2011. június 28., kedd
2011. június 27., hétfő
Jó is, rossz is...
2011.06.24. Péntek
Nagyon király volt. Koncertre mentünk Laska-val, ahol az egyik barátja énekelt, aranyos srác volt, és nagyon jó a hangja. Rajta kívül még fellépett három csajszi is. Jó, hogy ide mentünk, és nem a francia koncertre. Tetszett, és jól éreztem magam. Utána pedig sétáltunk. Sokat. Beszélgettünk. Sokat. Szeretem Laska-t, jó volt valakivel úgy beszélgetni, mint egy baráttal, akivel nem az irodai dolgokat beszélem meg, vagy bármit, csak arról, hogy mi van vele, mi van velem. Csak egyszerűen jó volt vele lenni. Ami pedig nagyon jól esett, hogy utána, mikor elköszöntünk, megölelt, és igen, itt hiányzik az, hogy megöleljek valakit, mert nincsenek itt a kistesóim, és ettől a kis gesztustól örökre megszerettem. Meg amúgy is nagyon aranyos.
2011.06.25. Szombat
A szombat mindig jó, mert akkor kóruspróba van, és azt nagyon szeretem. Olyan jó érzés velük énekelni, ott mindenki olyan aranyos. Mindenki beszélget velem, meg csak egyszerűen nem is tudom, szeretek velük lenni, jófejek, meg a karnagy néni is király. Istenem, de jó, hogy akkor este a zeneiskolában voltunk Rossi-val. Borzasztó jó kórusban énekelni. Ja, meg még mi volt, szólót kellett énekelni, hát ennek annyira nem örültem, de muszáj volt. :P
2011.06.16. Vasárnap
Délelőtt aludtam, és festettem, ami jó volt. Utána bementem a városba, és ahogy sétáltam jött velem szembe egy afrikai csajszi. Elkezdett hozzám bolgárul beszélni. Mondtam neki, hogy jobb lenne, ha angolul folytatnánk, mert az én bolgár tudásom igen gyér, és még ha meg is értem, hogy ő mit akar, nem nagyon tudok rá válaszolni. Aztán kiderült, hogy ő pici kora óta itt él a családjával, csak egy kisvárosban, és most vizsgája volt itt Szófiában, és mielőtt haza utazna van egy kis ideje, de nem tudja, hogy mit kéne megnéznie, vagy, hogy mi merre van. Így aztán megmutattam neki a várost :) tök jó volt együtt bandázni, meg amúgy sem beszélgettem még soha afrikai emberrel. Mókás volt. Aztán mentünk a galériába, ahol hozzám elkezdtek bolgárul beszélni, hozzá meg angolul, mivel rajta látszik, hogy nem bolgár. Aztán nevettünk, és mondtuk, hogy meg kéne cserélni a nyelveket, mert ő majdnem bolgár, én viszont jobban értem az angolt. Szóval jó nap volt. Először legalábbis úgy tűnt. Csak aztán este beszéltem anyáékkal, és kiderült, hogy drága kis testvérem úgy gondolta, hogy összeköltözik a barátnőjével, amivel semmi gond nem lenne, csak mindezt nálunk otthon gondolták. Mivel ahelyett, hogy munkát keresnének mindennel foglalkoznak, ami baromira nem szimpatikus. Így aztán otthon mindenkinek költözni kell, csak hogy ők elférjenek, és ezzel számomra eddigi otthonomban megszűnt a helyem. Baromi jó, azt hiszem nem is költözök haza Szentesre többet. Bár még nem tudom, hogy mi lesz a jövőben, de baromi rosszul esett, hogy lényegében a távollétemben teljesen leszámoltak velem. Annyira idegesít, és zavar a bátyám életvitele, főleg, hogy anyukám fizet mindent, és nem tudom, hogy mi a francot képzelnek, 30 éves fejjel elvárja, hogy az édesanyja rakjon a segge alá mindent, etesse, itassa, adjon neki szállást, mosson rá, főzzön, takarítson, fizesse a telefonszámláját, meg még pénzt is adjon neki, plusz tartsa el a barátnőjét is, aki szintén nem dolgozik. Igazán nem értem az anyukámat sem, hogy miért csinálja mindezt. ÁÁÁ nem is akarok hazamenni többet, ha Szentesre keveredek az csak azért lesz, mert a két kis tökmag hiányzik, de azt még ki kell találnom, hogy kinél fogok aludni.
2011.06.27. Hétfő
Reggel nem volt túl jó kedvem, még mindig a tegnapi miatt, és még mindig nagyon hiányzott, és hiányzik is a két kicsi. Elmentem a parkba, hogy hátha jobb kedvem lesz, szerencsére a parkban mindig jó. A mellettem lévő padra leült egy bácsi kb. 60-70 év közötti volt. Aztán megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mondtam neki, hogy minden rendben, persze nem volt túl jó hangulatom. Aztán mondta, hogy etessünk együtt galambokat, és adott egy kiflit, hogy szórjam a morzsákat a madaraknak. Nagyon szeretek galambot etetni, meg verebeket, olyan jó érzés. Bolgárul beszélgettünk, mivel ő csak bolgárul, oroszul és németül tudott. Én viszont magyarul, angolul és franciául. Minimálisan, nagyon minimálisan bolgárul, de mivel ez volt a közös nyelvünk, hát így beszéltünk. Aztán meg akarta osztani velem a reggelijét is, jópofa kis ember volt. Kérdezgetett mindent, hogy honnan jöttem, mit csinálok, én meg meséltem neki. Aztán 10-kor mondtam, hogy nekem mennem kell dolgozni, de ő még szerette volna ha maradok kicsit, mondta, hogy még van kifli, még adjuk oda a madaraknak, de sajnos mennem kellett. Kezet fogtunk, és elindultam dolgozni. Ezután meg egészen jó kedvem lett, már nem éreztem magam olyan egyedül. Bent az irodában felmentem facebook-ra, ahol szerencsére fent volt Feri, és beszélgetett velem. Nagyon sokat segített nekem, nélküle még mindig egyedül érezném magam, és még mindig rossz kedvem lenne. Egészen délután 4-ig beszélgettünk. Nagyon hálás vagyok érte, nem tudom, hogy mi lenne velem nélküle. Utána már olyan jó kedvem lett, elszállt minden bajom, és nem tudom abbahagyni a mosolygást. Köszönöm Neked!
Nagyon király volt. Koncertre mentünk Laska-val, ahol az egyik barátja énekelt, aranyos srác volt, és nagyon jó a hangja. Rajta kívül még fellépett három csajszi is. Jó, hogy ide mentünk, és nem a francia koncertre. Tetszett, és jól éreztem magam. Utána pedig sétáltunk. Sokat. Beszélgettünk. Sokat. Szeretem Laska-t, jó volt valakivel úgy beszélgetni, mint egy baráttal, akivel nem az irodai dolgokat beszélem meg, vagy bármit, csak arról, hogy mi van vele, mi van velem. Csak egyszerűen jó volt vele lenni. Ami pedig nagyon jól esett, hogy utána, mikor elköszöntünk, megölelt, és igen, itt hiányzik az, hogy megöleljek valakit, mert nincsenek itt a kistesóim, és ettől a kis gesztustól örökre megszerettem. Meg amúgy is nagyon aranyos.
2011.06.25. Szombat
A szombat mindig jó, mert akkor kóruspróba van, és azt nagyon szeretem. Olyan jó érzés velük énekelni, ott mindenki olyan aranyos. Mindenki beszélget velem, meg csak egyszerűen nem is tudom, szeretek velük lenni, jófejek, meg a karnagy néni is király. Istenem, de jó, hogy akkor este a zeneiskolában voltunk Rossi-val. Borzasztó jó kórusban énekelni. Ja, meg még mi volt, szólót kellett énekelni, hát ennek annyira nem örültem, de muszáj volt. :P
2011.06.16. Vasárnap
Délelőtt aludtam, és festettem, ami jó volt. Utána bementem a városba, és ahogy sétáltam jött velem szembe egy afrikai csajszi. Elkezdett hozzám bolgárul beszélni. Mondtam neki, hogy jobb lenne, ha angolul folytatnánk, mert az én bolgár tudásom igen gyér, és még ha meg is értem, hogy ő mit akar, nem nagyon tudok rá válaszolni. Aztán kiderült, hogy ő pici kora óta itt él a családjával, csak egy kisvárosban, és most vizsgája volt itt Szófiában, és mielőtt haza utazna van egy kis ideje, de nem tudja, hogy mit kéne megnéznie, vagy, hogy mi merre van. Így aztán megmutattam neki a várost :) tök jó volt együtt bandázni, meg amúgy sem beszélgettem még soha afrikai emberrel. Mókás volt. Aztán mentünk a galériába, ahol hozzám elkezdtek bolgárul beszélni, hozzá meg angolul, mivel rajta látszik, hogy nem bolgár. Aztán nevettünk, és mondtuk, hogy meg kéne cserélni a nyelveket, mert ő majdnem bolgár, én viszont jobban értem az angolt. Szóval jó nap volt. Először legalábbis úgy tűnt. Csak aztán este beszéltem anyáékkal, és kiderült, hogy drága kis testvérem úgy gondolta, hogy összeköltözik a barátnőjével, amivel semmi gond nem lenne, csak mindezt nálunk otthon gondolták. Mivel ahelyett, hogy munkát keresnének mindennel foglalkoznak, ami baromira nem szimpatikus. Így aztán otthon mindenkinek költözni kell, csak hogy ők elférjenek, és ezzel számomra eddigi otthonomban megszűnt a helyem. Baromi jó, azt hiszem nem is költözök haza Szentesre többet. Bár még nem tudom, hogy mi lesz a jövőben, de baromi rosszul esett, hogy lényegében a távollétemben teljesen leszámoltak velem. Annyira idegesít, és zavar a bátyám életvitele, főleg, hogy anyukám fizet mindent, és nem tudom, hogy mi a francot képzelnek, 30 éves fejjel elvárja, hogy az édesanyja rakjon a segge alá mindent, etesse, itassa, adjon neki szállást, mosson rá, főzzön, takarítson, fizesse a telefonszámláját, meg még pénzt is adjon neki, plusz tartsa el a barátnőjét is, aki szintén nem dolgozik. Igazán nem értem az anyukámat sem, hogy miért csinálja mindezt. ÁÁÁ nem is akarok hazamenni többet, ha Szentesre keveredek az csak azért lesz, mert a két kis tökmag hiányzik, de azt még ki kell találnom, hogy kinél fogok aludni.
2011.06.27. Hétfő
Reggel nem volt túl jó kedvem, még mindig a tegnapi miatt, és még mindig nagyon hiányzott, és hiányzik is a két kicsi. Elmentem a parkba, hogy hátha jobb kedvem lesz, szerencsére a parkban mindig jó. A mellettem lévő padra leült egy bácsi kb. 60-70 év közötti volt. Aztán megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mondtam neki, hogy minden rendben, persze nem volt túl jó hangulatom. Aztán mondta, hogy etessünk együtt galambokat, és adott egy kiflit, hogy szórjam a morzsákat a madaraknak. Nagyon szeretek galambot etetni, meg verebeket, olyan jó érzés. Bolgárul beszélgettünk, mivel ő csak bolgárul, oroszul és németül tudott. Én viszont magyarul, angolul és franciául. Minimálisan, nagyon minimálisan bolgárul, de mivel ez volt a közös nyelvünk, hát így beszéltünk. Aztán meg akarta osztani velem a reggelijét is, jópofa kis ember volt. Kérdezgetett mindent, hogy honnan jöttem, mit csinálok, én meg meséltem neki. Aztán 10-kor mondtam, hogy nekem mennem kell dolgozni, de ő még szerette volna ha maradok kicsit, mondta, hogy még van kifli, még adjuk oda a madaraknak, de sajnos mennem kellett. Kezet fogtunk, és elindultam dolgozni. Ezután meg egészen jó kedvem lett, már nem éreztem magam olyan egyedül. Bent az irodában felmentem facebook-ra, ahol szerencsére fent volt Feri, és beszélgetett velem. Nagyon sokat segített nekem, nélküle még mindig egyedül érezném magam, és még mindig rossz kedvem lenne. Egészen délután 4-ig beszélgettünk. Nagyon hálás vagyok érte, nem tudom, hogy mi lenne velem nélküle. Utána már olyan jó kedvem lett, elszállt minden bajom, és nem tudom abbahagyni a mosolygást. Köszönöm Neked!
2011. június 26., vasárnap
2011. június 24., péntek
2011. június 23., csütörtök
Vigyázz magadra, kérlek!
/ezt csak Te fogod tudni, hogy Neked szól/
Kérlek, ne légy szomorú...
Ha más szomorú, én is az leszek,
Szemében látom, hogy a lelke beteg.
Nem ezt érdemelné, ki igazán jó,
A lelke egyedül, mint a lehulló hó.
Bár körülveszi őt sok barát,
De nem hiheti el mások szavát.
Ha bízol az emberekben, néha csalódsz,
Lehet, hogy olykor a mélyre csapódsz.
Tudnod kell megtalálni a középutat,
Ahol a jóság majd neked utat mutat.
Ha nem bízol senkiben, egyedül maradsz,
Ha hiszel az emberekben, boldogan kacagsz.
De tudjuk, hogy nem minden ember jó,
S olykor fájó egy-egy szó.
De sose feledd, hogy nem vagy egyedül,
Ha kell, mindig van, aki melléd ül.
Kinek a lelke szép, azt sokan szeretik,
Hogy baja legyen, azt sosem engedik.
Menj el, és légy egyedül kicsit, ha kell,
Érezd, hogy a világ védő karja féltve átölel.
Mert nem számít hol vagy, kivel és mikor,
Ha a lelkedben a nyugalom, a béke honol.
A szemed ragyogása fent az égen,
Remélem hamar úja olyan lesz, mint régen.
Fáj így látni, hogy nem vagy boldog,
A szívedben nem a jókedv lángja lobog.
De tudom, hiszem, hogy újra derűs lehetsz,
S akkor majd újra az örömtől nevetsz.
Újra csak a szépet és a jót látod majd,
Ha a nap az égen új lángot hajt.
Reggel már hidd el, más lesz a világ,
Körülvesz téged ezer szép virág.
Olyan emberek közt leszel, akiket szeretsz,
Akik mindig boldogok, ha köztük lehetsz.
Hamar túl leszel mindenen, s elfeleded,
Hogy volt olyan, mikor szomorkás volt a kedved.
Azért lélekben én is veled leszek,
Ahogy te őrzöd léptem, úgy én is féltelek.
Szeretném, hogy mindig vidám legyél,
Szeretném, ha örülnél és boldog lennél.
Mert igazán megérdemled a legszebb életet,
Szükségem van rád, vigyázz magadra kérlek!
Ha más szomorú, én is az leszek,
Szemében látom, hogy a lelke beteg.
Nem ezt érdemelné, ki igazán jó,
A lelke egyedül, mint a lehulló hó.
Bár körülveszi őt sok barát,
De nem hiheti el mások szavát.
Ha bízol az emberekben, néha csalódsz,
Lehet, hogy olykor a mélyre csapódsz.
Tudnod kell megtalálni a középutat,
Ahol a jóság majd neked utat mutat.
Ha nem bízol senkiben, egyedül maradsz,
Ha hiszel az emberekben, boldogan kacagsz.
De tudjuk, hogy nem minden ember jó,
S olykor fájó egy-egy szó.
De sose feledd, hogy nem vagy egyedül,
Ha kell, mindig van, aki melléd ül.
Kinek a lelke szép, azt sokan szeretik,
Hogy baja legyen, azt sosem engedik.
Menj el, és légy egyedül kicsit, ha kell,
Érezd, hogy a világ védő karja féltve átölel.
Mert nem számít hol vagy, kivel és mikor,
Ha a lelkedben a nyugalom, a béke honol.
A szemed ragyogása fent az égen,
Remélem hamar úja olyan lesz, mint régen.
Fáj így látni, hogy nem vagy boldog,
A szívedben nem a jókedv lángja lobog.
De tudom, hiszem, hogy újra derűs lehetsz,
S akkor majd újra az örömtől nevetsz.
Újra csak a szépet és a jót látod majd,
Ha a nap az égen új lángot hajt.
Reggel már hidd el, más lesz a világ,
Körülvesz téged ezer szép virág.
Olyan emberek közt leszel, akiket szeretsz,
Akik mindig boldogok, ha köztük lehetsz.
Hamar túl leszel mindenen, s elfeleded,
Hogy volt olyan, mikor szomorkás volt a kedved.
Azért lélekben én is veled leszek,
Ahogy te őrzöd léptem, úgy én is féltelek.
Szeretném, hogy mindig vidám legyél,
Szeretném, ha örülnél és boldog lennél.
Mert igazán megérdemled a legszebb életet,
Szükségem van rád, vigyázz magadra kérlek!
2011. június 21., kedd
Az élet fura, de így szeretem...
Néha adunk, és nem érezzük tehernek, sőt nagyon is jó érzés másnak adni valamit. Lehet szeretet, odafigyelés, törődés, egy mosoly, egy puszi, egy ölelés, egy könyv, egy festmény, egy levél, segítség, tanítás, útmutatás, ... bármi. Néha pedig kapunk szeretetet, odafigyelést, törődést, mosolyt, puszit, ölelést, könyvet, festményt, levelet, segítséget, tanítást, útmutatást. Talán eddigi életem inkább arról szólt, hogy próbáltam másoknak megfelelni, próbáltam másoknak megadni mindent, amire szerintem szükségük volt. De nem biztos, hogy eléggé figyeltem arra, hogy megfelelően értékeljem azt, amit én kapok. Kaptam az élettől barátokat, akikre számíthatok, mert tudom, hogy mellettem állnak; kaptam testvéreket, akikkel igazán mókás az élet; kaptam egy anyukát, akit szeretek; kaptam értékes, és értéktelen dolgokat. Nem biztos, hogy mindig pontosan láttam azt, hogy mi az értékes, és mi az értéktelen. Volt, hogy fájdalmat okoztam egy olyan embernek, akit valójában szerettem. Sőt ... talán most is szeretem. Ha visszamehetnék a múltba, talán minden más lenne. De a múlton már változtatni nem tudok. Ezt én rontottam el, és ezzel tisztában vagyok. De ő nagyon jó ember, csodálatos lélekkel, és még így is, hogy összetörtem a szívét, még így is beszélget velem, aminek nagyon örülök. Talán érzékenyebb lettem itt, talán más vagyok már, nem tudom. Talán holnap már nem így gondolom, de most még ma van, és ez a fontos.
Sok minden változott bennem, mióta itt vagyok. Nem konkrét emberek hiányoznak az életemből, hanem érzések. Hiányzik az, hogy ha történik valami, akkor elmondhassam az anyukámnak, vagy felhívassam a barátnőimet, hogy elmeséljem milyen jó, vagy rossz dolog történt velem. Hiányzik az az érzés, mikor reggel a kistestvéreim berontanak a szobámba, felmásznak az ágyamra, és megölelgetnek. Hiányzik az az érzés, amikor a nyári reggel kimegyek az udvarra és friss levegő varázsa bellengi az egész várost. Rossz, hogy itt senki nincs, akit megölelgessek, vagy aki megölelne. Ezek a dolgok hiányoznak. Ez nem azt jelenti, hogy itt rossz nekem, vagy bármi ilyesmi, csak van pár dolog, amitől még jobb lehetne. Szófiában az a jó, hogy van időm gondolkozni, hallom a gondolataimat, és sokkal több minden van, amit magamban észre veszek. Nem csak a világból fedeztem fel új dolgokat, hanem önmagamról is. Talán hülyének néznek az emberek, ha megmondom nekik, hogy szeretem őket, de van egy pár ember itt, akit tényleg szeretek, akik fontosak nekem, akik segítenek, akiktől kapot szeretetet, odafigyelést, törődést, mosolyt, puszit, segítséget; és én fontosnak tartom elmondani ezt.
Azt hiszem sokat lehet tanulni az életből, ami csodás. Személyiségünk fejlődését néha, mint külső szemlélődő is figyelhetjük. Igen, változik minden, és ezzel együtt változom én is. Soha sem leszek az, aki elhagyta Magyarországot, és sohasem voltam még az, aki leszek a jövőben. Jó lenne tudni azt, hogy milyen erő irányítja az életünket, hogy miért kapok ilyen sok lehetőséget, és miért segít nekem mindenki? Mert mindig meg van az oka mindennek, csak nem mindent látunk és értünk az adott pillanatban. Minden esetre én hálás vagyok a sorsnak, hogy ide irányított, és találkozhattam azokkal az emberekkel, akiket szeretek.
Sok minden változott bennem, mióta itt vagyok. Nem konkrét emberek hiányoznak az életemből, hanem érzések. Hiányzik az, hogy ha történik valami, akkor elmondhassam az anyukámnak, vagy felhívassam a barátnőimet, hogy elmeséljem milyen jó, vagy rossz dolog történt velem. Hiányzik az az érzés, mikor reggel a kistestvéreim berontanak a szobámba, felmásznak az ágyamra, és megölelgetnek. Hiányzik az az érzés, amikor a nyári reggel kimegyek az udvarra és friss levegő varázsa bellengi az egész várost. Rossz, hogy itt senki nincs, akit megölelgessek, vagy aki megölelne. Ezek a dolgok hiányoznak. Ez nem azt jelenti, hogy itt rossz nekem, vagy bármi ilyesmi, csak van pár dolog, amitől még jobb lehetne. Szófiában az a jó, hogy van időm gondolkozni, hallom a gondolataimat, és sokkal több minden van, amit magamban észre veszek. Nem csak a világból fedeztem fel új dolgokat, hanem önmagamról is. Talán hülyének néznek az emberek, ha megmondom nekik, hogy szeretem őket, de van egy pár ember itt, akit tényleg szeretek, akik fontosak nekem, akik segítenek, akiktől kapot szeretetet, odafigyelést, törődést, mosolyt, puszit, segítséget; és én fontosnak tartom elmondani ezt.
Azt hiszem sokat lehet tanulni az életből, ami csodás. Személyiségünk fejlődését néha, mint külső szemlélődő is figyelhetjük. Igen, változik minden, és ezzel együtt változom én is. Soha sem leszek az, aki elhagyta Magyarországot, és sohasem voltam még az, aki leszek a jövőben. Jó lenne tudni azt, hogy milyen erő irányítja az életünket, hogy miért kapok ilyen sok lehetőséget, és miért segít nekem mindenki? Mert mindig meg van az oka mindennek, csak nem mindent látunk és értünk az adott pillanatban. Minden esetre én hálás vagyok a sorsnak, hogy ide irányított, és találkozhattam azokkal az emberekkel, akiket szeretek.
2011. június 19., vasárnap
more than happy :)
Életem legeslegeslegeslegeslegeslegjobb hétvégéje volt! Két napot voltunk a zenei fesztiválon, ahol olyan emberekkel töltöttem el az időmet, akik nagyon nagyon aranyosak, kedvesek. Találkoztam nagyon sok zenésszel, művésszel, beszélgettem bolgárul, és láttam/hallottam fantasztikus előadásokat.
Olyan sokféle ember volt, de mindenki jól érezte magát. Mindenki mosolygott, és irtó aranyosak voltak. Szeretem ezeket az embereket, akik csak egyszerűen örülnek annak, hogy élnek, örülnek, mert azt csinálják, ami jó nekik, zenélnek, és ezzel maguknak és a világnak is sokat adnak. Megismerkedtem sok fantasztikus egyéniséggel, nagyon szupi emberek, és én köztük énekeltem, el sem hiszem.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer híres emberekkel állok egy színpadon. Te jó ég, annyira jó!
Azért a legjobb az volt, hogy két napon keresztül egyfolytában olyan emberekkel voltam együtt, akiket szeretek, ők fontosak nekem, jó emberek igazán. Volt idő, hogy beszélgessünk, és ez annyira jó. Mert itt Rossi az egyetlen ember, akit közel érzek magamhoz, mert ő tiszta jó, és szeretek vele beszélgetni. Az irodában csak munkával kapcsolatos dolgok vannak, itthon a lakótársammal annyira nem beszélgetünk, nagyon különbözőek vagyunk. A kórusban aranyos énekes pajtásaim vannak, de őket csak pár napja ismerem, így velük még nem beszélgetek úgy, mint egy baráttal, bár van köztük pár nagyon aranyos csajszi, aki szerintem jó kis bandás társam lesz.
Amíg élek, el nem felejtem ezt a hétvégét. Hálás vagyok nekik, amiért elvittek, és velem voltak, és velük énekelhettem, és együtt bandáztunk utána, és beszélgettek velem, és mindenért. Szeretem őket!
2011. június 17., péntek
Most annyira nem jó :(
Ha meghal valaki, legyen az akár egy ismerős, vagy egy ismeretlen, mindenki szomorú lesz, ami úgy gondolom, hogy egy természetes dolog. Ez egy igazán erős, fájdalmas érzés, melyet mindenki megtapasztal az élete során. Pedig senki sem tudja, hogy rossz-e ez a folyamat. Mert nem tudjuk, hogy mi volt, és azt sem tudjuk, hogy mi van a földi létünk után. Nem ismertelek drága bolgár író bácsi, de remélem, hogy jó helyen vagy, és jó ott neked. Talán nem kéne ezzel az érzéssel foglalkoznom, de mégiscsak kell, azért, mert ma a bánatot és a szomorúságot láttam egy számomra nagyon fontos ember szemében, és ettől rossz érzésem van. Mert én nem tudok semmit tenni annak érdekében, hogy neki jobb legyen, és ez vacak érzés. Rossz érzés mást szomorúnak látni, akkor én is szomorú leszek, pedig nekem semmi okom nincs rá, de mégis. A legrosszabb pedig az, hogy most senki nincs, akivel beszélhessek. A lakótársam nem tudom, hogy hol jár, facebook-on nincs online olyan ember, akivel beszélgetnék arról, hogy mit érzek. Te maradtál kicsi blogom, és azt meg kell vallani, hogy igazán jó hallgatóság vagy, csak a válaszokkal fukarkodsz egy kicsit. Vagy talán mégse, talán ha veled beszélek blogom, akkor el kell gondolkodnom azon, hogy mit is mondok, és azon, hogy milyen választ várok, így ezen folyamat végén önmagamban megtalálom a megoldást. - Nem vagyok elmebeteg, még mielőtt mind azt hinnétek. Csak olyan jó lenne, ha most tudnék valakivel beszélgetni. A halál ugyanolyan része az életnek, mint a születés, a lélegzet, vagy egyéb egyszerű lényeges vagy lényegtelen dolgok. Ami viszont biztos, hogy elkerülhetetlen.
Igazából nem kéne szomorúnak lennem, mert eddigi létem egyik legfantasztikusabb napját éltem meg, amikor is együtt énekeltem Rossi Ros-sal és Krasimir Kunchev-vel. Ez egyszerűen hihetetlen! Nem tudok elég hálás lenni a sorsnak. Ez az év nem csak egy egyszerű EVS, ez az életem legjobb része! Rossi-nál kedvesebb, jobb, érző szívűbb emberrel még sosem találkoztam, kivéve az Anyukámat, akinél jobb a világon nincsen! Bármennyi időt is töltsek Szófiában, és bármit is hozzon az élet útja elém, mindig szeretni fogom Bulgáriát, mert itt olyan szeretetet és törődést kapok, melyet sok ember még távolról sem ismer.
Igazából nem kéne szomorúnak lennem, mert eddigi létem egyik legfantasztikusabb napját éltem meg, amikor is együtt énekeltem Rossi Ros-sal és Krasimir Kunchev-vel. Ez egyszerűen hihetetlen! Nem tudok elég hálás lenni a sorsnak. Ez az év nem csak egy egyszerű EVS, ez az életem legjobb része! Rossi-nál kedvesebb, jobb, érző szívűbb emberrel még sosem találkoztam, kivéve az Anyukámat, akinél jobb a világon nincsen! Bármennyi időt is töltsek Szófiában, és bármit is hozzon az élet útja elém, mindig szeretni fogom Bulgáriát, mert itt olyan szeretetet és törődést kapok, melyet sok ember még távolról sem ismer.
:) :) :)
Van temperám, vízfestékem, csillámporom, színes ceruzám, ragasztóm, színes papírom :) úúú de jó, tudok kreatívkodni. Csak egyetlen gond van, hogy nem találok normális ragasztót, csak az egyszerű papírragasztó van, meg pillanatragasztó, de nem találok technokolt, vagy ilyesmit, amivel tudnék dolgozni. Hm, ezt a problémát még ki kell küszöböni. Jajj, és képzeljétek, mit vettem ... olyan rubikkockát, amin betűk vannak, valami arab nyelven, vagy nem tudom milyen írás ez, de mókás, minden esetre úgy éreztem, hogy nem hagyhatom ott a boltban.
Csináltam két képet, szerintem annyira nem lett rossz. Ezt a virágosat Szandra fogja kapni, mert olyan rendes volt, hogy elvitt a kreatívos kütyürűs boltba.
De a legjobb, hogy újra kórusban énekelek. Persze semmi nem jobb, mint a szentesi Bárdos, de azért itt is nagyon jó, és nagyon aranyos új énekes pajtásaim vannak :)
2011. június 14., kedd
Fehérszárnyú kismadár
Szeretnék fehértollú kismadárrá válni,
Éjszaka a felhők fölött, csillagok közt szállni.
Látni, hogy élnek fent az angyalok,
Nem tennék semmit, csak örülnék, hogy ott vagyok.
Fentről a világ is sokkal kisebb lenne,
Talál elférne az egész a tenyerembe.
Láthatnám a világ oly sok csodáját,
Ha kipróbálhatnám egyszer egy kismadár szárnyát.
Megpihennék néha egy felhő szélén,
S lábamat lógatnám az ég szép kékén.
A csillagok fényében a szemem ragyogna,
Bárcsak ott lehetnék..., milyen szép is volna.
Látnám a sok tengert, az óceánt, a partot,
Ha eltölthetnék kismadárként szárnyalva egy napot.
Az embereknek mindenhol énekelnék szépen,
S ha mosolyognak, tudnám, nem volt értelmetlen létem.
Ha majd egy kis örömöt látok az arcokon,
Visszatérek, s a szárnyamat az angyaloknál hagyom.
Hadd repüljön más is, legyen más is boldog.
Boldognak lenni, a világon ez az egyetlen dolgod!
Az én világom
Van egy kéz,
Mely láthatatlanul véd.
Van egy szív,
Melynek szeretetében élsz.
Van egy hely,
Mely óvó keblére ölel.
Van egy társ,
Kivel az életed töltöd el.
Van egy szív,
Mely szeret téged.
S van egy árny,
Ki egy óvó lélek.
Van egy fény,
Mi utat mutat neked.
S van az értelem,
Mely a helyes úton vezet.
Van egy hang,
Ki beszél hozzád.
Van egy kép,
Mi visszanéz rád.
Van egy fuvallat,
Mi megsimít, ha kell.
S van egy érzés,
Mi téged átölel.
Van egy csillag,
Mi csak érted ragyog.
Szép a világ,
Melynek része vagyok.
2011. június 13., hétfő
Hiányoztok énekes pajtások ... nagyon :(
Ma megtaláltam az interneten a május 22-i Egyházzenei Találkozó videóit, és képeket ... a szívem szakad meg, hogy nem lehettem ott. Legalább 10-szer meghallgattam, és veletek énekeltem, hiszen ezeket együtt próbáltam veletek, de így nem jó, hogy nem vagytok itt velem. Hiányoztok, szeretlek titeket, nagyon. Olyan jó lenne, csak egy órára ott lenni, csak egyetlen próbán újra veletek lenni. Húúú most pont hétfő van, és most épp próbáltok :) ... jó nektek, én is szeretnéééék. Csak egy kicsit veletek lenni, csak beszélgetni Nórával, csak látni Ági mosolyát, csak átölelni Terikét, megnézni Erika új képeit, és hazasétálni másik Erikával ... jó lenne ... csak egy kicsit ...
Felrakom a linkeket, hogy mindenki láthassa, hallhassa, hogy milyen szépen énekeltek:
2011. június 12., vasárnap
2011. június 10., péntek
Szeretném lefesteni a partot, ahol álmodban a lábnyomod hagyod
Jól van, jól van, igazatok van, mostanában csak verseket posztoltam ide, és nem írtam semmit arról, hogy miket csinálok, de úgy gondolom, hogy a versekből is értitek, hogy épp mi történik velem. Bár lehet, hogy a verseket csak arra használom, hogy az általam elképzelt világot mások számára is láthatóvá tegyem, és egy idő után valósnak tűnnek azok a dolgok, melyek esetleg csak a képzeletemben vannak ... nem tudom, ezen el kell gondolkoznom. Minden esetre ebből is látszik, hogy Szófia jó hely, mert valahogy itt sokszor úgy érzem, hogy verset kell írnom, bár talán azért is lehet, mert itt nincs más, amivel kifejezhetném magam. Otthon ott van a festővászon, és bármikor láthatóvá tehetem a színek ezernyi csodájával, ami épp bennem van. Vagy ott van a gyöngy, ami csodás tárgy, hiszen az apró pici gyöngyszemekből bármit meg tudok valósítani. Vagy ott van a sok színes papír, a karton, a hungarocell, a gipsz, a gyurma, a csillámpor ... itt pedig csak a rajzolás marad, és az írás. Mostanában főleg csak az írás, valahogy nem érzek késztetést arra, hogy más területen alkossak. Tálan csak a festék hiányzik, jó lenne, ha lenne vásznam, és már az olajfesték illatát is kezdem elfelejteni, ahogy keveredik a hígítóval, vagy amikor az akril festék kiborul, és az egész szoba az akril jellegzetes illatát veszi át. Hmm azt hiszem, festőkészletet szeretnék, és csillámport ...
Na de mindegy, azzal kell boldogulni, amink van, szóval egyenlőre marad az írás.
Szerdán nagyon jóóó napom volt, mert felhívott Rossi, hogy menjünk bandázni, és úgy örültem neki. Elmentünk Златко Енев legújabb könyvének a bemutatójára és dedikálására, jó igaz, bolgárul beszélt, de Rossi fordított nekem, és amúgy is tök király volt, mert sohasem voltam még könyvbemutatón, és itt még ráadásul mindenféle híres emberek is voltak, igazán jó volt. Ezután elmentünk a zeneiskolába, ahol egy zongorista estje volt, de a nevét az elfelejtettem, volt vonósnégyes, szólóénekes, és egy kórus is. Annyira nagyon zsír volt, mert a védangyalom beszélt a kórus vezetőjével, és jövő héten megyek hozzájuk, és úúú újra énekelni fogok. Ezt egyedül nem tudtam volna elintézni, úgyhogy ezer hála és köszönet nekiiii. Ettől aztán úgy fel vagyok boldogulva, hogy még az sem izgat, hogy egész héten rossz idő volt, és még marad is a felhős, szürkeség pár napig. De kit izgat, amikor újra énekelhetek. Meg amúgy is olyan jó volt szerda este, csak sétáltunk a városban, és beszélgettünk, és nem is tudom, csak szeretek vele lenni, mert törődik velem, és ez jó érzés. Kicsit olyan pótanyukám - és külsőleg tényleg nagyon hasonlít anyára - de ez csak puszta véletlen, de ami lényeges, hogy ő is jó ember, mert ezt lehet érezni egyből, és ő jó.
Az irodában minden rendben van, kiválasztottuk a résztvevőket az ifjúsági cserékre, felvettük velük a kapcsolatot - hát mit nem mondjak, meg kell állapítanom, hogy itt is vannak problémás emberek. Ebből látszik, hogy van jó része annak, ha valaki csak számokkal dolgozik, azok nem problémásak, mint az emberek. Részt vettem egy megbeszélésen, ahol arról volt szó, hogy a menekült gyerekeknek milyen projektet szervezzünk, hová vigyük őket, és mivel vigyünk egy kis boldogságot pici életükbe. Kedden voltam a magyar szakosok évzáró ünnepségén, ahol találkoztam a diákokkal, játszottunk kicsit, beszélgettünk, vannak köztük igazán aranyosak. Csütörtökön ír est volt, ahol Snezhi, Mira és Sophie tartott élménybeszámolót. Aranyosak voltak, ahogy meséltek, és mutattak nekünk rengeteg képet az országról. Ma lett volna az első bolgár órám, de a tanárnénim lemondta az órát, de a könyvet hazahoztam magammal, szóval a hétvégén úgy fel fogok okosodni, hogy csak na.
Na de mindegy, azzal kell boldogulni, amink van, szóval egyenlőre marad az írás.
Szerdán nagyon jóóó napom volt, mert felhívott Rossi, hogy menjünk bandázni, és úgy örültem neki. Elmentünk Златко Енев legújabb könyvének a bemutatójára és dedikálására, jó igaz, bolgárul beszélt, de Rossi fordított nekem, és amúgy is tök király volt, mert sohasem voltam még könyvbemutatón, és itt még ráadásul mindenféle híres emberek is voltak, igazán jó volt. Ezután elmentünk a zeneiskolába, ahol egy zongorista estje volt, de a nevét az elfelejtettem, volt vonósnégyes, szólóénekes, és egy kórus is. Annyira nagyon zsír volt, mert a védangyalom beszélt a kórus vezetőjével, és jövő héten megyek hozzájuk, és úúú újra énekelni fogok. Ezt egyedül nem tudtam volna elintézni, úgyhogy ezer hála és köszönet nekiiii. Ettől aztán úgy fel vagyok boldogulva, hogy még az sem izgat, hogy egész héten rossz idő volt, és még marad is a felhős, szürkeség pár napig. De kit izgat, amikor újra énekelhetek. Meg amúgy is olyan jó volt szerda este, csak sétáltunk a városban, és beszélgettünk, és nem is tudom, csak szeretek vele lenni, mert törődik velem, és ez jó érzés. Kicsit olyan pótanyukám - és külsőleg tényleg nagyon hasonlít anyára - de ez csak puszta véletlen, de ami lényeges, hogy ő is jó ember, mert ezt lehet érezni egyből, és ő jó.
Az irodában minden rendben van, kiválasztottuk a résztvevőket az ifjúsági cserékre, felvettük velük a kapcsolatot - hát mit nem mondjak, meg kell állapítanom, hogy itt is vannak problémás emberek. Ebből látszik, hogy van jó része annak, ha valaki csak számokkal dolgozik, azok nem problémásak, mint az emberek. Részt vettem egy megbeszélésen, ahol arról volt szó, hogy a menekült gyerekeknek milyen projektet szervezzünk, hová vigyük őket, és mivel vigyünk egy kis boldogságot pici életükbe. Kedden voltam a magyar szakosok évzáró ünnepségén, ahol találkoztam a diákokkal, játszottunk kicsit, beszélgettünk, vannak köztük igazán aranyosak. Csütörtökön ír est volt, ahol Snezhi, Mira és Sophie tartott élménybeszámolót. Aranyosak voltak, ahogy meséltek, és mutattak nekünk rengeteg képet az országról. Ma lett volna az első bolgár órám, de a tanárnénim lemondta az órát, de a könyvet hazahoztam magammal, szóval a hétvégén úgy fel fogok okosodni, hogy csak na.
2011. június 9., csütörtök
A harmatcsepp
Milyen jó érzés egy harmatcseppet látni,
A fénylő napsugárral közelébe szállni.
Érdemes mellé egy percre megállni!
Csak élvezni a békét, mely körülveszi,
Érezni a csodát, mely naggyá teszi.
Miközben a friss fuvallat a kis cseppet átöleli.
Minden nap láthatod, milyen csodát rejt,
Felszínén az élet fénye élő táncot lejt,
Belsejében csodatündér varázsálmot fejt.
A harmatcsepp tükrén magadat látod,
S ha figyelmesen nézed, akkor megtalálod,
Hogy mi a szíved mélyen a legnagyobb álmod.
Ha elmondod neki, Ő biztos figyel rád,
Mert ott él benne a segítő barát,
Aki átadja neked a varázsporát.
A legértékesebb, amit köszönhetek neki,
Hogy a szabadidejét rám szenteli,
Meghallgat, és minden szavamat figyeli.
Mert nem kell más, csak néha velem legyen,
A félelmetes nagy világban fogja kicsit a kezem,
Így vele könnyebb megtalálnom a helyem.
Köszönöm neki, hogy segít előre mennem,
S ígérem neki, hogy ha megtanulom egyszer,
Az ő nyelvén írom majd neki a versem.
A fénylő napsugárral közelébe szállni.
Érdemes mellé egy percre megállni!
Csak élvezni a békét, mely körülveszi,
Érezni a csodát, mely naggyá teszi.
Miközben a friss fuvallat a kis cseppet átöleli.
Minden nap láthatod, milyen csodát rejt,
Felszínén az élet fénye élő táncot lejt,
Belsejében csodatündér varázsálmot fejt.
A harmatcsepp tükrén magadat látod,
S ha figyelmesen nézed, akkor megtalálod,
Hogy mi a szíved mélyen a legnagyobb álmod.
Ha elmondod neki, Ő biztos figyel rád,
Mert ott él benne a segítő barát,
Aki átadja neked a varázsporát.
A legértékesebb, amit köszönhetek neki,
Hogy a szabadidejét rám szenteli,
Meghallgat, és minden szavamat figyeli.
Mert nem kell más, csak néha velem legyen,
A félelmetes nagy világban fogja kicsit a kezem,
Így vele könnyebb megtalálnom a helyem.
Köszönöm neki, hogy segít előre mennem,
S ígérem neki, hogy ha megtanulom egyszer,
Az ő nyelvén írom majd neki a versem.
2011. június 6., hétfő
Összetörtek egy életet
Elmondhatatlan az az érzés, ami most bennem van. Nem tudom, hogy hányan láttátok ma este az RTL híradót, de röviden leírom mi volt benne. Egy fiú megerőszakolt egy 12 éves kislányt. Hogy tűnne el a világról az összes ilyen ember, hogy lehet ilyet tenni egy pici lánnyal. Ez a kislány egy tündéri teremtés volt, mindig mosolygott, mindenkihez kedves volt, pedig szegénynek kijárt az élet nehezebbik oldalából. Szülők nélkül felnőni magában is egy borzasztó nehéz helyzet, de hogy ezt még mások ilyen dolgokkal tetézik... inkább nem írom le, amit gondolok. Ezért kell nagyon, hogy figyeljünk egymásra, gyerekek és felnőttek egyaránt! Ne menjünk el a másik mellett, ne hagyjunk senkit sem magára! Az ő történetét már nem tudjuk megváltoztatni, de talán más gyerekeket még megvédhetünk. Minden kicsi élet egy csodás történet kezdete, ha ezt már az elején valaki bemocskolja, a kis lekle darabjait nem fogja tudni soha újjá építeni. Figyeljünk sokkal jobban egymásra, és merjük megkérdezni, hogy segíthetünk-e valamit!
Nem tehetsz róla...
Egy szép napon megszülettél,
édesanyád lánya lettél.
De nem kellettél neki, elhagyott,
S a kórház nővéreire bízott.
Állami gondozásba kerültél,
Hintaló helyett a kispadra ültél.
De erős maradtál, s élted kis életed,
Családod helyett az 'otthon' családod lett.
Szüleid ölelését sosem érezted,
Egy óvó kar védelmét sosem kérhetted.
Egyedül voltál ha szomorkodtál,
Egyedül voltál, ha vidám voltál.
Kicsi arcod szemem előtt lebeg,
ahogy mosolyogsz, s csillog a kis szemed.
Mindig nagyon vidám voltál,
katicának, pillangónak kiabáltál.
Szeretted, ha valaki rád nevet,
de senki sem törődött veled.
Az idősebb srácok kegyetlenek,
s kegyetlen játékot játszottak veled.
Hirtelen elszállt arcodról a mosoly,
Kicsi szemed, már nagyon komoly.
Tündéri hangod már nem nevet,
elvették tőled szép életed.
Sosem volt egyszerű, te is tudod,
de félek, elfelejteni ezt sosem fogod.
Kis testedet meggyalázták,
szép lelkedet eltiporták.
Bárcsak segíthetnék neked,
s az 'otthonból' kihozhatnálak téged,
és az összes gyereket, aki ott áll,
és rájuk is oly nehéz sors vár.
De te harcolj tovább, hisz meg tudod tenni.
Ne hagyd magad semmivé lenni.
Mutass példát a többieknek,
hiszen nem vagy más, csak ártatlan gyermek.
Bármi is történt te önmagad maradsz,
de sok idő kell, míg majd újra kacagsz.
De hiszek benned, szorítok neked.
Csak nyújtsd ki a kezed, s melletted leszek.
... a 12 éves tündéri szentesi kislánynak, aki nem azt kapta az élettől, amit megérdemelt volna
édesanyád lánya lettél.
De nem kellettél neki, elhagyott,
S a kórház nővéreire bízott.
Állami gondozásba kerültél,
Hintaló helyett a kispadra ültél.
De erős maradtál, s élted kis életed,
Családod helyett az 'otthon' családod lett.
Szüleid ölelését sosem érezted,
Egy óvó kar védelmét sosem kérhetted.
Egyedül voltál ha szomorkodtál,
Egyedül voltál, ha vidám voltál.
Kicsi arcod szemem előtt lebeg,
ahogy mosolyogsz, s csillog a kis szemed.
Mindig nagyon vidám voltál,
katicának, pillangónak kiabáltál.
Szeretted, ha valaki rád nevet,
de senki sem törődött veled.
Az idősebb srácok kegyetlenek,
s kegyetlen játékot játszottak veled.
Hirtelen elszállt arcodról a mosoly,
Kicsi szemed, már nagyon komoly.
Tündéri hangod már nem nevet,
elvették tőled szép életed.
Sosem volt egyszerű, te is tudod,
de félek, elfelejteni ezt sosem fogod.
Kis testedet meggyalázták,
szép lelkedet eltiporták.
Bárcsak segíthetnék neked,
s az 'otthonból' kihozhatnálak téged,
és az összes gyereket, aki ott áll,
és rájuk is oly nehéz sors vár.
De te harcolj tovább, hisz meg tudod tenni.
Ne hagyd magad semmivé lenni.
Mutass példát a többieknek,
hiszen nem vagy más, csak ártatlan gyermek.
Bármi is történt te önmagad maradsz,
de sok idő kell, míg majd újra kacagsz.
De hiszek benned, szorítok neked.
Csak nyújtsd ki a kezed, s melletted leszek.
... a 12 éves tündéri szentesi kislánynak, aki nem azt kapta az élettől, amit megérdemelt volna
Segíts nekem, Hegyem!
Hozzád szólók, Hegyem!
Kérlek, szavamra legyen
Válaszod.
Kérlek, segíts nekem,
Barátomtól elküldenem
A bánatot.
Gyermeke nagyon beteg,
S az orvosok még nem leltek
Gyógymódot
Számára, hogy élete újra menjen
A megszokott tengelyen.
Legyen újra boldog.
Te közel vagy az éghez,
Tudsz beszélni Istenhez,
Hallja a hangod.
Kérdd meg, hogy segítsen,
Egy gyermeket megmentsen.
Kérdd meg, ha tudod!
2011. június 5., vasárnap
Vedd észre, akkor is, ha kicsi!
Szomorú hírt kell veletek közölnöm, valaki galád módon, mit sem törődve egy élettel, eltaposta a csigámat. Itt élt csupán pár méterre a házunktól, és reggelente találkoztam vele. Gyönyörű csiga volt, talán a legszebb, amit eddig láttam. Hatalmasra nőtt, mintha valami afrikai fajhoz tartozna, a háza pedig olyan szép volt, mintha a 'Vízipók csodapók' mesében lenne ő is, csíkos volt, és a barna több árnyalatában pompázott. Szerettem őt, aranyos állatka volt.
Miért jó másoknak segíteni
(Kis csíkos csiga emlékére)
Egyszer majd talán mindenki megérti,
hogy miért nem kell semmi vagyonunknak lenni.
Hogy miért jó tisztességesen élni,
és miért jó másoknak segíteni.
Mert amid ma van, mindet elveszítheted,
ami pedig nincs, mind megnyerheted.
Mert semmi nem marad örökre veled,
Csak a lelkedben őrzöd az értékeket.
Csak az számít, amit másokért teszel,
így talán másnak is értékes leszel.
S ha más életébe örömöt viszel,
Visszakapod az élettől tízszer.
Jó érzés másnak örömet szerezni,
Jó érzés másokat boldognak látni.
Hiszem, hogy egyszer majd mindenki megérti,
a boldogsághoz nem kell vagyonunknak lenni.
(Kis csíkos csiga emlékére)
Egyszer majd talán mindenki megérti,
hogy miért nem kell semmi vagyonunknak lenni.
Hogy miért jó tisztességesen élni,
és miért jó másoknak segíteni.
Mert amid ma van, mindet elveszítheted,
ami pedig nincs, mind megnyerheted.
Mert semmi nem marad örökre veled,
Csak a lelkedben őrzöd az értékeket.
Csak az számít, amit másokért teszel,
így talán másnak is értékes leszel.
S ha más életébe örömöt viszel,
Visszakapod az élettől tízszer.
Jó érzés másnak örömet szerezni,
Jó érzés másokat boldognak látni.
Hiszem, hogy egyszer majd mindenki megérti,
a boldogsághoz nem kell vagyonunknak lenni.
Ma elmentem sétálni, és találkoztam egy utcaseprővel. Nem volt túl vidám, pedig örülhetne annak, hogy egész nap a szabadban dolgozik. Senki nem macerálja, a saját tempójában halad, és a munkájának rögtön látható eredménye van, hiszen megszépíti a környéket. Nem tudom, hogy ki volt, talán még látom majd újra.
Az utcaseprő
Csoki színű kicsi hölgy,
az utcánkban ma söpört.
Felszedi más szemetét,
s mi lenézzük az életét.
Talán nincsen diplomája,
nem járt sokat iskolába.
De dolgozik, így elboldogul,
s nem a főutcán koldul.
Szegény, szomorú volt;
tekintete a földhöz hajolt.
Pedig vidám is lehetne,
ha a madarakkal énekelne.
Vagy a felhők árnyékát követve,
szökellhetne színes kövekre.
De tekintete csak a földre nézett;
szemében a szomorúság égett.
Azért majd köszönök mindig neki,
hátha egyszer észreveszi,
felnéz rám, és meglátja a napot,
s rájön, hogy rá is szépen ragyog.
Csoki színű kicsi hölgy,
az utcánkban ma söpört.
Felszedi más szemetét,
s mi lenézzük az életét.
Talán nincsen diplomája,
nem járt sokat iskolába.
De dolgozik, így elboldogul,
s nem a főutcán koldul.
Szegény, szomorú volt;
tekintete a földhöz hajolt.
Pedig vidám is lehetne,
ha a madarakkal énekelne.
Vagy a felhők árnyékát követve,
szökellhetne színes kövekre.
De tekintete csak a földre nézett;
szemében a szomorúság égett.
Azért majd köszönök mindig neki,
hátha egyszer észreveszi,
felnéz rám, és meglátja a napot,
s rájön, hogy rá is szépen ragyog.
2011. június 3., péntek
A kishúgom ... voltál :(
Kicsi pici szőke tündér, - tudsz-e már járni?
Tudsz-e már egyedül kismotorra szállni?
Már biztosan beszélsz, legalább néhány szót,
S kacarászva pakolod a dominót, a legót.
Édes pici kicsi kezed, már más kezét fogja,
éjszakánként az altatód már más dalolja.
Bárcsak ott lehetnék, csak egyetlen percre,
hogy felvehesselek még egyszer a kezembe.
Hallhatnám még egyszer bájos kis hangodat,
láthatnám csak egyszer fénylő mosolyodat.
Óriás kék szemed, a szemembe nézne,
s szívem megint boldog lenne végre.
Nagyon hiányzol nekem, minden reggel este,
nincsen olyan nap, hogy ne juss az eszembe.
Oly sok mindent megtettem volna, hogy velünk maradj,
de a sors úgy akarta, hogy akkor tovább haladj.
Remélem, hogy egyszer, talán egy fényes reggel
újra láthatlak téged csak egyetlen egyszer.
Ha látnám pici arcod, hogy mosoly ül rajta,
A boldogság bennem az égig szárnyalna.
Ha valóra válhatna egyetlen csoda,
semmi más nem kéne, csak Szimike mosolya.
Még egyszer látni a legkisebb húgomat,
még egszer hallani tündéri hangodat.
Semmi mást nem kérnék soha az életben,
Csak téged, hogy itt lehess még egyszer velem.
De nem lehet, tudom, nincs már mit tenni.
Nagyon szeretlek, sohasem foglak elfeledni.
Tudsz-e már egyedül kismotorra szállni?
Már biztosan beszélsz, legalább néhány szót,
S kacarászva pakolod a dominót, a legót.
Édes pici kicsi kezed, már más kezét fogja,
éjszakánként az altatód már más dalolja.
Bárcsak ott lehetnék, csak egyetlen percre,
hogy felvehesselek még egyszer a kezembe.
Hallhatnám még egyszer bájos kis hangodat,
láthatnám csak egyszer fénylő mosolyodat.
Óriás kék szemed, a szemembe nézne,
s szívem megint boldog lenne végre.
Nagyon hiányzol nekem, minden reggel este,
nincsen olyan nap, hogy ne juss az eszembe.
Oly sok mindent megtettem volna, hogy velünk maradj,
de a sors úgy akarta, hogy akkor tovább haladj.
Remélem, hogy egyszer, talán egy fényes reggel
újra láthatlak téged csak egyetlen egyszer.
Ha látnám pici arcod, hogy mosoly ül rajta,
A boldogság bennem az égig szárnyalna.
Ha valóra válhatna egyetlen csoda,
semmi más nem kéne, csak Szimike mosolya.
Még egyszer látni a legkisebb húgomat,
még egszer hallani tündéri hangodat.
Semmi mást nem kérnék soha az életben,
Csak téged, hogy itt lehess még egyszer velem.
De nem lehet, tudom, nincs már mit tenni.
Nagyon szeretlek, sohasem foglak elfeledni.
Szófiában éjszaka
Szürke felhők elfoglalták Szófia határát,
érzed az eső csodás illatát?
Az eső és a föld, csodás erők,
nevelnek fűt, fát, bokrot, erdőt.
Sötétben az eső is máshogy ragyog,
mert nem látja senki a csodás napot.
Nem simogat bársonyos kezével,
s nem világít meg téged fényével.
Szeretem a sötétedő éjszakát,
mikor elcsendesedik a világ.
Csak az illatok maradnak veled,
míg a hold vigyázza léptedet.
A sötétben csak a lényeg marad,
míg minden lényegtelen tovább halad.
Ilyenkor hallhatod a lelked hangját,
s hallhatod szíved minden dobbanását.
Ilyenkor érzed, hogy ki az aki szeret,
hogy ki az, aki fontos, hogy itt legyen veled.
Mert ilyenkor a szemed helyett a szíved lát,
s így sokkal szebb lesz a világ!
érzed az eső csodás illatát?
Az eső és a föld, csodás erők,
nevelnek fűt, fát, bokrot, erdőt.
Sötétben az eső is máshogy ragyog,
mert nem látja senki a csodás napot.
Nem simogat bársonyos kezével,
s nem világít meg téged fényével.
Szeretem a sötétedő éjszakát,
mikor elcsendesedik a világ.
Csak az illatok maradnak veled,
míg a hold vigyázza léptedet.
A sötétben csak a lényeg marad,
míg minden lényegtelen tovább halad.
Ilyenkor hallhatod a lelked hangját,
s hallhatod szíved minden dobbanását.
Ilyenkor érzed, hogy ki az aki szeret,
hogy ki az, aki fontos, hogy itt legyen veled.
Mert ilyenkor a szemed helyett a szíved lát,
s így sokkal szebb lesz a világ!
2011. június 2., csütörtök
Az éneklő angyal - Köszönet Rossi Ros-nak
Ki gondolta volna, hogy messzi tájon, mint árva
Otthonomtól távol, a Balkánok-ban járva...
Rám talál egy védő angyal, aki a legjobb ember,
S ettől a szívemben a boldogság megnő, mint tenger.
Oly hirtelen bukkant fel, hogy nem is tudtam, ki lehet.
Csengő hangon dalolva játszott a gitáron, s énekelt.
Csak jó ember lehet, aki az angyalok hangján dalol.
Szívemmel hallom az énekét, míg a dallam a lelkemhez szól.
Mosolyogva néz rám mindig két csillogó szemével.
Hogy lehet valaki ily' kedves? - Igazából nem értem.
Nagyon jó, hogy itt van velem, boldog vagyok, ha láthatom.
Ha vele vagyok vidám leszek, elmúlik minden bánatom.
Van, amikor úgy érzem, hogy velem van az angyalom.
Nem kell messze mennem, vagy évekig kutatnom.
Csak belenézek a szemébe, s már érzem, hogy van nekem.
Vigyáz rám; óvja léptem; s ha kell, megfogja két kezem.
Köszönöm, hogy ismerhetlek; s köszönöm, hogy létezel.
Mosolyoddal, énekeddel szebbé teszed életem.
A legcsodásabb rózsa vagy, mely valaha is virágzott.
Szép hangoddal szeretettel töltöd meg a világot.
2011. június 1., szerda
Szeretek Szófiában élni! Nagyon!
Ha le tudnám írni, hogy mit érzek, akkor megértenétek, hogy mennyire jó nekem itt Szófiában, de ezt nem tudom egyszerű szavakba önteni, mert olyan csodás. Az, hogy egy híres és népszerű bolgár énekesnővel, Rossi Ros-szal töltöttem a napomat, több, mint fantasztikus, és ráadásul együtt énekeltem vele, ami olyan nagyon boldoggá tett, mint nem is tudom micsoda. Borzasztó jó érzés az, hogy ismerem őt. Annyira nagyon aranyos, és annak ellenére, hogy híres csak úgy viselkedik, mint mindenki más. Vagyis sokkal jobb, mint mindenki más, mert ő nagyon nagyon kedves, és mindig mosolyog, nagyon aranyos, beszélget velem, figyel rám, egyszerűen olyan pozitív energia sugárzik belőle, mint csak kevés emberből, igazán szeretem őt, olyan, mint mondjuk Terike a kórusban. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen embereket ismerek, annyira nagyon jóóó. Sok ember van, akit szeretek itt Szófiában, mert itt sok aranyos ember él. Nagyon jó itt lenni, egyszerűen csak olyan, mintha egy véget nem érő nyaraláson lennék (persze tudom, hogy sajnos egyszer véget ér, bárcsak örökké tartana).
Érdekes, hogy amikor otthon voltam, akkor még féltem egy kicsit. Nem tudtam, hogy hová jövök, hogy kik lesznek itt, hol fogok lakni, mindenki idegen lesz, nem értem majd a nyelvet, nem ismerem a várost, és egyedül leszek. De ez egyáltalán nincs így. Olyan érzésem van, mintha ez lenne az otthonom, mintha mindig is ide tartoztam volna, és ezután is itt leszek. Nem gondoltam volna, hogy másik várost, ami ráadásul másik országban van tudok majd otthonomnak tekinteni. Persze ehhez nagyban hozzájárul az, hogy itt van Sznezsi, akivel majdnem minden nap találkozok, és csak pusztán a társaságában lenni is olyan jó, mert itt ő áll hozzám a legközelebb, és kell valaki, akit a családomnak tekintek, és ezt a személyt benne megtaláltam, szeretem őt. Aztán itt van a portás bácsi az Uki-ban, vele sokat beszélgetek, és segít bolgárul tanulni, szeretem őt is. Meg ott van Nelli, Szandra, Kraszi is az Uki-ban, őket is szeretem. Nelli nagyon aranyos, mindig mosolyog, és nagyon kedves, olyan kis pozitív beállítottságú és ez nagyon szimpatikus. Szandra is nagyon aranyos, jó vele beszélgetni, és olyan kis ügyes. Kraszi vicces, és annyira nem tud magyarul, így igazán mókás vele dolgozni, szeretem a kézzel-lábbal mutogatós napjainkat. Másfél hete ismerkedtem meg Rossi-van, és annyira nagyon jó, hogy ő is itt van, őt is szeretem, olyan, mintha a nővérem lenne. Nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy boldog legyek, és itt szerencsére minden nap történik valami, ami miatt jól érzem magam. Boldog vagyok, ha kiülünk a parkba Sznezsivel, nem kell, hogy bármit is tegyünk, csak ott üljünk és kész, még beszélgetni sem kell, csak olyan jó ott vele. Boldog vagyok, ha az Uki-ban lehetek, mert ott mindenki olyan aranyos, nem számít, hogy napokon keresztül listát gépelek, vagy fénymásolok, bármit is csináljak, jó ott lenni. Boldog vagyok, ha énekelhetek, mert ez fontos nekem, ha pedig mással együtt énekelhetek pláne jó. Boldog vagyok, ha Rossi-val beszélgetek, mert jó érzés a társaságában lenni. Boldog vagyok, ha látom, hogy az CVS irodában valami sikerül, sokan jelentkeznek, vagy sikeres egy EVS kérelem, vagy nyert egy pályázat, mert akkor Sznezsi boldog, és annyira cuki, mikor ugándozik örömében. Boldog vagyok, amikor rámmosolyog a szomszéd bácsi, vagy valamelyik szomszéd néni, és megsimogatnak, és mondanak valamit bolgárul, amit nem értek, de nem számít, mert aranyosak. Boldog vagyok, ha van időm megetetni a galambokat, főleg az enyémet, amelyik a kezemből eszik. Ezek itt a legfontosabb dolgok nekem. Köszönet a sorsnak, hogy erre irányította az utamat, ezért hálás leszek életem végéig. Szeretlek Szófia így, ahogy vagy!
Érdekes, hogy amikor otthon voltam, akkor még féltem egy kicsit. Nem tudtam, hogy hová jövök, hogy kik lesznek itt, hol fogok lakni, mindenki idegen lesz, nem értem majd a nyelvet, nem ismerem a várost, és egyedül leszek. De ez egyáltalán nincs így. Olyan érzésem van, mintha ez lenne az otthonom, mintha mindig is ide tartoztam volna, és ezután is itt leszek. Nem gondoltam volna, hogy másik várost, ami ráadásul másik országban van tudok majd otthonomnak tekinteni. Persze ehhez nagyban hozzájárul az, hogy itt van Sznezsi, akivel majdnem minden nap találkozok, és csak pusztán a társaságában lenni is olyan jó, mert itt ő áll hozzám a legközelebb, és kell valaki, akit a családomnak tekintek, és ezt a személyt benne megtaláltam, szeretem őt. Aztán itt van a portás bácsi az Uki-ban, vele sokat beszélgetek, és segít bolgárul tanulni, szeretem őt is. Meg ott van Nelli, Szandra, Kraszi is az Uki-ban, őket is szeretem. Nelli nagyon aranyos, mindig mosolyog, és nagyon kedves, olyan kis pozitív beállítottságú és ez nagyon szimpatikus. Szandra is nagyon aranyos, jó vele beszélgetni, és olyan kis ügyes. Kraszi vicces, és annyira nem tud magyarul, így igazán mókás vele dolgozni, szeretem a kézzel-lábbal mutogatós napjainkat. Másfél hete ismerkedtem meg Rossi-van, és annyira nagyon jó, hogy ő is itt van, őt is szeretem, olyan, mintha a nővérem lenne. Nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy boldog legyek, és itt szerencsére minden nap történik valami, ami miatt jól érzem magam. Boldog vagyok, ha kiülünk a parkba Sznezsivel, nem kell, hogy bármit is tegyünk, csak ott üljünk és kész, még beszélgetni sem kell, csak olyan jó ott vele. Boldog vagyok, ha az Uki-ban lehetek, mert ott mindenki olyan aranyos, nem számít, hogy napokon keresztül listát gépelek, vagy fénymásolok, bármit is csináljak, jó ott lenni. Boldog vagyok, ha énekelhetek, mert ez fontos nekem, ha pedig mással együtt énekelhetek pláne jó. Boldog vagyok, ha Rossi-val beszélgetek, mert jó érzés a társaságában lenni. Boldog vagyok, ha látom, hogy az CVS irodában valami sikerül, sokan jelentkeznek, vagy sikeres egy EVS kérelem, vagy nyert egy pályázat, mert akkor Sznezsi boldog, és annyira cuki, mikor ugándozik örömében. Boldog vagyok, amikor rámmosolyog a szomszéd bácsi, vagy valamelyik szomszéd néni, és megsimogatnak, és mondanak valamit bolgárul, amit nem értek, de nem számít, mert aranyosak. Boldog vagyok, ha van időm megetetni a galambokat, főleg az enyémet, amelyik a kezemből eszik. Ezek itt a legfontosabb dolgok nekem. Köszönet a sorsnak, hogy erre irányította az utamat, ezért hálás leszek életem végéig. Szeretlek Szófia így, ahogy vagy!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)