oly szép az élet

Ha el tudnám mondani, hogy most mennyire boldog vagyok, akkor biztosan megtenném, de leginkább most azzal tudnám kifejezni az érzéseimet, ha sikkongatva ugrándoznék a szobámban. Igazából nem nagy események történtek, csak találkoztam emberekkel, de olyanokkal, akik fontosak nekem, és ettől annyira jó kedvem van, és olyan boldog vagyok most, hogy még az sem érdekel, hogy pár perccel ezelőtt elkezdett szakadni az eső, és most éppen villámlik odakint.

Először is a reggel a jól indult, mivel bent volt nagy Deszi is. Mondta, hogy hívták az itteni Erasmus központból, hogy küldenek majd valami cuccost, mert minden hónapban írnom kell nekik valami jelentést, és megkérték, hogy csináljon rólam képeket, hogy legyen tárgyi bizonyíték az ittlétemre. Hát jó. Utána beállított engem adminnak a facebook oldalunkon: HolidayBulgaria.net és ezennel a mai napon elkezdtem az itt történő posztolgatást. Azt a rendszert találtam ki, hogy minden nap kétszer fogok valamit oda felpakolni. Az egyik valami érdekesség/történelmi/kulturális/földrajzi dolog lesz Bulgáriáról, a másik pedig vagy a szállodáinkat fogja bemutatni, vagy pedig egy-egy települést, ahol vannak a szállodáink. Tetszik nekem nagyon, hogy én magam dönthetem el, hogy mit csinálok itt. Aztán felraktam még két szállodát a honlapra, már egészen kezd jó lenni Napospart, Obzor, Sv. Vlasz, Neszebár, de még azért jópár nap kell, mire azt tudom mondani, hogy készen vagyok. Ja, és még hirdetéseket kellett intéznem magyarul.

Délután mivel pöntyörgött az eső, ezért eredeti tervemtől eltérően nem mentem el a Magyar Intézetbe, hanem itthon voltam a kis lakótársammal, aki elég érdekes kinézetű sült hagymás babot készített. Hát úgy nézett ki ez a bab, mint valami nagy bogár. Fekete, és kicsit tarka, és annyira hatalmas, hogy inkább megmaradtam az én kis tasakos sajtkrém levesemnél - menjünk tutira alapon.

6 óra után indultam el a CVS irodába, mivel most tartott EVS beszámolót az egyik bolgár lány, aki két hónapja tért vissza Szlovákiából, ahol 11 hónapot töltött. Nagyon király volt, mert volt ott egy spanyol lány is, és kettőnk miatt angolul tartotta az előadását a tervezett bolgár helyett. :) Ott volt egy srác is, akinek még annó, 2 évvel ezelőtt én magyaráztam azt el, hogy mi az az EVS, hogyan kell jelentkezni, és sikerült neki, és Horvátországba ment egy óvodába dolgozni. Ott volt szintén EVS-en a spanyol lány, egymásba szerettek, és így a csajszi ide költözött hozzá Bulgáriába. Jajj, nagyon kis aranyosak voltak. A fene se gondolta volna, hogy ismerősök is lesznek ott. Na meg aztán ott volt Natalie is, ami olyan nagyon jó, mert valami olyan mértékű szeretet és nyugalom árad belőle, hogy azt elmondani nem lehet. Vele tölt az ember pár órát, és megváltozik a világ. Annyira de nagyon hálás vagyok a sorsnak, amiért ilyen barátaim vannak, mint ő. Szeretem Nataliet. Rendívül jó 3 órát töltöttünk együtt, 4 volt EVS önkéntes összeültünk, és annyira jó volt újra átélni a múltat, és felidézni a mókás dolgokat, a barátságokat, a boldogságot, vidámságot, a sok szeretetet, amit a fogadó országban kaptunk. Bárcsak mindenki megtapasztalhatná azt, hogy milyen egy évet EVS ként élni. Egészen más lenne a világ.

Aztán hazafelé jövet olyan öröm ért, amire nem is mertem volna gondolni, és ááááááááááá. Sétáltam haza a sötét (bolgár közvilágítás által nem túlzottan fényárban úszó) utcán, és egyszer csak ki jön velem szembe? Bogdana! Amikor jártam a nevelőotthonba a gyerekekhez, ő volt az egész programnak a vezetője. Bár van 3 saját kisfia, de arra tette fel az egész életét, hogy nevelőotthonban lévő gyerekeknek segít. Áldott jó egy lélek, és velem is mindig annyira kedves volt, és úgy megszerettem. Minden hétvégét vele és a gyerekekkel töltöttem. El sem tudjátok képzelni, hogy milyen jó érzés az, mikor egy éve nem látott ember egyszer csak teljesen véletlenül a semmiből előtted terem, és tárt karokkal rohan feléd, hogy átöleljen. Istenem, de boldog vagyok a mai nap. Meghívást kaptam tőle, hogy menjek majd el valamelyik hétvégén hozzájuk. Ja, meg volt vele egy hölgy (a nevét természetesen nem tudtam megjegyezni) aki meg valami foglalkozásokat tart, és együtt járnak szombatonként latin táncra, mert valami projekt keretében szereztek egy oktatót, aki 3 hónapig ingyen tanít, és mondták, hogy csatlakozzak hozzájuk, minden szombat este latin táncot tanulni. Hááát őszintén szólva nem érzem annyira közel magamhoz ezt a témát, talán egyszer, de csak és kizárólag Bogdana miatt esetleg elmegyek, bár nem látok rá nagyon nagy esély. :)

Ahogy telnek itt a napok egyre inkább világossá válik, hogy miért is húzott ide vissza a szívem. Tele van a város olyan emberekkel, akiket nagyon nagyon szeretek. Nem tudom, hogy miért van, hogy itt vannak ezek az emberek és nem Szentesen. Valahogy olyan más itt. Normális esetben az ember családja az, akiket a legjobban szeret, és persze a közeli barátok. De én mégis úgy érzem, hogy itt őket szeretem nagyon, és már érzem, hogy hú de borzasztó lesz újra elmenni Szófiából. Bár eleve felkészítem magam folyamatosan, hogy csak nagyon rövid ideig vagyok itt. Az összeadom a világ összes országából azoknak a barátaimnak a számát, akik számítanak, az a szám kisebb lesz, mint azoknak a száma akik itt vannak Szófiában. Minden egyes nap örömet okoz találkozni valamelyikőjükkel, vidámságot és boldogságot hoznak az életembe, és ettől lesz minden olyan szép.

Ma pedig még egy csodás dolog is történt. Amikor haza értem a munkából, akkor egy galamb volt az ablakpárkányomon. Ez lehet, hogy másnak nem számítana semmit, de nekem ők jelentették az első barátokat itt Szófiában. Már az első napom azzal kezdődött, hogy galambot etettem az NDK mellett. Utána otthon felszoktattam őket az ablakba (erről már 1-2 évvel ezelőtt láthattatok sok képet), és a végén olyan szelídek lettek, hogy elfogadták a kezemből az ételt. Minden nap kétszer etettem őket, és volt egy kis kedvencem, az egyetlen fehér galamb. Minden reggel ő ébresztett, és ha 7-kor még nem volt előtte a reggelije, akkor addig verte az ablakomat, amit meg nem etettem. Mindig odafigyeltem arra, hogy jó minőségű madár eleséget vegyek nekik, azt nagyon szerették. Volt, hogy egyszerre 20-25 galamb volt az ablakpárkányomon. Épített egy szép madáretetőt is, ha esetleg kisebb barátaikat is elhívják, de a 12. emeletre csak a galambok jöttek fel. Szóval 1 éven keresztül minden nap meglátogatta naponta többször, ezért lettek olyan fontosak. És most meglátogatott egy szürke galamb. Gézának neveztem el. Sajnos most madáreleségem nem volt, így szétmorzsoltam egy karéj kenyeret. Persze, amikor kinyitottam az ablakot, rögtön tovaszállt, mert megijedt. De remélem, hogy hamarosan rájön, hogy én nem bántom, és majd ő is olyan szelíd lesz, mint a kis fehér galambom. Ahogy szépen eszegetett, egyszer csak ide jött egy kis barátja, akit Otíliának neveztem el. Hát ez de egy szemtelen jószág volt. Elkezdte bántani Gézát, csak hogy övé legyen a sok morzsa. Remélem, hogy meglátogatnak még sokszor. El ne felejtsek majd madáreleséget venni nekik!

Szóval így telt a nap, ismét csodásan, és holnap pedig már péntek lesz, alig várom, Szófia Film Feszt újra, és szombat és vasárnap, és sok alvás, és sok-sok film.