Fura volt vissza indulni. Délelőtt még gyorsan utoljára leszaladtunk a Kurca-partra a két kicsivel, hogy lefenyképezzük a trópusi növényt, ami benőtte, aztán egyik percben még a nádasban sétáltam, másik pillanatban már a buszmegállóban álltam, és vártam a buszra. Sokan voltak, mindenki Budapestre akart menni. Aztán fent Népligeten összebandázkodtam egy sráccal, aki külföldön volt nyaralni, és most ment haza Székesfehérvárra. Mellém ült, és elkezdtünk beszélgetni, így legalább gyorsabban telt az a 2 és fél óra, amit várni kellett. Múltkor 6 előtt csak egy kicsivel érkezett meg a bolgár busz, most viszont már háromnegyed 5-kor beért. Akkor – mint utólag tapasztaltam elhamarkodottan – úgy gondoltam, hogy ezek jó söfőrök lesznek, biztos időben megérkezünk Szófiába. Négyen szálltunk fel Budapesten, a másik három bolgár volt. Már megint csak egyedül én voltam magyar, úgyhogy azt meg is állapítottam már indulás előtt, hogy a sok beszélgetéstől biztos, hogy nem fog kiszáradni a szám. De volt egy ismerős is a buszon, egy néni, akivel együtt mentem hazafelé, csak ő Szlovákiába ment, és ő is pont most jött vissza. Aztán 6-kor elindultunk, és valahogy nem éreztem azt, hogy vissza akarnék jönni. Aztán az autópályán még láttam a Szentes/Csongrád/Kiskunfélegyháza lehajtót és még utoljára visszapillantottam Szentes irányába. Ezután nem sokkal, még a határ előtt tartottunk egy kis pihenőt. De minek? Még csak épp hogy elindultunk. Na mindegy, arra viszont jó volt, hogy megcsodáljuk a semmihez nem fogható alföldet, ahol nem zavarnak dombok, hegyek és egyéb oda nem illő dolgok a kilátásban. Szép volt, bár a nap már lement, de az ég még színes volt, és a felhők szélén megtört a fény. Ez az utolsó képem Magyarországról. Aztán jött a határ, ahol kilóméteresnek tűnő kocsisor állt, de busz nem volt olyan sok, így gondoltam, majd haladunk. Aha meg persze, mert feljött egy idő után a sofőr és mondta, hogy egy afgán emberrel van valami gond, és most ezért állunk. Úgyhogy várakoztunk röpke 2 és fél órát, hát mondhatom élvezetes volt. Aztán azt hiszem elaludtam, vagyis nagyon mélyen nem alhattam, mert emlékszem, hogy ezerszer felébredtem, ahogy fékezett a busz, vagy a mellettem ülő birka ember oldalba vágott, mert álmában hadonászott. De fogjuk rá, hogy éfjéltől 5-ig több kevesebb sikerrel aludtam valamit. Aztán a bolgár határnál is vártunk egy sort, azt nem tudom, hogy mennyit, mert nagyon álmos voltam, és az időérzékem nem működött, és végül reggel 8-kor megérkeztünk Szófiába. Gyorsan siettem haza, és mivel olyan ügyes vagyok, hogy sikerült elcsípnem a 7-es trolit, ami a háznál rak le, így fél 9-re már haza is értem, és volt fél órám összeszedni magam, mert 9-kor indulnom kellett, hogy 10-re beérjek az irodába. Nagyon álmos vagyok. Nagyon-nagyon álmos! De hirtelen felébredtem pár percre, mert ahogy bekapcsoltam a gépet, és beléptem skype-ra láttam, hogy Rossi bejelölt, és még pont fent is volt online ő is. Váltottunk pár sort, és így jó kedvem lett. Meg Móni is írt facebook-on, úgyhogy minden király. Aztán megérkezett Mariana, kérdezgetett, hogy mi hogy volt, aztán megérkezett Szenezsi is, úgyhogy megállapítom, hogy minden a régi. Vagyis mégsem, mert a házban lefestették a liftet. Eddig kék volt, és most meg kapucsínó színű lett. Azért lehet, hogy jobban tetszett az előző, de jó lesz ez is, a lényeg, hogy a lift jól érezze magát ilyen színben. Ja meg a Vithosa bulváron a kukákat, amik eddig világos kékek voltak átfestették szürkére. Szerintem nem lett nagyon szép, választhattak volna kicsit életvidámabb színt is, szegény kuka amúgy is elég szürke kis élete van, most meg még a színe is az.
Hát azt hiszem ennyi mára. Úgy érzem, mintha másnapos lennék, mintha mozogna az agyam a koponyámban, de ez mind csak az alvás hiánya szerintem, délután haza megyek, és alszok. Alig várom a találkozást a párnámmal és az ággyal :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése