Igen, tudom, hogy az elmúlt pár nappal adós vagyok, de ennek több oka is
van. Egyrészről azért nem írtam, mert nagyon sok elfoglaltságom volt;
másrészről pedig, amikor lett volna időm, akkor épp azon küzdöttem, hogy
legyőzzem a betegségemet.
A hétvégén sikerült összeszednem valami kis kellemes nyavaját, ami a mai
napig tartó lázzal jár, és gyógyszer nélkül igen kevéssé élvezem a létet. Azt
hittem valami megfázás féle lehet, de csak lázam van és szarul érzem magam,
semmi más tünet ma reggelig. Most viszont úgy fáj a gyomrom, hogy már kezdek
kicsit aggódni. Azt hittem, hogy nem is tudok bejönni dolgozni, de végül csak
rávettem magam - megjegyzem, nem biztos, hogy ez egy jó döntés volt. Az egyik
kis munkatársam is beteg, ő nem is jött be tegnap, és most beszélgettünk, és
neki már ez a negyedik napja, hogy borzasztóan kibírhatatlan gyomorfájdalmai
vannak, de igazán nem derült ki az ok, hogy miért. Viszont nagyon sok a munka,
így be kellett jönnie, még így félholtan is.
Na de mindegy is, a betegségek nem tartanak örökké, szóval beszéljünk
inkább a mókás dolgokról. Az elmult négy napban jelentős időt töltöttem a
Szófia Film Fesztiválon. Megnéztem 3 britt filmet, 2 lengyelt, 3 görögöt, és
egy National Geographic 3D természetfilmet a jegesmedvékről.A lengyel és görög
rendezőkkel volt szerencsém személyesen is találkozni, velem egyidős srácok
voltak. Ezek a filmek azért nem feltétlenül azok, melyeket az egész világ
megismer, és ha megnézed, akkor még 10-szer szeretnéd újra nézni. Voltak köztük
jók és kevésbe jók, érdekesek, meghökkentők, és rettentően unalmasak is.
Igazából egy film van, ami számomra igen meghatározó volt, így talán arról
mesélnék egy kicsit többet.
A címét sajnos elfelejtettem, egy brit srác készítette Dél-Amerika szegény
negyedéről. A családok egy 3x3-as "cellákban" éltek, és semmi
ingóságuk nem volt. Annyi ruhájuk volt, amennyit épp viseltek, és annyi
ennivaló, amit az adott napon találtak. Az emberek csupán picinyke százaléka dolgozott,
azok a közeli temetőben pakoltak hullákat, a többi ember pedig egyszerűen a
szemétdomb nyújtotta "kincseket" kereste. Több családot is bemutatott
a film. Volt köztük egy fiatal anyuka, aki a 20-as éve elején járt, 3 picike
gyereke volt. Folyamatosan mosolygott, és mondta, hogy mennyire örül, hogy ők
már eljutottak ideáig, hogy van fedél a fejük felett, és van saját házuk. Hát
ez a hát a kis cella volt, amit úgy tákoltak össze emberek, a magasba emelkedve
rengeteg ilyen tákolt szint egymáson. Boldogok voltak, hogy éltek. A kis
maszatos gyerekek sárdarabkákkal játszottak, egy nagy összetartó közösségnek
tűnt az egész, akik számára az anyagi javak egyáltalán nem léteznek. Nem tudom,
hogy egyáltalán láttak-e valaha mást - mert szerintem ezek az emberek mind
ilyen környezetben nőttek fel, így nem vagyok benne biztos, hogy van-e
összehasonlítási alapjuk. De tény, hogy boldogok voltak ott, és az egész olyan
természetközelinek tűnt. Persze ilyenkor mi, civilizált környezetben élők
sajánljuk őket, hogy szegényeknek semmilyük nincs. De kérdem én, hogy mit ér
mindaz, ami körülvesz minket, hiszen ezek csak tárgyak, melyek úgy sem maradnak
velünk örökké. Nyilván nem akarok olyan körülmények között élni, ugyanakkor az
is biztos, hogy túl sok az, ami nekem/ nekünk van. Számos felesleged dologgal
vesszük körül magunkat, és elfeledkezünk arról, hogy ezek mind értéktelenek,
hiszen értéke csak és kizárólag olyan valaminek lehet, ami bennünk lakozik, és
mindig velünk van.
Az én életem közel sem hasonlítható ahhoz, ahogyan azok az emberek élnek,
azonban mióta itt vagyok Bulgáriában én is sokkal alább adtam az igényekből.
Ezt úgy értem, hogy egyetlen bőröndnyi felszerelésből élek, úgy, hogy ebbe
minden belefért, cipő, ruha, ünneplős öltözék, télikabát, takaró ... szóval be
kell azt látni, hogy otthon a két ruhásszekrényben sorakozó ruháim nagytöbbsége
valójában teljesen felesleges. A lakás, amit most bérlek igazán minimál
berendezésű. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nincsen egyetlen szekrény sem, nincs
egyetlen ágy sem, mégis megvan mindenünk. Matracokon alszunk (állítom,
kényelmesebb, mint egy ágy), kis fém polcaink vanank, és alkalmazzuk kreatív
tulajdonságainkat. A legnagyobb szoba az, ami úgy-ahogy bútorozott, ott van egy
ülőgarnitúra, egy nagy matrac, egy kis asztal, egy dobozokból és falapból
összetákolt íróasztal szerűség, és egy láda. Nálunk csak matrac és fémpolc.
Igazából kollégista koromban már alkottunk kartondobozból, és igazán tökéletes
volt a művünk. Most kartondobozból van a tárolós polcom, a számítógép asztalom,
a szemeteskukám, és a szennyestartó kosaram is. Talán lehetne szebb is, de
funkcióját tekintve tökéletes, és ár-érték arányt figyelembe véve hogyan
lehetne valami ennél jobb, hiszen ingyen volt. Valójában be kell azt látni,
hogy a mai kereslet-kínálati világ csupán az emberi önzőségen, kapzsiságon, és
szerzési vágyon alapszik. Alapvetően számos teljesen felesleges dologgal
rendelkezünk, és folyamatosan vásárlunk, pedig nincs is rá szükségünk
egyáltalán. Nekem igazából életem végéig semmi ruhát nem kéne már vennem. Szerintem
nem tudok olyan hosszú ideig élni, hogy az összes ruhámat elkoptassam. És úgy
gondolom, hogy ezzel mindenki így van. Akkor mégis miért vásárlunk folyton
újabbnál újabb ruhákat, cipőket, táskákat...? Ez mind a bennünk lévő szerzési
vágy. De attól mi nem leszünk többet, mert több tárgy fölött rendelkezünk,
szóval akkor mi is az értelme?
Minden esetre ez egy elgondolkodtató film volt számomra.
Tegnap este egy rendkívül érdekes előadáson voltam. Műfaját tekintve nem
tudom, hogy minek nevezzem, és még soha nem voltam ilyesmin. Egy egszemélyes
darabot adott elő egy 27 éves bolgár színésznő. De nem egyszerűen csak elmondta
a művet, hanem eljátszotta (több szerepet egy személyben) illetve közben
előadott 5 zongoraművet is, bár őszintén szólva nem teljesen értettem, hogy a
zenének mi köze van az egészhez. Nyilván nem értettem teljes mértékben az
előadást, mert annyira gyorsan beszélt bolgárul, de nagyon magával ragadó volt
az egész, és annyira szépen játszott a billentyűkön, hogy teljesen ledöbbentem.
Nem tudom, hogy milyen darabokat adott elő, de egyszerűen gyönyörű volt. Igazán
remek élmény volt, és örülök, hogy elmentem, annak ellenére, hogy előtte
rettentő rosszul voltam, és csak lázcsillapítóval tudtam túlélni az estét, de
ez akkor is megérte.
Most van egy tök jó feladatunk, ami a saját céljaimra is rávilágított. Jön
egy fontos emberekből álló társaság, akik azért jönnek, hogy körbeutazzák, és
megismerjék Bulgáriát. Számukra kell kitalálni egy utitervet és programtervet.
Valami tökéleteset kell alkotni, ami azért is tetszik nekem, mert én is
tervezek egy körutat, vagy kettőt. Ugyebár a 3 hónap alatt van 6 szabadnapom,
ebből egy azért kell, mert lesz egy szombati nap, ami munkanap - na én pont nem
az leszek, aki ekkor dolgozik, így marad öt. Vagyis két hétvégét hozzáadva 9
napom lesz az egyik ilyen kalandomra. Májusban pedig 6 napos szünet lesz a
munka ünnepe és a bolgár húsvét miatt. Ha lenne egy fiú bandás társam, aki
csatlakozna, akkor végigstoppolnám az országot, ha viszont nem akad ilyen,
akkor lehet, hogy inkább szeretnék tök egyedül menni, mert akkor senkihez nem
kell alkalmazkodni és minden városban azt tudom megnézni, amit én szeretnék. A
tervem: Pazardzhik, Plovdiv, Stara Zagora, Veliko Tarnovo, Ruse, esetleg még
más helyek is szóba jöhetnek, de elsősorban ide szeretnék elmennei. Talán még
Kazanlak és a Rózsák völgyében gondolkozom. Most ez még egy nagyon elméleti
terv, meg kell néznem, hogy mennyibe kerülne a buszjegy a körúton, illetve
keresnem kell CouchSurfingen embereket, akik befogadnak, hogy szállásköltség ne
legyen. Olyan birka vagyok, hogy nem hoztam hálózsákot, bár nem tudom, hogy
hová raktam volna, de most még egy hálózsákot is kell valakitől szereznem.
Valamelyik kispajtásomnak csak van, remélem.
Az elmúlt pár nap hűvös idejét váltva, most százágra süt a nap. Ebédidőben
kint ültem a parkban, kabát nélkül, és majd megsültem, szóval végre újra tavasz
van. Remélem, hogy ilyen is marad. Most még dolgozok 2 órát, és utána indulok a
moziba, most nem lesz időm haza sem ugrani. Egy dokumentum film lesz Ázsiáról,
ami nagyon érdekel, remélem, hogy jó lesz. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése