Jajj, mi a francért kellett nekem mondani anyáéknak, hogy hazamegyek Magyarországra augusztusban. Most egyáltalán nem érzem, hogy haza akarnék menni. Miután lett újra lakótársam, van megint kóruspróba, és most még új bandás társakat is szereztem magamnak, azóta megint ugyanaz a veszett jó érzés Bulgáriában lakni, mint korábban. Ráadásul tegnap délben hívott a kórusnéni, hogy mehetek velük Szerbiába, csakhát az pont akkor lesz, amikor én Magyarországra megyek. Na mindegy, végül is van még sok időm, amit a csajokkal tölthetek. Nagyon szeretem őket, annyira jó, hogy ők a kórustársaim.
Mesélek nektek a tréningről, ahonnan ma jöttem haza. Szófiából egy német sráccal jöttem Koprivtsitsa-ba, ami egy picike bolgár város az ország közepén. Mi szerencsések voltunk, mivel a tréner Szófia mellett lakik egy kisvárosban, így felvett minket és nem kellett buszozni, vagy vonatozni. Kb. két óra volt az út, aminek a nagy részében beszélgetünk. Aztán itt találkoztunk a többi résztvevővel: egy 27 éves török csajszi, nagyon aranyos, jó kis barátnőm lesz; egy 21 éves lett csajszi, ő a szobatársam; egy 23 éves angliai csajszi, hát ő elég fura; egy 22 éves francia srác, aki annyira helyes, hogy ilyen cuki srácot még nem láttatok; egy 21 éves litván srác, aki tök bolond, bírom a fejét; meg ugye az útitársam, aki egy 20 éves német srác, vele még biztos fogok bandázni, mivel ő is Szófiában dolgozik. Szóval így vagyunk mi itt heten, meg a két tréner, vagyis abból az egyik inkább csak a logisztikai dolgokért felel, de ketten vannak. A tréner eszelős jófej. Életemben részt vettem már jó néhány nemzetközi képzésen, de ez a fickó komolyan mondom mindenkit felülmúl. Nagyon jópofa.
Az első este kaptunk egy szatyor ajándékot, annyira nagyon király volt. Lent az étteremben adták át, és komolyan olyan volt, mint karácsonykor, mikor mindenki együtt van, és bontogatja az ajándékait. Jó érzés volt. Amúgy ez király képzés, ahol bort kapunk vacsora, meg ilyenek. Istenem, de szeretlek Bulgária!!!
A csajok egy kicsit olyan csendesebb, visszahúzódóbb fajták, úgyhogy teljes mértékben kiélhetem ökörködési és szereplési hajlamaimat, aminek a tréner nagyon örül, mivel amikor van egy feladat, és senki nem akar első lenni, én mindig jelentkezek, meg bármit csinálni kell, én biztos megyek, mert élvezem. Na szóval ezért a hülyeség szintjének fejlesztését is a srácokkal végzem, és könnyesre röhögtük magunkat. Csütörtök délután a francia sráccal, és a litván sráccal elmentünk a városba bandázni, aztán elkavartunk visszafele úton, mókás srácok. A litván gyereknek olyan kék szeme van, hogy én ilyet még életemben nem láttam. Este, mikor szabad programot kaptunk felmásztunk a hegyre, tök sötétben, a litván, francia sráccal meg a lett csajszival. Később csatlakozott hozzánk az angol lány és még később a német srác is. Szóval ültünk fent a hegyen, egyszer csak hangokat hallottunk, utána meg állatokat láttunk mozogni. De baromi sötét volt. Aztán találtunk egy lovat a vak sötétben, ami elkezdett nyeríteni, meg fújtatni. Erre mi a litván sráccal próbáltuk utánozni, és kommunikálni vele. De a ló nem nagyon értett minket. Erre mondtuk, hogy nekünk nem bolgár nyelvleckék kellennek, hanem lóul akarunk tanulni, és ezt fogjuk kérvényezni. Aztán hallottunk birkákat, vagy kecskéket, nem voltunk benne biztosak, hogy mik, csak a kolomp hangját hallottuk a nyakukban. Szóval utána azok hangját is elkezdtük utánozni. Aztán meg már minden állatul beszéltünk. A francia srác eldöntötte, hogy felmászik arra a bazi nagy ló szoborra, ami a hegycsúcson volt. De baromi sötét volt, és mondtuk neki, hogy nem kéne, de ő csak megmássza. Még felfelé ment is a dolog, de nem tudott lejönni. Aztán már ő is félt, hogy le fog esni. Aztán nagy nehezen csak lemászott, de olyan idétlen, lezuhanhatott volna a szakadékba. - Kár lett volna érte, mert tényleg nagyon cuki kis feje van. Utána már páran hazamentek, de még mi ott maradtunk, a litván srác nagyon frankó gyerek, ökörködtünk egy sort, aztán mivel már következő nap volt, úgy gondoltuk, hogy vissza kéne menni a hotelba.
Pénteken főleg bent kellett lenni, mivel egész nap szakadt az eső. Tanultunk mindenféle okosságot, meg baromkodtunk is megfelelő mértékben. Este pedig táncot tanultunk a szállodában dolgozó recepciós néni segítségével. Jajj, a bolgár táncok nagyon nagyon bonyolultak ám. De azért ügyesek voltunk. Este 10-kor, mikor vége lett, akkor kaptunk szabad programra időt, először úgy volt, hogy elmegyünk a helyi kocsma-diszkó minden egyben helyre, mert a faluban ez az egyetlen lehetőség, de aztán csak leültünk kint, és elkezdtünk beszélgetni. Aztán Ferhan - a török lány mondta, hogy ő nagyon szeret sétálni, úgyhogy elmegy, aztán nem akartam, hogy egyedül császkáljon a sötétben, úgyhogy vele mentem. Ő nagyon kis aranyos, de nagyon csendes, igazából szegény nagyon nem érzi jól magát Bulgáriában, és hétfőn, vagyis holnap már haza is utazik Törökországba. Egyébként meg tök mókás, mert csak 3 nap van köztünk, három nappal idősebb nálam. Olyan nagyon kár, hogy véget ért a tréning, valószínűleg már soha többé nem találkozom vele, bár mondtam neki, hogy lehet elmegyek Törökországba, ott van sok barátom, és akkor meglátogatom. Egyébként ő újságíró, de az itteni munkáját nem szereti, és nincsenek barátai sem, egyedül érzi magát, és ha ő így érzi jónak, akkor biztos ezt kell tennie és fel kell adnia. Remélem, hogy otthon a hazájában megtalálja az útját, és akkor boldog és vidám lesz, mert tényleg nagyon aranyos, és nem volt jó szomorúnak látni. Sokat beszélgettünk aznap este, és közben csak sétáltunk és sétáltunk.
Az utolsó napon olyan túlzottan sok mindent nem csináltunk, pár praktikus dologról beszéltünk, és ekkora jutottunk el arra a szintre, hogy már mindannyian tökre szerettük egymást. Már megölelgettük egymást, meg idétlenkedtünk, és szeretetből piszkálódtunk, mert tudtuk, hogy ezzel nem bántunk meg senkit, már közel voltunk egymáshoz annyira, hogy legjobb barátként viselkedjünk a másikkal. Számomra Liudas - a litván srác, Ben - a francia srác és Ferhan - a török lány lett nagyon jó barát. Olyan rossz érzés volt elválni tőlük. Ölelgettük egy darabig egymást a szálloda bejáratánál, de aztán sajnos menni kellett. Nagyon remélem, hogy még találkozok velük nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor. Elvileg tervezzük Gustav-val a német sráccal és Ben-nel, hogy valamikor szeptemberben együtt elbandázunk a tengerpartra.... jó lenne. Szeretem őket, szeretek idétlen emberekkel együtt lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése