Március 8 - avagy hogyan lesz egy tökéletes napod

Tegnap reggel volt először, mióta itt vagyok, hogy nem ébredtem fel magamtól, hanem az ébresztőóra csodás hangjára tértem vissza az álmok földjéről világunkba. A bolgár nevelőotthonos gyerekekkel álmodtam, és valahová utaztunk is, kár, hogy nem tudott befejeződni az álmom. De hát muszáj reggel felkelni, mert munkába kell indulni. Bár azért be kell vallanom, hogy egy kicsit megijedtem, mert olyan érzésem volt, mint amikor 2 éve kórházba kellett mennem, megint nagyon fájt valami a gyomromban. Pedig semmi oka nincs a szervezetemnek arra, hogy panaszkodjon. Amit akkor kaptam gyógyszereket, annak egy része még meg van, úgyhogy eldöntöttem, megeszek egy tablettát, amit adott a dokibácsi az erős gyomorfájdalomra. Szerencsére ez hatott is, és délelőtt már semmi bajom nem volt. De ma is hasonló érzésem van, csak kicsit tompább. Az a baj, hogy fogalmam nincs, hogy mitől lehet, remélem, hogy magától elmúlik. 

Aztán elmentem dolgozni. A napom azzal kezdődött, hogy Geri megdicsért, hogy milyen szépen csinálom, amit csinálok, és ez igen csak jó érzés. 

Most így néz ki Sunny Beach

Mivel Naposparttal végeztem, ezért megcsináltam Sveti Vlasban az egy szállodát, amit még a hét elején Geri csak próbaként felrakott. 

Kicsit később megérkezett nagy Deszi is. Szeretem, ha ott van. Azt nem tudom, hogy miért, de mégis csak jó, ha van főnöke az embernek, ráadásul, ha ilyen aranyos, mint ő, akkor öröm, ha a közelemben van. Kaptam tőle új feladatokat, aminek mindig örülök. Életet kell lehelni a facebook oldalunkba, ami most nem túl virgonc. Angolul, és magyarul is kell majd aktivkodni rajta, tiszta jó, nem is gondoltam volna, hogy valamit magyarul is csinálhatok. A másik pedig, amivel foglalatoskodok, hogy ki kell találni, hogy hogyan fogunk Magyarországon marketing tevékenységet végezni, lehetőleg ingyen. 

Szépen telt a nap munkával, amikor is egyszer csak Vanja ideadta a telefont, hogy engem keresnek. Engem? Ki az isten tudja, hogy én itt dolgozok? Ki a jó ég kereshet engem? Itt? Aztán Zsuzsa volt az UKI-ból, és mondta, hogy igazgató bácsi szeretne velem beszél. Hoóo? El sem hiszitek, de felhívott, hogy boldog nőnapot kívánjon. Wow. Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan fontos ember, aki igazgató, és nyolcszázezer ötvenmillió fontos dolga van, olyasmire is figyel, hogy felhívjon valakit, aki egykor az ő általa vezetett intézetben volt önkéntes. Akkora, de nagyon király érzés volt, csak maga a gesztus is, és az, amit mondott. Mert azt mondta, hogy mivel az önkéntesük voltam, ezért közéjük tartozok, rám is gondolt, és még virága is van számomra, és ha tudok, akkor szaladjak be az intézetbe. Hát nem tudom, hogy valaha örültem-e rózsának ennyire. Most itt van a kis virágocskám, és nagyon nagyon szép. Ha már arra jártam, természetesen kicsit ott maradtam, és Szvetli bácsival beszélgettem.

De nem sokat időztem most ott, mert még boltba kellett mennem, hogy beszerezzem a vacsoránk alapanyagát. Rakott krumplit csináltam ala Judit. Ez annyit jelent, hogy volt benne 2 kiló krumpli, fél kiló sárgarépa, erre a rétegre jött a Gyulai kolbász, aztán szirene, sok sok tojás, aludtej, fokhagyma granulátum, újabb krumpli és répa keverék, majd még több aludtej. Igazából be kell vallanom, hogy ez volt életem első ilyen hagyományos jellegű rakott krumplija. Korábban már csináltam rengetegszer, de nem a magyar félét, hanem cukkinivel, csirkehússal, darált hússal, paradicsommal... Reméltem, hogy nem lesz rossz, de ezt a sütőt sem ismerem, szóval azért voltak bennem kétségek. De az eredmény remek lett, mintha otthon lettem volna. És a nap legeslegszebb bókja Mátétól érkezett. Azt mondta, hogy pontosan olyan, mint ahogyan az anyukája csinálja. Hát lehet annál szebb bókot kapni ételre, mintha valaki azt mondja, hogy olyan, mint az anyukája főztje. Úr isten, hát boldog volt az egóm!

Na de előtte még azért ugorjunk kicsit vissza, hiszen a nap nem elhanyagolható, sőt, nagyon fontos része, hogy itt volt a sok kis barátom. Először Boldizsár érkezett, és mivel előtte szóltak a többiek, hogy ők kicsit később érkeznek, ezért volt időnk kicsit játszani. Képzeljétek el, hogy itt Bulgáriában talált egy németek által hamisított magyar kártyát. Hát ez még mekkora durva. És ráadásul nem is 32 lapos, hanem 36 lapos, mert a nagyon birka németek raktak bele VI-ost is, ami ugye nálunk nincsen. Szóval felelevenítettük múltbéli kártya tudásunkat, és zsíroztunk meg 66-oztunk. Annyira régen játszottam, pedig nagyon szeretek kártyázni. Utána megérkezett Máté és Eli is, és négyesben sokkal érdekesebbé válik a zsírozás. Utána jött Mátéék két barátja, egy bolgár-angol pár, de a nevüket sajnos nem tudtam megjegyezni, valahogy a nevek kifolynak az agyamból. Annyira mókás volt elmagyarázni a játék lényegét. Gyakorlatilag gyerek korunkban ez a pirosozás után a következő játék, amit óvodásként megtanulunk, de nekik nagyon nehéz volt azért, mert hirtelen ott van előttük 4 szín, ami valójában nem is szín, hanem évszak, és a sok figurát sem tudják megkülönböztetni, mert nem értik, hogy az ász miért ász, amikor négy jel van rajta, közben a csikó ér négyet, nem az ász. Az alsót, felsőt, és csikót pedig nem igazán tudják egymástól megkülönböztetni. Mennyi egyszerű teljesen összezavarni másokat, csak egy pakli magyar kártya kell hozzá. :) Aztán csatlakozott hozzánk Julia is, a kis lakótársam. Hát sikerült őt is bezavarni a kis kártyánkkal. Utána végre megérkezett Bori is és Enikő is. Jajj, de jó volt újra látni Borit. Enikő pedig csak most érkezett Szófiába, ugyanannál a szervezetnél van, ahol Bori volt. Az érdekes az, hogy az új önkéntes, akivel az UKI-ban találkoztam csütörtökön, ő is Enikő. Eddig leéltem 29 évet, hogy egyetlen Enikő ismerősöm sem volt, és itt két nap alatt szerzek kettőt is. Így aztán végül 9-en lettünk, és végre vacsorázhattunk, már nagyon éhez voltam, mert este 11 volt. Utána pedig volt még túrórudi is, ami eredetileg Eszteré és Martinkáé lett volna, de mivel nem találkoztunk, a tejtermékeknek pedig véges a szavatossági ideje, így a tegnap esténk áldozata lett. Ó, meg még torta is volt, amit a kis lakótársam vett. 

Utána pedig újabb kártyjáték következett, amit sokan nem is ismertünk, csak Máté és Boldi, de ez nagyon durva játék, mert a végén fizikailag kell bántalmazni a vesztest. Persze, mi nem tettük, mert úr isten, miért is bántanánk egymást. A játék neve fütyizés, és sokan is lehet játszani. A lényege, hogy minden játékos kap 3 lapot, és a kezdő emberke 4-et. A kezdő játékos tovább ad egy lapot, ami neki nem kell, a következő játékos ezt felveszi, és tovább ad szintén egyet a mellette ülőnek. Akkor jutsz ki a játékból, ha összegyűlik a kezedben 3 egyforma szín, vagy 3 egyforma szám. Ekkor lerakod az asztalra a lapokat. Akinek utoljára gyűlik ki a 3 párja, az a vesztes. Ennek a játékosnak az a feladata, hogy ki kell találni, hogy az összes többi játékos milyen színt, vagy milyen számot gyűjtött össze. Ha eltalálja, akkor semmi nem történik. Ha nem találja el, akkor jön a büntetés, minden egyes embertől, akinél nem találta el. Emelni kell az egész pakliból, és annak megfelelően, hogy hányast emelt, annyiszor lehet az ökölbe szorított kezére csapni a paklival, lehetőleg úgy, hogy leszedjék a lapok szélei a kezéről a bőrt. Hát na azért nekem annyira nem szimpi a játék vége, talán valami más büntetéssel.

Már 1 óra volt, mikor kitalálták, hogy menni kéne valamerre tovább. Na hát tőlem elég távol áll a bandázzunk kocsmába dolog. Nem tudom, sem az alkohol, sem pedig a füstös levegő nem vonz, még akkor sem, ha a kis barátaim is ott lennének. Illetve álmos is voltam, és egy hatalmas kupac mosatlan edény is várta a velem való találkozást. Szóval útjára bocsátottam a többieket, és következett egy nem túl kellemes mosogatás. Utána még megnéztem a Barátok közt rtlmost-on, hiszen anélkül mégsem érhet véget a nap. De akkora már teljesen túl voltam a fáradtság fázison, és fél 3-kor még azon töprengtem, hogy elkezdjek-e rajzolgatni, vagy inkább mesét nézzek. Szóval bekapcsoltam a youtubon a három kismalac amerikai változatát, de elég gáz egy mese volt, amiben a malacok anyukáját a gengszter medve zsarolja, és egyéb fura dolgok, úgyhogy negyed óra múlva feladtam, és elaludtam. Nem tudom, hogy miért, de reggel 6 után már felébredtem, mondhatni kidobott az ágy. Most pedig már fél nyolc van, és olyan gyönyörűen süt a nap, hogy én mindjárt el is indulok valamerre. 

Szóval mindent összegezve, egyszerűen remek volt a tegnap!