ismeretlen női nevet mondott. Na mindegy, aztán elindultunk kifelé – de ez olyan hely volt, ahol a valóságban még sosem jártam. Lépcsős épület volt, és ahogy kijöttünk, még volt ott 4 vagy 5 lépcsőfok kint is. Aztán egyszer csak ott termett Kajtár Erika, aki szintén középiskolai osztálytársam, megfogta a kezem, és azt mondta, hogy a vállalkozást mindenképp folytassam, mert a pályázatírás az nagyon jó. Majd elindultunk haza, de egy sarki épületnél, ahol pirosas bordós téglafal volt ő balra akart menni, én pedig egyenesen. Mondta, hogy ő a vasút állomásra megy, én  meg mondtam, hogy végül is mehetek vele. De azt mondta, hogy inkább ő jön arra velem. Szóval mentünk tovább együtt, és egyszer csak ott voltunk Szentesen a Rákóczi és a Vörösmarty utca sarkán, ahol balkéz felől elkezdett felénk rohanni egy hatalmas, olyan medveölő kutya. Fekete, és sötét barnás volt a szőre. De szerencsére csak elfutott mellettünk, mert valamit üldözött. Aztán eltünt Erika, de hirtelen volt egy kutyám. Szerintem valami keverék lehetett, világos zsemle színű és fehér volt, hosszúkás orral, és tudott beszélni, vagyis értettem, amit mondott. Akartunk menekülni, mert a nagy kutya visszafordult felénk. Csak mutatni szerettem volna az én kutyámnak, hogy merre menjünk, és az meg megharapta a jobb kezemet, valamivel a csuklóm felett. De szerencsére téli kabát volt rajtam, így csak kicsit sérült meg, nem vérzett, csak nagyon fájt. Aztán bocsánatot kért a kutya. De közben meg jött a másik, és a földön találtam egy jó hosszú kb. 3-4 méteres nyírfa ágat, és azzal rávágtam a nagy kutyára, és mint egy porcellán szobor darabokra hullott. Ezután mentem nyugodtan haza, de ekkor már egy 16-18 év körüli néger fiú lettem, kék színű kantáros farmem nadrág volt rajtam, meg valami világos színű ing, vagy felső. Ahogy oda értem az otthonunkhoz, ami kint volt a pusztában, valami tanya-féle lehetett láttam, hogy ott volt az álombéli nagyapám, keresztapám és még egy munkás ember. Volt pár hatalmas fólia, amiből terelték ki a csikréket, kacsákat és pulykákat, mert rühesség támadta meg őket, és petróleummal le kellett mindet permetezni. A nagyapa állt baloldalon a fóliánál, elől meg a kerítésnél a keresztapa és a munkás ember. De láttam, hogy pár méterrel odébb, ahol búza, vagy tritikálé kezdett nőni, nem tudom pontosan, mert nem láttam jól, de mindegy valami szántóföld volt, ahol már nőtt a termés, ott állt egy hatalmas medve egy kengurúval. A tyúkokat és a többi állatot el kellett terelni mellettük. Az álombeli keresztapám mondta a tyúkoknak, hogy ne féljenek, ez a medve nem akarja őket bántani, és az állatok mentek is szépen sorban. Aztán meg őzek is elvonultak a maci mellett, de azok is féltek. Ekkor már a kenguru eltűnt, és én ott álltam a kerítésnél, és azon goldolkoztam, hogy hogyan lehetnek ők a rokonaim, ha én néger vagyok, ők meg fehér bőrűek. Aztán nekem is mennem kellett arra a medve felé, és nagyapám mondta, hogy nem kell félni tőle, mert nem akar bántani. Hát én féltem, aztán elkezdett jönni felém a medve, és a nagy karmos mancsát végighúzta rajtam, és ekkor a nagyapám fogott valami nagy husángot, és odavágott a medvének, és ekkor felébredtem. Hát nem tudom, hogy ki tudja ezt értelmezni, de sok sikert hozzá :)

már majdnem tél van

Már hideg van, és szinte semmi levél nincs a fákon. Reggelente, még a napsugár gyenge erejével átölel, de már a fagy erősen támad ellene, és szegény napocskának már nincsen ereje. Az orgonabokromra már rá sem lehet ismerni. Szegény, mintha teljesen elsorvadt volna, mintha már nem is élne. Fura, pedig él, hiszen csak téli álomra szenderül, de most a fák már nagyon rosszul néznek ki. A kocsik reggelente jéggé vannak fagyva, és már csak kora délután van olyan idő, hogy kellemes a szabadban lenni. Bár azt nem mondhatnám, hogy bárki szívesen andalog órákon át, hiszen hideg van. Most van pont november közepe, még ősznek kéne lenni, de már téli hideg van. Azért nem is tudom, annyira nem vártam még a telet. Valahogy az ősz elvesztette jelentőségét, vagyis szinte nincs is ősz. Szeptemberben még nyár volt, aztán október közepéig szintén majdnem hogy nyár volt, aztán teljes hirtelenséggel október közepén elkezdett havazni, majd újra felmelegedett, és aztán szépen lassan lecsökkent a levegő hőfoka, és most már nagyon hideg van. Sapka és kesztyű nélkül már tutira megfagynék.
Most épp nézem a magyar híradót, de kár is tévét nézni, semmi jó nincs benne. A forint romlása miatt néztem az árfolyamokat, tisztára jól járok, ha itt a bolgár levát beváltom euróra, aztán otthon meg majd azt forintra. Komolyan olyan baromságok vannak otthon, hogy kutyaadó, meg ingatlanadó, meg az isten tudja, hogy mi. Komolyan mondom, hogy nem tudom, milyen baromságokat találnak még ki. Na látjátok, muszáj nekem az Európai Parlamentben dolgoznom, csak így kerülhetek egy lépésben a magyar okosok felé. Szegény Móni, most mondták azt is, hogy nem kaptok majd annyi étkezési utalványt sem. Hát most már ezt azért nem hagyjuk ugye? Szóval én megyek Brüsszelbe, de ti meg szervezzétek, hogy fel is vegyenek oda dolgozni. Egyébként földrajzilag tök jó helyen van, szóval egy pár évet simán el tudnék ott éldegélni.

vidám lelked pille szárnyon messze szállhat héthatáron

Nem tudom azt mondani, hogy itt bármi is rossz, vagy hogy nagyon hiányoznak emberek, vagy dolgok otthonról, de mégis valahogy a távolság sokkal értékesebbé tesz minden szót. Itt minden kis levél, vagy üzenet, ami Szentesről jön számomra olyan nagy boldogságot okoz, mintha tényleg találkoznék veletek, mintha ott lennék. Minden szóval, amit nekem írtok, úgy érzem, hogy a lelkemet simítjátok meg, és a napom fényesebb lesz általatok. Konkrétan most azért olyan jó, mert Mónival értekezünk facebook-on, és ettől felvidámodok. Bár amúgy is jó kedvem van, de mégis olyan jó, hogy veletek magyarul beszélhetek. Igazából az hiányzik, hogy valakinek elmondjak minden kis marhaságot, amik igazából tök lényegtelen dolgok, csak apróságok, amik boldoggá tesznek, vagy épp nem, vagy bármi ami történik olyan jó valakivel megosztani. Jó, mondjuk Sznezsivel szoktunk beszélgetni, de angolul nem olyan mint magyarul.

Tisztára már rá vagyok pörögve a brüsszeli kirándulásra. Jövő héten megyek vááá. Csak ma délután láttam a neten, hogy van Brüsszel kártya, ami magába foglalja a múzeum belépőket és a tömegközlekedési eszközök használatát. Na most a héten szépen tervet készítek, térképen lecsekkolom, hogy mi hol van, hogy ne vesztegessek időt azzal, hogy ide-oda utazgatok, hanem szépen logikusan felépített tervvel a kezemben érkezek oda. Ma beszéltem Rossival skype-on, vagyis írtam, de mindegy, az ugyanaz majdnem. Annyira nagyon nagyon nagyon jó lesz újra találkozni vele. Úgy szeretem őt, de tényleg, itt a második anyukám volt, és jó lesz újra látni.

Ma kaptam levelet a Télapótól, annyira jó volt, meg is mutattam gyorsan Sznezsinek. Szeretem a Télapót, írtam neki, és azt írta, hogy örül neki, hogy hallott rólam, és a manói már intézkednek.

Vettem bolgár mesekönyvet, az a címe, hogy 100 klasszikus mese. Remélem, hogy pár hónap múlva már rendesen fogom érteni. Egyenlőre még ott tartok, hogy azokat a meséket, aminél van kép, és rájövök, hogy milyen mese, és ismerem magyarul, azt elolvasom, és nyilván azt értem is, mert tudom, hogy miről szól. Szeretem ezt a két mesekönyvet. Olyan jó volt kinyitni, mert éreztem az új könyv illatát. Óh, már milyen régen éreztem ezt, talán utoljára a főiskolán, amikor a szemeszter elején új tankönyveket vettünk. Jó érzés kinyitni egy új könyvet, amit még senki nem olvasott, elolvasni belőle a betűket amik segítségével a tudás beléd száll, csodás.

Ma délután kiszaladtam a vasútállomásra érdeklődni a vonatról, mert decemberben vonattal szeretnék haza menni. Egyrészt nem akarok busszal menni, mivel állati hosszú volt az út, és a busz nem a legkényelmesebb, másrészt pedig a hóban nem merek busszal utazni, mert olyan sok baleset történik mostanában, és a vonatot télen biztonságosabbnak tartom. A néni beszélt angolul, ami igazán meglepő, és még nagyon segítőkész is volt, és nagyon aranyos. Na a lényeg az, hogy télen csak heti egyszer megy vonat Szófia és Budapest között, de azt most még nem tudta megmondani, hogy decemberben hogyan megy majd. Azt mondta, hogy utazás előtt menjek el 1-2 héttel jegyet venni és érdeklődni, bár mindegy is, nem ezért mentem, hanem azért, hogy megkérdezzem, hogy a jegy kb. mennyibe fog kerülni, hogy úgy mégis tudjam, hogy mennyit kell megspórolni, nehogy aztán itt ragadjak karácsonyra, mert nem lesz pénzem jegyre. Aranyos nemzetközi jegypénztáros néni volt.

Hétvégén megyek koncerteskedni :) ahhahaaa

A szeretet

Annyira nagyon szeretem ezt a dalt, olyan jó hallgatni, meg persze Réka van benne, és ez plusz jó!

Megszületett Emmácska! :)

Voltam ma templomban. Hogy miért? Ezt én sem tudom teljesen. Délután nagyon szép idő volt, álltam az erkélyen, és úgy éreztem, hogy valahová el kell mennem sétálni. Van egy kör itt, az én Lyulin köröm, ami gyors tempóval pont 40 perc. Szóval arra mentem, és ahogy jöttem visszafelé ott van a téren a kis templom. Sosem voltam még bent, pedig sok időt töltöttem el ott tavasszal és nyáron, amikor ültem a padon, és figyeltem az embereket. Úgy éreztem be kell mennem, csak nem nagyon mertem, azt sem tudtam, hogy nyitva van-e, meg ilyenek. De aztán jött egy bácsi, aki pont bement, és így én is bementem utána. Szép kis templom, kívülről is nagyon aranyos, de belül is olyan jó érzés volt ott lenni. Azt nem tudom, hogy miért, csak olyan nyugodt érzés volt, olyan jó. Kértem az istenkét, hogy vigyázzon Emmácskára és Mercire, meg a nagymamámra, és úgy általánosságban mindenkire a földön. Meg azt is kértem, hogy segítsen abban, hogy ne legyen bennem az az érzés, hogy van néhány ember, akit nem szeretek. Tudom, hogy nem lehet mindenkit szeretni, nem is kell, de az nem helyes, hogy ellenszenvet érzek pár ember ellen. Aztán amikor kijöttem a templomból elkezdtem gondolkodni ezen az egész templomos, istenes dolgon. Nem igazán értem, hogy miért hiszi el mindenki azt, ami a Bibliában van. Hiszen ezt csak valaki kitalálta, és mivel bizonyítják? Ha megkérdeznék egy 4-5 éves gyereket, már ő is tudná, hogy a semmiből nem lehet csak úgy valamit csinálni. Az tény, hogy nem tudjuk, hogy hogyan is keletkezett a világ, de attól még nem feltétlenül kell mindent elhinni. Aztán gondolkoztam azon is, hogy végül is jó, hogy vannak olyan emberek, akik istenfélők, és azért próbálnak meg jó életet élni, mert valamiféle megtorlástól félnek. De ez mégsem jó így, hiszen eredendő belső igényünknek kéne az lenni, hogy normálisan viselkedünk. Nem azért kell segíteni másoknak, rendesen viselkedni, szeretni az embereket, és lehetőségeinkhez mérten jó dolgokat tenni, mert attól félünk, hogy ha nem így tesszük, akkor majd valami büntetés kapunk. Csak azért kéne így viselkedni, mert így gondoljuk jónak. De hol vannak azok az emberek, akik alapvetően így érzik? Na szóval ilyesmi gondolataim voltak, és már elég sötét volt, én pedig tudván lévő, hogy nagyon félek a sötétben, de a hold olyan szépen világított, és volt mellette egy csillag, ami tutira Tata volt, szóval biztonságban voltam, így úgy döntöttem, hogy megyek még egy kört. Jól is tettem, mert találtam egy játékboltot. Ú olyan sirály cuccokat találtam benne. Azt hiszem, szeretem a játékboltokat. Holnap megyek az UKI-ba, király lesz, Nelli azt mondta múlt héten, hogy most feliratozhatok filmet :) ezt szeretem, este pedig filmes estét tartunk. Letöltöttem a Sorstalanságot angol felirattal. Ma, vagyis november 9-e a nemzetközi fasizmus és rasszizmus ellenes világnap, és ezért úgy gondoltuk, hogy ezen témát megragadva keresünk egy filmet. Aztán megnéztem egy párat, de hát a magyar alkotást semmi nem tudja űberelni, szóval ez lesz :)

Láttam Évikét és Szotyikát!

Milyen jó volt ma, hogy skype-on Évike bekapcsolta a kamerát, és láttam őt is, és a kis Szotyikáját is, és beszélgettem velük :) Ma olyan jó kedvem van, boldog vagyok!

Kezemben a levél, a szavak halmaza... már nem érzem a hiányodat, m'ért menjek haza?

Olyan jó érzés volt, mikor megláttam, hogy Editke írt levelet. Szeretem, ha valaki ír, annyira jó, hogy az író fél gondolatai a szavakon át az én gondolataimba költöznek. Olyan, mintha együtt lennénk, pedig idő és tér választ el bennünket. A szavak papírra vetett ölelések, melyeket ha felolvasol a lelkedet simogatják. Másrészt ez a levél rádöbbentett arra, hogy mennyire nagyon lusta vagyok, és nem foglalkoztam veletek :( bocsánat, de ha jól belegondolok augusztus óta, mióta visszajöttem, senkinek nem írtam e-mailt, senkinek, aki fontos. Csak lényegtelen dolgokról kellett leveleznem, az egyesületnek pályázatokat írni, és hasonlók. Egyetlen ember, akinek írtam párszor a volt kis munkatársam, Laci volt. Na jó, most ezen változtatunk, és ígérem, hogy egy héten belül írok mindegyikőtöknek. Ha kapsz egy e-mail, akkor azt jelenti, hogy fontos vagy :) hát persze, hogy fontosak vagytok, csak valahogy olyan, mintha kezdene az idő kicsúszni a kezemből. Most olyan sok minden van, amit csinálunk, hogy valahogy olyan érzésem van, hogy nem elég 24 óra egy napból. Meg aztán most mintha nem is hiányoznátok ... vagy mi van ... mert ha úgy vesszük, akkor ez jó, hiszen azt jelenti, hogy jól érzem itt magam, de másrészről meg ennyire birka lennék, hogy elfelejtelek benneteket csak azért, mert most új bandás társaim vannak. Húha kezdek magamtól félni :) máskor nem ilyen voltam. Persze-persze, mindenki változik, csak fura, hogy nem hiányoztok. Miért nem, amikor szeretlek benneteket??? Egyébként remekül érzem magam, valahogy olyan minden jó. Reggelente süt a nap, szeretem a munkámat, szeretem a munkatársaimat, és azt csinálhatok, ami csak jól esik. A legjobban most főzni szeretek és sütni, irtóra tetszik, hogy új ételeket alkotok, a lakótársam meg nagyon örül neki, mivel ő nem tud főzni. Tegnap kézműveskedős napot tartottunk, elmentünk venni festéket, meg pár kelléket, aztán Lera elkeztdtt egy modellhajót összerakni, én meg hungarocellből csináltam fenyődíszeket, majd felfűzöm, lefényképezem, és akkor láthatjátok ti is. Aztán mikor megvettem tegnap a bérletemet rájöttem, hogy egy hónap múlva már jön a Télapó. Bár Bulgáriában nem ismerik, nálunk nincs Télapó, náluk karácsonykor jön, de nem baj, mert idén majd kapnak tőlem valamit, és rájönnek, hogy milyen jó is a Télapó. Jó, hogy beszélünk róla, mert el kéne küldenem neki a levelemet, hogy még időben megkapja. Sokkal jobban szeretem a télapót, mint a karácsonyt, nem tudom miért, de olyan jó :) Voltam vásárolgatni is, vettem játékokat a kicsiknek, de most el vagyok szegényedve, meg aztán meg kell spórolnom a novemberi pénzemet, mivel már csak 18 nap és repülök Brüsszelbe ááááááááá de zsír lesz, alig várom már. Belgium drága ország, de muszáj oda elmennem, hogy lássam az Európa Parlamentet. Már lecsekkoltam a neten, hogy mikor van nyitva tartás meg minden, ez a legfontosabb, amit ott látni szeretnék. Meg aztán jó lenne belga csokit is enni. Aztán már hirtelen mindjárt december lesz. Gyorsan telik az idő, nagyon gyorsan, és kicsit ijesztő, hogy már 6 hónap eltelt, félúton járok, és fogalmam nincs, hogy mit csinálok 6 hónap múlva ... hamarosan el kéne gondolkodnom a jövőmön... vagy elmegyek a templomba, megkérdezem, hátha az istenke elmondja, hogy mit akar velem kezdeni, és főleg jó lenne tudni, hogy melyik országban. De mindegy, addig van még sok idő, meg decemberben, ha találkozunk majd kitaláltok nekem valamit a jövőre vonatkozóan. Bár a templomba mindenképp el kéne mennem, hogy beszéljek az angyalokkal, mert Mami nagyon beteg, és ez nagyon nem jó érzés. Minden este felhív anya, hogy egy kicsit beszéljek mamival, mert nagyon rosszul van, és ki tudja .... és ez elég rossz érzés. De azt mondta mami, hogy ha hallja a hangomat, akkor jobban lesz, azt mondta, ha beszélhet velem, akkor meggyógyul. Ott kéne lennem, nem pedig itt, ott volna a helyem :( Jajj angyalkák nem is tudom, hogy mi lenne a jobb neki, ha elmenne hozzátok, és ott újra együtt lehetne tatával, de akkor itt hagyja a gyerekeit, unokáit. Vagy ha itt marad, de beteg szegény. Én önző vagyok, és azt szeretném maradjon még, maradjon még sokáig, hogy majd a kezébe foghassa a dédunokáit, hogy lássa, ahogy Brigi és Robi nagyra nő, hogy még ülhessek mellette, és simogathassam a kezét, és elmesélje nekem a hülye sorozatait, és elpanaszkodja, hogy milyen rossz volt az ebéd az otthonban. Szeretem a nagymamámat, nagyon szeretem őt! Nekem még szükségem van rá, még nem hagyhat el...
De az életben mindennek van kezdete és vége, és ezt tudom én is, és nem gondolok addig rosszra, amíg nem muszáj. Szóval mami azt szereti, ha vidám vagyok, így nem is foglalkozok tovább most szomorú dolgokkal. Jajj, képzeljétek el milyen rubik kockát találtam? Fényképeset, volt három fajta: kutyás, macskás, és lovas. Kutyásat vettem, persze rögtök ki is kellett próbálni. Aha csakhogy ezzel volt némi gáz, mivel sokkal nehezebb kirakni, mint a normális rubik kockát, mert a közepe valahogy sehogy nem állt jól. Nem is értettem, hogy hogy lehet, de hát valahogy volt eredetiben, tehát ki kell tudnom rakni. Már kezdett felidegelni, mire rájöttem, hogy + lépéseket kellett beleépítenem, és a végén pedig egy új mozdulatsort, mert különben a közép kockák miatt sehogy sem lehet kirakni. Minden esetre jól elszórakoztatott délután, és miatta odaégettem a szezámmagos rudacskáimat. Pedig leültem a sütő elé, hogy nehogy elfelejtsem kivenni, de a kocka nem akart rendesen viselkedni, és a cuccos kicsit megfekult :) de azért jó lett így is.
Mostanában elég sokat tanultam bolgárt, Lerától kaptam pár fájlt, amiben vannak feladatok, meg nyelvtani rész is, és sokkal érthetőbb, mint az én könyvem. Próbálok leveleket is bolgárul írni a főnökömnek, a mentoromnak és a Magyar Intézetbe, csakhát nem olyan könnyű, ráadásul Sznezsi meg kinevet, mert nem helyesen írok dolgokat :( de kit érdekel, a lényeg, hogy értik, hogy mit szeretnék. Szeretném összeszedni magam, és a következő hat hónapban szorgalmasabban tanulni, mert így nem tudok normálisan bolgárul, és addig kell tanulnom, amíg itt vagyok, mert anyanyelvi környezetben könnyebb.

Magyar Intézet - számomra te vagy itt az otthon!

Nem tudom azt pontosan elmagyarázni, hogy mennyire jó ez, de valahogy messze az otthontól van egy kicsi Magyarország. Egy hely, ahol a legaranyosabb emberek közösségét találhatod meg, egy hely, ahol mindenki boldog, szeretik a munkájukat, és egyszerűen csak jó velük lenni, jó része lenni egy kicsit a munkájuknak, beszélgetni velük, tanulni tőlük. Nekem azt hiszem ők jelentik itt a családomat. Azért érzem úgy, hogy minden csütörtökön haza megyek oda, mert szeretem őket, és azt hiszem ők is engem, vagyis remélem, én úgy érzem. Szvetli bácsi minden nap olyan örömmel fogad, hogy már csak ezért érdemes oda bemenni. Nagyon szeretek vele beszélgetni, mert mókás bácsi. Aztán megyek fel az emeletre, és ott van Nelli, aki egyszerűen csak egy angyal. Nincs olyan ember a földön, akinek ne segítene. Akármikor megyek oda, és akármit kérek tőle, mindig segít nekem, bármiről is legyen szó. Annyira pozitív ember, és olyan jó kisugárzása van. Olyan igazi anyuka, nagyon szerencsés a kisfia, hogy ilyen anyukája van. Ő az az ember, akivel ha egy szobában vagy egyszerűen nem érzed, hogy bármi rossz lenne, mert annyira megnyugtató személyiség. Szeretem a Nellit. Ott van Dóra, aki az új titkárnő, csak múlt héten jött, de nagyon kis aranyos. Szeretem az ilyen embereket, akik mindig mosolyognak, pozitívan néznek a világra. Bár igazán sajnálom, hogy Szandra elment, és talán nem is fogom még fel, mert még úgy érzem, hogy itt van, pedig már nincs is, de annak nagyon örülök, hogy Dóra jött a helyére. Kraszi nagyon mókás, olyan kis vicces. Ránézel, és olyan teljesen más az amit látsz, és az aki ő valójában. Minden héten tanít nekem új szavakat, és mindenfélében próbál segíteni. Jajj, és persze az igazgató bácsi, őt is nagyon szeretem. Jó, persze nyilván vele nem beszélgetek úgy, mint a többiekkel, de vele is szoktam beszélgetni, és annyira nagyon jó az az érzés, hogy megérkezek csütörtökön reggel, és mindig örül nekem. Ma, ahogy odaértem bent voltam Nelli szobájában, és elment az ajtó előtt igazgató bácsi, és meglátott, és rögtön visszafordult, és mondta: "Jajj, megjött végre a mosolygósom!" Tudjátok, hogy milyen jó érzés ezt hallani? Belépni valahová, ahol örömmel fogadnak áááá nagyon jóóó. Annyira szeretek ott lenni, szeretlek benneteket!