múlt és jövő

Az élet igen érdekes dolgokat és helyzeteket teremt. Néha elvesz tőlünk valamit, vagy valakit; majd ad valami mást, valaki mást. Sőt, olyan is előfordul, hogy elvesz tőlünk valakit, majd visszakapjuk azt a személyt később, talán évtizedekkel később. Annyira örülök neki, hogy a gyermekkorom egy szereplője, most újra része lehet az életemnek. S bár most még igen távol vagyunk egymástól, de ha októberben haza megyek, akkor már semmi nem állíthat meg abban, hogy újra találkozzak vele, akkor már csak kevesebb, mint 200 kilométer lesz köztünk. Érdekes számomra azt megélni, hogy mennyire fontos lehet egy szeretett személytől érkző levél. Pár sor, a szavak halmaza milyen boldogságot okoz. Szeretném, ha gyorsan telne az idő, szeretném, hogy újra láthassam. Bár az is biztos, hogy már nem ismerjük egymást, talán soha nem is ismertük, hiszen az ember minden nap változik, és soha nem lesz az, aki régen volt. Nagyon nagyon hosszú idő telt el, de egy családi köteléket nem szakíthat meg sem idő, sem távolság. 

Sajnálom, hogy vannak olyan unokatestvéreim, akikkel semmilyen kapcsolatom sincs. Fura ez a család kérdés is. Hiszen számomra a legközelebbi családot olyan emberek jelentik, akik valójában nem is testvéreim, akikkel nem állok rokonságban. Viszont számos olyan rokonom van, akikkel meg talán nem is találkoztam soha. Ugyanakkor ha más oldalról nézzük az egészet, akkor az itt élő összes ember egy családba tartozik, mind egyek vagyunk; és ha innen nézzük a dolgot, akkor bárkit tekinthetünk családunknak. 

Az élet annyira változó, és benne mi magunk is. Tudom, hogy biológiailag alapvetően 7 évenként megújul az összes sejtünk, de nem gondolnám, hogy a fizikai testünk sokban befolyásolná a gondolkodásmódunkat, a viselkedésünket, az életfelfogásunkat. Nyilván a fizikai állapotunk hatással van a lelki életünkre is. Ez természetes, hiszen egy beteg ember, nem feltétlenül tudja úgy élvezni az életet, mint egy egészséges. De alapvetően mégis csak a bennünk lakozó lélek határozza meg azt, hogy kik is vagyunk valójában. Nem tudom, hogy az élet egyes eseményeit mi vonzzuk be, és ezért történnek velünk dolgok? Vagy pedig eleve követünk egy életutat, akár tudtunkon kívül is? Minden esetre kimondottan foglalkoztat ez a téma. 

Pár nappal ezelőtt volt egy deja vue érzésem itt az irodában, miközben dolgoztam. Ez vajon csak az agyunk furfangos játéka velünk, vagy már tényleg átéltük az adott pillanatot? Alapvetően én úgy gondolom, hogy az élet egy végtelen folyamat, ami nem tudom, hogy mikor kezdődött, nem tudom, hogy mikor lesz vége, de az biztos, hogy nem az itteni születésemmel kezdődött, és az is biztos, hogy nem a halálommal fog véget érni. Jó, tegyük fel, ez így van, és már éltem korábban. De akkor is felmerül bennem a kérdés, hogy hogyan élhettem volna meg ugyanazt a pillanatot, hiszen évtizedekkel ezelőtt nem volt még számítógép, így nem ülhettem ugyanígy itt a kis munkatársammal szemben. S akkor mégis csak különböző tér-idő kontinuumok léteznek? Miért pont itt vagyok? És miért pont most? - Nyilván ezekre a kérdésekre nem tudok választ találni, minthogy senki más nem talál rá választ. De bármi is legyen az ok, számomra van célja és értelme az életnek. Szeretnék annyit tanulni, amennyit csak lehet. - Ezen nem formális oktatást értek, hanem inkább élményt, élettapasztalatot. Adott korlátok között élünk, a Föld nevű bolygón, de ugyanakkor mégis szinte végtelen lehetőségek tárulnak elénk, és csak mi magunk vagyunk, akik megrajzolják a határokat. Gyakorlatilag bármit megtehetnünk az életben. Persze bármit szeretnénk elérni, ahhoz tenni is kell valamit. Van ami kevesebb, van ami több nehézséggel jár. De az biztos, hogy soha egyetlen probléma sem azért tárul elénk, hogy megnehezítse az életünket, hanem azért, hogy az adott helyzetből tanuljunk. Valószínűleg erre a tapasztalatra szükségünk lesz még később. 

Csodás ez az emberi élet a sok rejtelemmel, és kérdéssel. S azt hiszem, hogy minden egyes kérdésre bennünk van a válasz, és pont a saját tudatunk az, ami gátol bennünket abban, hogy megtudjuk a válaszokat. Jó lenne ha emlékeznék arra, hogy mi volt korábban, és majd ha már nem itt leszek, akkor szeretném azt, hogy ne felejtsem el mindazt, amit most tudok. Bár jobban belegondolva az egyes eseményekkel kapcsolatos előérzeteink talán mind valamilyen múltbéli tapasztalatból származnak. De bármi is legyen előttünk, már alig várom. Minden nap valami új, valami új lecke, élmény, kihívás. Remélem, hogy továbbra is oly kegyes lesz hozzám a sors, hogy nem kell majd egy iroda négy fala közé bezárva élnem majd az életemet, és lehetőségem lesz minél több embert, helyet megismerni. Nem nagyon értem én azokat az embereket, akik soha nem keresnek kalandot, akik soha nem változtatnak az életükön, hosszú évtizedeken keresztül egy helyen dolgoznak, és onnan is mennek nyugdíjba. Annyira sokan észre sem veszik a körülöttük lévő világot, pedig mennyire jó hely!