Витоша

Ioana-Románia / Judit-Magyarország / Lera-Amerika

 

Ma elmentünk hegyet mászni. Reggel együtt indultunk Ioana-val és Lera-val, aztán a város szélén találkoztunk Teddy-vel és Lubo-val. Felszálltunk a buszra, ami elvitt minket a hegy lábához, onnan pedig gyalogolni kellett kb. 30-40 percet az első sífelvonóig. Összesen három sífelvonó van a Vitosha hegyen. Itt megvettük a jegyünket az első kettőre oda-vissza. Aztán mikor felértünk a felvonóval (ami jó hosszú volt, 30 perc) akkor csapatunk ketté vált, mert Lubo és Teddy gyalogolni akartak, de mi úgy döntöttünk, hogy hercegnős stílusban fogjuk nyomni, és a harmadik felvonót választjuk a gyaloglás helyett. De először még a pihenőben megebédeltünk, és volt ott egy nagyon szép husky kutya, akit megsimogattam. Na szóval Lubo megmutatta, hogy melyik ösvényen induljunk el ahhoz, hogy megtaláljuk a harmadik felvonót. Úgyhogy megint másztunk felfelé fél órát, ami bár rövid időnek tűnik, de hegynek fel azért nehéz volt ám. Aztán felreppentünk a harmadik felvonóval, és ott már látható távolságba volt a hegytető, de ez elég becsapós volt ám, mert onnan még több, mint egy órát kellett, és a teteje már nagyon sziklás volt. De hatalmas sziklák ám. Akkor Lera már feladta, és csak Ioana-val másztunk fel a legtetejére, és képzeljétek el, hogy olyan magasan voltunk, hogy a felhővel egy szintben voltunk. Annyira király volt, ott voltam, ahol az angyalok élnek, majdnem elértük a felhőket. Eszméletlenül szép hely volt. Aztán lefelé a tetőről más úton mentünk a legfelső felvonóig, kicsit kerülővel, de akkor már próbáltunk sietni, mert a felvonó csak délutánig működik, este már nem. Aztán ott jó sok ember várakozott, legalább fél órát álltunk sorban, mert összegyűlt a sok nép, senki nem akart gyalogolni. Aztán a felvonóban együtt utaztam egy nénivel, akivel elkezdtem beszélgetni, és kiderült, hogy a lánya magyar szakon tanul és egy évig Szegeden tanult, ahol megismert egy srácot, aki most épp itt van, és a mögöttünk lévő ülésen ül. Szóval lent megvártam, és elkezdtünk beszélgetni. Annyira zsír, hogy eljövök a világ végére, és egy hegytetőn találkozok egy szegedi sráccal. Szóval aztán együtt jöttünk így hatan lefelé, mert ott volt Ekaterina a barátnője, meg a csajszi anyukája meg József, és tök jó volt. Aztán a másik két libegőn már Józsival együtt utaztam, és szerencse volt, hogy találkoztunk velük, mert ők tudták, hogy melyik busszal-villamossal-metróval kell mennünk, hogy haza találjunk. Mert az oda úton Teddy és Lubo mutatta az utat, és visszafelé fogalmunk nem volt, hogy merre kell menni. Na szóval kicsi a világ, és Magyarország bármennyire is kicsi ország, úgy tűnik bárhol találkozhatunk honfitársainkkal, akár még a világ végén is a hegytetőn.

Csúcsra törtem :)

A Vitosha tetején