Gondolatok

Körülbelül 2 hónapja jöttem el Napospartról, és még a mai napig úgy érzem, hogy csak pár napja volt, és pár nap múlva indulhatok is vissza. Olyan, mintha az időérzékelésemet korlátozná a tudatalattim, hogy jobban érezzem magam. Egyáltalán nem mondhatom azt, hogy rossz itthon, mert már rátaláltam arra a módra, hogy jól érezzem magam. De azt be kell vallanom, hogy az első pár hét kegyetlenül rossz volt. Aztán kitaláltam magamnak, hogy elköltözök Budapestre, és ettől a gondolattól már hirtelen sokkal jobban voltam. Volt valami célom, amit el szerettem volna érni. Ekkor jött a szerbiai program, ami módosította a terveimet. Szerbiában hallottam egy EU projektről egy makedón sráctól, aminek rögtön ott Leskovacban utána is néztem. Aztán, amikor haza jöttem, elkezdtem kicsit utána járni a dolognak, majd nagyon rövid gondolkodás után eldöntöttem, hogy beadom a pályázatomat. Bár számomra ismeretlen program volt, de mivel már rengeteg YIA projektben részt vettem, ezért a nemzetközi ügyek közel állnak hozzám, ismerem őket, megbízható hátterű dolgok. Mindez idő alatt elkezdtek állásinterjúkra behívni. Hazajövetelem után az első 2-3 hétben rengeteg helyre beadtam a pályázatomat. Csak Budapestre, de nem igazán válogattam, a lényeg csak az volt, hogy ne könyvelői munka legyen. Főleg irodai munkák voltam, amihez szívem szerint nem túl sok kedvem volt, de akkor még totál azon pörögtem, hogy Budapestre akarok költözni. Szóval elkezdtek behívni interjúkra, aminek egy-egy percig örültem is, de inkább csak azért, mert megfelelőnek tartott valaki egy adott pozíció betöltésére, azonban volt egy megérzésem, ami nagyon erős volt, és arra ösztönzött, hogy ne menjek el ezekre a helyekre, így én sorra vissza is mondtam a meghallgatásokat. Gyerekkorom óta vannak megérzéseim, amikre szoktam hallgatni. Van, amikor rossz dolgokat érzek meg. Van, amikor jókat. Ezekre nem tudok magyarázatot adni, csak úgy vannak. Többségében olyanok ezek, mintha szólna valaki, hogy amit terveztem, az nem biztos, hogy jó, és inkább valami mást csináljak. Ezt nevezhetnénk bizonyos szintig félelemnek is valami iránt, mert ahhoz hasonló érzés, de még sem az. Mert ezt nem valami külső hatás váltja ki, hanem mintha valaki bennem szólna saját magamnak. Aztán beadtam a pályázatomat üzleti erasmus-ra. Azt hiszem, hogy mindenki ki tudja találni, hogy melyik országba… természetesen Bulgáriába. És amikor írtam az üzleti tervet egészen jól meg tudtam győzni magam arról, hogy a gondolatimban létrejött vállalkozás a valóságban is életképes lenne, így megteremthetném a megélhetésemet. Elkezdtem hosszú távon gondolkozni. December 6-án kaptam meg a hivatalos levelet arról, hogy bent vagyok a programban, és mehetek Szófiába. Fogadó szervezetem egy bolgár utazási iroda. Már ők is beadták a pályázatukat a bolgár erasmus központba, de valamiért nem látom az online rendszerben a céget. Írtam nekik egy levelet, amire még nem kaptam választ. Ez egy picit zavar, mert eddig mindig 1 napon belül válaszoltak. Remélem hamarosan minden rendben lesz. Januárban vagy februárban kezdek attól függően, hogy mikor kapja meg Magyarország a szükséges pénzt az EU-tól. Nagyon örülök ennek a programnak, mert olyan tanulást tesz lehetővé, ami tapasztalati úton juttatja a résztvevőket tudáshoz. Nem pedig iskolapadban ülve. Sosem voltam híve a formális oktatásnak, de ebbe most ne menjünk bele.

A lényeg, hogy elvileg pár hét múlva megyek vissza a Balkánra, csak rendeződjön minden a bolgár irodában is.

Jelenleg mindennapjaim nagy részét a babázás teszi ki. A legkisebb tesóm, Lottika tegnap lett 3 éves. Tüneményes egy teremtmény. Úgy gondolom, hogy nagy részben miatta élvezem azt, hogy itthon lehetek. Jó, még hozzá járul Robi és Brigi is. De rajtuk kívül egyáltalán semmi értelme nem lenne Magyarországon lennem. Azért azt be kell vallanom, hogy iszonyatosan jó érzés volt azokkal a barátaimmal találkoznom, akik az elmúlt hónapokban költöztek Szófiából Budapestre, és most újra találkoztam velük. Egészen különös érzés az, hogy megismerek és megszeretek embereket a világ egy másik pontján, utána pedig valahol teljesen máshol ismét találkozunk.

Ugyanakkor az új barátok öröme mellett jelen van a régi barátok elvesztésének fájdalma is. Ha az ember 1,5 évet távol van a szülővárosától, akkor bizony már nem meg olyan könnyen a vissza illeszkedés egy teljesen más életbe. Az EVS és a tengerparti munka dinamikájában nagyon hasonló tevékenység. Rengeteg tennivaló, sok új barát, pörgés, új helyek, új tevékenységek, új tapasztalatok. Aztán belecsöppenni egy kisvárosi semmittevésbe sokkoló tud lenni. Azonban ez is egyfajta lehetőség a tanulásra. Egy lehetőség arra, hogy saját magam kiismerve ezt a helyzetet is kezelni tudjam. De visszatérve még egy pár szóra a barátokra. Érdekes, hogy van egy ember, akivel a kapcsolatom nagyon jó lett a távollét miatt, ugyanakkor több ember, akiket legjobb barátaimnak hittem teljesen vagy részben elveszítettem. Úgy tűnik, hogy az idő és a távolság pontosan kirajzolja azt, hogy kik is valójában a barátaim, és kik azok, akik csak annak tűntek. Rá kellett döbbennem arra, hogy olyan embereket tartottam/ talán tartok még most is fontosnak, akik valójában nem foglalkoznak velem, és csak saját céljaiktól vezérelve volt rám szükségük. És most, amikor nekem lenne szükségem barátokra, akik mellettem állnak, mert néha egyedül érzem magam, most sehol nincsenek. Viszont ezzel egy időben az is pontosan kirajzolódott, hogy ki az, akinek fontos vagyok, és semmit nem vár tőlem. Ez pedig hatalmas boldogságot jelent számomra.

Az elmúlt hetek voltak életem első olyan időszaka, amikor nem kellett semmit sem csinálnom. Először nem igazán értettem azt, hogy a sorsnak mi is a célja azzal, hogy ennyi pihenést kaptam. Aztán lassan kezdtem rájönni, és élvezni ezt. Soha korábban nem volt ennyi időm arra, hogy gondolkozzak. Sokat vagyok Lottikával, de nem mindig együtt játszunk, mert saját maga is jól elvan csak a közelében kell lenni. Ezalatt az agyam folyton pörög, és teljesen szerteágazó dolgokon gondolkozom. És egyszer csak azon kaptam magam, hogy rengeteg dologra rájöttem, és rengeteg kérdésre választ kaptam. Úgy kaptam válaszokat múltbéli dolgokkal kapcsolatban, vagy egyéb kérdésekre, hogy senkivel nem beszéltem, egyszerűen csak hagytam, hogy az agyam menjen az önmaga útján, és mintha a saját magam gyártotta korlátokat lerombolva túl jutottam volna a határaimon, és elértem volna egy olyan pontra, ahol egyszerűen minden érthetővé válik. Ennek hatására elkezdtem írni egy könyvet, de nem vagyok túl kitartó ember. Illetve az a baj, hogy mindent azonnal akarok, és eredményeket akarok látni, így 18 oldal után abba hagytam, mert lassan halad. Lassan gépelnek az ujjaim, miközben az agyam rettentő gyorsan gondolkodik, így inkább úgy döntöttem, hogy inkább hallgatója leszek önmagamnak. Nem tudom, hogy másnak is így van-e, de az én fejemben folyton rohangálnak a gondolatok, és saját akaratomon kívül jönnek. Mondjuk én ezt nagyon élvezem.

Mivel sok időm van, ezért természetesen több időm jut internetézésre is. Mondjuk korlátozott időkeretben, amikor Lottika alszik. Aki ismer, az pontosan tudja, hogy soha nem játszok számítógépes játékokkal, nem csinálok olyan dolgokat, amiket teljesen haszontalannak találok. Könyvet olvasni nem szeretek, viszont az interneten rengeteget olvasok. Cikkeket, tanulmányokat mindenféle témakörben, ami épp érdekel. Aztán valahogyan olyan helyekre keveredtem, ahol érdekesebbnél érdekesebb könyvekre bukkantam, amiket el is olvastam. Most már egyre inkább kezdek arra rájönni, hogy nem olvasni nem szeretek, hanem eddig nem találtam meg azt a témát, amit szívesen olvastam volna. Az iskolában mindig baromságokat olvastattak velünk, amik engem egy cseppet sem érdekeltek, és semmi haszna nincs annak, hogy egy rakat kötelező olvasmányt kiszenvedtem. Most viszont rátaláltam olyan könyvekre, ami felvilágosított arról, hogy vannak olyan emberek, akik ugyanúgy gondolkoznak, mint én. Kezdem jól érezni magam, hiszen az, ahogy én látom a világot nem teljes hülyeség (kevés emberrel osztottam meg eddig a gondolataimat, és azok is hülyének néznek általában). Most álmos vagyok, de holnap, vagy a napokban még visszatérek, és elmondom, hogy milyen könyveket olvastam. Talán másnak is érdekesek lehetnek.

Eddig a blog írása számomra egyenlő volt a Szófiában való tartózkodással, de most úgy érzem, hogy vannak gondolataim, amiket szívesen megosztanék másokkal, viszont csupán két ember van a földön, akiknek beszélnék róla, de ők most épp nincsenek velem, és nem is szívesen rabolnám az idejüket, mert nagyon hosszú lenne az, ha minden gondolatomat megosztanám. Így aztán inkább leírok pár dolgot. 

Eladó könyvek, dvd-k

Mivel az elmúlt 2 évben igen kevés időt töltöttem Magyarországon, még kevesebbet Szentesen, ezért arra gondoltam, hogy a régi dolgaimon tovább adok. Természetesen sok mindent oda tudok adni a tesóimnak, de akadt egy halom cucc, ami nekik sem kell. Ezek nagy részét ki is dobhatnám, de a könyveket, és a DVD-ket azért sajnálnám. Így arra gondoltam, hogy eladnám őket. Készítek egy listát, hátha valakinek kell 1-2 közülük. Készítettem képeket is, mind nagyon jó állapotban lévő (egy részéhez hozzá sem értem).

Könyvek:

• Erős Zoltán: Fejjáték 1. (ki sem volt nyitva) - 1.000 Ft
• Erős Zoltán: Fejjáték 2. (ki sem volt nyitva) - 1.000 Ft
• Nagy játékkönyv - 1.500 Ft
• Komjáthy István: Mondák könyve - 800 Ft
• David Attenborough: Utazás a múltba - 1.000 Ft
• Harri Potter és a titkok kamrája - 1.000 Ft
• Harri Potter és az azkabani fogoly - 1.000 Ft
• Harri Potter és a tűz serlege (ki sem volt nyitva) - 1.500 Ft

• Janine Boissard: Nagymamát keresek - 500 Ft
• Virginia G. Andrews: Cat - 1.000 Ft
• Virginia G. Andrews: Star - 1.000 Ft
• Virginia G. Andrews: Vissza a kertbe - 1.000 Ft
• Margit Rüdiger és Danate von Samson: 388 frizura - 800 Ft
• Henke, Schories: Így készül az indián fonat, indián copf - 1.000 Ft

• Sorozatok évkönyve 2001 - 600 Ft
• Sorozatok évkönyve 2002 - 600 Ft
• J. F. Cooper: Nagy Indiánkönyv - 1.500 Ft
• Michael A. Cremo: Az emberi faj rejtélyes eredete (ki sem volt nyitva) - 800 Ft
• Steve Martini: Kritikus helyzet - 500 Ft
• Gail Carson Levin: Elátkozott Ella - 500 Ft
• Heinrich Krauss: Az angyalok - 300 Ft
• Detlef Linke: Az agy - 300 Ft

• Délvilág szakácskönyv 1. (ki sem volt nyitva) - 1.000 Ft
• Délvilág szakácskönyv 2. (ki sem volt nyitva) - 1.000 Ft
• Délvilág nagy süteménykönyv 1. (ki sem volt nyitva) - 1.000 Ft
• Délvilág nagy süteménykönyv 2. (ki sem volt nyitva) - 1.000 Ft

• Alekszej Tolsztoj: Aranykulcsocska - 800 Ft
• Viera Janusová: Hetedhét ország újabb meséi - 800 Ft
• Clande Lux: Kalandozások és felfedezések a természetben (ki sem volt nyitva) - 1.500 Ft
• Frank L. Baum: Oz a csodák csodája - 600 Ft
• A bűvészet könyve - 500 Ft
• Székely János: Törd a fejed, intelligencia fejlesztő tesztek - 500 Ft
• Vig György: Ellenségek közt - 800 Ft
• Tímár Péter: Zimmer Feri - 300 Ft

DVD:

• A Párduc napja - 150 Ft
• Árnyéktánc - 150 Ft
• Tökös srác (bontatlan) - 150 Ft
• A rémület foka - 150 Ft
• Vakságra ítélve - 150 Ft
• Pancsolj pancser - 150 Ft
• A kukorica gyermekei 3 (papírtokban) - 100 Ft
• Megfestett rémálom (papírtokban) - 100 Ft
• Gyilkos ösztön - 150 Ft
• A hullámok rabjai - 150 Ft
• Hullajó terv - 150 Ft
• Kémkölykök - 150 Ft
• Démoni hangok (bontatlan) - 150 Ft
• A vörös ajtó titka (bontatlan) - 150 Ft
• A halál két arca - 150 Ft
• 2 Gramm - 150 Ft

Ha érdekel valakit, akkor írjatok e-mail a cutyjudy@citromail.hu címre, 

vagy hívjatok a 30/642-0667-es számon. 

... és tessék pár kép a kis barátaimmal, szeretem őket nagyon

szeretlek Robinson Tours

Kérlek, ne haragudj kicsi blogom, de egyszerűen még a környezetemben élő emberekre sincs elég időm, ezért hanyagoltalak oly nagyon sokáig. Tudom, hogy nem szép tőlem, de az élet most nagyon pörgőssé vált, amibe nem fér bele az, hogy leüljek a gép elé, és meséljek.

Most különleges alkalom van, mert ma este nem terveztem semmit, és talán úgy néz ki, hogy már több munkám sem lesz, szóval most tudok írni egy picit arról, hogy mi is történik mostanában. Mesélhetnék ezer dologról, mert olyan élményeim voltak, mint még ezelőtt sosem. Búvárkodtam palackkal a tenger mélyén, utaztam hajón, voltam bolgár esten, csináltam reptéri transzfert, fogadtam utasokat, becsekkoltam utasokat, ügyeleteket tartottam, kórházba rohangálok emberekkel, megtaláltam életem szerelmét egy doktorbácsiban ... rengeteg minden jó történik. Elég sokat dolgozunk, mert 0-24-ben van munkaidőnk hétfőtől vasárnapig. Persze nem azt mondom, hogy soha nincs semmire időnk, csak a napok nagyon korán kezdődnek, és nagyon sokára fejeződnek be. Viszont közben annyi minden jót csinálunk, hogy annyira élménydús itt az élet, amilyen korábban soha sem volt. Amikor Szófiában laktam, akkor azt hittem, hogy ott a legjobb, és az az év volt életem legjobb éve. Hát most, hogy itt vagyok Naposparton, el kell, hogy áruljam, hogy a közelében sem járt ennek, amit most érzek. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy olyan emberekkel dolgozom együtt, akiket nagyon nagyon szeretek. Jó persze, van köztük olyan, aki nem túl szimpatikus, de vele hála az égnek nem is nagyon kell együtt dolgoznom. Viszont vannak olyanok, akiket nagyon szeretek. Fura, mert csupán kicsivel több, mint egy hónapja vagyunk együtt, de mégis valahogy távol az otthontól itt egymásnak nyújtjuk a család melegét, a barátok szeretetét, a törődést és odafigyelést, és ettől az egész olyan jóvá válik. Boldog vagyok itt, azt hiszem ezelőtt sosem szerettem semmit annyira, mint most itt ezt az életet, a munkát, a munkatársaimat, a barátaimat. Arra nincs időm, hogy képeket ide is rakjak, ezért nézzétek a facebook-ot, ott általában láthatók új dolgok. Az a helyzet, hogyha van egy pici időm, akkor inkább lefekszünk aludni, vagy beszélgetünk, együtt vagyunk, nem pedig gép elé ülünk, így még anyáékkal sem tudok beszélni, vagy írni. Bár ha őszinte akarok lenni, akkor be kell hogy valljam, semmi és senki nem hiányzik otthonról. Itt megvan mindenem, amire szükségem van. Azt el sem hiszitek, hogy milyen tündéri főnököm van. Nekem még életemben ilyen drága kis főnököm sosem volt. Eddig is szerettem minden munkahelyemet, de ez mindennél jobb, mert itt szeretjük egymást, és nagyon jó érzés az, hogy elmegyünk egymás mellett, és mindig van, aki megölel, megsimogat, mond egy-két jó szót, ezek számomra mindennél többet érnek. Szeretem az életet, a kis munkatársaimat, a kis főnkömet, a Fekete-tengert, a homokot, a napsütést, a jó levegőt, a kis Peugeo 206-ost, a lamináló gépet, a nyomtatót. Nagyon jó itt nekem, és azt szeretném, hogy ez sose érjen véget!

... és a képek

Bár sokan közületek már látták a képeket, mivel facebook-ra felpakoltam, de mivel van pár drága kis barátom, aki nem használ facebook-ot, így ám legyen itt is láthatóvá teszem, hogy milyen jó kis helyen vagyok. Ja és ma reggel átköltöztem az új szobába, ahonnan tudom fogni a recepció wifi-jét, így már gyakrabban tudok majd jelelni. Ma elkocsikáztam Neszebárba, Ravda, Aheloy-on át tettünk egy fedezd fel Pomorie utat, a kikötő nagyon tetszett. Aztán vissza a Napospartra, lementem süttetni a hasam, hát úszni még ez a víz nagyon nem jó, mert bele lehet fagyni, 19 fokos. Még most előszezon van, kevés a turista, így minden tök nyugis. Vacsi után elmegyek felfedezni a környéket, mert kissé nehéz tájékozódni a sokezer szálloda rengetegében. Holnap Szozopolba megyek, és hajókirándulásra. Szerdán pedig Várnába és delfináriumba. Látjátok, milyen nehéz az élet? :)

Indulj az útra, és indulj el újra ... én várok rád, míg visszatérsz.

Csupán 2 óra, és indulnom kell. Egyrészt várom persze, mert minden új lesz, kalandos, napsugaras, pörgős. De azért egy kicsit rossz újra elmenni, csak egy nagyon picit. 25 napot voltam itthon, és azért ez elég hosszú ahhoz, hogy újra szeressek itt lenni. Azt leszámítva, hogy az allergiától majd megpusztulok, azért nagyon jó volt ez a pár nap. Újra találkozni mindenkivel, a végtelenségig ökörködni Brigivel és Robival, az ágyamban aludni, anya finom ételeit enni, biciklizni a Tisza gáton, kutyát sétáltatni a Kurca parton, meglátogatni a volt munkahelyeimet, beszélgetni a barátokkal, közös ebédek a rokonokkal. De közel sincs olyan érzésem, mint karácsony után. Most valószínűleg azért, mert ismeretlen helyre megyek, és még számomra is megmagyarázhatatlan okból valamiért mindig is vonzott az új, a nehéz, a kihívásokkal teli. Bár találkoztam a leendő munkatársaimmal, de nem ismerem őket, soha nem voltam még a Naposparton, nem dogoztam olyan területen, amit most majd ki fogok próbálni. Szóval jó lesz, kalandos, új, ahol új dolgokat tanulok majd. Most indulok a 13:15-ös busszal Budapest Népligetre, onnan átmetrózok a Deák-térre, onnan be kell mennem a Robinson irodába a Sas utcába, hogy felvegyek pár motyót, ekkor találkozok egyik kis munkatársammal, akivel majd együtt megyünk a reptérre, és 20:15-kor felszáll a gépem, ami Szófiában landol 22:30-kor (azért ilyen sok, mert közben órát állítunk). Arról viszont halvány fogalmam nincs, hogy hogyan és mikor megyünk Szófiából tovább, szóval ezt még délután jó lenne az irodában tisztázni. Pontosan nem tudom még, hogy hol fogok lakni, meg ilyenek, de gondolom délután majd többet tudok. Hamarosan újra írok, de akkor már ismét a drága Bulgáriából!

welcome back

Szia drága kicsi blogom!
Az elmúlt időben elvált egymástól az életünk, de most ez a távolság megszűnt köztünk, és újból veled leszek. Azt hittem, hogy már ennyi volt, és nem beszélünk többet, de mégis a sors úgy intézte, hogy együtt maradjunk. Szóval hogyan is történt ez az egész? Elmesélem, hogy mindenki értse.
Május 5-én délután ültem Szófiában a szobámban Gioro-val és Diana-val, vártunk az időt, hogy induljunk a reptérre, hogy elérjük a hazafelé jövő gépemet. Ekkor úgy gondoltam, hogy még egyszer ránézek az e-mail-ekre, és a facebook-ra, hogy írt-e valaki. S láss csodát levelet kaptam Szandrától, és arról írt, hogy lenne egy lehetőség Bulgáriában a déli parton nyári munkára, s kérdezett, hogy lenne-e hozzá kedvem. Természetesen ugráltam örömömben, hiszen nem sok kedvem volt haza jönni, mert szeretem Bulgáriát, és úgy éreztem, hogy még maradnék pár hónapot. Utána megadta az e-mail címet, hogy hová küldjem ez az önéletrajzom, amire hamarosan választ is kaptam. Beszéltünk skype-on, a főnök bácsival meg telefonon, és múlt héten Budapesten voltam egy munkába állást megelőző tréningen sok más kis leendő munkatársammal. Lesznek idegenvezetők, buszos kísérők, gyermek animátorok, kirándulás vezetők, és én. Megtanultuk használni az idegenvezetői programot, megismertük a leendő munkánkat, tanultunk Bulgáriáról, és persze volt időnk barátkozni, beszélgetni is. Este az emberek egy része hamar lefeküdt, mert mindenki hajnalban kelt, hogy időben felérjen a képzésre. (én is, reggel 4-kor keltem) De ettől függetlenül, azért Juditka este 9-kor nekiindult Budapestnek, mert szerettem volna találkozni Szandrával, már olyan nagyon régen láttam, utoljára októberben Szófiában. Tudjátok, hogy mi volt a legjobb Budapesten? Szandra mondta, hogy az Astoria-nál fog várni a metró megállónál. Úr isten, itt olyan hosszú mozgólépcső volt, hogy én még ilyen nagyon hosszút sosem láttam. Olyan volt, hogy így néztem fel, és nem volt vége. Ááá nagyon király volt. Jól van na, és kisvárosi gyerek vagyok, Szentesen nincsen mozgólépcső, kicsi koromban is annyira szerettem, ha mentünk Budapestre, mert ott lehetett mozgólépcsőzni. Aztán elmentünk egy kis aranyos helyre, ahol egy nagy csomó bolgár fiatal volt, akik pont aznap bandáztak, és hozzájuk csatlakoztunk mi is. Azért fura volt, hogy hazajöttem Bulgáriából, és hirtelen mindenki újra csak bolgárul beszél körülöttem. Aztán szombat reggel enyhén álmosan újra folytattuk a tanulást, majd pedig ebéd után helyzetgyakorlatok voltak, amiket én nagyon szeretek, mert az csak játszás, és aztán jött a 6 oldalas kifejtős esszés vizsga, ami azért annyira nem volt mókás, de hát csak megírtuk. Az változó, hogy ki mikor indul ki, én három kis bandás társammal május 31-én, az este 20:15-ös Wizzair géppel repülők Szófiába, onnan meg majd elkeveredünk valahogy a Napos Partra. Ja igen, azt nem mondtam, én a Napos Parton leszek, de lesz több város is, ahová mennek a kis munkatársaim, a déli partra, északi partra, szóval mindenfelé magyarok lesznek. A többiek döntő többsége még tanul, szóval csak június közepétől augusztus végéig érnek rá, de hát a fő szezon úgy is július-augusztus lesz. Én szeptember végéig leszek kint. Tehát kis barátaim, remélem, hogy minél többen jöttök a bolgár tengerpartra nyaralni, hogy meglátogassátok Juditkát!
Így tehát mégis csak lesz ok arra, hogy folytassam a blog írását, legalább még 4 hónapon keresztül. Jó lesz így Dóri? :)

Ha már így újra belemelegedtem az írásba, akkor viszont van még egy dolog, amiről úgy érzem, hogy írnom kell. Persze az elmúlt majdnem három hétben sok minden történt, amiről írhatnék, de mégis egyet szeretnék kiemelni, mert ezen elgondolkodtam. Miután visszatértem, elmentem a Zeneiskolába, hogy meglátogassam édes drága kis énekes pajtásaimat. Jó volt újra ott lenni, hallgatni őket, beszélgetni velük. Mondták, hogy készülnek az Egyházzenei Találkozóra, és díszítik a termet, mondtam nekik, hogy én is megyek segíteni, mert azok mindig olyan jó órák, mikor a mi kis bandánk együtt csinál valamit. Szombaton sajnos nem tudtam menni, mert Budapesten voltam még a képzésen, de vasárnap reggel 8-kor már ott voltam a központi konyha ajtajában velük. Szóval díszítettük a termet, és van egy kis aranyos énekes pajtásom, aki ezt le szokta vezényelni. Ketten kitalálják a díszletet, aztán ezt együtt megvalósítjuk. Nekik van szépérzékük, és tényleg nagyon jó ötleteik vannak. Nagyon precízen kell dolgozni, mérőszalaggal mérjük ki, hogy a terítő pontosan 20 cm-re lógjon le az asztal széléről, milliméter pontossággal állítottunk be 160 poharat, tányért, szalvétát, kést és villát, majd pedig mérnöki precízséggel lettek elhelyezve a dekorkavicsok. Közben számtalanszor elhangzott, hogy mennyire fontos, hogy ilyen igényesek legyünk, és nem valami műanyag tányérral és pohárral várjunk vendégeket, mert hogy néz már az ki. S ezen komolyan elgondolkodtam. Jó persze, az is igaz, hogy ők nem teljesen az én korosztályom, vagyis mindenki 40 év feletti, s mégis én nagyon jól érzem magam velük, közéjük tartozom. De ilyen esetekben nem tudom teljesen osztani nézeteiket, mert szerintem az összes dísz, amit kirakunk, az csak külsőség. Csak valami, amivel a valóságot álcázni szeretnénk. Hiszen azért valljuk be Szentesen vagyunk, egy isten háta mögötti semmi kis helyen, egyszerű emberekkel, egy nagyon alacsony költségvetésű kórusban. S nyilván Szentes az otthonom, és nagyon nagyon szeretem, de azért nem kell többnek látszani, mint amik valójában vagyunk. Ha én együtt vagyok másokkal, akkor csak az számít, hogy olyan emberekkel legyek, akiket szeretek, akikkel jól érzem magam. S vegyünk egy vacsorát, mint jelen esetben, ekkor számomra két dolog számít: jól érezzem magam azokkal az emberekkel, akikkel eltöltöm az estét, és finom legyen az, amit eszek. Számomra teljesen mindegy, hogy kint a pusztában ülünk a fűben, kézzel eszünk, és eldobhatós pohárból iszunk, szabadon, kötetlenül, és jól érezzük magunkat; vagy éppen egy zárt térben mindenféle díszekkel, kiegészítőkkel, porcelán tányérból, és üveg pohárból iszok. Ezek csak mind mellékes dolgok, és ha valaki nem tudja magát jól érezni műanyag poharak társaságában, akkor én nagyon sajnálom azt az embert. Mert akkor ez azt jeleni, hogy számára a külsőségek a fontosak, és nem a belső értékek. Ha én elmennék valahová, akkor nem számítana, hogy mit és milyen körülmények között adnak, csak az érdekelne, hogy szeretettel fogadnak-e, hogy örülnek-e annak, hogy ott vagyok. S ekkor egy pohár víz, és egy jó kis zsíros deszka a fűben ülve is lehet százszor jobb, mint a kristály pohár, Herendi porcelán, és mindenféle csilli-villi. Szerintem szomorú, hogy mégis nagyon sok ember azt hiszi, hogy ezek a felesleges dolgok szükségesek. Fura lények vagyunk mi, a külsőségek számítanak, nem pedig az, hogy valójában mi rejlik bennünk.

hazatérés

Bár fizikailag haza jöttem Szentesre, de lelkileg nem nagyon vagyok itt. Még egy napja sincs, hogy itt vagyok, és elképeszető, hogy még ott vagyok az egyik percben, aztán repülünk egy órát, de órát is állítunk, vagyis szinte ugyanabban az időben már Budapesten vagyok. Mivel drága jó keresztapukám és keresztanyukám eljött értem kocsival, ezért gyorsan hazaértünk. Aztán persze még este gyorsan elő kellett szedni a játékokat, mert a két kicsi már szinte reszketve várta az ajándékokat. Jajj olyan nagyon cukik, mikor megkapták a halom cuccot, pattogtak örömükben, visongtak, éjfélig játszottunk. Aztán reggel hatkor már keltünk, és jöttek az ágyamba, és olyan jó úgy felkelni, hogy manólábúak csattognak be a szobába megölelgetni. Annyira jó, hogy ők a testvéreim. Ma egész nap együtt voltunk, mentünk nagymamámhoz, nagynénémhez, szomszéd nénihez, kutyát sétáltatni, Kurca parton ökörködni, aztán este én fektettem le őket, és ekkor Brigi adott egy levelet, amiben ez állt:
"Olyan jó, hogy most már hazajöttél hozzám, és mindig együtt fogunk bandázni itt is, és Szófiában is, és ezután olyan lesz az életem, mintha a mennyországban lennék."  

Kaphat valaki ennél szebbet, édes kis tündér! Csak és kizárólag miattuk rossz távol lenni Szentestől. Sajnálok mindegy egyes percet, amit elmulasztok az életükből. Velük minden egyes perc csupa öröm és boldogság.
 

Ja, és valami, ami nagyon fontos, de majd akkor írok róla, ha tényleg sikerül, amiben nagyon-nagyon bízok, és ez olyan valamit jelentene, ami miatt folytatnám a blog írását. ;) Most ezt nagyon szeretném, és ha az angyalok is úgy gondolják, akkor sikerülni is fog.

ennyi volt, s itt véget ért

Este azt hittem, hogy majd nem fogok tudni aludni, mert az utolsó előtti este szinte végig fent voltam, és eddig mindig úgy volt, ha mentem valahová, akkor az első és utolsó este sosem alszok. Fú, de milyen rossz volt az a gondolat, hogy utoljára alszom ebben az ágyban, utoljára látom a Vitosha hegyet az ablakon kinézve. De mégis olyan jó éjszakám volt még álmodtam is. Most azért olyan jó lenne visszaugrani az időben egy évet, egy hónapot, egy hetet, vagy akár csak pár napot, csak még egy kicsit itt lehessek. Bár azt nem tudom, hogy mi az, amit szeretnék még itt csinálni, csak jó itt lenni, és nehéz valami jót elhagyni. Itt sokkal több kis bandás társam van, mint otthon. Szentes kicsi, és a szentesi életet nem is lehet összehasonlítani egy fővárosi léttel, és egy nagy város nyújtotta lehetőségekkel. Nem csak azok az emberek fognak hiányozni, akiket megszerettem, hanem az egész itteni lét. A város méreteiből adódó nagysága olyan határtalan szabadság érzést nyújt. Most már tök jól tudom, hogy mi merre van, és cikázok a tömegközlekedési eszközök között, és annyira élvezem, mint egy kisgyerek, troli, villamos, metró, busz, ezek mókás dolgok. Otthon egyetlen egy helyi járat van az egész városban, a lakótelep és a város túlsó fele között, de nálunk a bicikli és a két kis lábunk a tömegközlekedési eszköz. Itt szinte minden nap van valami, vagy ha nincs, akkor csinálunk magunknak, mert a lehetőség adott, hogy elmenjünk bárhová, míg otthon van 2-3 olyan kocsma, ahová nem csak a matt részeg öreg bácsik járnak, és az ifjúság gyakorlatilag sehová nem tud menni. Bár az is igaz, hogy nincs is ifjúság, hiszen a főiskolás korosztály elvándorol, mivel ott nem tud tanulni, aztán meg csak egy töredéke megy vissza. Otthon nincsenek olyan bandás társaim, mint itt, és ez a sok lődörgés nagyon fog hiányozni. Mindig volt kivel beszélgetni, ökörködni, nevetgélni, bárcsak örökké tartott volna. De csupán egy év volt, viszont nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult az életem, és eljöttem ide. EVS-nél mókásabb lét nincs a világon. Szerintem nem is számít, hogy hol, mert gondolom, hogy más országokban is hasonló lehet az EVS önkéntesek élete. Viszont az azért vicces, hogy ha arról beszélünk, hogy önkéntesek vagyunk, akkor mindenki azt hiszi, hogy világmegváltó jóság árad belőlünk, és éhezőket mentünk meg, meg gyerekeket tanítunk, meg betegeket gyógyítunk, közben mi csak élvezzük Szófia örömeit. S bár igen nyilván csinálunk valami társadalomra nézve pozitív dolgot, hiszen mondjuk szerveztem mindenféle dolgokat fiataloknak, játszottam árva gyerekekkel, de ez nem munka, ezek mind mókás dolgok, és sokkal inkább egy hosszú nyaralás az egész. S attól, hogy másért teszünk közben valami jót csak ad az értékéhez. Ez az év ennél jobb nem lehetett volna, azt hiszem kipróbáltam sok mindent, találkoztam sok emberrel, tanultam új dolgokat, és nagyon élveztem. Ha változtatni lehetne rajta, akkor talán csak annyit tennék, hogy elmennék Bulgária több részét is felfedezni, de ha így tettem volna, akkor már nem lenne ismeretlen felfedezésre váró rész, ami visszacsábítana, szóval minden jó így, ahogy volt.
Szerintem ez után nem nagyon fogok ide írni, bár ezt még nem tudom. Ha mondjuk rám tör a verselés, akkor talán bepötyögöm, hiszen így legalább megmarad, és más is láthatja, de alapvetően azért kezdtem írni, hogy hírt adjak magamról, amíg hazámtól távol vagyok, vagyis hazatértemet követően eltűnik az ok. Azért még majd írok talán arról, hogy milyen volt újra haza menni, és mindenkivel találkozni, és milyen érzés lesz otthonról Szófiára gondolni. Még fél lábbal itt vagyok, de már szinte nem is, hiszen pár óra múlva Szentesre érek. Ez mondjuk hátránya is a repülésnek, hogy olyan gyorsan megérkezik az ember egyik helyről a másikra, hogy nincs idő gondolkozni azon, hogy mi is történik, mert nem érezzük a távolságot, az utazást. Most jobban szeretném, ha az út két napig tartana, mert addig sem lennék otthon, és akkor még közelebbinek érezném Szófiát.
Még van pár órám az indulásig, addig bemegyek a központba, még utoljára, nem tudom minek, csak valamit csinálnom kell, hogy teljen az idő, vagy legyen már valami. Aztán jön Diana, s némi bandázás után indulunk a reptérre. Fura, hogy most még jövő időben beszélek, és pár óra múlva már minden a múlté. De nem számít, hogy hol leszek, hogy mit csinálok, vagy ki lesz belőlem, mert az emlékek már bennem élnek, s mindenki akit itt megszerettem a lelkem egy csillogó kis részévé vált. S minden alkalommal, amikor rátok gondolok a szememben majd fény ragyog, hiszen szeretlek titeket, és soha nem felejtem el ezt a csodás évet.

még nem szeretnék elmenni, még nem... ;(

Hát most miért olyan nehéz?

Búcsúzom tőled UKI

Hogy tényleg utoljára voltam itt? Á dehogy. Egy kicsit sem éreztem szomorúságot ma, de nem azért, mert nem szeretlek Titeket, csak azért, mert számomra az UKI a boldog pillanatok háza, egy hely, ahol magyar lehetek olyan emberekkel, akiket szeretek. Nem éreztem mást, mint minden más csütörtökön, amikor délután kiléptem a nagy fehér ajtón. S most, mikor már haza értem, most is csak úgy érzem, hogy ma eljöttem, de jövő héten megyek vissza. Még itt vagytok mind karnyújtásnyira, s csupán egy nap van már itt, és mégsem érzem, hogy vége van. Nem érzem a búcsúzást, mert a szívem egy részét itt hagyom Szófiában. Már ide tartozom, egy darab belőlem örökké itt leszek veletek legyek akár bárhol is a földön. Emléketek bennem él, s a tőletek kapott szeretet sosem fog halványulni a lelkemben. Most úgy érzem, hogy nem szeretnék haza menni, mert itt nagyon jó nekem. Szeretlek benneteket, mert a barátaimmá váltatok, hiszen bármikor, amikor rátok gondolok boldog leszek, és mosoly ül az arcomra. Fura, hogy amikor elment Szandra, vagy Zsani, vagy Liudas, vagy Ben akkor sokkal szomorúbb voltam, pedig akkor csak egy-egy embert veszítettem el. Most meg hirtelen mindenkit, de ezt csak akkor fogom érezni, mikor már Magyarországon leszek. Azért érdekes az, hogy eljöttem ide, senkit nem ismertem, soha nem jártam előtte Szófiában, mégsem aggódtam miatta, hogy ide jövök, mert tudtam, és éreztem, hogy jó lesz itt nekem. Ez teljes mértékben beigazolódott. Itt csupa jó dolgok történtek, nagyon sok új barátom lett, rengeteg olyan dolgot kipróbálhattam, amit korábban nem. Nyilván nem tudok minden emléket a fejemben tartani, éppen ezért nagyon jó, hogy elkezdtem írni ezt a blogot, mert évtizedek múlva biztos jó lesz visszanézni, hogy mik is történtek velem. Ugyanakkor azokat a dolgokat, amik fontosak voltak számomra, sosem fogom elfeledni. Mindig emlékezni fogok arra, hogy Nelli milyen kedves és aranyos. Szvetli bácsit nagypapámként szeretem, s történetei mindig velem maradnak. Györgyi olyan, mint az anyukám, ő tud mindent, és bármikor lehet hozzá segítségért fordulni. De persze az UKI legjobb része Dóri, mert bár a többieket is szeretem, azért mégis csak Dóri áll hozzám legközelebb. Kevés olyan barátom van, aki mindig olyan jókedvű, aranyos, cuki mint ő.
Semmiképp nem a mai volt az utolsó napom veletek, hamarosan visszatérek, mert szeretlek Titeket!

óóóóó

A kis munkatársaim olyan simán átvágtak, hogy az ég világon semmit nem sejtettem az egészből. Én úgy tudtam, hogy egyik kis bandás társammal elmegyünk sörözni, mert később már nem lesz rá lehetőség, mivel elutazik vidékre. Rendben találkoztunk is, aztán mondta, hogy a telefonját az irodában felejtette, szóval vissza kéne mennünk az irodához, és aztán megyünk tovább. De bementünk, és ott voltak a kis munkatársaim, és én meg csak álltam ott tátott szájjal, hogy te jó ég, engem totál átvágtak. Mert ugye kedden együtt voltunk a parkban kettőjükkel is, és egy szót sem szólta, sőt ajándékot is kaptam tőlük, pedig mindenki tudta, hogy szerda este is fogunk találkozni, és olyan simán átvágott mindenki. Aztán jó szokás szerint ivászatba torkollott az este, s mókás állapotú kis bandás társaim voltak. :)

Nagyon cuki kis munkatársaim vannak/ voltak. Szeretlek CVS-Bulgaria, köszönet mindenért!

kincskeresés

Arról majdnem elfelejtettem írni, hogy a négy nap alatt még geocatching-eltünk is. Hát ez de nagyon mókás. Nekem is kell gps-es telefon, bár mondjuk úgy sem egyedül megy az ember, mert társaságban mókás. Azért egyet megtaláltunk. Hozzáértem, de nem vettem észere, hogy az az, és végül egy kis bandás társamé volt a dicsőség, de milyen király volt. Na szóval az a lényege, hogy van egy csapat, akikhez lehet csatlakozni. Az a lényege, hogy szerte a világban vannak eldugva mindenféle kis dobozkák, amiknek meg van adva a gps koordinátája, be kell csatlakozni a neten ehhez az egészhez, és ezeket kell megtalálni a helyeket, benne a dobozkát, és akkor oda tudod írni a dátumot, és a becenevedet, hogy megtaláltad. Kincsvadászat világ méretben, nagyon mókás játék. Köszönet Geri-nek, hogy bevezetett minket ennek örömeibe. :)

miért búcsúztok már? én jövök még vissza!

Hááát azt kell mondjam, jóóó hétvége volt. Gyakorlatilag a nagy parkba költöztünk :) és annyira jó volt. Már saját segglenyomatunk is van ott. Négy nap, nagyon sok barát, sok üveg sör, leégett arcok, könnyek a nevetéstől. Soha nem úgy indultunk el, hogy majd nagy tömegbandázást tartunk, csak valahogy így jött, és mindig 10 fő fölötti társaság verődött össze. Előző napokon azért kellett dolgoznom is, szóval rendes voltam, de ma igazából egész nap ott csöveztünk. Hú és milyen fura volt ma. Búcsúajándékokat kaptam, és mindenki ölelgetett, meg ilyenek, és hát na ne már, én jövök még vissza, s ahogy jöttem haza kezemben a kis ajándékokkal, szívemben a kis barátaim arcával olyan fura volt az, hogy egy részével már nem fogok találkozni a közel jövőben. Jó, mondjuk még van, akivel pénteken egy utolsót bandázunk, vagy legalábbis így beszéltük, de basszus, akkor most én tényleg elbúcsúztam tőlük. S jöttem a járdán, és azon vettem észre magam, hogy potyognak a könnyeim, mint épp most is, és olyan rossz. Szeretem őket. Meg persze valószínűleg siratom a királylányos életemet is. Itt mindig akkor keltem fel, amikor jól esett; akkor dolgoztam, mikor jól esett; oda mentem, ahová akartam; és azokkal bandáztam, akikkel épp jó volt. Haza megyek, és dolgozni kell, vagy a franc se tudja, mert még nem találtam eddig semmit, bár most épp van egy nagyon jó ötletem, hogy milyen vállalkozásba kezdek, amihez találtam egy pályázatot, és ha ezt meg tudnám csinálni, akkor egy évre rendezném az anyagi helyzetemet. S akkor nyugodtan tudnék menni bandázni, mert most már mennék valahová kirándulni. Olyan munka kell, ami mellett tudok menni össze-vissza, mert egy csomó ország van, ahol még nem jártam. Szeretnék elmenni Csehországba, Szlovéniába még idén. Ja meg persze most hozzá jött Németország is. Megígértem Diana-nak, hogy meglátogatom, mert felvették EVS-re Potsdam-ba, jupii trallalallala. Előtte eszébe sem jutott, aztán jó barátnők lettünk, és megtetszett neki a kis láblógatós életem. Egyébként ő is pénzügyi közgazdász, és egy irodában rohad évek óta, és rohadtul nem oda való, mint ahogyan én sem. Szóval megyek, és majd meglátogatom ott, egyrészt nem voltam még ott, másrészt meg úgy fog hiányozni. Ő a második legjobb bolgár barátnőm, hiányozni fog nagyon, mint ahogy sokan mások innen...

"Emberlelkű földeken sétál gyöngy tekintetem"

El sem tudjátok képzeli, hogy milyen jó érzés rájönni valamire, amit eddig nem értettél, csak éreztél. Hogy mi is ez, mindjárt elmagyarázom.

Tudjátok, mikor 2010-ben először jöttem Bulgáriába valami számomra megmagyarázhatatlan belső érzés volt az, hogy haza tértem. Fura volt, hiszen tudtommal soha előtte nem jártam itt, legalábbis ebben az életemben nem. Bejártam már előtte jó néhány országot, szóval nem mondhatom azt, hogy a külföld varázsa fogott meg, mégis valami arra késztetett, hogy ide kell jönnöm. S bár akkor nagyon sokan bolondnak nézték ötletemet, hogy felmondok a munkahelyemen egy önkéntes munkáért, én mégis éreztem, hogy így lesz jó, és ide kell jönnöm. Azután talán még emlékeztek - már legalábbis azok, akik olvastátok korábban is a blogot - hogy egy évvel ezelőtt, 2011 májusában írtam róla, hogy itt a bolgárok azt mondták nekem, hogy mi testvérek vagyunk, mert a honfoglaló magyarok találkoztak a bolgárok egy csoportjával, és így a magyar férfiak és bolgár nők leszármazottai a mai magyarok. Ekkor ezt csak egy mondának tartottam, hiszen emlékeim szerint mi nem így tanultuk a történelmet. Bár be kell vallanom, hogy soha nem érdekelt a történelem, és még ha tanultunk is volna ilyesmit, nem emlékszem rá, de nekem ilyen dolog nem rémlik. Aztán voltak még dolgok, például, hogy itt mindig bolgárnak néznek, és mondják, hogy olyan arcom, és bőröm van, mint a bolgároknak. S eszembe jutott az is, hogy az általános iskolában egyszer beszéltünk a különböző népekről, és ott mondták nekem először, hogy nekem szláv arcom van, de ekkor még azt sem tudtam, hogy mi az. Majd középiskolában magyar órán is azt mondták, hogy nekem olyan szlávos arcom van. S nem hagyott nyugodni a bennem lévő érzés, hogy miért lehet, hogy magyar létemre mégis úgy érzem, hogy részben ide tartozom. Ezért aztán elkezdtem történelmi műsorokat nézni, az interneten kutakodni, és beszereztem pár könyvet a magyar népvándorlásról. S végre megvilágosodtam, s most már tudom az igazságot. Szóval az eredeti magyar nép Nyugat-Ázsiában élt, s alapvetően jóval intelligensebbek voltak az ázsiai nemzetek, mint a nyugatabbra élő európaiak. Vegyük csak alapul azt, hogy ma mi a három legnehezebb nyelv: kínai, japán és magyar. A magyar szó jelentése beszélő ember, mivel a magy = beszélő, beszélni képes, ar, ara = ember, vagy embercsoport. Itt ugyebár ugor nyelvrokonainkkal éltünk együtt, akik északra vándoroltak, és ma finnek, bár nem sok közünk van sem kultúrában, sem nyelvben hozzájuk. Talán ha összehasonlítjuk a magyar és finn nyelvtani szabályokat, akkor találunk hasonlóságokat, de egyébként számos más nyelvet találunk, akikhez sokkal közelebb állunk. Azután, mint ahogy tanultuk az iskolában népvándorlásba kezdtünk. De nem foglaltuk rögtön el az Etel-közt, hanem előtte még találkoztunk más nemzetekkel, sőt egy időre le is telepedtünk a mostani hazánkhoz képest keletre, ahol az akkori ogur, ongur népcsoport élt, akik főleg bolgárok, illetve kisebb hányadban bolgár törökök voltak. Ők elszakadtak a nagy bolgár néptől, és külön válva éldegéltek. Maga az ogur szó is török eredetű, mint sok más szláv és török szó, amit magyarként használunk, és nem is tudjuk, hogy valójában azok szláv szavak, mint például a jurta vagy sátor, amikről azt hisszük, hogy eredeti magyar dolgok. Valamiért ekkor a magyarok jó kedvükben lehettek, mert ezzel a népcsoporttal nem harcoltak, barátságot kötöttek, és oda telepedtek melléjük. Ekkor, a 800-as években ez az ogur csoport már egy ideje ott csövezett, és az egész világ tudta, hogy ők az ogurok, s mivel mi később csatlakoztunk hozzájuk, így minket is közéjük soroltak, és azt a népet, aki ott lakott ogurnak hívták, attól függetlenül, hogy kb. 75%-ban a magyar nép tagjai voltak. Szóval itt rögtön megvan a magyarázat Szvetli bácsi és a többi bolgár történeteire, hogy mi testvérek vagyunk, vagyis nem csak monda, hanem valós alapja van. S mit gondoltok miért van az, hogy Magyarország semmilyen más néven nem is hasonlít a magyar nevére? Hát igen, így van azért, mert ekkor már a magyarokat nem magyarnak, hanem ogurnak hívták. Így aztán minden nyelven Hungary, Hongroi, Ungaria ... nevünk van, s ez mind azért van, mert egykoron találkoztunk az ogur bolgár, török csoportosulással. Szóval a Vereckei hágón áttörő, és az Etel-közt elfoglaló honfoglaló magyarok nem is tisztán magyarok voltak már, hiszen csupán egy részük származott az eredeti ázsiai magyar törzsből, másik részük pedig Bulgáriából jött. S itt rögtön megvan a magyarázata annak, hogy miért van köztünk is fehérebb, és kreolabb bőrű ember. Hiszen az eredeti tiszta magyarok mind nagyon világos bőrűek, a bolgárok pedig nem. Szóval ezzel magyarázatot kaptam származásomra, és arra, hogy miért lehet az, hogy egy idegen országban érzem otthon magam. Bár családfa kutatásba kezdtem, de sajnos csupán párszáz évre sikerült visszajutnom, és erről az időről mindenki tősgyökeres szentesi lakos, azonban, ha azt a tényt vesszük alapul, hogy a bolgárok főleg Dél-Alföldre, Deberecen környékére, és Budapestre költöztek a világháborút követően, ez azzal is magyarázható, hogy itt már ekkor is éltek bolgárok, és a bolgár kertészetet ekkor is művelték kis hazánkban, szóval lehet, hogy Szentesen is éltek már korábban bolgár eredetű családok korábban, és ezért jöttek ide bolgár bevándorlók később. Bár jelenleg nem tudom tényekkel igazolni bolgár származásomat, de mihelyst haza megyek Szentesre alaposabb családfa kutatásba kezdek, mert most már nagyon érdekel, hogy valójában hová is tartozom. Lehet ez egyszerűen egy ország és lakosai iránt érzett szeretet, vagy ténylegesen van múltam itt? Nem tudom, de mégis úgy érzem, hogy részben van bolgár származásom, s talán a reinkarnációim következtében vagyok most szentesi, de talán egyszer a múltban éltem Bulgáriában. Vagy az őseim származhatnak innen. Hiszen ha vesszük az anyai ágat, Takács részről mindenki kreol bőrű, és mindenki foglalkozik valamilyen szinten mezőgazdasággal. Megpróbálom felkutatni nagybátyáimat, és némi információt szerezni a levéltárból. Talán nem is magyar vagyok, hanem az ogur nép leszármazottja. 

"Ha értenélek süllyedő, ólom színű múlt idő, 

elmondanád, hogy van hazám."

Ma nagyon fontos embernek van a szülinapja ám! Честит рожден ден Móni!

Вечер на Унгария

Tegnap délután indulok be a központba, és képzeljétek el, hogy Lyulinban leszakadt a metró állomás teteje. Jó volt, még sosem láttam ilyet, beszakadt az egész rész, és ott volt egy csomó katasztrófa elhárító emberke kék ruhában, és walkie-talkie a kezükben, és valamit nagyon intézkedtek. Aztán mentem a postára és olyan szél fújt, amin Mary Poppins is repült, és én is esernyővel voltam, mert közben esett is, és egész délután utána az a dal járt az eszembe, hogy: Óó Mary keletről fúj a szél, óó Mary már igazán jöhetnél. Szeretem ezt a dal, kicsi koromban sokat hallgattam Halász Judit előadásában.

Aztán szépen fél 6-körül elkezdtek jönni az emberkék a nagyon szupi magyar estünkre, amit Dórival ügyeskedtünk össze.Először magyar néptánc volt, nagyon sokat nevettem rajta, és egy óra ugra bugra után azt kell, hogy mondjam, hogy fárasztóbb, mint aminek kinéz. Szerintem nagyon jó volt, a két tánctanár irtó cuki két ember volt, nagyon kis szimpi emberkék. Boldizsárral táncoltunk, vagy hát ezt azért túlzás annak nevezni, szóval inkább mondjuk úgy, hogy párban ugráltunk.

Körtáncot jártunk, tánctanárbácsi, tánctanárnéni, Mehdi, Mani, Gus, Kathy, Dóri, két kis magyar szakos csajszi és én.

Egyszerűen tökéletes táncos lábú tehetségek vagyunk. Boldizsár tánctanárnénivel és Judit tánctanárbácsival. De tényleg ez a legvége volt, és a táncos srác nagyon megdicsért, azt hajtogatta, hogy браво, браво. Ugye-ugye a magyar vér! :P

Hát bocsi Diana, de nem hagyhattam ki, hogy ezt felrakjam. Annyira mókás volt, hogy szegény egész este azzal szenvedett, hogy felfújja azt a lufit, de nem sikerült neki. :)

Aztán voltak magyar népmesék Dóri előadásában, na jó kissé a youtube is segített :) majd egy említésre nem méltó CVS előadás a nyári táborokról. Ez angolul workcamp, ami magyarul munkatábor, de Dóri nem szereti ezt a szót, szóval nevezzük nyári tábornak. Ezután mentünk le játszani, amikor is az "Egy perc és nyersz"-ből kiszedtem 5 játékot, és ezt csináltuk.

Jajj, meg képzeljétek már el, hogy közben volt egy telefon hívásom is, mert Rossi itt van Bulgáriában! Ó milyen király!!! S mivel nem tudtam elmenni az UKI-ból, ezért ő jött oda Kraszival együtt.

Ma voltam Magyar Intézetben, és míg a kis dolgos nép megbeszélést tartott, addig én befejeztem a pályázatot, mindjárt el is küldöm, csak még a pénzügyi tervet kell megcsinálnom, de azt már gyorsan megvan. Holnap le kell fordítanom magyarra a guide book-ot, amit írtam angolul, aztán a hétvégén meg kell csinálnom a final riportot, amihez kb. semmi kedvem nincs áááá én kirándulni akarok, nem a számítógép előtt ülni. Na de legalább annyi jó van benne, hogy jó idő van, és nagyon ügyesen hajléktalan stílusban felturbóztam az erkélyt, így legalább kint tudok dolgozni, s legalább lesz némi színem mire hazamegyek, már ha ilyen szép napos idő marad. Az út túloldalán lévő sport bolttól hoztam hatalmas kartondobozokat, szétvágtam, és kibéleltem az erkély, így lett egy hatalmas ágy, ide kihozom a párnát, számítógépet, ennivalót, innivalót, és kicsit természet közelinek érzem, legalábbis érzem a szél fújását, és látom a napocskát, meg a felhőket, s még ha nem is kint vagyok az udvaron, de mégis csak olyan egy kicsit.

Azért fura ám, hogy egy hét múlva megyek haza, és egyáltalán semmit nem érzek. Kérdezgetnek, hogy milyen érzés az, hogy haza mész, hogy itt hagyod Bulgáriát, és én nem tudok rá válaszolni, mert nem érzek semmit. Nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz az, hogy felkelek, és nem ebben a szobában vagyok, vagy nem találkozok azokkal az emberekkel, akiket itt megszerettem. Nem tudom, hogy milyen lesz, hiszen most még itt vagyok, és mindenki itt van körülöttem. Majd valószínűleg akkor fogom érezni, hogy milyen lesz máshol, ha már máshol leszek. Ha majd eljön a csütörtök, és nem megyek a Magyar Intézetbe, vagy szombat lesz, és nem megyek a nevelőotthonos gyerekekhez, vagy kinézek az ablakon, és nem látom a Vitosha hegyet. De mivel még most itt vagyok, ezért nem tudom, hogy milyen lesz. Igazából nem érzem azt, hogy haza mennék. Egyrészt azért, mert semmiképp nem fogok otthon lakni. Ha találnék valami munkát Szentesen, akkor ott leszek, majd még keresnem kell egy jó kis albérletet. De mivel eddig semmi lehetőséget nem láttam otthon, ezért nem is fűzök nagy reményeket hozzá. Szóval szerintem ha Magyarországon leszek is, akkor is valahol máshol. De nem tudom, hogy akarok-e ott lenni. Vagyis ha már nem leszek Szentesen, akkor ennyi erővel külföldre is mehetnék, ahol legalább mókásabb dolgokat csinálhatok. Hiába telt el egy év, most sincs semmi fogalmam róla, hogy mit fogok csinálni, csak annyit tudok, mit nem akarok. Egyre többször érzem úgy, hogy nem közgazdaságtant kellett volna tanulnom, hanem olyan valamit, amiben van némi kreativitás. Hát most már mindegy. Bár azt a három évet nem bánom, mert a kollégiumban és főiskolán töltött évek nagyon jók voltak ám, bármikor újra átélném azokat az éveket. Mint ahogy ezt is itt Bulgáriában, mert nagyon király. Most nem is érzem azt, hogy haza akarnék menni, persze az tuti, ha most azt mondanák, hogy nem mehetek, akkor nagyon haza akarnék menni.

hegymászás 3.

Tegnap felmentem a Vitosha észak-nyugati részére. Hát jó magas volt, ma reggel úgy éreztem, hogy lerohad a lábam, még szerencse, hogy ma nem voltam dolgozni, alig birok mozdulni is. De holnap reggel meeting-van, úgyhogy korán kell kelni. Szóval itt vannak a képek:

Ezt a képet pár napja csináltam, csak most azért raktam ide, hogy lássátok, hogy innen indultam, és oda mentem. Most nem a hegy legmagasabb csúcsúhoz mentem, hanem a kép közepén láttok egy kicsi tornyot (ami valójában nagyon nagy) most ott voltam 2000 méter magasan.

Eredeti tervem nem a hegymászás volt. Szerettem volna megkeresni egy kolostort, amit a térképen találtam a neten. De sajnos hiába mentem oda, nem találtam. Szóval úgy gondoltam, hogy tovább megyek a busszal, és eljutottam Vladaya-ba, ami egy kicsi falu, de már összevonták Szófiával félig-meddig. Igazából itt semmi nem volt. Ezután visszafordultam és a busz végállomásán megláttam, hogy valahová visz egy lépcsősor. Úgy gondoltam, hogy talán valami vár lehet, vagy ilyesmi. Elindultam arra. Egy erdőbe jutottam, ahol turistajelzést is találtam, és csak később jöttem rá, hogy ez az úgy a hegyre visz.

Itt volt egy vízesés, tök jó. Egy csomó helyen át kellett kelni a patakon ilyen ki fahidakon keresztül. Aztán pontosan 1000 méter magasan a hegy közepéből kitör egy hegyi forrás, amiből isteni jó jéghideg víz folyt.

Kb. 1500 métertől hó volt még nyomokban, és itt már egészen hideg volt.

Egy szakaszon, kb 500 méter hosszan ilyen kis virágokkal volt tele az egész hegyoldal. Olyan, mintha valami vad jácint lenne. Kisebb, mint az otthoni, de ez is fehér, lila és rózsaszín.

Sok-sok virág.

Itt már egész közel voltam a toronyhoz. Ilyen magasra 1 óra alatt jutottam fel, és innen még majdnem két óra kellett a tetőre. Meg persze aztán le is kellett jönni. Néha olyan kaptatós volt, hogy felfelé négykézláb kellett kúszni, vissza meg gatyaféken. Azért mókás volt, csak nagyon fárasztó.

Ja, meg írok már egyéb dolgaimról is. Szóval már csak pár nap és megyek haza, május 5-én este repülök Wizzair-rel. Elkezdtem mindenféle helyre elküldeni az önéletrajzomat. Sajnos Szentesen az ég világon semmi nincs, szóval küldtem Szegedre, Szolnokra, Csongrádra, Kecskemétre, Orosházára, Hódmezővásárhelyre, Békéscsabára. Mindenféle különböző pozíciókra: pénzügyi menedzser, üzletvezető, marketing menedzser, kontroller ... meg ilyesmi félék. Aztán elküldtem óceánjáró hajóra is, onnan visszaírtak, hogy akár 1 hónapon belül is el tudnak helyezni, majd két hét múlva küldenek valami adatlapot. Ja, meg múlt hét pénteken állásinterjúm volt egy szolnoki nagyvállalattal, aki bőr autóülést gyártanak a BMW-nek és a Mercedes-nek, oda keresnek kontrollert, mert elmegy az előző szülni. A munka egy része angolul lenne, mert a tulaj Amerikából és Kanadából jött, ezért minden kommunikáció angolul van, de magát a tervezést magyar nyelven kell csinálni. Hát majd látjuk, hogy mi lesz, addig is, amit találok, mindenhová elküldöm az önéletrajzomat, inkább legyen több hely, aztán valahová csak felvesznek. Ha meg nem, akkor elmegyek hajóra és kész.

Szandra szülinapja van, Szandra szülinapja vaaan!!!

Драгалевци манастир

Újra megtámadtuk a Vitosha hegyet :) csak most más úton, mert elmentünk a monostorba, íme:

4 napos húsvéti szünet

Kicseréltettem az órámon az óraszíjat, és az órás nénivel fél órán keresztül beszélgettem úgy, hogy mindent értettem, és mindent el tudtam neki mondani.
Spanoskodtam a fagyi árus sráccal a Piroska utcában.
Néztem az erkélyről a jégesőt.
Kihajoltam amennyire csak tudtam, és jeget gyűjtöttem.
Tök szép villámokat láttam.
Voltam piacon, vettem répát, banánt, szamócát.
Főztem gyümölcslevest.
Megetettem a galambokat.
Neki adtam a bakancsomat, és cipőmet egy hajléktalannak.
Utaztam egy nagyon régi német busszal.
Néztem Dr. House-t.
Egy napra fel akartam venni az ortodox vallást, de nem sikerült.
Kedden megyek gitár koncertre, tuti jó lesz.
Kaptam oklevelet.
Virágzik minden fa, és olyan szép lett a város.
Elkezdem pályázatot írni, de nincs hozzá kedvem, ezért szenvedek.
Fel akartam mászni még utoljára a Vitosha-ra, de esős napok jönnek.
Fejtettem magyar keresztrejtvényt, mert egy csomó szó nem jut eszembe. Hetente csak egy napot beszélek magyarul, és néha amikor anyáékkal beszélek egyszerűen nem jutnak eszembe teljesen egyszerű szavak, ami nagyon gáz, szóval valahogy fejlesztenem kell a magyar tudásomat, mert mindjárt megyek haza!

I love you I do ...

S kezed lassan a vállamra téve
sétáltunk le ketten együtt a térre.

Te a szemembe nézel, én vissza rád,

csodás lenne örökké így a világ...

Messzeségben ballagok...

Mennék veled héthatárba,
messzeségbe, másra vágyva,
kinn és benn,
és fenn és lenn,
veled lennék idegen.

Át a hegyen, óceánon,
Sötétszürke, kies tájon,
lépve-lépten, megálltalan,
fejem felett csillagpaplan,
élhetném az életem.

Elmélázva messzeségbe,
néha-néha egyet lépve,
lecsúszva és kapaszkodva,
sírva aztán mosolyogva
így folytatnám szüntelen.

Erre mennék, arról jönnék,
hóban-fagyban keringőznék,
napsugárral énekelve
felhő szélén fütyörészve,
dúdolnám az énekem.

Senki földjén lennék senki,
ahol nem kell megfelelni,
szívem súgta dallamot
hallod merre ballagok,
öröm siklik léptemen.

Gyurcsány Ferenc meglátogatta a nagymamámat!

Jajajajj tegnap csak épp hogy felléptem skype-ra, és anya egyből hívott, hogy úr isten, úr isten képzeljem már el, hogy mi történt. Gyurcsány Ferenc ma Szentesre látogatott, hogy megismerje kis városunk lakosait. Elment az öregek otthonába, ahol a nagymamám lakik, és ott ő volt az egyetlen kiválasztott, akinek bement a szobájába, és beszélgetett vele. Bár nagymamám elmondása szerint nem hagyta szegényt szóhoz jutni, hát az biztos, hogy nagymamámnak jó beszélőkéje van, és ha elkezd valamit, akkor lelőni sem lehet. Az egészet felvette a tévé, úgyhogy nagymamám most már nem csak a megyei újságban szerepelt, most már tévésztár lett. Áááá annyira király, nekem van a legtutibb  nagymamám. Mondta mami, hogy mesélt neki rólam, hogy neki milyen ügyes kisunokája van, aki elment Bulgáriába, hogy ott önkénteskedjen egy évig, és mutatott neki képeket rólam. Hát mókás :) Elmesélte neki, hogy annyi ügyes vagyok, hogy mindenféle pályázatokat nyerek, így most már lett neki elektromos tolószéke, így végre már jövő héttől el tudja hagyni a szobáját segítség nélkül is, és ki tud menni a városba, meg ilyenek. Mondjuk ez az év tényleg jó volt pályázatok szempontjából is, valahogy biztosan a bolgár levegő segített hozzá, de innen a messze távolból hat pályázaton is nyertem, ezeket nem magamnak, vagyis egyet igen, de a többit másnak, és ez olyan jó érzés. Szóval híres nagymamám van, ez a lényeg. Bár számomra eddig is ő volt a legcsodásabb nagymama, de így most majd más is láthatja. Nagyon szeretlek Mamika!

Valamit kéne írnom még Dóriról is, hogy boldog legyen a lelke, szóval, hogy ő is teret kapjon, tegnap mutatott egy tök jó honlapot www.stereomood.com egész este ezt hallgattam, meg most is. Tényleg nagyon jó.  Tudom, hogy nem mindenkinek lehet zenét hallgatni munka közben, mert a főnökeitek nem favorizálják, de azért biztos találtok rá alkalmat. Érzések, és hangulati állapotok szerint vannak zenék összeválogatva, ha lesz időtök nézzetek rá.