♫ ♪ How can I keep from singing... ♫ ♪

Jajj, annyira nagyon nagyon nagyon jó a kórustársakkal lenni. Irtó cuki emberek, és úgy érzem, szeretnek engem. Van három csajszi, akiket igazán szeretek közülük, mindig beszélgetnek velem, segítenek sokat. Megkeresik, hogy épp melyik kottát kell elővenni, segítenek elolvasni a cirill betűket, és mindent fordítanak nekem. Kóruspróba után odamentem a tanárnénihez, hogy megkérdezzem tőle, elhozhatnám-e a kottákat, mivel annyira sok új dal van egyszerre, hogy ennyit nem tudok megjegyezni. Elvileg nem lehetne, de megengedte, hogy elhozzam, remélem lesz időm majd a Magyar Intézetben, hogy a zongora mellett gyakoroljak egy kicsit. Képzeljétek, mit mondott? Azt mondta, hogy nagyon gyorsan tanulok, és nagyon ügyes vagyok, mert több dal is van, amit már tudok, így úgy gondolta, hogy elvinne egy egyhetes zenei fesztiválra Szerbiába :) csak előtte még meg kell kérdeznie a szervezőket, hogy nem lenne-e gond, ha eggyel többen érkeznének. Mivel már korábban leadta a névsort, és le van foglalva a szállás és a kaja is. Nem kéne csak útiköltséget fizetni, és ott lennénk egy teljes hetet együtt az egész kórussal a sok cuki bandás társammal. Júúú de nagyon jó lenne.

Azt el is felejtettem mondani, hogy kedden este voltam az Operában. Nagyon élveztem, korábban soha nem voltam még operában. A Szegedi Balett előadásában néztük az Unisolot, Beethoven IX. Szinfóniájára. Egy nagyon látványos, mozgalmas, impulzív alkotás volt tele fényeffektekkel, változatos kompozíciókkal. Bár számomra Beethoven zenéje kicsit mást jelentett, mint amit itt tánc formájában láttam, nekem sokkal komolyabb értelme volt ennek a zenének. Ebben az előadásban inkább vicces, szórakoztató vonalat képviseltek, ami számomra kissé eltért a zene mondanivalójától. Mondjuk balettnek semmiképpen nem nevezném, csak modern táncnak mindazt, amit előadtak. Az is igaz, hogy a tánc mondanivalóját nem igazán sikerült megértenem, és kérdeztem több embert, hogy számukra világos volt-e, hogy miről is szólt a darab, de egyetlen egy ember, nem csak fiatal, idősebb sem tudta elmondani, hogy mit is akartak nekünk bemutatni. Szóval nem bennem van a hiba, hanem egyszerűen senkinek nem jött át, hogy miről szólt. Mindezek ellenére egy fantasztikus előadás, tényleg nagyon látványos és szép darab, én nagyon élveztem, és mindenkinek tetszett. Telt ház volt, és annyi sok ember. Olyan jó érzés volt, hogy ez a sok nép mind a magyarok előadása miatt jött, örültem, hogy magyar vagyok.

Csütörtökön találkoztam Rossi-val, jajj annyira nagyon jó volt. Épp a Magyar Intézetben voltam. Csak azt írom, hogy voltam, nem pedig dolgoztam, mivel az ég világon semmi nem volt, amit tudtam volna segíteni, szóval a napomat a portás bácsival töltöttem, ami mindig nagyon jó, sokat beszélgetünk. Ráadásul még két matracot is szereztünk, ami igazán mókás történet. Láttuk a nagy üvegablakon keresztül, hogy két nő cipel nagy nehezen két tök új matracot, amin még a fólia is rajta van. Erre mondja Szvetli bácsi, hogy ezek meg mit csinálnak, csak nem a kukához viszik. Menjünk gyorsan utánuk, hátha ki akarják dobni. Na az ő szájából ez a menjünk gyorsan elég mókás, mivel annyira lassan tud mozogni, mint egy csiga. Rém cuki bácsi, de már nagyon öreg, és tényleg nagyon lassú. Szóval 'kiszaladtunk' és kiderült, hogy tényleg ki akarják dobni. Erre mondta, hogy nem hagyjuk tán itt, egyik az enyém, másik a tiéd. Mondtam neki, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a matraccal, bár a szobában elférne, de mégis hogy vinném el a város másik végébe. Azt mondta, akkor majd ő csinál valamit. Szóval Szvetli bácsi és Juditka elkezdett matracot cipelni az utcáról be a Magyar Intézetbe, alig bírtuk becipelni az ajtón :) aztán bevittük a nagy előadóterembe a zongorához, felhívtuk a fiát, de nem tudom, hogy utána mi történt, mert Rossi hívott, úgy megörültem neki. Szeretem őt, de tényleg. Így csak annyi időm marad, hogy elmentem ebédelni Szandrával, tök zsír volt, most ebédeltem először vele. Szandrát is szeretem. Aztán délután Rossi-val voltam. Úgy szeretek vele beszélgetni, mert rajta érzem, hogy tényleg érdekli, hogy mi van velem. Neki elmesélhetek mindent, és igazából nem tudom, hogy miért van, de úgy érzem, hogy megbízhatok benne. Csak egy hónapja ismerem, de mégis úgy érzem, hogy nagyon közel áll hozzám, úgy érzem, hogy rá mindig számíthatok. Egy személyben az anyukám, a nővérem, a barátnőm, segítő angyalom. Csak kevés olyan barátom volt eddig, akiről ugyanezt éreztem, és itt, hogy egyedül vagyok az ő léte, az, hogy tudom, hogy van, számomra nagyon csodás. Bármi is legyen a jövőben, örökké a szívemben fog élni, ott, ahol a többi barátom, és ha semmi más jó nem történik bolgár életem során, csak ennyi, hogy találkoztam vele, már ennyi pont elég, és nem is kell több.

Szombat este Jazz fesztiválon voltam. Hát a zene annyira nem tetszett, talán nem az én stílusom, viszont az jó volt, hogy Szandrával és egy másik magyar lánnyal bandáztunk. Először a színpad közelében nyomultunk, utána kicsit távolabb letelepedtünk, hogy tudjunk beszélgetni. Olyan jó volt magyarul beszélgetni, ez volt az, ami mindeddig hiányzott, hogy beszélgessünk mindenféle dologról. Nem csak nekem hiányzik a szalonna, a savanyú káposzta, az anyukám főztje. Ezek egyszerű dolgok, de az érzés, hogy nem vagyok vele egyedül megnyugtató. Soha nem szerettem a szalonnát, de most annyira jó lenne egy kis darabka. Vagy amiért meg vagyok zavarodva az a marha pörkölt, világ életemben utáltam a pörköltöt, nem tudom miért, most annyira jó lenne. Biztos csak azért, mert nincs, de ha egyszer hazajutok, tutira csak ilyen kajákat eszek. Bár most, ha Szerbiába megyek, akkor elhalasztom a hazautat és csak valamikor szeptemberben látogatom meg kis hazámat. Na előbb utóbb majd kiderül, hogy hogyan is alakul a nyaram. De addig is, míg nem látlak titeket, millió puszi mindenkinek!