Szomszéd kisfiú :(

Még 24 órája sem voltam Szentesen, amikor a szomszéd kisfiút életében először elengedték egyedül a kocsival. Mi lett az eredménye? Nekiment az én drága pici kislányomnak. Szegény kicsi kocsim csúnyán megsérült. Ma reggel elmentem az autókórházba, hogy megkérdezzem az autó doktorbácsit, hogy mit lehet tenni, és 200.000 Ft-ért meggyógyítja. Mondtam a kicsi kocsinak, hogy új ruhát kap, mert ki kell cserélni az oldal elemet, a hátsó lökhárítót, és valami belső lemezt is.
Hogy hogyan is történt? Hazahoztam mamit, és leparkoltam a ház elé. Egyszer csak délután 4-kor csengetnek hozzánk. Gondolkoztunk rajta, hogy ki jön szenteste hozzánk. Aztán a szomszéd volt a fiával, hogy egy csöppet nekimentek. Azt mondta, hogy nem látta, hogy ott van. Hát érdekes, azért nem olyan picike, hogy ne lehessen észre venni... ohh. Igazából egyáltalán nem voltam mérges, vagy ideges, hát mégsem történt olyan nagy baj, meg karácsony van. Persze, nyilván bántott, hogy megsérült szegény kocsi, de nem hiszem, hogy attól jobb lett volna, ha leordítom a kisfiú fejét. Szegény eléggé rosszul érezte magát így is. Na mindegy, a lényeg, hogy most még azért működő képes, jövőre pedig Pisti meggyógyítja picikémet. Szeretem ezt a kocsit, nagyon szeretem, nála szebb nincs is. Arany színű Fiat Punto a legszebb a világon!

Jólelkű angyal

Minden egyes alkalommal, amikor egy olyan emberrel találkozok, aki pozitív energiát sugároz a világegyetembe, valami jó érzés fog el, hogy bár, lehet, hogy kevés ilyen ember van, de azért van, és én vagyok olyan szerencsés, hogy ismerhetek többet is közülük.
Amikor megtudtam, hogy nem tudok vonattal hazajönni, és megint busszal kell, akkor elfogott egy kis rossz érzés, hogy újra meg kell kérni valakit, hogy fogadjon be, valakit aki talán nem is ismer, és ekkor megfordul bennem a kérdés, hogy miért fogadna be bárki is. Persze, ha valakinek szállásra lenne szüksége, akkor én gondolkodás nélkül ajánlom fel a szobámat bárkinek, legyen az ismerős vagy ismeretlen. Szeretem, ha egy új emberrel találkozok, és megoszthatom életem pár napját vele. Nekem jó érzés volt, amikor Szófiában befogadtam pár fiatalt, de mégis, ha nekem van szükségem szállásra, kicsit félve kérek meg másokat, mert nem szeretnék más terhére lenni. Mivel nincsenek Budapesten rokonaim, vagy közeli barátaim, ezért a legegyszerűbb módját kerestem a szálláskeresésnek, így a facebook-on kértem segítséget. Nagy örömömre nagyon rövid idő elteltével írt Judit, hogy befogad engem. Jajj, nagyon boldog voltam, és nem csak befogadott, de az éjszaka közepén hajnal fél 1-kor kijött értem a Népliget buszmegállóba, hazavitt, reggel pedig kocsival elszállított a Nyugatiba a vonathoz. Olyan jó érzés az, hogy valaki segít rajtad. Segít rajtad, pedig te semmit nem adsz neki. Beléptünk a lakásba, és olyan béke és nyugalom lengte körül a szobákat. A lakása tökéletes volt. Nem tudnék kiemelni valamit, hogy miért, de egyszerűen tökéletes. A színek, a fények, az illatok, az elrendezés. Olyan érzés, mintha egy álomvilágban lennél, ahol a békesség szelleme vesz körül. Ilyenkor szoktam gondolkodni, hogy miért van, hogy a sors megölel, és ilyen élményeket ad, amiket nem fogok elfelejteni, és nem tudom erre a választ, de nagyon szépen köszönöm. Judit személyisége csodás. Szeretettel tekint másokra, és olyan pozitív energiafelhő veszi körbe, amitől bárkinek jó kedve lesz. Boldog vagyok, hogy ilyen embereket ismerhetek, és hálás vagyon neki, hogy segített rajtam. Nagyon köszönök mindent.

Az út

Összefoglalva pár szóban azt tudnám mondani, hogy az utam haza egy élmény volt. Hogy milyen élmény? Az már egy másik kérdés. Viszont az jó benne, hogy nem hiába voltam ideges, és nem véletlenül volt rossz előérzetem, vagyis bízhatók a megérzéseimben.
Szóval kicsit bővebben az útról. Reggel korán keltem, csupán 3-4 óra alvás után, hogy reggel még gyorsan elindítsak egy mosást, aztán ki tudjam teregetni a ruhákat. Még csak épp, hogy kinyitottam a szememet fura hangot hallottam, olyat, amikor havat lapátolnak. Kipattantam az ágyból, és kinéztem az ablakon, és mit láttam? Csupa fehér volt minden, de minden. Na jó. Gondoltam, akkor turbó sebességgel kell készülődni, mivel a taxi is lassan fog ideérni, és az állomásra is biztos tovább tart majd az út. Na de előtte még kiterigettem, és miért is ne most ... leszakadt a szárítókötél, amit bent eszkábáltam. Mivel már arra nem volt időm, hogy megszereljem, ezért muszáj volt kint teregetni. Csak remélni merem, hogy a lakótársam majd beszedi a cókmókjaimat. Reggel 8-kor elkezdtem taxit hívni. Vagyis, próbáltam volna, ha bármelyik taxitársaság felvette volna a telefont. Annyira túlterheltek voltak a vonalak, hogy nem tudtam velük beszélni. Hát oké, negyed óra múlva úgy éreztem, hogy valamit csinálni kell. Négy táskával (nagy bőrönd, sporttáska, hátizsák, laptop táska) felrakodva elindultam a nagy utca felé, gondoltam, hogy majd leintek egy taxit. Persze természetesen egy sem állt meg nekem. Na jó, akkor újra elkezdtem telefonálni, és pár perc múlva végre az egy euró taxi felvette, és mondták, hogy 10 perc múlva érkezik is a kocsi. Kb. fél 9-kor ért oda a ház elé a fickó, a szakadó hó akkorra már a fekete bőrönd fehér volt, és én is inkább hasonlítottam egy hóemberre, mint magamra. Akkor azt hittem, hogy most már sínen vagyunk. Na koránt sem így volt. A 15 perces utat több, mint 45 perc alatt tettük, meg, mivel akkora dugó volt, hogy se előre, se hátra nem lehetett mozdulni. De jó, kiértem időben a buszmegállóba, és közben tök jót beszélgettem a taxis bácsival. Aztán be is érkezett a busz Bulgáriából Csehországba, mentem, hogy beadjam a csomagomat. Ilyenkor ellenőrzik a jegyet, és felírják az utaslistára, hogy tényleg ott vagy. Aha, csakhogy nekem elkezdett valamit mókolni a nő a Group irodában, és mondta, hogy álljak félre, mert várnom kell. Hát de kérdeztem, hogy mégis miért? Csak annyi volt a válasza, hogy várja, csak várjak. Na ekkor kezdtem ideges lenni. Aztán már minden embert felírtak, a nő meg tök idegbeteg volt, hívott két másik embert, és elkezdtek maguk között beszélni, hogy bár a jegyem 22-ére szól, de ő a gépbe 12-ére írt be engem, ezért most nincs helyem. Aztán azon paráztak, hogy most mit csináljunk, mit csináljunk, december 26 előtt nincsen hely, és nem tudjuk elszállítani őt. Ekkor újra megkérdeztem a nőt, hogy mégis mi van most, és mi lesz velem? De megint csak annyit mondott, hogy várjak, meg, hogy nincs hely. Itt már kezdtem a sírás és a hiszti határán lenni, és azon koncentráltam, hogy ne potyogjanak a könnyeim ott az idegen emberek között. Végül fél 11-kor (a busz 10-kor indul normálisan) mondta a nő, hogy gyerünk ki. Teremtettek helyet nekem, de úgy, hogy egy szerencsétlen bolgár embert leszállítottak, és közölték vele, hogy bocsesz, de te ma nem utazol. Körülbelül az idegsejtjeim fele elpusztult, de már a buszon voltam, és most először nem egy nagydarab cseh fickó mellett volt helyem, hanem egy velem egykorú bolgár lány mellett, aki még angolul is tudott, és tök jó volt, olyan sokat beszélgettünk. Aztán az egy órás utat Szófia és a határ között két óra alatt tettük meg, a határnál több, mint egy órát álltunk, mert kígyózó buszsor állt. De itt ezen a határon nem volt semmi gubanc, normálisan átjutottunk a határon. Szerbiában már nem volt hó, olyan érdekes, hogy mintha a határon elvágták volna, és egészen a magyar határig nem is láttunk havat. Közben meg-megálltunk pihenni, de normálisan tudtunk haladni, és ekkor tökre boldog voltam, hogy végre már időben felérünk Budapestre, és nem kell az éjszaka közepén zargatnom szegény Juditot, aki volt olyan rendes, hogy befogadott, és kijött értem a buszmegállóba. Na de hát ez nem így lett. A szerb-magyar határ szerb oldalán sokat kellett várni, és este 9 már elmúlt, mikor a szerb oldalt elhagytuk. Elvileg este 10-re kellett volna Budapestre érni. De mikor már ott voltunk a két határ között, úgy hittem, hogy a magyar oldalon már biztos nem lesz gond, ott soha nem szoktak problémázni. Viszont ez a szerencsétlen nap tovább is hozta a szerencsétlen formáját. Először az volt a gond, hogy egy bolgár hölgy, aki a 4 éves unokájával jött, személyigazolvánnyal utazott. A határőr hölgy pedig úgy gondolta, hogy ezen az igazolványon, vagyis a képen nem a nő van. Kért tőle másik fényképes igazolványt, de nem tudott adni, így leszállították, nem tudom pontosan, hogy mennyi időt, de elég sokat lent volt, de azt nem tudom, hogy mit csináltak vele, és ez idő alatt szegény kis unokája, Martin teljes kétségbeesésben sokkolta magát, hogy most mi van a nagymamival. Végül a hölgyet visszaengedték, ámde miért is lenne minden rendben ... ekkor jött a probléma a két orosz emberkével. Oroszországból jött egy pár, Igor volt a fiú, a lány nevét nem tudtam megjegyezni. Egyszer csak szólt a sofőr, hogy fáradjanak le. Ott történt valami, nem tudom, hogy mi, de valami a vízummal volt, mert csak vízummal jöhetnek be, és nem stimmelt vele valami. Ezért nem engedték be őket Magyarországra, és némi tanácskozás, és ügyködés után leszállították őket Horgason. Hát azt kell, hogy mondjam, ez aztán a szívás. Mert ott vagy, egy tök idegen országban, vagyis még csak nem is az országban, csak a határon, ahol nem beszéled a nyelvet és nincs, aki segítsen, ráadásul hogy lehet ilyenkor tovább jutni? Prágába mentek volna amúgy. De hát így a jegyük a semmibe veszett, és azért nem két fillér. Hála az istennek, engem az angyalok megóvnak ilyen problémáktól, nem tudom, hogy mit tennék ilyen helyzetben. Ezután 10-kor elhagytuk a határt, és akkor már örültem, hogy legalább éjfélre fent leszünk Budapesten, de ekkor még megálltunk fél órára pihenni. Nem tudom, hogy mi a bánatnak, mert a fél busz aludt, és a másik fele sem akart leszállni. Na mindegy, végül péntek hajnalban megérkeztünk Népligetre. Innentől pedig már egy igazán angyal lelkű ember gondviselése mellett biztonságban voltam, de róla majd később mesélek bővebben, mivel ő olyan ember, aki egy külön blogbejegyzést érdemel, nem csak pár szót. Reggel leszállított a Nyugatiba, ahol találkoztam anyával, Brigivel, Lacóval, és elmentünk shoppingolni. Szerintem jó nap volt, lődörögtünk minden felé, és végül este negyed 8-kor megérkeztem haza, ahol Byron és Tequila eszeveszett boldogsággal örvendezve köszöntött, és össze-vissza ugráltak rám.

Szeretlek EVS, de mennyire szeretlek!

Mai napom első felét Leo-val töltöttem, ő egy francia srác. Nagyon élvezem a társaságát, olyan jókat szoktunk beszélgetni, és nevetgélni. Hát ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy talán még tetszik is nekem. Nem tudom miért, nem tudnék kiemelni valamit, csak úgy egyben az egész lénye, az életvidámsága, a látásmódja. Na minden esetre most lezsíroztuk, hogy januártól többet fogunk együtt lógni, és ez nem az én ötletem volt (mosoly és boldogság). 

Aztán meghívott hozzájuk, ők itt laknak bent a központban, így amikor éjszakákba nyúlóan bandázunk nem kell taxival hazacsattogni, hanem azt mondta, hogy nála mindig lesz helyem. Ja meg az is mondta, hogy milyen jó nekem, mert Szófia szocialista blokk negyedében lakok. Igen, szerintem is jó, és én nagyon szeretem attól függetlenül, hogy szinte mindenki utálja itt Szófiában. De jó hely, igazán jó. Aki nem él ott, nem is tudhatja, hogy milyen érzés. Na szóval megbeszéltük, hogy jön hozzám, én meg majd főzök neki magyar ételeket. Aztán vannak egyéb terveink is, mint például együtt fogunk movie night-okat szervezni, már tisztára rápörögtünk mind a ketten. Meg nemztetközi étel napot. Úgy néz ki, hogy januárban megyünk Starazagora-ba együtt. Aztán megemlítettem neki, hogy én áprilisban tervezek egy ismerjük meg Macedóniát túrát pár barátommal, és valószínűleg ő is jön. Ááá annyira jó. Aztán megölelgettük egymást, és tanítottam neki pár szót, és sajnos mennie kellett, mert előadásuk van, én pedig hamarosan indulok a Magyar Intézetbe, hogy Dórival együtt menjünk az irodába a karácsonyi bulira. :)

Ja, és holnap reggel indulok haza. Kicsit fura, hogy tisztára idegbeteg vagyok, mert még olyan sok mindent kell csinálni és nem szeretnék elfelejteni semmit sem. Este előadás, amin szeretnék bolgárul beszélni a magyar karácsonyi szokásokról, utána pedig bábelőadás. Aztán el ne felejtsem odaadni Laskának, és Sznezsinek az ajándékukat. Éjszaka haza kell menni, össze kell pakolni, készíteni kell valami kaját, Lera ajándékát berejteni valahová. Aztán jó lenne aludni is pár órát. Reggel korán kelni, hogy még ki tudjak mosni, és ágyneműket, ilyesmiket kiteregetni. Taxit hívni bolgárul – még sosem kellett eddig. Aztán 12 – állítólag, gyakorlatban biztos több lesz – órát ülni a buszon. Pesten megkeresni Juditot, aki volt olyan rendes, hogy felajánlotta, hogy alhatok nála. Ezúton is ezer hála és köszönet neki. Péntek reggel eljutni a Nyugatihoz, plázáskodni egy napot, majd este irány Szentes. Huhh, most szívesen ugranék az időban 48 órát, és már szeretnék a Budapest-Szentes vonaton ülni.

Itt vagyok itthon.

Nem tudom, hogy a Karácsony közelsége, vagy csak maga az élet teszi, de boldog vagyok. Jó érzés másokat szeretni. Semmit nem adunk egymásnak, és semmit nem kapunk a másiktól, de az együtt töltött idő, a lelkünkben élő tiszta szeretet szívből jövő érzés. Jó érzés magyar nyelven beszélni, jó érzés együtt lenni, beszélgetni és nevetgélni. Az együtt töltött órák, vagy napok mindennél többet jelentenek. Az az érzés, hogy szeretsz másokat, és nem vagy egyedül, egyszerűen csodás, és mindennél többet ér. Minden boldog percet igyekszem a szívembe vésni, és örökre megőrizni. Nem tudom, hogy május után itt maradok-e Szófiában, vagy haza megyek Szentesre, de abban biztos vagyok, hogy nem szeretném elveszíteni ezt az életet, ami itt jutott nekem. A barátok szeretete, a csillagok fénye, az esőcseppek zenéje, a napsugár melege, a város illata ... mind-mind azt súgja nekem, hogy ide tartozom. Azt nem tudnám elmagyarázni, hogy miért van, csak egyszerűen így érzem. A héten megkérdezték, hogy mi tetszik Bulgáriában, hogy miért jöttem ide; és erre a kérdésre nem tudok pontos választ adni. Ide jöttem, mert úgy éreztem ide kell jönnöm, és egy az egyben szeretem Bulgáriát minden nehézségével, minden jó és rossz oldalával együtt. Lehet olyan, hogy valaki nem a saját országában találja meg a hazáját? Mert az, hogy otthon vagyok nem egy földrajzi helyhez kötött dolog. Az érzés, hogy otthon vagyok a szívünkben él, és valamiért én ezt itt, Szófiában érzem. Akármennyire is hiányzik néha Magyarország, az anyukám, a kistesóim, a barátaim, mégis úgy érzem, hogy itt a jó nekem, és itt a helyem. Talán tudom is, hogy miért, talán rájöttem valamire. Az életben nem emberekhez ragaszkodunk, nem fontosak tárgyak, vagy megfogható dolgok. Az egyetlen dolog, ami boldoggá tesz bennünket, az a bennünk lévő érzés. Megmagyarázom ezt. Például nem az anyukámat szeretem, hanem az érzést, amit az anyukám iránt érzek, és az érzést, amit tőle kapok. Nem a barátaimat szeretem, hanem azt az érzést, amit ők nyújtanak nekem. Vagyis bárhol a földön megtalálhatom ugyanazt az érzést, amelyek szentesi emberek nyújtanak nekem, így bárhol boldog lehetek. Most olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek, és akiktől szeretetet kapok, és talán ezért van, hogy nincsen honvágyam, hogy úgy érzem még legalább egy évet szeretnék itt maradni, mert itt boldog vagyok.

de ügyes vagy ... :P

Mit tanultunk ma?
Ne mosd össze az új sötétkék farmernadrágot fehér pólóval, mert olyan lesz, mintha tök koszos, szürke lenne. Hmm... isten hozott szürke Adidas póló, viszlát fehér, szerettelek :(

Első bolgár színpadi előadás

Ma színházaskodtunk Dórival. Jó volt. Vagy inkább úgy is mondhatnám, hogy érdekes. Bár a szövegből túl sok mindent nem értettem, de olyan előadásmód volt, amit még sosem láttam. Egy fiatalokból álló társaság volt. A terem olyan volt, hogy a háttér egy kivetítő volt, mintha moziban lennél, amin voltak valamik végig. Mindkét oldalt, hatalmas fehér lapok fedték a falat, amik mozgathatók voltak. Ezekre digitális effekteket vetítettek, illetve az egyiket amikor kifordították az egy hatalmas tükör volt, és a színészek a színtéren kívül voltak, a tükörből láttuk őket. Mikor vége lett megbeszéltük Dórival, hogy akkor miről is szólt. Számomra a mű az volt, hogy három ember talál egy dobozt, amit kinyit, és ennek a következtében valami fura világok összenyílnak, és megjelenik egy identitászavaros jeti lány, aki bekerül egy másik világba, és ennek a világnak az életét látja különböző helyeken. Volt benne lelki beteg ember, fura professzor, egy süttyürű kisgyerek, rendőrök, és egy bolond nő. Aztán elmondta Dóri, hogy igazából az volt, hogy volt egy anyuka a kisfiával, aki elment a rendőrségre, hogy eltűnt a férje rejtélyes körülmények között. Korábban együtt dolgozott a professzorral, aki fura kísérleteket csinált, és a rendőrök próbáltak utána járni, hogy mi is történhetett. Viszont az nem tudja, hogy miért volt ott a fura jeti lány, vagy mi, mert beazonosítani nem tudtuk. Minden esetre egy új élménnyel gazdagodtunk. Köszönöm Dóri :)

Karácsonyi álom.... :)

Nagyon tetszik, csak mit keres a Télapó a karácsonyfa körül? Hová lettél Jézuska az angyalokkal?

Jó kedvem van :)

Ó csöpp kis napsugár!

Hohh, olyan boldog vagyok most. :)
Reggel karácsonyfát díszítettem a Magyar Intézetben. Óóó ez az érzés, hogy már mindjárt karácsony, el sem hiszem, el sem hiszem, hogy már csak egy hét. Alapjában véve otthon sosem szeretek karácsonyfát díszíteni, ami nem tudom, hogy miért van, de szívem szerint festenék a falra egy karácsonyfát, és nem kéne minden évben ezzel idétlenkedni. Lehet, hogy ez nem helyes így, de nem sok értelmét látom annak, hogy milliónyi fenyőt vágnak ki, csak azért mert az embereknek így a jó. Ha saját lakásom lesz, veszek majd egy műfenyőt, amire ráragasztom a díszeket, és így fogom eltenni, és nem kell minden évben egy fél napot csak a fával eltölteni. De most itt, mégis annyira jó volt Kraszival és Dórival, és utána lejött igazgató bácsi és Györgyi is, és valahogy olyan volt, mintha nem is tudom milyen volt, csak olyan jó volt a fa körül állni olyan emberekkel, akiket szeretek. Utána pedig Györgyi elvitt hozzájuk, szeretem a Györgyit :) Náluk tálkoztam a lányával, Gabival és a pici Szotyi Rio-val, istenem annyira gyönyörű kisbaba. Olyan tökéletes, mint akit csak elképzelni lehet. Annyira jó volt, mikor ült az ölemben, és fogtam a kis husi combját, jajj istenem, de nagyon szeretem a babákat. Lehet, hogy csecsemő otthonban kéne dolgoznom... hmm. Azután este hazajöttem, de remélem, hogy hamarosan újra látom a cukker kis Szotyikát.

Most az előbb meg Mátéval beszéltem, és ő is jön bábozni, és annyira jóóó. Jövő héten szerdán lesz nemzetközi karácsony, ahol a Szófiában élő különböző nemzetiségű emberek mutatják be saját karácsonyi szokásukat. De úgy gondoltam, hogy kicsit kreatívabbra veszem a dolgot, mint a többiek és nem egy egyszerű power point bemutatót fogok csinálni, és elmondom, hogy mit csinálunk Magyarországon karácsonykor, hanem csinálok egy bábszínházat. Vettem hozzá egy lepedőt, amire ráfestettem a Télapót rénszarvasokkal, aki december 5-én jön, nem pedig 24-én; Jézuskát Máriával és Józseffel; adventi koszorút; templomot az éjféli misével; angyalkát, aki hozza a karácsonyfát. A youtube-on találtam egy 6 és fél perces zenét, magyar karácsonyi dalokból összevágva, ami pont jó lesz nekünk, és ezeket a dalokat pedig elbábozzuk Dórival és Mátéval. Holnap befejezem a bábokat, mert még csak a fele van meg, és vasárnap próbálunk. Váá, úgy várom már!

Eltűnt az időjárás... ?

Valami manók elvitték az időjárást.

• Nem süt a nap, nem is esik az eső. 
• Nincs sötét, de világos sincs.
• Nem esik a hó, de mintha akarna.
• Nem mondhatnám, hogy köd van, de egy kicsit mégis mintha lenne.
• Nem fúj a szél, minden mozdulatlan.
• Nincs nagyon hideg, de jó időnek sem mondható.
• Csend van, kihalt a város.
• Olyan, mintha világvége lenne.

Hová lettél időjárás? Gyere vissza! Kérlek!

Köd

A felhőbe lépek
S már nem érzem a létet
Lábam alatt az út
A ködbe fut.

Nem látom a jövőt,
Mögöttem sincs semmi
Lábnyomomat a szél
Már rég messze viszi.

Egy mosoly

Az hiszem a legaranyosabb dolog, amit egy vadidegen embertől kaphatunk az utcán az egy mosoly. Reggel indultam dolgozni, és a mentrón két megállót követően páran leszálltak, így lett hely és leültem. Ugyanebben az időben velem szembe leült egy srác. Mivel az ember automatikusan a mozgó dolgokra néz, így ránéztem, és ő is rám nézett, és annyira aranyosan mosolygott rám, én meg visszamosolyogtam. Aztán gyorsan elnéztem másfelé, talán ő is nem tudom, de pár pillanat múlva a tekintetünk újra találkozott, és ekkor már mindketten egyszerre vigyorogtunk. Ezt még eljátszottuk egy párszor, de utána le kellett szállnom, és ő még tovább ment. Valószínűleg soha többé nem látom, de olyan jó érzés volt. Köszönöm neked kedves srác a metrón, hogy rám mosolyogtál, és szebbé tetted a napomat! Annyira egyszerű dolog, olyasvalami, ami soha nem fogy el, és bármikor adhatunk belőle, mégis az emberek nagytöbbsége elfelejt mosolyogni. Idegesek vagyunk, mert elkésünk a munkából, rohanunk a gyerekért, vagy épp hivatalos ügyeket szeretnénk elintézni, és közben elfelejtjük azt, amit még kicsi gyerekként tudtunk, elfelejtünk mosolyogni.  Ez szomorú, mert olyan egszerű lenne vidámnak lenni. Mert bármi is történjen az életben, olyan nincs, hogy minden rossz legyen, olyan nincs senki életében sem, hogy ne legyen valami jó, ami miatt érdemes mosolyogni. S ha másért nem is, már csak azért is megéri, mert ezzel egy másik embernek boldogságot okozhatunk, s talán miattunk lesz szebb valaki napja.

Segítsetek angyalok, hogy minden gyerek boldog legyen!

"Footsteps in the Snow"

"Christmas comes but once a year

Or so the saying goes

We see the loved ones, shed a tear

And watch the Christmas shows

But as the snow keeps falling

The flakes turn into rain

And all the Christmas furtrees

Won't turn green again

So look up to the wintersky

And see the starry glow

The angel's gone you'll only find

Her footsteps in the snow.

We watch our children's faces

Reflect the fires light

Forget the far off places

Where children have to fight

Our babies get a teddie

From dear old Santa Clause

While other kids get ready

To fight in grown up wars

So look up to the wintersky

And see the starry glow

The angel's gone you'll only find

Her footsteps in the snow.

We always stuff our bellies

And eat until we're sick

And what we watch on tellie is

Another propoganda trick

So look up to the wintersky

And see the starry glow

The angel's gone you'll only find

Her footsteps in the snow."

Magyarország, már csak pár nap, és szívem veled dobog!

Eddig nem tudtam, de most már tudom, hogy milyen boldognak lehet lenni egy kicsi darab papírtól. Persze a lényeg az, hogy milyen papírról van szó. Most számomra a buszjegy Magyarországra. Mivel a kedves MÁV egyáltalán nem küld vonatot, mert elmondásuk szerint nem tudják garantálni a megérkezését Budapestről Szófiába, ezért ebben az évben már nem is lesz vonat. Ami nem is lenne annyira baj, ha eddig nem terveztem volna vonattal utazni. Mert akkor már megvettem volna a buszjegyet, viszont így már csak alig volt néhány hely. Bár számomra a lényeg, hogy nekem volt még hely :) Persze ez esetben be kell csöveskednem valakihez, és nem olyan jó érzés segítséget kérni. Ha lenne rokonom, vagy valami közeli barátom Budapesten, akkor könnyebb lenne, ezért teljes egyszerűséggel úgy gondoltam, hogy a csodálatos facebook-ot fogom használni szundi hely találásra. Hát mit mondjak, jó sok cuccom lesz, ez a karácsony megnehezíti a dolgomat, és most a szó szoros értelmében véve, mert a bőröndöm csak karácsonyi ajándékokkal van tele, és annyira súlyos, hogy jelenleg gőzöm nincs, hogy hogy fogom ezt cűgölni metró állomársa le, metróról fel, trolira fel, troliról le, buszra fel, buszról le, majd Budapesten tömegközlekedés, és jön a pár átszállással vonatozás és Szentesre érkezés. Na majd mindenhol kerítek valami jó kiállású fiatalembert, aki pakolássza nekem a cuccaimat.
12 nap, csak 12 nap és megyek haza, ez a szám annyira kevésnek tűnik, de most mégis olyan távolinak érzem még, most már úgy mennék haza, szeretnék mindenkit megölelgetni sokszor, és persze a karácsonyt is várom. De nem is a karácsony a lényeg, hanem az, hogy találkozhassak azokkal, akiket szeretek. Eddig gyorsan telt az idő, mert minden olyan távoli volt, most pedig, hogy karnyújtásnyira van, annyira szeretném, hogy úgy érzem, nem érem el, és már nem akarok várni, csak szeretnék haza repülni gyorsan, most.

 

Hajj, vasút sztrájk, de kellettél nekem :(

Ma szerettem volna megvenni a jegyet Magyarországra, vagy legalábbis érdeklődni, hogy mikor, hogy megy a vonat. Aztán a nem túl kedves pénztáros hölgy közölte velem, hogy sztrájk van, és nem adnak el jegyet, nem is járnak a vonatok. Azt tudtam, hogy múlt héten sztrájk volt, de úgy gondoltam, hogy egy hét alatt csak elérték már, amit szerettek volna, és már vége. De úgy tűnik, hogy mégsem. Kérdeztem a nénit, hogy úgy mégis mikor jöhetnék vissza, de azt mondta, hogy nem tudja, csak azt hajtogatta, hogy sztrájk van. Szerettem volna vonattal menni, melynek több oka is van. Egyrészt azért, mert télen biztonságosabbnak tartom a vonatot, mint a buszt, mert ki tudja, hogy mekkora hó lesz. Másrészt pedig a vonat reggel ér Budapestre, és akkor haza tudok onnan menni Szentesre. De lehet, hogy most megint busszal kell menni, ami azt jelent, hogy megint meg kell kérnem valakit, hogy fogadjon be egy éjszakára, mert éjfélkor már nem lehet hazajutni. Hahh, szeretnék vonattal menni, kérlek szépen drága sztrájkoló emberek, hagyjátok abba a jövő hétre, hogy meg tudjam venni a jegyet. Boldog lennék tőle.

Azért kicsit szomorú voltam, mert olyan jó érzés lett volna, ha a kezemben van a jegy, mert akkor már olyan valósabbnak érezném, hogy újra otthon leszek. Elkenődve mászkáltam a városban, de gyorsan felvidámítottam magam. Mivel sem alkoholista, sem drogos nem vagyok, így más utat kerestem a vidámsághoz, és félnapos vásárlás után igazán remek kedvem lett. Kezdődött a gumicsizmámmal. Már nagyon régóta szerettem volna gumicsizmát. Utoljára 9 éves koromban volt, egy nagyon szép, rózsaszín csizma volt egy fókával a talpán. Szóval közel 18 éve vágyom gumicsizmára, hogy újra tapicskolhassak a pocsolyákban. Mivel Bulgáriában nagyon menő gumicsizmába mászkálni, itt rengeteg van minden felé, csak eddig drága volt. De mivel most már tél van, és hideg, így az őszi cuccokat kiárusították, és csupán 10 leva volt. Először egy másikat szerettem volna, de abból csak túl nagyok voltak, így végül az lett, amit legelőször láttam meg. De ezerféle volt a piros pöttyöstől a párduc mintáson át a lila virágosig. Aztán elmentem még jópár boltba, hogy anyának, és keresztanyukámnak vegyek valamit, mert már mindenki másnak megvan minden, de nem találtam semmi jót. Aztán haza indultam, közben még bevágtam egy banyicát. Otthon ledobtam a cuccaimat, és indultam a piacra, hátha ott találok valamit. A liftben nagyon vicces volt. Beszálltam szépen a 12. emeleten, aztán a 10-en beszállt egy fickó - olyan kidobó ember típusú - a barátnőjével és az angol buldog kutyájukkal. B*sszus gondoltam, ez a kutya engem itt mindjárt megesz, dörgölődzött hozzám, meg minden. Ez a kicsi lift volt, mert kettő van itt. A kicsibe két ember fér el kényelmesen, már bent voltunk hárman plusz a kutya. Aztán a 6. emeleten megálltunk, mert jött egy néni. Kicsit meglepődött, mert a kutya azt hitte, hogy már lent vagyunk, és mehet rohangálni, ezért ugrott volna már kifelé. Látni kellett volna a néni arcát :) Aztán gondolkodott pár pillanatig, majd pedig beszállt ő is - kb. 150 kiló lehetett, kicsit sem voltunk zsúfolva a liftben. Majd leértünk, és ekkor a kutya elindult kifelé, mint akit kilőttek volna, de a néni előtte volt, közben a fickót húzta a kutya, az átesett a jószágon, rá a nénire, akit felkent a lépcsőház falára. Ez annyira vicces volt, hogy negyed óra múlva, mikor már a piacra értem, még akkor is ezen rötyögtem magamban. 

Vettem tök szupi cuccot. Kovácsolt vas - vagy legalábbis annak néz ki - mécses tartó, olyan, amit a falra kell felrakni, olyan, mint egy faág, szép levelekkel, meg valami csillogóssal van bevonva, és három üveg mécsestartó van hozzá úgy kb. 60-70 cm nagyságú, és nekem nagyon tetszik. 

Vettem a piacon mindenféle dolgot, utána meg mentem a Kauflandba, mert szerettem volna szegfűszeget venni, hogy tudjak mézeskalácsot sütni. Na persze ott aztán minden van, de szegfűszeget azt még véletlenül sem találtam, de végül a Fantastico-ban volt. Szóval ebéd után összeállítottam a tésztát, és beraktam a hűtőbe pihenni. Ezalatt hungarocell lapból csináltam ajtódíszt, amit Lerával kis is raktunk a bejárati ajtó külső részére. Én szerettem volna bevinni az irodába, de ő teljesen oda volt, meg vissza, hogy milyen cukit alkottam, és rakjuk ki itthon. Szóval majd csinálok valamit az irodába is. 

Hatkor elkezdtem kinyújtani a mézeskalács tésztáját, és csillagokat, szíveket, és kis virágokat szaggattam belőle. Azt senki nem mondta, hogy ez pillanatok alatt kész lesz. Beraktam a sütőbe, és beállítottam a csörgőt rajta 20 percre, hát mondom, annyi biztos elég lesz. Közben elmosogattam, majd elkezdtem csinálni hozzá a fehér cukormázat. Aztán egyszer csak, na mondom ránézek már, kinyitom, és már tök barna volt. Úú mondom, atyám de béna vagyok, itt állok mellette, és megégetem. De nem lett fekete, csak olyan napbarnított :) de az ízén semmit nem változtatott, mert már egy csomót megettem belőle, és szerintem nagyon jó lett.

Guiness rekord ... yesss ott voltunk :)

Младежи наредиха най-дългото послание в света

Kattints ide, és meglátod!

Szeretlek Télapó bácsi!

Nagyon jó volt a december 5-e, és most igazán boldog vagyok. Reggel berejtettem némi édességet a lakótársam cipőjébe, mivel tudtam, hogy csak késő éjszaka fogok haza érni, és akkor már nem tudom megoldani, és szerettem volna, hogy lássa, milyen jó is az, hogy ha jön a Télapó. Utána mentem a City Center Sofia-ba, ami egy pláza, mert a National Agency szervezett egy Guiness rekordot, aminek keretében önkéntesek egy kilométer hosszan önkéntességel kapcsolatos szövegeket ragasztgattak le a padlóra sorban a pláza emeletein. Alapjában véve elég unalmas lett volna, de hála a Télapónak, képzeljétek el, hogy ott volt a kis bandás társam Lettországból, akit nagyon szeretek, és nagyon megörültem neki. Rajta kívül ott volt még Viktor is Plevenből, aztán pedig ott volt még Bori is (szintén magyar EVS volunteer Szófiában) és Leo is (francia EVS Szófiában), és annyira jó volt, meg még találkoztam egy nagyon kis aranyos lánnyal Romániából, és tööök jó volt. Aztán mentünk át a Magyar Intézetbe, mivel ott a CVS által szervezett önkéntes nap volt, ahol fél 3-kor előadtam magam a bolgár projektemről, utána pedig kézműves foglalkozás volt, ahol csináltam egy pompomot. Aztán találkoztam pár tök jó arccal, majd mikor kezdett unalmas lenni, akkor elmentem enni, de képzeljétek el, hogy mire visszaértem ott volt Bori, Leo meg a román csajszi, és annyira zsír volt, és olyan jó volt velük beszélgetni. Tisztára be vagyok pörögve, mert nagy okosan kitaláltuk, hogy közösen fogunk valami nemzetközit alkotni, szóval tök vidám voltam. Aztán Nellivel és Dórával sétáltunk át a Zeneakadémiára, mivel hangverseny volt Liszt Ferenc tiszteletére, és képzeljétek el, hogy Szokolay Balázs jött el Magyarországról, és óó nagyon jó volt. Meg ráadásul még az UKI fényképésze is voltam, és ott volt Bedecs Laci, akivel utána beszélgettem, és kocsival indultunk haza, mert olyan aranyosak voltak, hogy Györgyiek elhoztak a féjével. Ez a nap egyszerűen zsír volt, mert egy csomó emberrel bandáztam. Aztán mikor hazaértem, képzeljétek el, hogy a Télapó ajándékot rakott az ágyamra :) Kérdezem a kis amerikai lakótársat, hogy hát itt meg mi történt. Mondja, hogy jött a Télapó, csak nem talált itthon :) Szeretem a mai napot, nagyon szeretem, igaz, hogy 45 perc múlva éjfél, és mindjárt vége, de ez nagyon szupi volt!!!

Boldog szülinapot Tajnai Lottika!