Jó is, rossz is...

2011.06.24. Péntek
Nagyon király volt. Koncertre mentünk Laska-val, ahol az egyik barátja énekelt, aranyos srác volt, és nagyon jó a hangja. Rajta kívül még fellépett három csajszi is. Jó, hogy ide mentünk, és nem a francia koncertre. Tetszett, és jól éreztem magam. Utána pedig sétáltunk. Sokat. Beszélgettünk. Sokat. Szeretem Laska-t, jó volt valakivel úgy beszélgetni, mint egy baráttal, akivel nem az irodai dolgokat beszélem meg, vagy bármit, csak arról, hogy mi van vele, mi van velem. Csak egyszerűen jó volt vele lenni. Ami pedig nagyon jól esett, hogy utána, mikor elköszöntünk, megölelt, és igen, itt hiányzik az, hogy megöleljek valakit, mert nincsenek itt a kistesóim, és ettől a kis gesztustól örökre megszerettem. Meg amúgy is nagyon aranyos.

2011.06.25. Szombat
A szombat mindig jó, mert akkor kóruspróba van, és azt nagyon szeretem. Olyan jó érzés velük énekelni, ott mindenki olyan aranyos. Mindenki beszélget velem, meg csak egyszerűen nem is tudom, szeretek velük lenni, jófejek, meg a karnagy néni is király. Istenem, de jó, hogy akkor este a zeneiskolában voltunk Rossi-val. Borzasztó jó kórusban énekelni. Ja, meg még mi volt, szólót kellett énekelni, hát ennek annyira nem örültem, de muszáj volt. :P

2011.06.16. Vasárnap
Délelőtt aludtam, és festettem, ami jó volt. Utána bementem a városba, és ahogy sétáltam jött velem szembe egy afrikai csajszi. Elkezdett hozzám bolgárul beszélni. Mondtam neki, hogy jobb lenne, ha angolul folytatnánk, mert az én bolgár tudásom igen gyér, és még ha meg is értem, hogy ő mit akar, nem nagyon tudok rá válaszolni. Aztán kiderült, hogy ő pici kora óta itt él a családjával, csak egy kisvárosban, és most vizsgája volt itt Szófiában, és mielőtt haza utazna van egy kis ideje, de nem tudja, hogy mit kéne megnéznie, vagy, hogy mi merre van. Így aztán megmutattam neki a várost :) tök jó volt együtt bandázni, meg amúgy sem beszélgettem még soha afrikai emberrel. Mókás volt. Aztán mentünk a galériába, ahol hozzám elkezdtek bolgárul beszélni, hozzá meg angolul, mivel rajta látszik, hogy nem bolgár. Aztán nevettünk, és mondtuk, hogy meg kéne cserélni a nyelveket, mert ő majdnem bolgár, én viszont jobban értem az angolt. Szóval jó nap volt. Először legalábbis úgy tűnt. Csak aztán este beszéltem anyáékkal, és kiderült, hogy drága kis testvérem úgy gondolta, hogy összeköltözik a barátnőjével, amivel semmi gond nem lenne, csak mindezt nálunk otthon gondolták. Mivel ahelyett, hogy munkát keresnének mindennel foglalkoznak, ami baromira nem szimpatikus. Így aztán otthon mindenkinek költözni kell, csak hogy ők elférjenek, és ezzel számomra eddigi otthonomban megszűnt a helyem. Baromi jó, azt hiszem nem is költözök haza Szentesre többet. Bár még nem tudom, hogy mi lesz a jövőben, de baromi rosszul esett, hogy lényegében a távollétemben teljesen leszámoltak velem. Annyira idegesít, és zavar a bátyám életvitele, főleg, hogy anyukám fizet mindent, és nem tudom, hogy mi a francot képzelnek, 30 éves fejjel elvárja, hogy az édesanyja rakjon a segge alá mindent, etesse, itassa, adjon neki szállást, mosson rá, főzzön, takarítson, fizesse a telefonszámláját, meg még pénzt is adjon neki, plusz tartsa el a barátnőjét is, aki szintén nem dolgozik. Igazán nem értem az anyukámat sem, hogy miért csinálja mindezt. ÁÁÁ nem is akarok hazamenni többet, ha Szentesre keveredek az csak azért lesz, mert a két kis tökmag hiányzik, de azt még ki kell találnom, hogy kinél fogok aludni.

2011.06.27. Hétfő
Reggel nem volt túl jó kedvem, még mindig a tegnapi miatt, és még mindig nagyon hiányzott, és hiányzik is a két kicsi. Elmentem a parkba, hogy hátha jobb kedvem lesz, szerencsére a parkban mindig jó. A mellettem lévő padra leült egy bácsi kb. 60-70 év közötti volt. Aztán megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mondtam neki, hogy minden rendben, persze nem volt túl jó hangulatom. Aztán mondta, hogy etessünk együtt galambokat, és adott egy kiflit, hogy szórjam a morzsákat a madaraknak. Nagyon szeretek galambot etetni, meg verebeket, olyan jó érzés. Bolgárul beszélgettünk, mivel ő csak bolgárul, oroszul és németül tudott. Én viszont magyarul, angolul és franciául. Minimálisan, nagyon minimálisan bolgárul, de mivel ez volt a közös nyelvünk, hát így beszéltünk. Aztán meg akarta osztani velem a reggelijét is, jópofa kis ember volt. Kérdezgetett mindent, hogy honnan jöttem, mit csinálok, én meg meséltem neki. Aztán 10-kor mondtam, hogy nekem mennem kell dolgozni, de ő még szerette volna ha maradok kicsit, mondta, hogy még van kifli, még adjuk oda a madaraknak, de sajnos mennem kellett. Kezet fogtunk, és elindultam dolgozni. Ezután meg egészen jó kedvem lett, már nem éreztem magam olyan egyedül. Bent az irodában felmentem facebook-ra, ahol szerencsére fent volt Feri, és beszélgetett velem. Nagyon sokat segített nekem, nélküle még mindig egyedül érezném magam, és még mindig rossz kedvem lenne. Egészen délután 4-ig beszélgettünk. Nagyon hálás vagyok érte, nem tudom, hogy mi lenne velem nélküle. Utána már olyan jó kedvem lett, elszállt minden bajom, és nem tudom abbahagyni a mosolygást. Köszönöm Neked!