BELGIUM

Azt hiszem, hogy nem lesz egy rövid történet, ha mindent le szeretnék írni, de annyira nagyon jó volt Belgiumban, talán életem legjobb négy napját töltöttem el ott, persze ez főleg annak köszönhető, hogy olyan emberekkel voltam együtt, akiket nagyon szeretek.

Belga kalandom november 25-én pénteken reggel kezdődött, amikor elindultam a reptérre. Másfél óra séta, metró, és buszozás után megérkeztem a reptérre, becsekkoltam, találkoztam a kis bolgár bandás társaimmal, és vártuk a repülőnket. Wizzair-rel mentünk, ami azért volt jó, mert magyar vonatkozása miatt ott feszített a szép piros-fehér-zöld zászló az ajtó felett, és ez olyan megnyugtató érzés volt. Igazából nem éreztem úgy, hogy külföldre utazok. Talán azért lehetett, mert már eleve külföldön vagyok, vagy nem tudom, hogy miért. Máskor mielőtt repülök legalább van bennem némi izgalom, de 14 repülés után megállapíthatom, hogy már semmi érdekes nincs benne. Semmivel nem volt izgalmasabb, mint felülni a helyijáratos buszra. Azért kár, hogy elmúlt már az újdonság varázsa. Már nem aggódok a reptereken, hogy nem találom meg a helyes kaput, vagy elkeveredek, mert nagyok. Mindenhol vannak emberek, és simán szóba elegyedek bárkivel.

Két és fél óra repülés után megérkeztünk Charleroi városkába. Innen busszal mentem Brüsszelbe, bár ez is mókás volt. A reptéren megkerestük a buszmegállót, de ugye jegyet kell venni valahol. Jó, ez nem volt nagy gond megtalálni, de akkora sor volt, hogy még olyat nem is láttam. Több mint egy teljes órát álltunk a sorban, és csak későbbi buszra volt jegy, így délután 5-ig lehetőségünk nyílt felfedezni a reptér nyújtotta örömöket. De gyorsan telt az idő, és egy óra buszozás után megérkeztünk Brüsszel South-Midi vasútállomásra. Ezt ne úgy képzeljétek el, mint egy vasútállomás ez egy nemzetközi vasútállomás, buszmegálló, metrómegálló, villamosmegálló, és bevásárlóközpont összeolvasztása, ami akkora hatalmas, mint egy kisváros. Jött a hirtelen érzés, hogy hogy a bánatban fogjuk megtalálni azt, amit keresünk. Bár volt egy információs kijelző térképpel, de azt nem mutatta, hogy hol vagy rajta, így nem tudtuk betájolni, hogy merre kéne menni. Mivel mindannyian másfelé indultunk, más városokba, és más közlekedési eszközzel, így útjaink elváltak. Pár percnyi bolyongás után találtam végre metróra utaló M-betűs jelet. Háhh, gondoltam most már király vagyok, csak követem a nagy táblákon a nyilakat. Meg is találtam  a metróhoz vezető mozgólépcsőt, csak fogalmam nem volt, hogy hol tudok jegyet venni. Megkérdeztem találomra a mögöttem lévő csajszit a lépcsőn, hogy tud-e angolul, és tudja-e, hogy hol kell jegyet venni. Mondta, hogy nem tudja, de ő is azt keresi, így kereshetjük együtt. Szépen megvettük a jegyet, elkezdtünk beszélgetni, ő Spanyolországból jött 10 napra csak úgy lődörögni, és felfedezni Belgiumot. Aztán beszélgettünk, beszélgettünk, és kiderült, hogy ugyanabban a hosztelban van foglalásunk. Atyám ekkora mákot :) ott van sokezer ember, és összetalálkozunk mi ketten. Fura dolgok vannak. Így aztán együtt metróskodtunk, és mentünk a hosztelbe. Az utcán megkérdeztem egy fickót, hogy merre van, mert sötét volt, és nem találtunk utcatáblákat. Becsekkoltunk, majd némi felfedezés és pihenés után következett egy éjszakai városnézés.

A szállás Brüsszel központjában volt a Botanique kert mellett. Ez egy szép nagy park volt, és környék is gyönyörű. Vagyis egész Belgium nagyon szép, mert nem volt szocialista blokkok vannak mindenfelé. A házak csak 2-3-4 emelet magasak, és mind szép díszes, színes. Persze itt is vannak toronyházak, irodaházak, de többségében szép épületek uralják az országot. Nem csak a kisebb városokban, hanem Brüsszelben is. Ezért van, hogy területileg nagyon nagy, holott kevesebb a lélekszáma mint mondjuk Szófiának. Az utcákon viszont elég sok szemét volt, ami szerintem kicsit szomorú, mert lerontja eme szép város értékét. Nincsenek kóborkutyák, macskák, vagy galambok, mint itt. Viszont nagyon sok afrikai csoki ember él ott, nagyon sok. A francia és a holland is hivatalos nyelv ott, plusz még a flamand, de Brüsszel az a francia régióhoz tartozik, és most rájöttem, hogy nem is szeretem ezt a nyelvet. Régen tetszett még az iskolában, olyan szépnek hangzott, amikor a tananyagokhoz volt listening és hallgattuk a francia beszédet. De így élőben egyáltalán nem volt szép, sőt kimondottan zavaró volt számomra. Hiányoztak a bolgár hangok. Viszont meglepődve tapasztaltam, hogy boltban, metrón, hosztelben tudtam franciául intézkedni, és értettem is, amit mondtak nekem, tehát valahol mélyen bennem lapul még a francia tudás, csak kicsit fel kéne elevenítenem.

Szombat reggel a brüsszeli Magyar Intézetnél találkoztam Rossival. Azt nem is tudom nektek elmondani, hogy mennyire jó érzés volt újra látni, és megölelni, és ott lenni vele. Hirtelen, mintha elszállt volna a pár hónap, amit távol volt, és csak nem is tudom, olyan nagyon jó volt látni, hogy mosolyog, hogy jól érzi ott magát, és sikerült egy boldog kis életet kialakítania magának és családjának is.

Először elmentünk megnézni a Szent Miklós Katedrális, ami gyönyörű szép. Az egyik legyszebb, vagy a legszebb templom, amit láttam. Olyan hatalmas nagy volt, és annyira szép volt. Volt benne egy múzeum, ahol ki voltak állítva valami vallási nagyemberk ruhái. De nagyon durva, hogy többszáz éves ruhák úgy néztek ki, mintha teljesen újak lennének. Volt a templomnak egy része, ahová nem lehetett bemenni, mert az a különleges eseményekre van. Ja, meg Brüsszelben vannak olyan helyek, ahová csóri kis emberek nem léphetnek be, csak a király és a királyi család tagjai. Annyira fura volt, hogy ott királyság van. Akármerre mentünk a városnézésen mindent I. Leopold királynak, vagy II. Leopold királynak építettek. Számomra a királyok mesebeli lények gyermekkoromból, így nekem ez a világ a válóságban nagyon furának tűnik.

Ezután felültünk a városnéző buszra, ami két emeletes, felül nyitott busz, ahol fülhallgató segítségével, általad választott nyelven meghallgathatsz sok infót a városról, miközben pár óra alatt végigjárod Brüsszel nevezetességeit, Atomiumot, Parlamentet, Királyi rezidenciát, tereket és emlékműveket ... szinte mindent. Amikor az út véget ért, akkor elmentünk megnézni a Mannaken Pis szobrot, ami egy pisilő kisfiú, nagyon népszerű hely zsúfolásig tömve emberekkel, mert mindenki fényképezkedni szeretne vele. Van a városban egy kislány változata is, a Jannaken Pis, ami már kevésbé népszerű, és én sem tudtam, hogy egyáltalán van ilyen, de különleges helyzetben voltam, mivel egyéni útmutatásban részesültem.

Ezután elmentünk a főtérre, vagyis nem tudom, hogy ez-e a főtér, de szerintem igen. Én még ilyet soha életemben nem láttam. Van egy nagy tér, ahol körülötted hatalmas, gyönyörű szép, főleg neogótikus stílusban épült épületek vannak, és állsz ott, 360 fokban körbenézel, és egyszerűen nem tudsz meg sem szólalni, mert tátva marad a szád. Ezen a téren van egy múzeum a Mannaken Pis-nek, illetve az első pár emelet az Belgium és Brüsszel történetét mutatja be, és legfelül pedig egy kiállítás van a kis szobor ruhácskáiból. Ez annyira cuki hely volt. Rengeteg kis szobor felöltöztetve a nemzetek ruháiba. Volt magyar huszár is, és találtunk bolgár nép öltözetet, de többszár ruhácskája van, nagyon aranyos kis hely volt ez.

Ezután elmentünk Rossiék otthonába, ahol a fiúk (férje és kisfia) finom levessel vártak minket. Ebéd után elmentünk Gentbe, ami egy gyönyörű szép kisváros. Minden épülete különleges, és varázslatos. Volt ott egy templom, aminek az az érdekessége, hogy szerettek volna nagyon nagyot alkotni, szebbet és nagyobbat, mint bármi eddig, de elfogyott a pénzük, így a két torony közül csak az egyiket tudták befejezni, és a másik csonkán áll. Volt ott egy vár is, meg egy kis csatorna, ahol lehet hajókázni.

Visszafelé, amikor mentünk a parkoloházba a kocsiért felmentünk az emeletre plázáskodni. Mivel engem és Ádámot annyira nem hozott lázba a ruhaüzlet, így mi elmentünk a számítógépes játékos boltba, meg könyvesboltba. Aztán visszamentünk a ruháshoz, hogy nehogy azt higgyék a szülei, hogy elvesztünk. De Ádám unatkozott, és megmutattam neki, hogy hogyan lehet élveznie a vásárlást az anyukájával. Felpróbált mindenféle bébi sapkát, meg Miney Mouse fülvédőt, én meg csináltam róla képeket, itt van egy Hello Kitty-vel. 

Annyira cuki kisgyerek, és olyan jó volt vele tölteni az időt, mert olyan volt, mint Robival és Brigivel, idétlenkedtünk, és olyan kis vidám volt tőle. Aztán haza mentünk hozzájuk, közben a kocsiban bolgár nyelvleckét adott nekem, meg jól elvoltunk. Majd 3D-ben megnéztük a Hupikék Törpikéket, és tök szupi volt, repkedtek körülöttünk a pillangók, és hasonlók. Aztán este visszaszállítottak a hosztelbe, ahol még bandáztam egy kicsit a srácokkal, akiknek még a nevét sem tudtam megjegyezni, de azért jól elvoltunk. Hajnalban lefeküdtem, de reggel 5-kor már fel is ébredtem, mivel egy birka lány akkor érkezett még, és elkezdett csörömpölni, kipakolni, rendezkedni. Nem sok tapintat szorult belé másokkal szemben. Na mindegy, mert kelni is kellett korán, hiszen reggeli után indultunk egy páran megnézni az Európai Parlamentet, és a többi EU intézményt. Miután végigjártuk az épületeket visszamentünk az Európa Parlament Látogató Központjába, ahová szigorú ellenőrzés után bebocsátást nyertünk. Ez egy multimédiás központ, ami elképesztő, nekem nagyon tetszett. A Parlamentáriumban kapsz egy kis masinát, fülhallgatóval, amivel ha mászkálsz a szobákban, hozzá kell érintened egy elektromos panelhez, és löki neked az infót a saját nyelveden, mivel az EU összes hivatalos nyelvén kérheted a cuccot. Mentem az infó pulthoz, mondom szépen angolul, hogy magyart szeretnék, amire a csajszi magyarul válaszol nekem. Hupp meglepődtem kicsit, de mivel már előző nap is több magyarral találkoztam, így annyira mégsem volt fura, hogy itt is egy magyarba botlottam. Vagyis nem is egybe, hanem mindjárt ötbe, mivel mondta a csajszi, hogy itt egy magyar család, ha sietek, akkor még utolérem őket. Mondta, hogy most a hétvégén nagyon sok magyar volt itt, és ez olyan tök király. A Parlamentáriumban el lehetne tölteni akár egy teljes napot, ha minden infót végig szeretnénk hallgatni, de nekem most nem volt annyi időm, szóval a lényegtelen dolgokat kihagytam. Mindenféle multimédiás asztalok, táblák, tapipados gépek és egyéb érdekes dolgok voltak ott. Volt egy szoba, ahol meg lehett ismerni az összes embert, aki az EU Parlamentben dolgozik. Máshol az országok nagy embereiről lehetett videót nézni. Egy másik helyen az egyész EU volt megcsinálva, és a fények és minden annyira különleges volt. Volt egy körterem ilyen elnöki székekkel, körbe a fal, olyan mint a Feszty körkép, csak ez digitális cucc volt, ahol egy partamenti ülés részletei voltak. Közben te ültél az egyik székben, előtted számítógép, a hangszóró löki neked az infót angolul, a kis szerkezeted a saját nyelveden. A résztvevők összetételét, és ülésrendet lehetett megtanulni egy aranyos kis játékkal, ahol az embereket le kellett ültetni a saját helyükre. Rengeteg infó volt az egész EU létrejöttéről, az országokról, a döntéshozatalról, mindenről.

Délben Rossiék jöttek kocsival a Parlamenthez, a Luxemburg téren felvettek, és elmentünk Antwerpenbe. Közben a kocsiban Lego Starwars emberkékkel játszottunk Ádámmal, hogy gyorsabban teljen az út. Antwerpen alapvetően egy kereskedő városból nőtte magát nagyra. Kezdetben a vízi kereskedelem miatt jött létre, de ma már vasúton is nagy forgalmat bonyolít le. Először bementünk a katedrálisba, ami hatalmas három hajós épület volt, és nagyon szép. 

Ezután találkoztunk egy bolgár nénivel, akinek a nevét elfelejtettem, de Rossi régi ismerőse volt. Felmentünk a lakásába, ahol vendégül látott minket, és egy darabig ott voltunk náluk, majd pedig körbe vezetett minket a városban.

Elmentünk egy toronyba, ami egy különleges épület, hat hónapja építették, és minden szintjén múzeum van. Az épület a kikötő mellett van, ahol nagyon sok szép hajót láttunk. A torony tetejére mozgólépcső vezet fel, ahol mi nagyon mókás játékot találtunk ki Ádámmal. Egyszer ő szaladt előre, én hátra maradtam, és a korábban szerzett szórólapokat fentről lerepítette a két mozgólépcső közötti fém részen, én pedig lent elkaptam. Utána én mentem előre, és küldtem le a papirokat, ő pedig elkapkodta. Néha tök mókás szaltókat nyomtak a képeslapok, a füzetek meg egész egyszerűen lerepültek. Fent a torony tetején csodás látvány tárult elénk, ahol teljesen körül lehet menni, és egész Antwerpent belátni onnan.

Később visszavittük a kedves nénit, és mi visszamentünk Brüsszelbe. Mivel Ádámnak tanulni kellett, ezért úgy gondoltam, hogy jó lesz, ha már nem zavarom őket, de Ádám azt mondta, hogy ő gyorsan tanul, addig mi elleszünk. Először elmentünk vacsorázni, utána haza hozzájuk, ahol Rossival sütöttünk belga mindenféle dolgokat, addig Ádám szépen tanult. Amikor befejezte, akkor számítógépen mutott nekem pár dolgot, amit legóból épített, meg néztünk legós kisfilmeket, után pedig mondta, hogy megmutatja a kis játékait, és elkezdtünk Playstation-nel játszanni. Annyira nagyon jó volt, tök sokat nevettünk, és nagyon élveztem, meg ő is. Játszottunk egymást verős játékot, célba lövést, frizbit, röplabdát, asztaliteniszt. Annyit ugráltunk, hogy teljesen belemelegedtünk. Aztán mondtam neki, hogy már nagyon késő van, és neki holnap iskolába kell menni, ezért jobb lesz, ha abba hagyjuk. Még egy kicsit beszélgettünk, meg idétlenkedtünk, és utána visszavittek a hosztelba. A kocsiban még volt utoljára egy kicsi időnk, hogy ökörködjünk, aztán sajnos el kellett búcsúzni tőlük. Nagyon megszerettem a kisembert, nagyon cuki gyerek. Jó volt, mert négy közös nyelvünk is volt, beszéltünk magyarul, bolgárul, angolul és franciául is. Sokszor mondaton belül is keverve a nyelveket.

Vasárnap este, még bandáztam egy pár sráccal a Vincent Van Gogh Center-ben, utána elmentünk aludni. Hétfő reggel Rossi jött a hosztelhez, ahonnan együtt metróztunk be a központba, ahonnan a shuttle busz meg Charleroi-ba. Így még volt utoljára 2 óránk bandázni, beszélgetni, ami annyira jó volt. Szeretem őt, mert olyan jól látja a világot, nem úgy, mint a legtöbb ember. Bölcs gondolatai vannak, olyan ember, aki már sok mindent megélt a világ minden táján, és sok mindent tud. Szeretettel tekint mindenkire, és élete minden percében a jószándék vezérli. Nem hiszem, hogy túl sok ilyen ember lenne a világon. Majd sajnos eljött a pillanat, amikor már nem volt tovább idő, és fel kellett szállnom a buszra. Rossz volt újra elköszönni tőle, de feledteti ezt az érzést az, hogy mennyire jó volt vele újra találkozni, és egészen biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra látom. Nem tudom, hogy hol, és nem tudom, hogy mikor, de tudom, hogy még találkozunk. Ő olyan ember, aki mindig a szívemben él, bármilyen nagy távolság is legyen köztünk. Rajta keresztül most megismertem Ádámot is, aki olyan, mintha a kistesóm lenne, és a két nap, amit végigjátszottunk örök emlék marad számomra. Sajnos a felnőttek elfeljtik, hogy milyen jó önfeledten nevetni, és csak egyszerűen jól érezni magad. Szórólapból hajtott papírtekercset használtunk lézerkardnak Antwerpenben a Katedrális melett, és tök sok időn keresztül kardoztunk, papirokat dobáltunk a mozgólépcsőn, idétlenkedtünk a kocsiban, gyártottunk távcsövet, ökörödtünk a bolt bébi osztályán, bújócskáztunk a ruha üzletben, amíg vártuk a szüleit, playstation-öztünk, nevetgéltünk, és jól éreztük magunkat. Számomra olyan volt, mint amikor Robival és Brigivel játszok. Ezt az érzés augusztus óta nem éreztem, és most Ádámnak köszönhetően újra gyerek voltam, és nagyon jó volt. Nem is érdekes, hogy hol voltunk, vagy miket csináltunk, csak az számít, hogy velük lehettem, amitől most a szívem nagyon boldog.