Mennyire nagyon jó gyereknek lenni. Semmi a világon nincs, ami pótolhatná a két kistesómmal töltött időt. Jó lenne őket becsomagolni, és a bőröndben magammal vinni Bulgáriába. Persze, tudom én, nem lehet, ezért is kell minél többet megtanulnom tőlük. Nem akarok befásult felnőtt lenni, mint mindenki más. Szeretnék olyan maradni, mint ők, mindig, mindörökké. Csak egyszerűen mindig vidámnak lenni, apró dolgoknak vissongva örülni, kilómeterekán át futkosni egy pillangó után, vízcseppeket rajzolni a betonra, az árnyékomat zavarászni, a szivárvány végét keresni ... szeretnék gyerek maradni, és miért is ne? Bármit megtehetek, szóval az is maradok, még ha ez másnak nem is tetszik. Nekem jól esik lehemperegni egy domboldalról úgy, hogy közben tele megy a hajam és a ruhám bogánccsal; el tudom játszáni egy nádszállal, hogy horgászok a Kurcán, és még élvezem is; jó érzés homokvárat építeni a Tisza parton, és agyagból csöpögtetni; szeretem a zongora billentyűit minden szabály nélkül össze-vissza püfölni; szeretek mezítláb rohangálni, a lábam vízbe mártani, és nyomdázni a zugban; jó érzés beszélgetni a kiskutyámmal; szeretem megsimogatni a lovakat ... nagyon sok dolgot szeretek. A felnőttek annyira sok mindent nem vesznek észre, amit a gyerekek igen, de a két kistesóm még nincs a világ által megfertőzve, így én tudok kitől tanulni. Mert ugye milyen jó érzés az, mikor új fogkrémes tubust bontunk, és te nyomsz belőle először. Mennyire jó az, ha értelmetlen szöveget kántálsz hangosan az utca közepén úgy, hogy mindenki hülyének néz, te meg jót röhögsz rajtuk. Annyira jó egy új füzetet először kinyitni, és az első lapra leírni valamit. Jó érzés fellapozni az új könyveket, aminek még könyvesbolt illata van. Jó érzés leülni a Kurca partra és csak nézni, hogy a halacskák és békák mikor ugrálnak fel, és vissongva örülni, ha meglátsz egyet. Jó érzés a ligetben a kavicsos úton rohangászni úgy, hogy a cipőd tele megy kis kövekkel. Jó érzés minden este azt képzelni, hogy amíg te alszol a tárgyak életre kelnek, és ők is érző, élettel teli lények. Jó érzés magad valaki teljesen másnak képzelni, és álomvilágban élni. A gyerekek annyira nagyon okosak, mindent csodálattal néznek, mindent úgy fogadnak el tökéletesnek, ahogy van, és ők ezért boldogok. A felnőttek túlkomplikálják az életet. Minek? Hiszen minden annyira egyszerű. Nem kell minden mögött az értelmet keresni.
Először nagyon fura volt Magyarországra haza érkezni. Annyira zavaró volt, hogy értem az emberek szavát, mintha ezer ember egyszerre beszélt volna hozzám. Annyira sok felesleges dolgot hallunk az életben, annyi felesleges infó száll be az agyunkba, amire semmi szükségünk sincs. A metró Budapesten magyarul beszélt, és az összes utas magyarázott valamit, amit nem akartam hallani. Nem akarom az utcán érteni az emberekte, engem nem érdekel ki mit mond. Jó volt az, hogy csak azt értettem, ami számomra fontos. Magyarországon mindenki mélabús, és az emberek elmennek egymás mellett. A bolgár emberek sokkal aranyosabbak, őket jobban szeretem. A bolgár paradicsom után a magyarnak semmi íze nincs. Tele van a levegő parlagfűvel, amitől tiszta taknyos vagyok, és egyfolytában tüsszögök, könnyezik a szemem és fáj. A hazafelé úton volt a buszon egy magyar hölgy a kislányával. Annyira fura volt 4 hónap után folyamatosan magyarul beszélni, először minden szó angolul akart jönni. Az út rettentő hosszú volt, háztól házig 27 óra alatt értem haza, azt hittem belepusztulok. Azért vannak Szentesen olyan dolgok, amik Szófiában nincsenek. Mert mondjuk egy nagy városban sohasem érezheted a frissen locsolt gyep illatát, ami olyan, mint mikor kicsi gyerek korunkban tatával minden este kimentünk meglocsolni a füvet. Meg aztán a nagy városban hol lehet például naposcsibét simogatni. Vagy mondjuk nem lehet kiülni a folyópartra, és nem lehet kifeküdni az udvarra, hogy nézzük este a csillagokat.
Még csak most értem haza, de már pár nap múlva megyek is. Gyorsan repül az idő. Azért fura volt ám haza érni, mert olyan volt, mintha el sem mentem volna, itt semmi nem változott, ami részben jó, részben nem. Azért az jó, hogy facebook segítségével itt is kapcsolatban vagyok a bolgár barátaimmal. Nem is tudom, hogy hol lehetne jobb az élet. Egyetlen egy dolog, ami Magyarországra köt a két kistesóm, és valahogy semmi más. Most nem érzem azt, hogy itt hasznos lennék, nem érzem azt, hogy itt bármit is tennék. Nem tudom, hogy mi lesz május után, de azért remélem, hogy még egy darabig kint tudok majd maradni. Barátok közt élni egy csodás országban nagyon jó, de én nem vagyok bolgár, nem lenne szabad elhagyni a hazámat, hiszen bárhol is vagyok, én ide tartozom, de ezt mégsem érzem. Azt hiszem átgondolom, hogy melyik ország miért:
Miért Bulgária?
Sok barátom van, szeretem őket
Szófia nagy, korlátok nélkül
Gyönyörű ország
Szabad vagyok, azt tehetem, amit szeretnék
Úgy érzem, oda tartozom
Sokkal olcsóbb minden
Van tengerpart
Nagy hegyek
A bolgár emberek aranyosak
Szeretem a bolgár nyelvet
Nincs parlagfű
Ott külföldi vagyok, ami különleges
Miért Magyarország?
Robi és Brigi
Kórustársak
Szentesi barátok
Tisza part
Hát, amint látjátok jelenleg elég erősen Bulgária irányába billen a mérleg. Persze nem csak rajtam múlik, mert majd az angyalok úgy is arra irányítanak, amerre dolgom van. Bár jelenleg nem látom a jövőt, és fogalmam nincs, hogy mi lesz. Csak szeretem a bolgár barátaimat, nem szeretném őket elhagyni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése