Az emberi élet lépten-nyomon
Bennünket olyan helyzetekbe sodor,
Melyek újak és talán nehezek.
De mit tehetsz? Ellenállni nem lehet,
Mert haladsz tovább a kijelölt úton.
Éled az életed, és úgy érzed, vidám vagy,
Kalandokra, kihívásokra vágysz minden nap.
Körül vesznek új csodák és új emberek,
Eléd tárulnak új lehetőségek, új helyek.
Mert a világ számodra otthont ad.
Akárhová menj, barátaid mindenhol lesznek,
Akik reggelente napsütéssel kelnek.
Bejárod a világot, mindent kipróbálsz,
Óceánokban úszol, a felhők felett szállsz.
De a barátok egyszer majd elvesznek.
Tovább állnak, mert máshová mennek,
És téged csak az emlékek közé tesznek.
Vagy te állsz tovább, mert vágysz a kalandra,
Fittyet hánysz minden gondra, bajra.
S a barátok már csak a lelkedben lesznek.
Az élet kegyetlen, s kényszerít arra,
Hogy haladj az utadon jobbra vagy balra,
És közben elveszted az embereket,
Akik számodra oly sokat jelentenek,
Akik miatt érdemes gondolni a holnapra.
Nem tehetsz ellene semmit sem,
Hogy a mókuskerék tovább ne perdítsen.
Elveszted a barátokat, pedig nem akarod,
Inkább odaadnád értük a fél karod.
Nélkülük nem szép az élet, így nem.
Érzed a fájdalmat, mely a szívedbe tép,
Amikor egy barát egy új útra lép
Elhagyva téged, mert új életet kezd.
Sokszor felfogni sem tudod ezt.
Mert a keserűség benned oly nagyon ég.
Muszáj elmennie, hívja az élet.
Megkér: „ne légy szomorú, kérlek!”
S te kénytelen vagy beletörődni abba:
Ennyi volt, talán nem látod újra soha.
Úgy érzed, örökre elhagytak téged.
Aztán hosszú napokig gondolsz erre:
Milyen jó lenne, ha újra itt lenne...
De persze tudod, hogy nem lehet,
Mert néha el kell engedned a segítő kezet.
Csupán egy perc vele boldoggá tenne.
Új barátokra lesz, és újra vidám leszel,
De akkor elkezdesz gondolkozni ezen:
Megszeretek valakit, barátokká válunk,
Majd egy idő után mi is elválunk?
S most nem tudod, tovább hogy legyen.
Zárjak magam köré magas tégla falat,
Amin keresztül a barátság érzése be nem juthat?
Vagy hagyjam, hogy az élet sodorjon,
És minden nap új barátokat hozzon?
Erre a kérdésre válszt ki adhat?
S csak ballagok tovább az utamat keresve,
Már nem számít nekem sem nappal se este.
Nem tudom, kérdésemre a választ hol találom,
De hiszek benne, hogy egyszer majd meglátom.
S megértem miért ilyen az emberek élete.
Addig pedig hagyom, hogy a szívem újra fájjon.
Szeretem a barátaimat, én ezt nem bánom.
Ha ilyen az élet, hát legyen elfogadom.
Muszáj barátaimat néha elhagynom.
De tudom, hogy őket egyszer még újra látom.
Mert újra együtt leszünk egy szép napon,
Fent a hegyekben, vagy lent a parton.
De senki nem szakíthat el egymástól bennünket,
Mert a szívünkben a barátság együtt lüktet,
S ez az életünkben a legnagyobb vagyon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése