Bár kezdhetném a bejegyzést a hét elejével, és a héten
történt dolgokkal, de nem tudom nem lejegyezni már az első mondatomban, hogy
mennyire boldog vagyok attól, hogy ma egész délután Rossival voltam. Itt van,
itt van, itt van ő is Szófiában, és én nagyon örülök ennek, és nagyon szeretem
őt!
A héten csupán két napot töltöttem munkával, mivel hétfőn
jött Petra, ezért 3 szabadnapot vettem ki. Hétfőn és kedden nem állítanám, hogy
túl sokat dolgoztam, mert most Geri költözött le, és hát vele olyan jót lehet
beszélgetni. Szeretek vele dolgozni. Annyira kis pozitív ember, kimondottan jó
érzés a közelében lenni. Kedden fantasztikus képeket gyártottunk, mert az
itteni Erasmus irodába le kell adni pár képet, hogy dokumentálni tudjuk, hogy
ténylegesen itt dolgoztam. Hát elég idétlen dolog szerintem, de ha kell, hát
kell.
Kedden voltunk az UKI-ban előadáson. Nagyon király volt. Nem
is értem, hogy miért jöttek csupán oly kevesen. Mi négyen mentünk: Enikő,
Diana, Petra és én. De ezen a napon nem is az volt a legjobb, hogy megnéztük az
előadást, hanem az, hogy Györgyi visszajött a messze a nagyvilágból, és újra
itt van!
Szerdán iszonyat jó volt, annyit röhögtem, mint már régen.
Olyan volt, mintha újra főiskolás lennék. Enikőék szervezete rendezett egy
képzést, hogy segítsék a bolgár fiatalságot, hogy könnyebben találjanak munkát.
Arról szólt, hogy hogyan kell viselkedni egy állásinterjún, és hogyan kell jó
önéletrajzot írni. Persze bolgárul volt az egész, de azért egészen jól
értettem. De nem csak egyszerű előadás volt, hanem aktívan bevonták a
résztvevőket is. Különböző feladatok voltak, és folyamatosan szólingattak
minket. Kérdéseket tettek fel, mi meg válaszolgattunk. Petrával és Dianával
mentünk. Petra annyira beparázott attól, hogy majd mi lesz, ha őt felszólítják,
hogy úr isten, ő is tudja, hogy miről van szó, hogy fogta magát, és egyszerűen
kiment a teremből. Te jó ég… hát ezt meg miért? Én alig vártam, hogy
felszólítsanak, mert teljesen jól kitaláltam, hogy majd magyarul fogok mondani
valamit, és kíváncsi voltam nagyon az előadók és a résztvevők reakciójára is.
De az istennek nem szólítottak fel, pedig mellettem már mindenkit kérdeztek.
Hát kicsit elszomorodtam, pedig szerintem poén lett volna.
Csütörtökön a városban lődörögtünk, és igazából nem történt
sok minden. Esett az eső. Egész héten szomorkás idő volt sajnos.
Ma pedig reggel bekapcsoltam a gépet, és látom, hogy csomó
üzenetem érkezett facebook-on, és ezek közül az egyik Rossi-tól jött! Ááááááááááááááááááá
hát én olyan nagyon felboldogultam, hogy uristenuristenuristen! Aztán
beszéltünk telefonon, és alig vártam, hogy délután 3 legyen, hogy újra
láthassam. Majdnem másfél éve láttam utoljára, amikor eljöttem Brüsszelből.
Annyira régen volt, és mégis milyen közeli emlék.
Előtte viszont be kellett mennem az UKI-ba, mert szerettem
volna valami infót szerezni Magyarország és Bulgária kapcsolatáról, de sajnos
nem jártam túl sok sikerrel. Szvetli bácsi előkeresett valami könyvet, de az
nem igazán az, ami nekem kellett. Beszéltem Júliával is, de sajnos nincs ilyen
könyv. Beültem Nellihez, aztán jött Györgyi is, és tisztára boldog voltam.
Szeretem a Nellit, szeretem a Györgyit, és nagyon szeretek velük lenni! Olyan
jó emberek, és olyan jó velük lenni. Nagyon, nagyon örülök annak, hogy ismerem
őket.
Utána pedig egészen estig együtt töltöttem a napot Rossival.
Nagyon jó volt, hallgatni a vele történt dolgokat, és megosztani vele azokat,
amik velem történtek. Jó volt újra látni, vidáman és lelkesen. Az egész nagy
világban nem ismerek egyetlen embert sem, akinek nála tisztább lenne a lelke.
Annyira gyönyörű lelkületű ember, a legkedvesebb, akit ismerek. Olyan ember,
akiért azt mondom, hogy nagyon örülök neki, hogy itt és most élek. S ha csak ő
az egyetlen jó ember a földön, akkor is már tudom, hogy van a világon jóság.
Életem egyik legmeghatározóbb személyisége. Nem túl sok ember van, akire ennyire
felnézek. Az anyukámon és rajta kívül senki mást nem ismerek, akiben csak és
kizárólag jóság és szeretet lakozik, bármiféle negatív dolgot mellőzve. Hálás
vagyok a sorsnak, hogy találkoztam vele. És teljesen mindegy, hogy a világ mely
országában vagyunk, és teljesen mindegy, hogy mennyi ideig nem látom őt, mert
halálunk napjáig barátok maradunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése