Csárdás - avagy beszélj megállás nélkül magyarul

A kedd esténk igen jóra sikerült. Először a Magyar Intézetben kezdődött, ahol is két kis bolgár tánctanár magyar tánc oktatására adta a fejét, és mi úgy gondoltuk, hogy ez nekünk mindenképp kell, mert jó poén. Enikővel megbeszéltük, hogy megyünk, és eljött a másik Enikő is, ott volta a bolgár barátnőm Diana, és hogy növeljük a magyarok halmazát, jött Tamás is, aki az újdonsült Szófiában élő magyar kis barátunk. Már 3 éve itt él, és nem is találkoztunk eddig. Na meg persze ott volt Györgyi is, és hogy még szebb legyen minden itt van a lánya és a kisunokája is, szóval egész nagy magyar nyelvű csapat verődött össze. Kicsi Szotyi tisztára megnőtt, már egyáltalán nem kisbaba, szinte már komoly kisember így kétévesen. Annyira nagyon szép gyerek, egyszerűen tökéletes. 

Azt nem állítanám, hogy maga a táncóra nagyon jó lett volna, mert borzasztó gyorsan haladtunk. Alapvetően nem tartom magam kétballábas embernek, hiszen én magam is tanítottam táncot, persze más stílust, de akkor is. Viszont itt bele kaptunk ebbe, bele kaptunk abba, 2-2 percig csináltunk egy lépéssort, majd valami teljesen újra tértünk át. Nem én vagyok az egyetlen, aki semmit nem tudna előadni a tanult lépésekből. Szerintem valamit sürgősen módosítaniuk kéne az oktatási módjukon, mert ebből aztán nem leszünk táncbajnokok. Na de számunkra nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy jól érezzük magunkat, és hát az igencsak megvolt, mert kb végigröhögcséltük az egészet. Annyira jó volt, mi magyarok belőttünk magunknak egy sarkot, és ott teljesen jól elvoltunk magunkban. 

Aki nem él külföldön, az nem tudja, hogy mennyire értékes az anyanyelvünk. Már 2 éve szinte csak angolul beszélek, ezért semmi nehézséget nem okoz, egy pillanatig nem kell gondolkoznom azon, hogy mit mondjak, annyira egyszerűen és természetesen jön az angol nyelv is mint a magyar, számomra nincs túl sok különbség már a kettő között. Ugyanakkor anyanyelven beszélni az egy olyan megnyugtató boldogság a léleknek, amit szerintem csak külföldön lehet megélni. Olyan természetesnek tartjuk azt, hogy beszélünk, az emberek körülöttünk megértenek bennünet, és mi is megértünk mindenkit. Pedig ez csupán a Föld egy kicsiny területén érvényes, hiszen kilépve az országból már nem sokat érünk el az anyanyelvünkkel. Ezért számomra fontos és értékes minden egyes szó, amit magyarul beszélhetek itt. S bár elég gyakran találkozok magyarokkal, de mivel általában bolgárok is vannak velünk, ezért velük is csak angolul beszélgetünk. Szeretem a magyar nyelvet, s az elmúlt évek alatt a magyar nyelv értéke igen csak felértékelődött számomra.

Miután kiugráltuk magunkat, úgy éreztük, hogy nekünk mennünk kell valahová annak örömére, hogy nagy magyar egymásra találás történt. Elindultunk hatan, és az egyetem mellett belőttünk magunknak egy helyet, ahol ehetünk, ihatunk és beszélgethetünk. Később csatlakozott hozzánk Gabi is, akit szegényt rossz címre irányítottunk, mert Diana más utcanevet mondott, de azért a végén csak sikerült egymásra találni. Ott voltunk egészen addig, amíg egyszer csak szóltak, hogy tágasabb kint, mert zárnak. Jó volt, mert a végén már csak 4-en magyarok maradtunk, és mindenkiből csak folyt a szó magyarul. :) Aztán egy kis éjszakai séta után mindenki hazafelé vette az utat. Olyan jó érzéssel mentem lefeküdni. A magyar nyelv és a magyar emberek teljes mértékben boldoggá tették a napomat.