Az hiszem a legaranyosabb dolog, amit egy vadidegen embertől kaphatunk az utcán az egy mosoly. Reggel indultam dolgozni, és a mentrón két megállót követően páran leszálltak, így lett hely és leültem. Ugyanebben az időben velem szembe leült egy srác. Mivel az ember automatikusan a mozgó dolgokra néz, így ránéztem, és ő is rám nézett, és annyira aranyosan mosolygott rám, én meg visszamosolyogtam. Aztán gyorsan elnéztem másfelé, talán ő is nem tudom, de pár pillanat múlva a tekintetünk újra találkozott, és ekkor már mindketten egyszerre vigyorogtunk. Ezt még eljátszottuk egy párszor, de utána le kellett szállnom, és ő még tovább ment. Valószínűleg soha többé nem látom, de olyan jó érzés volt. Köszönöm neked kedves srác a metrón, hogy rám mosolyogtál, és szebbé tetted a napomat! Annyira egyszerű dolog, olyasvalami, ami soha nem fogy el, és bármikor adhatunk belőle, mégis az emberek nagytöbbsége elfelejt mosolyogni. Idegesek vagyunk, mert elkésünk a munkából, rohanunk a gyerekért, vagy épp hivatalos ügyeket szeretnénk elintézni, és közben elfelejtjük azt, amit még kicsi gyerekként tudtunk, elfelejtünk mosolyogni. Ez szomorú, mert olyan egszerű lenne vidámnak lenni. Mert bármi is történjen az életben, olyan nincs, hogy minden rossz legyen, olyan nincs senki életében sem, hogy ne legyen valami jó, ami miatt érdemes mosolyogni. S ha másért nem is, már csak azért is megéri, mert ezzel egy másik embernek boldogságot okozhatunk, s talán miattunk lesz szebb valaki napja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése