Számomra kimondottan csodás érzés minden reggel úgy munkába jönni, hogy
tudom, hogy a napom a kis drága munkatársammal történő beszélgetéssel kezdődik.
Egyszerűen senkihez nem tudom őt hasonlítani. Igazán értékes az ilyen mindig
életvidám munkatárs, bár ő inkább barát, mint egyszerű munkatárs. Egyértelműen
tudom, hogy az élet azért vezérelt ide, hogy vele találkozzak, hogy lássam,
hogy milyen mindig az élet napos oldalát nézni, és mosollyal az arcon kelni és
feküdni. Bár alapvetően nem tartom magam egy zárkózott embernek, de nem vagyok
nyitott sem mindenki felé. Inkább úgy mondanám, hogy a csendes megfigyelő
vagyok, aki akár szavak nélkül is megismeri a környezetében lévő embereket.
Ezután már egyszerűen ki lehet szűrni azt, hogy ki az, akivel érdemes szóba elegyedni,
és ki az, aki számomra nem hordoz belső értékeket. Hiába ülünk egy épületben,
bár nem egy szobában, de egy irodában a többi kis munkatársammal, csupán 2 van
közülük, akivel beszélgetek is. Nem mondom azt, hogy a másik kettővel nem
beszélek, de beszélgetni csak arra érdemes emberrel szoktam. Gerivel olyan,
mintha mindig is ismertük egymást. Fura ám az, ha egy olyan emberrel
találkozol, aki lélekben, gondolkodásmódban, világlátásban egy az egyben olyan,
mint te vagy. Egyrészt nagyon hasonló életutat jártunk be, de mégis sok
mindenben nagyon különbözőt. Ugyanakkor valahogyan a minket ért hatások
következtében ugyanúgy látunk dolgokat, ugyanazok a témák érdekelnek bennünket,
és ugyanolyan véleménnyel vagyunk az életről.
Mindig meglepetéseket hordoz az élet, és tényleg soha nem lehet tudni, hogy
mikor találkozunk egy olyan emberrel, aki meghatározó eleme lesz az életünknek.
Sajnos mostanában nem Gerivel ülök egy irodában, mert egy másik munkatársam
csendre vágyott, és ő költözött le ide, a főnöki irodába, így el lettünk
szeparálva, ami mindkettőnket igen rosszul érintett. Viszont mivel a kis
kolléga egy órával később kezd, mint mi, ezért minden reggel van egy óránk,
amikor újra egymás mellett ülhetünk, és megbeszélhetjük az életünk fontos
eseményeit. Számomra ezek a reggeli egy órák a legcsodásabb részei a napnak.
Mert tényleg nem az számít, hogy mennyi időt töltünk el valakivel, hanem az,
hogy az eltöltött időt milyen minőségben töltjük el.
Amikor megkérdeznek, hogy mit szeretek a legjobban csinálni, akkor sokan
meglepődnek a válaszomon, ugyanis számomra a legértékesebb az, hogy valaki az
idejét adja nekem, és kiülünk egy parkba, ahol napfényben, madárcsicsergés
mellett beszélgethetünk. Nagyon szeretek beszélgetni, de csak meghatározott
emberekkel. Egyébként az emberek nagytöbbsége szótlan és visszahúzódó embernek
lát. Ami egyrészről igaz, mert magamban megalkotok egy véleményt az emberekről,
és akit nem tartok sokra, azzal nem fogok beszélgetni, azok az emberek soha de soha
nem fognak megismerni. Szerintem ez így van jól. Nem hiszem, hogy minden
emberrel jóban kéne lenni. Nyilván mindannyian különbözőek vagyunk, és nem
láthatunk mindenkit ugyanolyan szimpatikusnak. Ez így van jól.
Szeretem a kis munkatársamat, a legjobb emberek egyike!
Most hirtelen egy más témába kanyarodok, mert éjszaka végig álmondtam.
Gyakran szoktam álmodni, de nem szoktam csak egy vagy két álmomra emlékezni, és
nem szoktak nagyon hosszúak lenni. Hajnalban felébredtem 3:45-kor és két
álmomra is tisztán emlékeztem, aztán egy jó darabig fent voltam, majd reggel a
telefon ébresztőjére ébredtem fel, ami egy újabb álmomat szakította félbe.
Sajnos az elsőt már elfelejtettem, pedig hajnalban még tudtam, hogy mi volt
az. Le kellett volna írnom, de már mindegy.
- A második álmom: Haza költöztem Bulgáriából, és természetesen első utaim
egyike a zeneiskolába vezetett, hogy újra találkozzak az általam annyira
szeretett énekes pajtásaimmal. Először a tenor helyén lévő utolsó sorba ültem
le, ahol Vidovics Zsóka nénivel beszélgettem. Utána oda jött a karnagy bácsi
is, és megkérdeztem tőle, hogy jöhetek-e újra énekelni. Ekkor ő azt mondta,
hogy jöhetek, de meg kell várni az altosokat, mert lehet, hogy már nincsen
hely. Itt már gyanakodhattam volna, hogy ez csak egy álom, mert eléggé fura az,
hogy egy karmester nem tudja, hogy kik vannak a kórusában. Na utána megérkezett
Terike, Erika és Ági, és mondták, hogy nekem már sajnos nincsen helyem, mert új
tagokat vettek fel. A helyemen a Barátok köztből a Timike ül, és mögöttem is
volt egy új emberke, egy adóellenőr fickó, aki öltönyben, nyakkendőben volt.
Hogyan lehetne egy női szólamban egy férfi? Na hát álomban még ez sem volt
gyanús. Utána azt mondták, hogy leghamarabb fél év múlva jöhetek, ha már Timike
helyzete stabilizálódott. Na ezt már nem nagyon értettem, hogy mit jelent, de
ekkor hirtelen fel is ébredtem.
- A harmadik álmom: Itt voltam Bulgáriában, volt benne valami utazás
valahová vonattal. Valakinek vagy valakiknek meséltem, hogy én már láttam a
Jégkorszak 5. részét. Utána meg megnéztük a 6. részét is. Aztán találkoztam
magyar emberekkel - vagy az is lehet, hogy Magyarországra utaztam, ebben nem
vagyok biztos. Nem tudom, hogy kik voltak ott, de az álmomban ők a barátaim
voltak. Büszkén meséltem nekik, hogy én már láttam az 5. és 6. részt is, míg ők
nem is tudtak róla, hogy létezik. Azt hitték, hogy nem mondok igazat. De aztán
valaki szólt, hogy tényleg, már a 7. részt készítik, csak Magyarországon még
nem volt látható az előző két rész sem.
Jó lenne tudni az álmaink jelentését, de ahhoz nincs kedvem, hogy
álmoskönyvet bogarásszak, meg őszintén szólva nem is hiszek feltétel nélkül
benne. Egyszer elkezdtem még kollégista koromban azt csinálni, hogy minden
reggel egy kis füzetben leírtam, hogy mit álmodtam előző éjszaka. Talán ennek
akkor lenne értelme, ha valaki egész életében leírná az álmait, és közben
részletes naplót is vezetne. Aztán halála után össze lehetne vetni az álmokat
az életével, és lehet, hogy lennének érdekes kapcsolatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése