S a boldogság egy pillanat alatt szökött be szívembe

Bár kezdhetném a bejegyzést a hét elejével, és a héten történt dolgokkal, de nem tudom nem lejegyezni már az első mondatomban, hogy mennyire boldog vagyok attól, hogy ma egész délután Rossival voltam. Itt van, itt van, itt van ő is Szófiában, és én nagyon örülök ennek, és nagyon szeretem őt!

A héten csupán két napot töltöttem munkával, mivel hétfőn jött Petra, ezért 3 szabadnapot vettem ki. Hétfőn és kedden nem állítanám, hogy túl sokat dolgoztam, mert most Geri költözött le, és hát vele olyan jót lehet beszélgetni. Szeretek vele dolgozni. Annyira kis pozitív ember, kimondottan jó érzés a közelében lenni. Kedden fantasztikus képeket gyártottunk, mert az itteni Erasmus irodába le kell adni pár képet, hogy dokumentálni tudjuk, hogy ténylegesen itt dolgoztam. Hát elég idétlen dolog szerintem, de ha kell, hát kell.

Kedden voltunk az UKI-ban előadáson. Nagyon király volt. Nem is értem, hogy miért jöttek csupán oly kevesen. Mi négyen mentünk: Enikő, Diana, Petra és én. De ezen a napon nem is az volt a legjobb, hogy megnéztük az előadást, hanem az, hogy Györgyi visszajött a messze a nagyvilágból, és újra itt van!

Szerdán iszonyat jó volt, annyit röhögtem, mint már régen. Olyan volt, mintha újra főiskolás lennék. Enikőék szervezete rendezett egy képzést, hogy segítsék a bolgár fiatalságot, hogy könnyebben találjanak munkát. Arról szólt, hogy hogyan kell viselkedni egy állásinterjún, és hogyan kell jó önéletrajzot írni. Persze bolgárul volt az egész, de azért egészen jól értettem. De nem csak egyszerű előadás volt, hanem aktívan bevonták a résztvevőket is. Különböző feladatok voltak, és folyamatosan szólingattak minket. Kérdéseket tettek fel, mi meg válaszolgattunk. Petrával és Dianával mentünk. Petra annyira beparázott attól, hogy majd mi lesz, ha őt felszólítják, hogy úr isten, ő is tudja, hogy miről van szó, hogy fogta magát, és egyszerűen kiment a teremből. Te jó ég… hát ezt meg miért? Én alig vártam, hogy felszólítsanak, mert teljesen jól kitaláltam, hogy majd magyarul fogok mondani valamit, és kíváncsi voltam nagyon az előadók és a résztvevők reakciójára is. De az istennek nem szólítottak fel, pedig mellettem már mindenkit kérdeztek. Hát kicsit elszomorodtam, pedig szerintem poén lett volna.

Csütörtökön a városban lődörögtünk, és igazából nem történt sok minden. Esett az eső. Egész héten szomorkás idő volt sajnos.

Ma pedig reggel bekapcsoltam a gépet, és látom, hogy csomó üzenetem érkezett facebook-on, és ezek közül az egyik Rossi-tól jött! Ááááááááááááááááááá hát én olyan nagyon felboldogultam, hogy uristenuristenuristen! Aztán beszéltünk telefonon, és alig vártam, hogy délután 3 legyen, hogy újra láthassam. Majdnem másfél éve láttam utoljára, amikor eljöttem Brüsszelből. Annyira régen volt, és mégis milyen közeli emlék.

Előtte viszont be kellett mennem az UKI-ba, mert szerettem volna valami infót szerezni Magyarország és Bulgária kapcsolatáról, de sajnos nem jártam túl sok sikerrel. Szvetli bácsi előkeresett valami könyvet, de az nem igazán az, ami nekem kellett. Beszéltem Júliával is, de sajnos nincs ilyen könyv. Beültem Nellihez, aztán jött Györgyi is, és tisztára boldog voltam. Szeretem a Nellit, szeretem a Györgyit, és nagyon szeretek velük lenni! Olyan jó emberek, és olyan jó velük lenni. Nagyon, nagyon örülök annak, hogy ismerem őket.

Utána pedig egészen estig együtt töltöttem a napot Rossival. Nagyon jó volt, hallgatni a vele történt dolgokat, és megosztani vele azokat, amik velem történtek. Jó volt újra látni, vidáman és lelkesen. Az egész nagy világban nem ismerek egyetlen embert sem, akinek nála tisztább lenne a lelke. Annyira gyönyörű lelkületű ember, a legkedvesebb, akit ismerek. Olyan ember, akiért azt mondom, hogy nagyon örülök neki, hogy itt és most élek. S ha csak ő az egyetlen jó ember a földön, akkor is már tudom, hogy van a világon jóság. Életem egyik legmeghatározóbb személyisége. Nem túl sok ember van, akire ennyire felnézek. Az anyukámon és rajta kívül senki mást nem ismerek, akiben csak és kizárólag jóság és szeretet lakozik, bármiféle negatív dolgot mellőzve. Hálás vagyok a sorsnak, hogy találkoztam vele. És teljesen mindegy, hogy a világ mely országában vagyunk, és teljesen mindegy, hogy mennyi ideig nem látom őt, mert halálunk napjáig barátok maradunk. 

szevaaa új szobaaa

Egészen sok minden történt az elmúlt pár napban, úgyhogy próbálom értelmesen összeszedni a kis gondolataimat.

Egyik fontos momentum az volt, hogy átköltöztem az új szobámba, mivel rátaláltunk az új lakótársunkra. Szerda este jött újra megnézni a régi szobámat, és bár korábban azt mondta, hogy túl kicsi (4x4 m) de most mégis azt mondta, hogy jó lesz itt neki, mert már nem bír tovább az apjával együtt élni. Úgyhogy csütörtök délután át is pakoltam. De annyira kis ügyesek voltunk Julia-val, hogy 50 perc alatt felmostuk ezt a szobát, átpakoltuk a bútorokat, áthoztuk az összes cuccomat, és feltakarítottuk a régi szobámat. Nagyon meg voltam elégedve magunkkal.

Az új kis lakótársunk egy író, költő srác. Akit bár itt nem ismertek el, de Amerikában több díjat is kapott munkáiért. Elsőre nekem igen fura volt, olyan szakadt beduin bevándorló, szakállal, meg félig kócos, félig rasztás hajjal. Viszont ma elkezdte bepakolni a cuccait, és rendbe szedte a szakállát, meg egy mókás kis sapka volt a fején, és hirtelen irtó helyesnek tűnt. Na aztán majd kiderül, hogy milyen ember, hiszen még nem ismerem. De ami késik, az nem múlik.

Az új szobám a Vitosha hegyre néz. Pontosan ugyanúgy, mint 2011-2012-ben Lyulinban. Annyira gyönyörű, még csupa hó, és reggel szépen rásüt a nap. Bár a szoba igen csak hideg, mivel itt nincs olyan jó kis radiátorom, mint a másik szobában, de azért túlélem. Itt egy kis hősugárzó van, de ez a szoba olyan bazi nagy, mint másnak az egész lakása, így nem állítanám, hogy a kis hősugárzó túl hatásos lenne. Viszont napközben igen jó idő van, mivel 10-től délután 3-ig besüt hozzám a nap, és annyira csodás akkor az idő. Este meg bekucorodok a takaró alá és kész. Az egyetlen hátránya annak, hogy nagy szobám van, hogy rettentő mód kuplerájt tudok benne tartani. Bár csak 3 napja vagyok itt, de nincs olyan rész, ami ne lenne tele a szétdobált ruháimmal, vagy valamilyen barkácsoláshoz szükséges kis kellékemmel.

Pénteken olyan jó kedvem volt, hogy szinte ki tudtam volna bújni a bőrömből, mivel Petrával beszéltünk, és mondta, hogy kijön hozzám! :) Úgy beszéltük meg, hogy vasárnap indul, és hétfő reggel érkezik, aztán itt marad péntekig. Na igen ám, de ma elmentek jegyért, és nincsen hely a buszon. Hát biztosan azért lehet, mert otthon most lesz a tavaszi szünet. Nagyon durva, mert jövőhéten csak keddre van jegy a reggeli 6-os buszra, meg csütörtökön az este 6-os buszra. Most éppen fellépésen van, így nem tudom, hogy mi lesz. Ha jön, akkor vonattal jön-e, vagy inkább nem is jön? Most ettől egészen elkeseredtem, mert már tisztára beleéltem magam, hogy itt lesz, és ha mégsem, akkor sírni fogok. :(

Enikőék visszaértek az on-arrival tréningről, és kiderült, hogy még van 2 magyar srác is itt. Hát szinte el sem hiszem, hogy mennyien vagyunk itt magyarok. Ma délután együtt lődörögtünk, elmentünk piacra, meg megmutattam neki pár helyet Szófiában. Érdekes, hogy mennyire otthonomnak érzem ezt a várost, és bármerre megyek, ismerősek a helyek, és mintha minden hozzám tartozna, vagy én tartoznék ezekhez a helyekhez, dolgokhoz.

Reggel nyuszikat gyártottam, hogy majd tudjak mit adni a kis munkatársaimnak húsvétra. Bár az igaz, hogy itt május 3-6-ig van húsvét, de mivel én magyar vagyok, ezért ők is meg fogják ünnepelni a magyar húsvétot, akár akarják, akár nem. :)

Nagyon durván változik mostanában az időjárás. Tegnap reggel ragyogó napsütés volt, majd egyszer csak a délelőtt folyamán elkezdett szakadni a hó. Aztán délután mindezt tetőzte egy jó kis szélvihar is, persze a hó továbbra is esett. Időjárás ide vagy oda, nekem mennem kellett, mert a nyuszikhoz szükségem volt pár eszközre (tempera, pingpong labda...) így becéloztam magamnak a Kauflandot. Ezzel csak az az egyetlen gond, hogy a legközelebbi boltjuk pontosan 1 óra 10 perc sétámba telt szél és hóvihar közepette. Na de hát túléltem, csak egy kicsit lefagytam. Persze, ha már ott jártam bevásároltam rengeteg cuccot, hiszen ez itt a legolcsóbb bolt, és szinte az összes terméküket ismerem. Leginkább olyan, mint otthon a Tesco, ez a legnagyobb, és mindent meg lehet benne kapni. Csak nem olyan drága.

Holnap moziba megyünk, egy 3D filmet nézünk a szurikátákról. Már alig várom.

Ma beszélgettem Renivel skype-on! Annyira nagyon király volt hallani a hangját, és látni egy kicsit. Igazán örülök neki, hogy abban a korban élek, amikor az internet és a technológia már olyan fejlett, hogy messzi lévő barátainkkal is lehetőségünk van beszélni. <3

Eléggé zavar, hogy nem tudom, hogy mi lesz, hogy jön-e Petra, vagy sem. Most leginkább ez köti le a gondolataimat.

újra napsugár, szinte itt a nyár

Igen, tudom, hogy az elmúlt pár nappal adós vagyok, de ennek több oka is van. Egyrészről azért nem írtam, mert nagyon sok elfoglaltságom volt; másrészről pedig, amikor lett volna időm, akkor épp azon küzdöttem, hogy legyőzzem a betegségemet.

A hétvégén sikerült összeszednem valami kis kellemes nyavaját, ami a mai napig tartó lázzal jár, és gyógyszer nélkül igen kevéssé élvezem a létet. Azt hittem valami megfázás féle lehet, de csak lázam van és szarul érzem magam, semmi más tünet ma reggelig. Most viszont úgy fáj a gyomrom, hogy már kezdek kicsit aggódni. Azt hittem, hogy nem is tudok bejönni dolgozni, de végül csak rávettem magam - megjegyzem, nem biztos, hogy ez egy jó döntés volt. Az egyik kis munkatársam is beteg, ő nem is jött be tegnap, és most beszélgettünk, és neki már ez a negyedik napja, hogy borzasztóan kibírhatatlan gyomorfájdalmai vannak, de igazán nem derült ki az ok, hogy miért. Viszont nagyon sok a munka, így be kellett jönnie, még így félholtan is.

Na de mindegy is, a betegségek nem tartanak örökké, szóval beszéljünk inkább a mókás dolgokról. Az elmult négy napban jelentős időt töltöttem a Szófia Film Fesztiválon. Megnéztem 3 britt filmet, 2 lengyelt, 3 görögöt, és egy National Geographic 3D természetfilmet a jegesmedvékről.A lengyel és görög rendezőkkel volt szerencsém személyesen is találkozni, velem egyidős srácok voltak. Ezek a filmek azért nem feltétlenül azok, melyeket az egész világ megismer, és ha megnézed, akkor még 10-szer szeretnéd újra nézni. Voltak köztük jók és kevésbe jók, érdekesek, meghökkentők, és rettentően unalmasak is. Igazából egy film van, ami számomra igen meghatározó volt, így talán arról mesélnék egy kicsit többet.

A címét sajnos elfelejtettem, egy brit srác készítette Dél-Amerika szegény negyedéről. A családok egy 3x3-as "cellákban" éltek, és semmi ingóságuk nem volt. Annyi ruhájuk volt, amennyit épp viseltek, és annyi ennivaló, amit az adott napon találtak. Az emberek csupán picinyke százaléka dolgozott, azok a közeli temetőben pakoltak hullákat, a többi ember pedig egyszerűen a szemétdomb nyújtotta "kincseket" kereste. Több családot is bemutatott a film. Volt köztük egy fiatal anyuka, aki a 20-as éve elején járt, 3 picike gyereke volt. Folyamatosan mosolygott, és mondta, hogy mennyire örül, hogy ők már eljutottak ideáig, hogy van fedél a fejük felett, és van saját házuk. Hát ez a hát a kis cella volt, amit úgy tákoltak össze emberek, a magasba emelkedve rengeteg ilyen tákolt szint egymáson. Boldogok voltak, hogy éltek. A kis maszatos gyerekek sárdarabkákkal játszottak, egy nagy összetartó közösségnek tűnt az egész, akik számára az anyagi javak egyáltalán nem léteznek. Nem tudom, hogy egyáltalán láttak-e valaha mást - mert szerintem ezek az emberek mind ilyen környezetben nőttek fel, így nem vagyok benne biztos, hogy van-e összehasonlítási alapjuk. De tény, hogy boldogok voltak ott, és az egész olyan természetközelinek tűnt. Persze ilyenkor mi, civilizált környezetben élők sajánljuk őket, hogy szegényeknek semmilyük nincs. De kérdem én, hogy mit ér mindaz, ami körülvesz minket, hiszen ezek csak tárgyak, melyek úgy sem maradnak velünk örökké. Nyilván nem akarok olyan körülmények között élni, ugyanakkor az is biztos, hogy túl sok az, ami nekem/ nekünk van. Számos felesleged dologgal vesszük körül magunkat, és elfeledkezünk arról, hogy ezek mind értéktelenek, hiszen értéke csak és kizárólag olyan valaminek lehet, ami bennünk lakozik, és mindig velünk van. 

Az én életem közel sem hasonlítható ahhoz, ahogyan azok az emberek élnek, azonban mióta itt vagyok Bulgáriában én is sokkal alább adtam az igényekből. Ezt úgy értem, hogy egyetlen bőröndnyi felszerelésből élek, úgy, hogy ebbe minden belefért, cipő, ruha, ünneplős öltözék, télikabát, takaró ... szóval be kell azt látni, hogy otthon a két ruhásszekrényben sorakozó ruháim nagytöbbsége valójában teljesen felesleges. A lakás, amit most bérlek igazán minimál berendezésű. Ezt úgy kell elképzelni, hogy nincsen egyetlen szekrény sem, nincs egyetlen ágy sem, mégis megvan mindenünk. Matracokon alszunk (állítom, kényelmesebb, mint egy ágy), kis fém polcaink vanank, és alkalmazzuk kreatív tulajdonságainkat. A legnagyobb szoba az, ami úgy-ahogy bútorozott, ott van egy ülőgarnitúra, egy nagy matrac, egy kis asztal, egy dobozokból és falapból összetákolt íróasztal szerűség, és egy láda. Nálunk csak matrac és fémpolc. Igazából kollégista koromban már alkottunk kartondobozból, és igazán tökéletes volt a művünk. Most kartondobozból van a tárolós polcom, a számítógép asztalom, a szemeteskukám, és a szennyestartó kosaram is. Talán lehetne szebb is, de funkcióját tekintve tökéletes, és ár-érték arányt figyelembe véve hogyan lehetne valami ennél jobb, hiszen ingyen volt. Valójában be kell azt látni, hogy a mai kereslet-kínálati világ csupán az emberi önzőségen, kapzsiságon, és szerzési vágyon alapszik. Alapvetően számos teljesen felesleges dologgal rendelkezünk, és folyamatosan vásárlunk, pedig nincs is rá szükségünk egyáltalán. Nekem igazából életem végéig semmi ruhát nem kéne már vennem. Szerintem nem tudok olyan hosszú ideig élni, hogy az összes ruhámat elkoptassam. És úgy gondolom, hogy ezzel mindenki így van. Akkor mégis miért vásárlunk folyton újabbnál újabb ruhákat, cipőket, táskákat...? Ez mind a bennünk lévő szerzési vágy. De attól mi nem leszünk többet, mert több tárgy fölött rendelkezünk, szóval akkor mi is az értelme?

Minden esetre ez egy elgondolkodtató film volt számomra.

Tegnap este egy rendkívül érdekes előadáson voltam. Műfaját tekintve nem tudom, hogy minek nevezzem, és még soha nem voltam ilyesmin. Egy egszemélyes darabot adott elő egy 27 éves bolgár színésznő. De nem egyszerűen csak elmondta a művet, hanem eljátszotta (több szerepet egy személyben) illetve közben előadott 5 zongoraművet is, bár őszintén szólva nem teljesen értettem, hogy a zenének mi köze van az egészhez. Nyilván nem értettem teljes mértékben az előadást, mert annyira gyorsan beszélt bolgárul, de nagyon magával ragadó volt az egész, és annyira szépen játszott a billentyűkön, hogy teljesen ledöbbentem. Nem tudom, hogy milyen darabokat adott elő, de egyszerűen gyönyörű volt. Igazán remek élmény volt, és örülök, hogy elmentem, annak ellenére, hogy előtte rettentő rosszul voltam, és csak lázcsillapítóval tudtam túlélni az estét, de ez akkor is megérte.

Most van egy tök jó feladatunk, ami a saját céljaimra is rávilágított. Jön egy fontos emberekből álló társaság, akik azért jönnek, hogy körbeutazzák, és megismerjék Bulgáriát. Számukra kell kitalálni egy utitervet és programtervet. Valami tökéleteset kell alkotni, ami azért is tetszik nekem, mert én is tervezek egy körutat, vagy kettőt. Ugyebár a 3 hónap alatt van 6 szabadnapom, ebből egy azért kell, mert lesz egy szombati nap, ami munkanap - na én pont nem az leszek, aki ekkor dolgozik, így marad öt. Vagyis két hétvégét hozzáadva 9 napom lesz az egyik ilyen kalandomra. Májusban pedig 6 napos szünet lesz a munka ünnepe és a bolgár húsvét miatt. Ha lenne egy fiú bandás társam, aki csatlakozna, akkor végigstoppolnám az országot, ha viszont nem akad ilyen, akkor lehet, hogy inkább szeretnék tök egyedül menni, mert akkor senkihez nem kell alkalmazkodni és minden városban azt tudom megnézni, amit én szeretnék. A tervem: Pazardzhik, Plovdiv, Stara Zagora, Veliko Tarnovo, Ruse, esetleg még más helyek is szóba jöhetnek, de elsősorban ide szeretnék elmennei. Talán még Kazanlak és a Rózsák völgyében gondolkozom. Most ez még egy nagyon elméleti terv, meg kell néznem, hogy mennyibe kerülne a buszjegy a körúton, illetve keresnem kell CouchSurfingen embereket, akik befogadnak, hogy szállásköltség ne legyen. Olyan birka vagyok, hogy nem hoztam hálózsákot, bár nem tudom, hogy hová raktam volna, de most még egy hálózsákot is kell valakitől szereznem. Valamelyik kispajtásomnak csak van, remélem.

Az elmúlt pár nap hűvös idejét váltva, most százágra süt a nap. Ebédidőben kint ültem a parkban, kabát nélkül, és majd megsültem, szóval végre újra tavasz van. Remélem, hogy ilyen is marad. Most még dolgozok 2 órát, és utána indulok a moziba, most nem lesz időm haza sem ugrani. Egy dokumentum film lesz Ázsiáról, ami nagyon érdekel, remélem, hogy jó lesz. :)

oly szép az élet

Ha el tudnám mondani, hogy most mennyire boldog vagyok, akkor biztosan megtenném, de leginkább most azzal tudnám kifejezni az érzéseimet, ha sikkongatva ugrándoznék a szobámban. Igazából nem nagy események történtek, csak találkoztam emberekkel, de olyanokkal, akik fontosak nekem, és ettől annyira jó kedvem van, és olyan boldog vagyok most, hogy még az sem érdekel, hogy pár perccel ezelőtt elkezdett szakadni az eső, és most éppen villámlik odakint.

Először is a reggel a jól indult, mivel bent volt nagy Deszi is. Mondta, hogy hívták az itteni Erasmus központból, hogy küldenek majd valami cuccost, mert minden hónapban írnom kell nekik valami jelentést, és megkérték, hogy csináljon rólam képeket, hogy legyen tárgyi bizonyíték az ittlétemre. Hát jó. Utána beállított engem adminnak a facebook oldalunkon: HolidayBulgaria.net és ezennel a mai napon elkezdtem az itt történő posztolgatást. Azt a rendszert találtam ki, hogy minden nap kétszer fogok valamit oda felpakolni. Az egyik valami érdekesség/történelmi/kulturális/földrajzi dolog lesz Bulgáriáról, a másik pedig vagy a szállodáinkat fogja bemutatni, vagy pedig egy-egy települést, ahol vannak a szállodáink. Tetszik nekem nagyon, hogy én magam dönthetem el, hogy mit csinálok itt. Aztán felraktam még két szállodát a honlapra, már egészen kezd jó lenni Napospart, Obzor, Sv. Vlasz, Neszebár, de még azért jópár nap kell, mire azt tudom mondani, hogy készen vagyok. Ja, és még hirdetéseket kellett intéznem magyarul.

Délután mivel pöntyörgött az eső, ezért eredeti tervemtől eltérően nem mentem el a Magyar Intézetbe, hanem itthon voltam a kis lakótársammal, aki elég érdekes kinézetű sült hagymás babot készített. Hát úgy nézett ki ez a bab, mint valami nagy bogár. Fekete, és kicsit tarka, és annyira hatalmas, hogy inkább megmaradtam az én kis tasakos sajtkrém levesemnél - menjünk tutira alapon.

6 óra után indultam el a CVS irodába, mivel most tartott EVS beszámolót az egyik bolgár lány, aki két hónapja tért vissza Szlovákiából, ahol 11 hónapot töltött. Nagyon király volt, mert volt ott egy spanyol lány is, és kettőnk miatt angolul tartotta az előadását a tervezett bolgár helyett. :) Ott volt egy srác is, akinek még annó, 2 évvel ezelőtt én magyaráztam azt el, hogy mi az az EVS, hogyan kell jelentkezni, és sikerült neki, és Horvátországba ment egy óvodába dolgozni. Ott volt szintén EVS-en a spanyol lány, egymásba szerettek, és így a csajszi ide költözött hozzá Bulgáriába. Jajj, nagyon kis aranyosak voltak. A fene se gondolta volna, hogy ismerősök is lesznek ott. Na meg aztán ott volt Natalie is, ami olyan nagyon jó, mert valami olyan mértékű szeretet és nyugalom árad belőle, hogy azt elmondani nem lehet. Vele tölt az ember pár órát, és megváltozik a világ. Annyira de nagyon hálás vagyok a sorsnak, amiért ilyen barátaim vannak, mint ő. Szeretem Nataliet. Rendívül jó 3 órát töltöttünk együtt, 4 volt EVS önkéntes összeültünk, és annyira jó volt újra átélni a múltat, és felidézni a mókás dolgokat, a barátságokat, a boldogságot, vidámságot, a sok szeretetet, amit a fogadó országban kaptunk. Bárcsak mindenki megtapasztalhatná azt, hogy milyen egy évet EVS ként élni. Egészen más lenne a világ.

Aztán hazafelé jövet olyan öröm ért, amire nem is mertem volna gondolni, és ááááááááááá. Sétáltam haza a sötét (bolgár közvilágítás által nem túlzottan fényárban úszó) utcán, és egyszer csak ki jön velem szembe? Bogdana! Amikor jártam a nevelőotthonba a gyerekekhez, ő volt az egész programnak a vezetője. Bár van 3 saját kisfia, de arra tette fel az egész életét, hogy nevelőotthonban lévő gyerekeknek segít. Áldott jó egy lélek, és velem is mindig annyira kedves volt, és úgy megszerettem. Minden hétvégét vele és a gyerekekkel töltöttem. El sem tudjátok képzelni, hogy milyen jó érzés az, mikor egy éve nem látott ember egyszer csak teljesen véletlenül a semmiből előtted terem, és tárt karokkal rohan feléd, hogy átöleljen. Istenem, de boldog vagyok a mai nap. Meghívást kaptam tőle, hogy menjek majd el valamelyik hétvégén hozzájuk. Ja, meg volt vele egy hölgy (a nevét természetesen nem tudtam megjegyezni) aki meg valami foglalkozásokat tart, és együtt járnak szombatonként latin táncra, mert valami projekt keretében szereztek egy oktatót, aki 3 hónapig ingyen tanít, és mondták, hogy csatlakozzak hozzájuk, minden szombat este latin táncot tanulni. Hááát őszintén szólva nem érzem annyira közel magamhoz ezt a témát, talán egyszer, de csak és kizárólag Bogdana miatt esetleg elmegyek, bár nem látok rá nagyon nagy esély. :)

Ahogy telnek itt a napok egyre inkább világossá válik, hogy miért is húzott ide vissza a szívem. Tele van a város olyan emberekkel, akiket nagyon nagyon szeretek. Nem tudom, hogy miért van, hogy itt vannak ezek az emberek és nem Szentesen. Valahogy olyan más itt. Normális esetben az ember családja az, akiket a legjobban szeret, és persze a közeli barátok. De én mégis úgy érzem, hogy itt őket szeretem nagyon, és már érzem, hogy hú de borzasztó lesz újra elmenni Szófiából. Bár eleve felkészítem magam folyamatosan, hogy csak nagyon rövid ideig vagyok itt. Az összeadom a világ összes országából azoknak a barátaimnak a számát, akik számítanak, az a szám kisebb lesz, mint azoknak a száma akik itt vannak Szófiában. Minden egyes nap örömet okoz találkozni valamelyikőjükkel, vidámságot és boldogságot hoznak az életembe, és ettől lesz minden olyan szép.

Ma pedig még egy csodás dolog is történt. Amikor haza értem a munkából, akkor egy galamb volt az ablakpárkányomon. Ez lehet, hogy másnak nem számítana semmit, de nekem ők jelentették az első barátokat itt Szófiában. Már az első napom azzal kezdődött, hogy galambot etettem az NDK mellett. Utána otthon felszoktattam őket az ablakba (erről már 1-2 évvel ezelőtt láthattatok sok képet), és a végén olyan szelídek lettek, hogy elfogadták a kezemből az ételt. Minden nap kétszer etettem őket, és volt egy kis kedvencem, az egyetlen fehér galamb. Minden reggel ő ébresztett, és ha 7-kor még nem volt előtte a reggelije, akkor addig verte az ablakomat, amit meg nem etettem. Mindig odafigyeltem arra, hogy jó minőségű madár eleséget vegyek nekik, azt nagyon szerették. Volt, hogy egyszerre 20-25 galamb volt az ablakpárkányomon. Épített egy szép madáretetőt is, ha esetleg kisebb barátaikat is elhívják, de a 12. emeletre csak a galambok jöttek fel. Szóval 1 éven keresztül minden nap meglátogatta naponta többször, ezért lettek olyan fontosak. És most meglátogatott egy szürke galamb. Gézának neveztem el. Sajnos most madáreleségem nem volt, így szétmorzsoltam egy karéj kenyeret. Persze, amikor kinyitottam az ablakot, rögtön tovaszállt, mert megijedt. De remélem, hogy hamarosan rájön, hogy én nem bántom, és majd ő is olyan szelíd lesz, mint a kis fehér galambom. Ahogy szépen eszegetett, egyszer csak ide jött egy kis barátja, akit Otíliának neveztem el. Hát ez de egy szemtelen jószág volt. Elkezdte bántani Gézát, csak hogy övé legyen a sok morzsa. Remélem, hogy meglátogatnak még sokszor. El ne felejtsek majd madáreleséget venni nekik!

Szóval így telt a nap, ismét csodásan, és holnap pedig már péntek lesz, alig várom, Szófia Film Feszt újra, és szombat és vasárnap, és sok alvás, és sok-sok film.

Vattacukorfelhők tánca

Annyira imádom a tavaszt, a napsugarat, a bárányfelhőket az égen, a kismadarakat, a mosolygós arcokat. Mindig is az volt a kedvenc időszakom, amikor már kabát nélkül lehet kint lenni, és fújdogál a szél, de olyan kellemes, langyos kézzel ölel át. Nagyon örülök annak, hogy a park mellett lakok, mert így minden ebédidőt kint tudok tölteni. Olyan kellemes volt pólóban ülni a padon, és a nap ölelő sugaraival átölelve figyelni az égen táncoló vattacukor felhőket.

Ma viszonylag kevés szállodát raktam fel, csak hármat, mert egyik ismerősöm a facebookra kiszposztolt valamit, és ránéztem erre a honlapra, mivel érdekesnek tűnt, és annyira lekötött, hogy nem tudtam otthagyni, és leglább 2-3 órát azzal töltöttem, hogy ezt olvastam:
http://tudtad.osztod.hu/

Reggel azt mondta Geri, hogy ha unom a szállodákat, akkor csináljam azt, amit szeretnék, foglaljam el magam valamivel. :) Hát nem nehéz, ha az ember előtt van egy számítógép internet kapcsolattal.

Munka után rohanásban voltam, mert megbeszéltük Sznezsivel, hogy találkozunk este. De addigra még ki kellett mosnom (mármint a mosógépnek, nekem csak meg kellett várni), kiterigetni, el kellet menni a víznyelő helyhez, mert nem volt már vizem, venni kellett kenyeret, mert az is elfogyott. Aztán még pár percet beszéltem anyáékkal, és indulnom is kellett. Hááá, de király volt újra találkozni! Sznezsi az az ember, akihez leginkább tudnám kötni az egész bolgár létemet. Amikor először léptem Balkán földre, akkor azért voltam itt, mert egy emberi jogi projektben vettem részt, amit ő szervezett. Aztán tőle kértem segítséget, hogy hogyan tudnék visszajönni Bulgáriába. Az ő segítségével sikerült ide jönni EVS-re, majd fél évig, ő volt a superviser-em, nagyon nagyon sok mindent köszönhetek neki! Már majdnem egy éve nem láttam, és jó volt újra találkozni, és beszélgetni. Annyira jó emberek vannak Szófiába, és én annyira örülök neki, hogy ilyen embereket ismerek!

zongoraest

Délután beszaladtam az egyetemnél lévő metró megállóhoz, mert tudtam, hogy ott van egy információs központ, és úgy gondoltam, hogy ott tudnak nekem segíteni abban, hogy megírjam a tanulmányomat Bulgária és Magyarország turizmusáról. Nagyon segítőkész volt a srác, de mondta, hogy ő itt csak Szófiáról tud infót adni, viszont van egy másik hely, bent a központban, ami Bulgária turisztikai központi irodája, és ott biztosan tudnak majd nekem segíteni. Mivel még volt kis időm, mielőtt este készülni kellett volna, ezért elmentem arra, ahol nagyon kedves emberekkel találkoztam. Gyakorlatilag pár pillanat alatt megkaptam minden szükséges dolgot, ami segítségével megírhatom a munkámat. Egy kupac könyvvel a kezemben térem haza, így a tanulmányom egy harmada már meg is lesz. Aztán a magyar részt majd a Magyar Intézetből fogom beszerezni, mert ha emlékeim nem csalnak, akkor ott volt mindenféle dolog Magyarországról. A két ország kapcsolatát meg majd az interneten keresztül megoldom.

S, hogy miért is volt jó, hogy elmentem ebbe a turisztikai központba? Mert ez a közelében van az egyik kedvenc kis boltomnak, ahol tavaly 4 leváért vettem meg a kedvenc farmer nadrágomat, és trotyak térdgatyámat. Bár haladnom kellett volna, de mivel ott voltam a közelbe, ezért beugrottam, és képzeljétek el, hogy a héten kiárusítás van, mert jövő héten hétfőn érkezik teljesen új árukészlet, és ezért minden 2 levában kerül!!! Hohhh, csupa öröm ez a nap. Igazán rendes voltam, mert bár a fél boltot meg tudtam volna venni, de csupán egyetlen bőrönddel jöttem, és minden egyes dolog, amit megveszek, csak felesleges teher, amit majd haza is kell vinni. Szóval csak egy hosszúnadrágot, és egy halászgatyát vettem, pedig annyi minden mást is szerettem volna. Aztán mondja a pénztáros csaj, hogy pénteken az egész bolt 1 leva lesz, mert kell a hely hétfőre. Hóóó hát akkor jó, ez egy isteni jel volt arra, hogy pénteken vissza kell még mennem. Volt még két kapucnis pulcsi, ami nagyon tetszett, meg egy-két nadrág, meg a kicsiknek is találtam pár pólót. Nem tudom, hogy még meglesz-e pénteken, de ha nem az sem nagy gond, mert van két új nadrágom, és ettől boldogság van.

Aztán haza jöttem, de készülni is kellett már, mert a zongorakoncert nem vár. Úgy voltam vele, hogy nem sietek nagyon, úgy is lesz hely, de azért megyek kicsit korábban, hogy Szvetli bácsival tudjak pár szót váltani. Mikor beléptem, mondta Szvetli bácsi, hogy haladjak, mert a barátnőm már bent vár, és menjek be, mert nem lesz helyem. Bolgárok – időbe jönnek – 20 perccel korábban már nincs hely??? Hát ez csöppet meglepett. De hát tényleg alig hittem a szememnek, hogy nekem csupán azért volt helyem, mert Enikő foglalt. Ohh, mily fontos esemény, mekkora tömeg. De még a kezdés előtt találkoztam Editkével is, igazgató bácsi feleségével, jó volt újra látni. Koncert után pedig volt alkalmam pár szót váltani Lacival is, szóval remek egy nap volt. Régi ismerősöket újra látni, mindig csodás érzés. Egy 19 éves fiú játszott, de veszett jó volt, és fel nem fogom, hogy hogyan fér az agyába annyi minden, mert 1,5 órán keresztül játszott kotta nélkül. Olyan mókás kis mozdulatai voltak a kezével. :) Nagyon ügyes volt, remekül játszott.

Aztán nem hazafelé vettük az utat, mert végre volt egy kis időnk, Enikőnek is, és nekem is, így gyorsan csak a környéken megmutattam neki pár helyet. Aztán azt mondta, hogy nem villamossal megy, mert akkor még 20 percet kell sétálni, hanem busszal, de azt nem tudja, hogy hol van a buszának a megállója, csak annyit, hogy az NDK közelében. Ja, egyébként azt megjegyzem, hogy éjszakai barangolásunk alatt végig szakadt az eső, és kb 30 perc elteltével már ugyanannyi víz volt a cipőmben belül, mint amennyi kívül, de már mindegy volt. Aztán mondtam neki, hogy csak nézzünk már meg egy térképet, ne csak menjünk a vakvilágba. A 260-as busz megállóját kerestük, ami ott van, az ötös elágazásba, ahol én régen mindig átszálltam az 1-es/ 5-ös troliról a 7-es villamosra, amikor még jártam a nevelőotthonba a tökmagokhoz. Szóval tényleg nincs messze, kb. 15 perc a lakásomtól. Megvártam, hogy megérkezzen a kis busza, és eljöttem én is haza. Jó volt ez az este, tök sokat beszélgettünk. Annyira érdekes, hogy a most érkező EVS emberkék ugyanazokat a dolgokat élik át, amit én is és még sokan mások pár évvel ezelőtt. Mintha a világban minden állandó lenne, attól függetlenül, hogy változik. Fura ellentmondás ez, de mégis így van.

Free afternoon

Éreztem én tegnap, hogy jó hét lesz ez a mostani. :)
Ma délben egyszer csak valaki tönkretette az áram ellátást a Patriach Evtimiy utcában egészen tőlünk kifelé végig. Mivel munka nélküliségre voltunk ítélve, ezért hamarabb elmentünk ebédelni. Aztán mikor visszaértem, még mindig nem volt semmi, így felhívtuk az illetékes társaságot, és ők mondták, hogy már dolgoznak az ügyön, de nagy a probléma, és legalább még 2-3 óra, mire helyre hozzák. Ezért aztán azt mondták a kis pajtásaim, hogy nyugodtan induljak haza, ha tehetnék, akkor ők is ezt csinálnák. Na hát nekem aztán nem kellett kétszer mondani. Szóval így lett a mai napból 3 órás munkaidő.

Aztán egyik barátnőmmel beszélgettem, de hogy már bennük sem lehet megbízni. Mi már több, mint 3 éve ismerjük egymást, még Magyarországon találkozunk egy Eu képzésen. S tudjátok, hogy mit mondott? Hogy most már elég időt töltöttem itt, és ezután csak bolgárul fogunk beszélgetni. :( Bár bolgárul is el tudtam mondani, amit szerettem volna, és azt is értettem, amit ő mondott, de hát na, miért kényszerítenek olyan dologra, amit én nem szeretnék. Bár az is igaz, hogy egyébként biztos, hogy nem beszélnék bolgárul. :)

Bárány kocka :)

Most még csak hétfő este van, de úgy érzem, hogy ez az egyik kedvenc hetem lesz. :)

Reggel 5-kor ébredtem fel, és hallottam, ahogyan a kis esőcseppek táncot járnak az erkélyemen. Mivel még korán volt, ezért pillanatokon belül tovább aludtam, és mire reggel lett, már el is múlt az eső, és a napocska kezdte kidugni az első sugarait.

Igazán kellemes érzés verőfényes napsütésben munkába indulni. Na igen, de amilyen kellemes sétálni, annyira  rossz érzés ilyenkor egy zárt irodába belépni, falak közé, ahol sem napsugár, sem szikrázó kék ég. Valahogyan az istennek nem akart ma bevenni a munka. Szenvedésnek éreztem, és nem is haladtam nagyon, mert kifelé vágytam onnan. De hát azért csak eltelt a munkaidő, de nem adnék magamnak a mai napra, élmunkás kitüntetést.

Napközben valahogyan eszembe ötlött, hogy lehet, hogy Bea is itt van Szófiában. Együtt dolgoztunk nyáron a tengerparton. Bár nem volt túl sok közünk egymáshoz, mert ő Szozopolban volt, de a kis munkatárs pajtásom volt. Szóval ezen felbuzdulva gyorsan írtam neki, és képzeljétek, képzeljétek, ő is itt van Szófiában!!! Áááá de mekkora király. Igazán nem tudom, hogy miért örülök annyira, de tényleg annyira jó érzés, hogy még egy ismerősöm itt van, sőt egész közel lakik hozzám. :) Hamarosan látjuk egymást.

Miután végre kiszabadultam a nap sütötte természetbe, útra kerekedtem, hogy elmenjek a víznyelő helyhez. (A termálvizes kutat hívom így, ami a női piac mellett van, ha esetleg valaki nem tudná.) De olyan gyorsan oda értem, és még lett volna kedvem kicsit lődörögni, ezért elkanyarodtam az ázsiai piachoz. A piac mókás hely, ahol mindig furábbnál furább embereket lehet látni, és mindig történik valami érdekes. Ezen a piacon csak hamisított termékek vannak, és az emberkék csempészett cigit árulnak zsebből. Most például igazán mókásnak találtam azt, hogy két rendőr egy cigány sráctól épp csempészett cigit vett, amikor elhaladtam mellettük. :) Na hát igen, mégis csak itt vagyunk a Balkánon.

Az égiek akarták így, hogy a piacra menjek, mert akkora király dolgot találtam. Egy olyan "Rubik kockát" -inkább nevezzük mese kockának- vettem 1 leváért, hogy még ilyet nem is láttam. Van már mesefigurás kockám, amit szintén Szófiában vettem, azon kutyusok vannak, de annak minden oldala egyforma, csak a háttérszín más. Ezen viszont minden oldalon más van:
- Fehér háttérrel egy rózsaszín szoknyába öltözött bárányka, akinek a fején angyal glória van, a kezében pedig egy nyalóka.
- Rózsaszín háttérrel fehér bárányka, hajában rózsaszín masnikkal.
- Kék háttérrel ciklámen ruhába öltözött bárányka, aki egy kisegérrel kézen fogva sétál.
- Narancssárgás pirosas háttérrel vagány bárányka, aki egy csiga hátán lovagol.
- Zöld réten bárányka család, akik figyelik, hogy egy másik bárányka sárkányrepülőzik.
- Pöttyös háttérrel egy olyan farkaskoma, aki úgy néz ki, mintha nekicsapódott volna egy üvegfalnak, kilóg a nyelve, és össze-vissza állnak a szemei.
Na ez itt a Rubik kocka, beszabahu XD

Aztán új kis kockával a kezemben elindultam a víznyelőhöz, és ekkor elkezdett szakadni az eső. Tanulva a tegnapi időjárásból, vittem magammal esernyőt és széldzsekit is, szóval nem volt gond a kis eső; és mikorra oda is értem a víznyelőhöz, már újra ki is sütött a nap. 

Amikor jöttem hazafelé, valami olyan csodás dolgot láttam, hogy ilyet még soha. A zsinagóga közelében álltam, és a Vitosha hegy felé néztem, és egy olyan kép tárult elém, hogy legyökerezett a lában. Ez egy olyan wow pillanat volt, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Nehéz leírni azt, amit láttam, de sajnos nem volt nálam a rendes telefonom, csak a bolgár, az meg ugye nagyon fantasztikus új darab, és nincs rajta fényképező. Szóval a kép előterében a templom volt, ami Szerdikánál van. A háttér a hófödte Vitosha hegy, miközben felette vakítóan fehér felhők voltak felette. De jobbra, balra, és felém is az ég fedve volt szürke felhőkkel, csak előre volt fény. Eszelős szép volt!

Bár nem a mai nap eseménye, de most raktam fel a képeket, és mivel pénteken a kis rózsa olyan fontos volt nekem, ezért róla is itt egy kép:

Ez a hét igazán mozgalmasnak ígérkezik. Ma egy óra múlva lesz egy film, de fél 11-kor ér véget, és én utálok a sötétben mászkálni, ezért lehet, hogy ma ezt kihagyom. De holnap zongorakoncertre megyek, szerdán barátnős délután lesz, csütörtökön CVS-ben lesz EVS est, pénteken film fesztivál. A szombatot még nem tudom, de vasárnap is film fesztivál. Szóval remek hét lesz ez. :)

Süss fel nap! Ess eső ess!

Tipikus tavaszi időjárás van Szófiában. Ha süt a nap, akkor annyira meleg van, hogy már pulóver sem kell. De egyik pillanatról a másikra hirtelen megváltozik mindez, és elkezd esni. Aztán, mintha elvágták volna, újra kisüt a nap. Az egész hétvége ilyen időjárással telt.

Tegnap, miután csupán pár órát aludtam, igen nehezen tudtam csak kikászálódni az ágyból. De amikor kimentem, akkor egy csapásra elmúlt az álmosságom, és fáradtságom, mert annyira meleg volt, hogy azt hittem, lerohad rólam a melegítőnadrág. Ez volt idén az első olyan nap, hogy muszáj volt a pulóvert is levenni, mert nagyon meleg volt. Igazából nem volt célom, csak szerettem volna sétálni egyet. Eközben olyan érdekes dolgot láttam, amit még eddig sosem. Serdika metrómegállónál az új metrónak a lépcsőjén jöttem felfelé, és velem együtt jött egy galamb is. Ő is jött felfelé a lépcsőn, de nem felreppent, hanem minden egyes lépcsőfokra fellépett, vagyis felugrott. Hát annyira mókás volt, hogy csak na. Én nem láttam még galambot eddig lépcsőt járni.

Délután a Gothe-be mentem, hogy filmeket nézzek, mert most van a Szófia Film Fesztivál. Érdekes érzés volt az, hogy előző évben ott dolgoztam, most meg csak, mint egyszerű néző megyek. Annyira nem változott semmi. Ugyanazok a székek, ugyanúgy elrendezve, ugyanolyan jellegű filmek, persze mások, de hasonló stílus. Négy filmet láttam tegnap.

Az első egy spanyol néma film volt. Rettentően fura, amiben az emberek mászkáltak, mint egy zombi, némelyik ruhában, némelyik ruha nélkül. Különböző helyeken hánytak, vagy pisiltek, és igazából baromira nem értettem, hogy mi is volt az egész mondani valója.

A második egy amerikai volt talán. Hát ez is érdekes volt. Ez egy benzinkúton dolgozó srác meggyilkolásáról szólt. Egy elmebeteg fickó először csak dolgokat vett el, evett, ivott, és baromságokat beszélt. Majd megfenyegette a srácot, utána pedig elvette a pénzt is. Aztán elment, de akkor a srác úgy érzete, hogy cselekednie kell. Utána ment, megállította. Az elmebeteg ember úgy csinált, mintha a keze egy pisztoly lenne, és lelőné. És ekkor a fickó testvére fejbe lőtte a srácot. Majd pedig ez a két birka énekelgetve tovább állt.

A harmadik egy görög néma film volt. Na ennél eseménytelenebb, értelmetlenebb filmet még életemben nem láttam. A címe az volt, hogy keret nélkül. S semmiről nem szólt, üresen álló, lepusztult épületeket mutatott be Görögországból. Hát ez valami szörnyű volt.

A negyedik nagyon nagyon jó volt. Ez egy sváci film volt, ami valóságos eseményen alapul. Egy Nigériából származó srácról szólt, aki a rossz körülmények, és fenyegetettség miatt jött el onnan. De Svájc nem fogad be menekülteket. Egy napra betették egy menekült táborszerűségbe, sokszáz emberrel összezsúfolva. Aztán onnan mennie kellett, találkozott egy másik afrikai sráccal, majd azon keresztül megismerkedett egy svájci nővel, akinek arra kellett, hogy szexuális szükségleteit kielégítse, és ezért fizetett is neki. De sajnos egyszer rosszkor volt rossz helyen, és összefutott két rendőrrel, akik rögtön elkapták. Először börtönbe került, ahol nagyon rosszul lett. Nem volt hajlandó enni, felkelni, vagy bármit is csinálni. Egyik nap hívták, hogy indul a repülő, és haza deportálják. Kezére, lábára bilincset raktak, a fejére sisakot, és mint az állatokat pakolták be őket, több honfitársával együtt. A reptérre vezető úton pisilnia kellett. De még arra sem voltak hajlandóak, hogy levegyék róla a bilincset, a keze hátul volt összezárva. Azt mondta az egyik rendőr, hogy nem veszik le a bilincset, majd ő segít. Szegény srác, sírt a megaláztatottságtól, borzasztó, amit tesznek vele. Szegény csak elmenekült, hogy életbe maradhasson, és ők visszataszítják a halálba, és úgy bánnak vele, mintha egy borzasztó bűnöző lenne. Aztán elvitték a reptérre, ott odakötözték őket székekhez, és elkezdték felpakolni őket a gépre. De ekkor leborult oldalra, és meghalt. Talán a lehető legjobb, ami történt vele az egész film során, mert nem kellett tovább szenvednie. Az alkotás érdekessége az volt, hogy a srác szemszögéből láttuk az egészet. Láttuk a kezét, lábát, pont olyan volt, mintha az ő szemével látnánk az egészet. Nagyon érdekes volt mind a film témája, mind pedig a mód, ahogy készült. A nigériai srác emlékére készült, aki 2001-ben halt meg. Ki volt írva a végén, hogy még a mai napig is ugyanígy járnak el minden esetben a menekültekkel. Borzasztó egy világban élünk.

Ma elhatároztam, hogy kirándulok egyet, vagyis csak sétálok egy nagyot a városban. Sajnos az idő egyik pillanatról a másikra változott, és bár napsütésben indultam el, de röviddel utána elkezdett esni az eső. Akkor még csak picit esett, és közben sütött is a nap, szóval jó idő volt. De 2 órával később, már nagyon rázendült, így úgy éreztem, hogy jobb lesz haza térni. Bár szerettem volna még kint lenni, de 3 óra séta után azért megfelelően fáradtnak éreztem magam.

Reggel kitaláltam, hogy a vasárnapok az én napjaim lesznek. Amikor kijöttem Szófiába, eldöntöttem, hogy egészségesebben fogok enni, mint otthon. Na azért nem esek én túlzásokba, csak egyszerű dolgok, mint például: minden nap megeszek egy almát, egy banánt, és ráveszem magam arra is, hogy egyek némi zöldséget is. Vagy főzök, vagy pedig megpróbálok nem gyors kajákat enni, vagyis legalábbis nem túl sokat. Viszont vasárnap lesz az a nap, amikor ezt mind eltörlöm. Szóval ennek örömére reggelire egy tábla csokit ettem, és egy tál szamócát. Ebédre a McDonalds-ba mentem. Imádom azt, hogy ami Magyarországon 350 Ft, az itt 1 leva, vagyis 150 Ft, így itt igazán nem kerül sokba ide járni. Sajnos ezzel a lehetőséggel igen sokat is élek, pedig tudom, hogy egyáltalán nem egészséges. De ha egyszer annyira de annyira finom. Imádom a mekdodós kajákat! Uzsonnára pedig megettem 3 szelet Nutellás kenyeret. Szeretem ezt a napot, és alig várom a következő vasárnapot!

Március 8 - avagy hogyan lesz egy tökéletes napod

Tegnap reggel volt először, mióta itt vagyok, hogy nem ébredtem fel magamtól, hanem az ébresztőóra csodás hangjára tértem vissza az álmok földjéről világunkba. A bolgár nevelőotthonos gyerekekkel álmodtam, és valahová utaztunk is, kár, hogy nem tudott befejeződni az álmom. De hát muszáj reggel felkelni, mert munkába kell indulni. Bár azért be kell vallanom, hogy egy kicsit megijedtem, mert olyan érzésem volt, mint amikor 2 éve kórházba kellett mennem, megint nagyon fájt valami a gyomromban. Pedig semmi oka nincs a szervezetemnek arra, hogy panaszkodjon. Amit akkor kaptam gyógyszereket, annak egy része még meg van, úgyhogy eldöntöttem, megeszek egy tablettát, amit adott a dokibácsi az erős gyomorfájdalomra. Szerencsére ez hatott is, és délelőtt már semmi bajom nem volt. De ma is hasonló érzésem van, csak kicsit tompább. Az a baj, hogy fogalmam nincs, hogy mitől lehet, remélem, hogy magától elmúlik. 

Aztán elmentem dolgozni. A napom azzal kezdődött, hogy Geri megdicsért, hogy milyen szépen csinálom, amit csinálok, és ez igen csak jó érzés. 

Most így néz ki Sunny Beach

Mivel Naposparttal végeztem, ezért megcsináltam Sveti Vlasban az egy szállodát, amit még a hét elején Geri csak próbaként felrakott. 

Kicsit később megérkezett nagy Deszi is. Szeretem, ha ott van. Azt nem tudom, hogy miért, de mégis csak jó, ha van főnöke az embernek, ráadásul, ha ilyen aranyos, mint ő, akkor öröm, ha a közelemben van. Kaptam tőle új feladatokat, aminek mindig örülök. Életet kell lehelni a facebook oldalunkba, ami most nem túl virgonc. Angolul, és magyarul is kell majd aktivkodni rajta, tiszta jó, nem is gondoltam volna, hogy valamit magyarul is csinálhatok. A másik pedig, amivel foglalatoskodok, hogy ki kell találni, hogy hogyan fogunk Magyarországon marketing tevékenységet végezni, lehetőleg ingyen. 

Szépen telt a nap munkával, amikor is egyszer csak Vanja ideadta a telefont, hogy engem keresnek. Engem? Ki az isten tudja, hogy én itt dolgozok? Ki a jó ég kereshet engem? Itt? Aztán Zsuzsa volt az UKI-ból, és mondta, hogy igazgató bácsi szeretne velem beszél. Hoóo? El sem hiszitek, de felhívott, hogy boldog nőnapot kívánjon. Wow. Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan fontos ember, aki igazgató, és nyolcszázezer ötvenmillió fontos dolga van, olyasmire is figyel, hogy felhívjon valakit, aki egykor az ő általa vezetett intézetben volt önkéntes. Akkora, de nagyon király érzés volt, csak maga a gesztus is, és az, amit mondott. Mert azt mondta, hogy mivel az önkéntesük voltam, ezért közéjük tartozok, rám is gondolt, és még virága is van számomra, és ha tudok, akkor szaladjak be az intézetbe. Hát nem tudom, hogy valaha örültem-e rózsának ennyire. Most itt van a kis virágocskám, és nagyon nagyon szép. Ha már arra jártam, természetesen kicsit ott maradtam, és Szvetli bácsival beszélgettem.

De nem sokat időztem most ott, mert még boltba kellett mennem, hogy beszerezzem a vacsoránk alapanyagát. Rakott krumplit csináltam ala Judit. Ez annyit jelent, hogy volt benne 2 kiló krumpli, fél kiló sárgarépa, erre a rétegre jött a Gyulai kolbász, aztán szirene, sok sok tojás, aludtej, fokhagyma granulátum, újabb krumpli és répa keverék, majd még több aludtej. Igazából be kell vallanom, hogy ez volt életem első ilyen hagyományos jellegű rakott krumplija. Korábban már csináltam rengetegszer, de nem a magyar félét, hanem cukkinivel, csirkehússal, darált hússal, paradicsommal... Reméltem, hogy nem lesz rossz, de ezt a sütőt sem ismerem, szóval azért voltak bennem kétségek. De az eredmény remek lett, mintha otthon lettem volna. És a nap legeslegszebb bókja Mátétól érkezett. Azt mondta, hogy pontosan olyan, mint ahogyan az anyukája csinálja. Hát lehet annál szebb bókot kapni ételre, mintha valaki azt mondja, hogy olyan, mint az anyukája főztje. Úr isten, hát boldog volt az egóm!

Na de előtte még azért ugorjunk kicsit vissza, hiszen a nap nem elhanyagolható, sőt, nagyon fontos része, hogy itt volt a sok kis barátom. Először Boldizsár érkezett, és mivel előtte szóltak a többiek, hogy ők kicsit később érkeznek, ezért volt időnk kicsit játszani. Képzeljétek el, hogy itt Bulgáriában talált egy németek által hamisított magyar kártyát. Hát ez még mekkora durva. És ráadásul nem is 32 lapos, hanem 36 lapos, mert a nagyon birka németek raktak bele VI-ost is, ami ugye nálunk nincsen. Szóval felelevenítettük múltbéli kártya tudásunkat, és zsíroztunk meg 66-oztunk. Annyira régen játszottam, pedig nagyon szeretek kártyázni. Utána megérkezett Máté és Eli is, és négyesben sokkal érdekesebbé válik a zsírozás. Utána jött Mátéék két barátja, egy bolgár-angol pár, de a nevüket sajnos nem tudtam megjegyezni, valahogy a nevek kifolynak az agyamból. Annyira mókás volt elmagyarázni a játék lényegét. Gyakorlatilag gyerek korunkban ez a pirosozás után a következő játék, amit óvodásként megtanulunk, de nekik nagyon nehéz volt azért, mert hirtelen ott van előttük 4 szín, ami valójában nem is szín, hanem évszak, és a sok figurát sem tudják megkülönböztetni, mert nem értik, hogy az ász miért ász, amikor négy jel van rajta, közben a csikó ér négyet, nem az ász. Az alsót, felsőt, és csikót pedig nem igazán tudják egymástól megkülönböztetni. Mennyi egyszerű teljesen összezavarni másokat, csak egy pakli magyar kártya kell hozzá. :) Aztán csatlakozott hozzánk Julia is, a kis lakótársam. Hát sikerült őt is bezavarni a kis kártyánkkal. Utána végre megérkezett Bori is és Enikő is. Jajj, de jó volt újra látni Borit. Enikő pedig csak most érkezett Szófiába, ugyanannál a szervezetnél van, ahol Bori volt. Az érdekes az, hogy az új önkéntes, akivel az UKI-ban találkoztam csütörtökön, ő is Enikő. Eddig leéltem 29 évet, hogy egyetlen Enikő ismerősöm sem volt, és itt két nap alatt szerzek kettőt is. Így aztán végül 9-en lettünk, és végre vacsorázhattunk, már nagyon éhez voltam, mert este 11 volt. Utána pedig volt még túrórudi is, ami eredetileg Eszteré és Martinkáé lett volna, de mivel nem találkoztunk, a tejtermékeknek pedig véges a szavatossági ideje, így a tegnap esténk áldozata lett. Ó, meg még torta is volt, amit a kis lakótársam vett. 

Utána pedig újabb kártyjáték következett, amit sokan nem is ismertünk, csak Máté és Boldi, de ez nagyon durva játék, mert a végén fizikailag kell bántalmazni a vesztest. Persze, mi nem tettük, mert úr isten, miért is bántanánk egymást. A játék neve fütyizés, és sokan is lehet játszani. A lényege, hogy minden játékos kap 3 lapot, és a kezdő emberke 4-et. A kezdő játékos tovább ad egy lapot, ami neki nem kell, a következő játékos ezt felveszi, és tovább ad szintén egyet a mellette ülőnek. Akkor jutsz ki a játékból, ha összegyűlik a kezedben 3 egyforma szín, vagy 3 egyforma szám. Ekkor lerakod az asztalra a lapokat. Akinek utoljára gyűlik ki a 3 párja, az a vesztes. Ennek a játékosnak az a feladata, hogy ki kell találni, hogy az összes többi játékos milyen színt, vagy milyen számot gyűjtött össze. Ha eltalálja, akkor semmi nem történik. Ha nem találja el, akkor jön a büntetés, minden egyes embertől, akinél nem találta el. Emelni kell az egész pakliból, és annak megfelelően, hogy hányast emelt, annyiszor lehet az ökölbe szorított kezére csapni a paklival, lehetőleg úgy, hogy leszedjék a lapok szélei a kezéről a bőrt. Hát na azért nekem annyira nem szimpi a játék vége, talán valami más büntetéssel.

Már 1 óra volt, mikor kitalálták, hogy menni kéne valamerre tovább. Na hát tőlem elég távol áll a bandázzunk kocsmába dolog. Nem tudom, sem az alkohol, sem pedig a füstös levegő nem vonz, még akkor sem, ha a kis barátaim is ott lennének. Illetve álmos is voltam, és egy hatalmas kupac mosatlan edény is várta a velem való találkozást. Szóval útjára bocsátottam a többieket, és következett egy nem túl kellemes mosogatás. Utána még megnéztem a Barátok közt rtlmost-on, hiszen anélkül mégsem érhet véget a nap. De akkora már teljesen túl voltam a fáradtság fázison, és fél 3-kor még azon töprengtem, hogy elkezdjek-e rajzolgatni, vagy inkább mesét nézzek. Szóval bekapcsoltam a youtubon a három kismalac amerikai változatát, de elég gáz egy mese volt, amiben a malacok anyukáját a gengszter medve zsarolja, és egyéb fura dolgok, úgyhogy negyed óra múlva feladtam, és elaludtam. Nem tudom, hogy miért, de reggel 6 után már felébredtem, mondhatni kidobott az ágy. Most pedig már fél nyolc van, és olyan gyönyörűen süt a nap, hogy én mindjárt el is indulok valamerre. 

Szóval mindent összegezve, egyszerűen remek volt a tegnap!

Csodás ez a nap, újra láttam Györgyit!

Minden nap van valami boldogság az életemben, és azt hiszem, hogy már teljesen boldog vagyok, aztán történik valami, ami miatt úgy érzem, hogy még boldogabb lettem, pedig már azt hittem, hogy korábban is az voltam.
Eleve jól érzem magam attól, hogy a munkaidőm minden percét munkával tudom tölteni. Ettől úgy érzem, hogy valami jó dolgot csinálok, ráadásul ennek még látható eredménye is van.

Reggel először nem hagyott nyugodni a tény, hogy a képek fele valamiért nem jó a honlapnak, és addig próbálkoztam a képek átszerkesztésével, mire egy részét sikerült olyanná varázsolni, amit a honlap kis lelke is elfogad. Aztán még kiegészítettem egy pár dologgal a tegnapi négy szállodát, és utána kezdtem csak hozzá az újakhoz. Ma csak hármat csináltam, és az Avalont még nem fejezetem be, de szerintem egészen jót alkotok. Most Vanja volt lent velem ma, mert nagyon sok repülőjegyet kellett foglalni, és a többiek zavarták fent. Ő olyan aranyos, mikor már közeledett ebédidő, akkor mondta, hogy most már kezd értem aggódni, mert még mindig itt ülök. Mondtam, hogy ne aggódjon, csak szerettem volna a Barcelo Royal árait kikalkulálni, és nem szeretem félbehagyni, amit éppen csinálok. Vanja olyan anyuka fajta, aki mindig megkérdezni, hogy hogy vagyok, meg ilyenek. Csináljon-e teát, vagy kérek-e valamit inni… mintha én magatehetetlen lennék. De azért jól esik, hogy törődni próbál velem, csak én nem nagyon hagyom. :)

Aztán következett a nap legjobb része, mert munka után egyből indultam a Magyar Intézetbe. Ó, ha tudnátok, hogy milyen csodás hely az. A világon, az egész nagy világon nincsen ennél tökéletesebb hely. Az UKI boldogságot ad mindenkinek. Nagyon szeretem őket. Ahogy betoppantam, kicsit meglepődtem, mert Szvetli bácsi nem volt ott, sem lent, sem fent, nem tudtam, hogy mi törpénhetett, hiszen ő mindig ott ül. Aztán mentem be a folyosón, és Györgyi pont kilépett az ajtaján. Annyira de nagyon szeretem a Györgyit! Ha senki más nem dolgozna ott rajta kívül, akkor is nagyon szeretnék oda járni. Azért nagyon szeretem a Nellit, Szvetli bácsit is! Csak az a kár, hogy Szandra és Dóri már nincsenek ott. Pedig velük volt teljes és tökéletes az a hely. De mindegy is, mert most boldog vagyok, mert örülök, hogy újra láttam Györgyit. Bárcsak több idő lett volna, de mennie kellett sajnos. De boldogsággal tölt el, hogy ma megölelgetett, és tudom, hogy május 20-ig itt vagyok azon emberek közelében, akiket szeretek.

S a mai nap meglepetése is Györgyitől származik. Képzeljétek el, hogy van Szófiában egy új magyar EVS önkéntes lány. Ma délután 1-kor volt már bent, de mondták neki, hogy 4 óra után én is jövök, és ha tud, akkor jöjjön vissza. Így is lett, így Juditkának lett egy új EVS bandás társa. Nesze neked bolgár National Agency, még válaszra sem méltattak, amikor megkérdeztem tőlük, hogy van-e magyar önkéntes most itt. Hát most megtaláltam én magam, nem szorulok rá a segítségükre. :P
Jó volt nagyon beszélgetni vele, még csak most érkezett, és természetes módon nem sok mindent tud. De mivel bekeveredett a Magyar Intézetbe, innentől kezdve jó kezekben van. Beszélgettünk minden féléről, nagyon kis aranyos. Biztosan sokat fogunk még együtt bandázni. Annyira jó, amikor aranyos új kispajtásokkal hoz össze a sors. Eszelős jó érzés úgy lenni külföldön, hogy a saját nemzetedből találkozol valakivel. Ha bele gondolunk, akkor mennyire lenne érdekes az, hogy otthon találkozok bárkivel? Hát nyilván valamennyire mindenki érdekes, de attól, hogy más országban vagyunk, a helyzet teljesen megváltozik. Mert itt mi alkotunk egy közösséget, és minél többen vagyunk, annál jobb érzés, hiszen tudjuk, hogy van kire számítani, és nem vagyunk egyedül. Órákig beszélgettünk, és ez olyan jó érzés nekem.

Aztán haza jöttem, és mit látok a facebook-on? Renike írt! Alapvetően minden helyzetben nagyon tudok örülni annak, ha valaki ír nekem, vagy csak küld pár sort. De ilyenkor, amikor külföldön vagyok, akkor még inkább fontossá válik minden egyes magyar szó a távol lévő barátoktól. Ti, akik otthon vagytok, nem tudhatjátok, hogy mennyire szükség van egy egy szóra, egy egy levélre tőletek. Mert legyünk akármilyen országban, akárhány új baráttal körülvéve, soha nem felejtjük el azokat, akik távol vannak tőlünk. Soha! És akármilyen jó, vagy éppen rossz napunk van, egy baráti levél nagyon sokat ér. Szeretlek Renike, és nagy ölelést küldök neked a fagyos orosz messzeségbe:

Szeretem a mai napot! Olyan boldogságos, olyan nagyon szeretek most itt lenni. Szeretlek élet!

Honlapszerkesztés

Ma igazán remek dolgot csináltam. Ez volt az első olyan nap, amit reggeltől zárásig végig dolgoztam. Először megcsináltam a képeket azokhoz a szállodákhoz, amit tegnap megadott Deszi. Ekkor már látszott, hogy valami nem okés ezzel a rendszerrel, mert a képek egy elég tetemes hányadát nem jeleníti meg a honlap. Mondtam Gerinek, hogy biztosan van valamilyen szabály arra, hogy milyen felbontású, és milyen méretű képeket lehet felpakolni. Ugye Dóri, azt már tudjuk, hogy csak pontosan megfelelő méretű képek jók. :) Milyen mókás is képeket pakolászni honlapokra. :) De Geri nem tudott erről, szóval nem mentünk sokra, végül írt egy e-mailt a számítógépes srácnak, hogy valami bibbencs van, vagy mi vagyunk birkák, de a képek nem jelennek meg.

Na szóval utána megkaptam a nagy mappát. Ezt úgy tekintem, mint mondjuk a Bűbájok könyvét a boszorkányos filmben, mert ebben van benne az egész nyár. Így nem csupán szállodák adatainak halmaza, hanem egy érdekes dologgá is válik. Itt városokra lebontva megtalálható a nagyon nagyon sok tengerparti szálloda, amiből kiválogatjuk azokat, amelyeket fel szeretnénk rakni a honlapra. Mivel Napospartot én ismerem a legjobban, ezért szabad kezet kaptam, és válogathatom a szállodákat. Nyilván a nyári tapasztalataim alapján nem fogok olyan szállodát berakni, ami problémás volt. Sajnos hiába van az egyes szállodák honlapjain minden nagyon szépen feltüntetve, néha a valóság igencsak eltér azoktól. Meg persze az sem mindegy, hogy milyen a személyzet, hiszen velük kell majd boldogulni. Igazából azt hittem, hogy ez majd milyen gyors munka lesz, de rá kellett döbbennem, hogy nem olyan egyszerű. Sok szállodának nincs is honlapja, így nehéz összeszedni az információt. A képeket le kell tölteni, átszerkeszteni, és még így is a felével valami baja van a rendszernek. A leghosszadalmasabb pedig kikalkulálni az árakat, és felpakolni táblázatba, meg a kedvezményeket, blablaba... Így aztán hihetetlenül gyorsan eltelt a mai nap, egyszer csak már 4 óra lett. 4 szállodát sikerült megcsinálnom: Fiesta, Fórum, Avliga és Chaika. Itt meg is nézhetitek, hogy milyen szépet alkottam: itt a honlapunk
Bár még lesz vele némi munkám, mert a saját véleményt hozzá kell majd még írni, de azért gore-dolu ezek már megvannak.

Tetszik ez a dolog nekem, szeretek elbogarászni, és mindenki nyugton hagy. Igazából senki nem mondja, hogy mit hogyan csináljak, kedvem szerint végezhetem a munkámat.

Ma 2 óra körül bejött Deszi is. Szegényt kitúrtam a főnöki helyéről, mert most én dolgozok az ő gépén. De nem volt gond számára. Azért jó, hogy bejött, mert így legalább tudtam tájékoztatni róla, hogy én eldöntöttem, hogy 4-ig dolgozok, csak hogy legyen tisztába az általam meghatározott munkarendemmel. :) Olyan kis aranyos, kérdezte, hogy a szálláshelyemen minden rendben van-e, jól érzem-e magam, meg ilyenek. Visszagondolva a múltra egy főnök leszarja azt, hogy mi van az alkalmazottaival. Persze nyilván hozzájárul az is, hogy külföldi vagyok, és emiatt mindenki azt hiszi, hogy elveszek a nagyvilágban, pedig nem az az elesett típus vagyok. De azért mindig jól esik, ha valaki érdeklődik a hogyan létem felől. Gondolom, ezzel mindenki így van. De maga ez az egész munkahely olyan vidám légkörű. Mindenki jól érzi magát. Talán szeretik is, amit csinálnak - bár ezt nem tudom, de szerintem igen. Olyan nyugodt, kedves, hangulatos kis hely, ahol mosolyognak a kis munkatárs pajtások, és ez nagyon pozitív. Igazából munka közben nem nagyon van beszélgetés, mivel mindenki foglalásokat, vagy egyéb fontos dolgokat csinál, és nem akarnak téveszteni. Inkább csak akkor van letyepetye, amikor megérkezünk, vagy ebédkor.

Volt ma egy számomra érdekes pillanat, hogy mennyire figyelmes itt mindenki a másikkal, és tiszteletben tarják egymás munkáját. Én lent dolgoztam az alsó irodában, és a többiek fent. A kis Deszi megbeszélésen volt, így egyedül voltam lent. Lejött valamiért Geri, és valamit pakolászott, csörömpölt kicsit, de igazából egyáltalán nem volt zavaró számomra, és többször is elnézést kért azért, hogy zavar a munkában. Engem aztán egyáltalán nem zavart semmiben. De ez nem csak egyszeri eset, mindenki próbál úgy dolgozni, hogy ne zavarja a másikat, és ha zajonganak, akkor elnézést kérnek egymástól. Hihetetlen, hogy mennyire más a bolgár mentalitás. Egyszerűen imádom ezt. Az emberek kedvesek, és segítőkészek. Bárcsak Magyarország is ilyen lenne.

Miután végeztem a munkával mára, találkoztam Liliya-val, akihez eredetileg mentem volna albérletbe. Nem volt túl sok időnk, de azért egy kicsit beszélgettünk, hogy találkozzunk. Hozott nekem csokit - hát ez már nagyon pozitív dolog. De igazából attól függetlenül, hogy interneten milyen jól elbeszélgettünk, nem hiszem, hogy nagy bandás társak legyünk. Nem tudom, kicsit furának tűnt, olyan pancser fajta, már bocsánat. Bár mondta, hogy szeretné, ha mennénk bandázni, meg hegyet mászni, meg CS meetingekre, de nem tartom valószínűnek, hogy vele szeretnék a jövőben bandzáni.

S, hogy a mai napnak is meg legyen a nagy boldogsága, mindenkinek jó a péntek, úgyhogy a drága kis magyar barátaim mind jönnek hozzám vacsorára. Így legalább lesz miért főzni, mert egyébként hétköznap nem nagyon főzök. Főleg, hogy nincs mikró a konyhában, így ételt melegíteni elég nehézkes. Egy adagot meg  ugyan ki főz?

Szép az élet!

Öröm és boldogság van. Nagyon jó napom volt ma.

Reggel először Vanjaval dolgoztam, és képzeljétek el, szállodákat foglaltam. Nyilván, annak, aki ezt csinálja nem túl nagy élvezet, de én még sosem csináltam ilyet másnak, és annyira jó. Mert, ha belegondolok, akkor én döntöm el, hogy mások hová menjenek nyaralni. Mekkora királyság már.

Úgy van, hogy megadja az ügyfél, hogy melyik városba, milyen időpontban, hány napra, kb. milyen árfekvésen akar menni, mi meg keresünk neki szállodákat. Persze egy adott keresésnél legalább 100 megfelelő szálloda van, még akkor is, ha külön kikötik, hogy a város melyik részén, vagy metró állomás mellett legyen, vagy egyéb dolgokat. Aztán mi igazából a képek alapján választunk egyet, kettőt, és igazából maga az utas nem is látja a teljes kínálatot.

De képzeljétek el, nem is gondoltam volna, hogy ha valaki egyénileg foglal szobát, akkor akár háromszoros árat kell fizetnie, mintha rajtunk keresztül. Soha nem gondoltam volna, hogy utazási irodán keresztül foglaljak szállást. Én mindig magamnak intéztem ezeket a dolgokat, egyetlen egy esetben mentem utazási irodával, amikor Görögországba mentünk. De most már látom, hogy érdemes az utazási irodák ajánlatait is figyelembe venni, amikor szállást foglal az ember, hiszen nekik olyan kapcsolataik vannak, amelyek igazán nagy kedvezményeket eredményeznek.

Aztán volt egy kis idő, amikor nem volt mit csinálni, mert Gerinek sok dolga volt, és nem tudta nekem megmutatni, hogy mit kell majd csinálnom. Deszi írt egy e-mailt, hogy miket csináljak, ezért Geri ma megtanította, hogy hogyan kell a honlapot szerkeszteni. Magával a technikai résszel nem túl sok nehézség van, hiszen tudok honlapot szerkeszteni. Inkább csak arra kellett figyelni, hogy mit hogyan kell rápakolni. Mivel a honlapot csak nem rég hozták létre, ezért még kissé üres. Az én feladatom az lesz, hogy majd fel kell töltenem rá a tartalmat. Van egy hatalmas mappánk a szállodákkal, és ebből fogjuk kiválogatni azokat, amelyeket majd szerepeltetünk a weblapon. Ma még igazából konkrétan nem csináltam semmit, mert a Martin gépe nagyon lassú, úgyhogy majd csak holnap a kis főnökünk gépén csinálom meg, ami rám lett osztva, mert Marti gépe szegény annyira lassú, hogy beleőszülök, mire egy lapot megnyit.

A mai munkanapnak volt egy nagyon mókás része. Először is az ajtó nálunk olyan, hogy be kell csengetni, és akkor mi a kamerán keresztül látjuk, hogy ki jött, és kinyitjuk az ajtót. Szerintem, amikor Geri visszajött az ebédből rosszul csukhatta be az ajtót, mert egy futár srác simán be tudott jönni. Utána pedig Deszi és Vanja egyszer csak azt vették észre a kamera képernyőjén, hogy egy fickó megy kifelé az ajtón. Mi egyel fentebbi szinten vagyunk, a földszinten csak mosdó van, és bejárat. Na mindegy, aztán nem foglalkoztunk túlzottan vele. Kicsit később mentem volna pisilni, amikor is láttam, hogy a mosdó ajtaja be van zárva, és nincs benne a kulcs. Nem tudom, hogy milyen meggondolásból, de a mosdó lejáratánál a kulcsot az ajtó külső részében tartjuk, ami eleve rossz ötlet, hiszen bárki bezárhatja az ajtót. Na szóval lényeg a lényeg, hogy valaki bezárta a lejáratot (nem csak wc van lent, hanem egy pince féle helyiség), és hármunknak is pisilni kellett. Aztán Vanja elindult a mellettünk lévő kulcsoshoz, de Deszi elővadászott valahonnan egy pótkulcsot, így aztán mégis csak bejutottunk. Hogy kinek jutott eszébe kulcsot lopni ... nem tudjuk.

Munka után mai napra a CVS irodát terveztem be. Akkora király volt, hogy mind a három kis bandás társam pont bent volt. Pedig elvileg csak Vera lett volna ott, de valamilyen indíttatásból bejött Mira és Katy is. Annak a háznak a bejárati része elég sötét, és ahogy jöttem befelé, akkor kinyitotta Mira az ajtót, és kérdőn szólt, hogy Judiiit? Aztán ahogy észrevette, hogy én vagyok a nyakamba ugrott, és ú de jó volt újra látni, és megölelni, és nagyon szeretem Mirát. Aztán meghallott minket Katy, aki olyan sebességgel jött kifelé, hogy gyakorlatilag majdnem felborított, amikor megölelgetett. Aztán már jött Vera is, és ő is megölelgetett. Ó de jó az az érzés, hogy tartozok valahová. Mert itt vagyok egy teljesen idegen országba, de mindegy, hogy mennyi időt vagyok távol, mert ők mindig a "családom" maradnak. Egyszer közéjük tartoztam, és ez már mindig így is marad. Úgy gondolom, hogy mindenkinek jó érzés az, ha valahol örülnek neki, és tőlük most tiszta boldog vagyok. Ja, és tőlük is kaptam martenyicát. Hát már rég elmúlt március 1, de azt mondták, hogy nem élhetek CVS martenyica nélkül, s ha ők mondják, akkor biztosan így van. Na minden esetre megvolt a nagy visszatérés, és most már igyekszem rendszeresen részt venni újra az önkéntes dolgokban is. Bár most a SFF miatt nem sok minden van, ez így volt múlt évben is, mert ekkor nagyon sok dolog van, de majd áprilisban lesz sok rendezvényük. Ja, és május 1-től 3 új EVS önkéntes lesz náluk. Ezt tudtam, mert láttam már a honlapon. De képzeljétek, hogy egy magyar lány jön. Meg egy spanyol srác és egy olasz lány. Bár nem itt lesz Szófiában a magyar lány, hanem Vlahiban, de azért biztosan tudunk majd találkozni.

Aztán még plusz jó, hogy itt van most a városban Bori is, mert próbálnak a társulattal (ő is EVS önkéntes volt Szófiában majdnem egy időben velem), de sajnos csak rövid ideig marad, úgyhogy gyorsan találkoznunk  kell. Ezért Mátéékkal, és Boldizsárral is gyorsan felvettem a kapcsolatot facebook-on, hogy valamit magyar bandázást hozzunk össze. Óóó de mennyire jó lesz. Egészen fura érzés külföldön a saját nemzetiségű barátainkkal együtt lenni.

Ráadásul ma is gyönyörű napsütés volt, a parkban ebédeltem, és csudajó volt. Szóval szép az élet!

Dolgozz Bulgáriában - 3. felvonás

Mivel pénteken nem kellett dolgoznom, ezért igazából a mai nappal kezdődött el a munkába állásom, de mivel van még pár dolog vasárnapról, ezért most azzal kezdem.

Vasárnap, amikor délben hazaértem, Natalie szólt a kis lakótársamnak, hogy lenne-e kedvünk a parkban bandáskodni vele. Hát persze, hogy mentünk. Ott volt ő, a férje, az édes kislánya, és aztán jöttek az ismerőseik sorra, szóval egész jó kis banda verődött össze. Jó volt, ültünk a napon, és órákon keresztül beszélgettünk. Natalievel együtt dolgoztam a CVS-ben, de nem túl sok ideig, mert ő csak pár hónappal az előtt jött vissza, mielőtt én elmentem, és leginkább csak rendezvényeken meg staff meetingen találkoztunk. Nagyon kis aranyos, olyan áldott jó lélek ember.

Aztán mivel már lement a nap, ezért úgy gondoltuk, hogy ideje haza jönni. Amikor sétáltunk vissza, akkor mondta Julia, hogy a lakás, amiben lakunk egy olyan bolgár hölgyé, aki már 15 éve Magyarországon él. Hát de milyen király ez. Előttünk egy operaénekes lakott itt, de meghalt, így 2 éve a kis lakótársaim költöztek be. Március közepén jön majd Szófiába, és lesz egy színházi előadása. Mindenképpen el kell mennem!

Március 12-én az Uki-ban lesz zongora est, március 15-e alkalmából. Oda is mindenképpen el fogok menni.

Na és akkor jöjjön a mai nap.

Reggel mentem 9-re az irodába, pár perccel korábban értem oda, és csak a kis főnököm volt ott. Nagyon aranyos, és kedves, nagyon fogom szeretni őt. Leültünk egy csésze tea mellé beszélgetni. Mondta, hogy ő mostanában nem igazán van az irodában, mivel belekezdett egy dologba, úgyhogy a kis munkatárs pajtásokkal fogok lenni. Négy kis munkatársam pajtásom van: Geri: nálam egy évvel idősebb lány, aki 20 évesnek is csak nagy jóindulattal mondható. Irtó aranyos, folyton mosolyog, és mindenben segít. Vanja: ő középkorú, szintén mosolygós, és nagyon gondoskodó fajta, aranyos. Marti: vele csak pénteken találkoztam, mert most két napig nem dolgozik, ő egy velem egyidős srác. Velük hármukkal vagyok egy helyiségben. Rajtuk kívül van még Deszi, aki a főnök Deszivel egy irodában ül lent. 

Kaptam újabb martenyicákat, meg Vanja és Deszi múlt héten Bahrein-ben voltak, és hoztak mindenféle édességet, szóval jól indítottuk a napot. Mivel Deszinek mennie kellett, ezért átadott Gerinek, ő fog velem foglalkozni. A mai napon nem állítanám, hogy agyondolgoztam magam. Először meg kellett ismerkednem a két online rendszerrel, amiben a foglalásokat csinálják. Az egyik a go global, a másik pedig valami tourist association bigyó, elfelejtettem a nevét. Na hát túl sok minden nézni való nem volt rajta, úgyhogy pár perc után nem is foglalkoztam ezzel, hanem elolvastam az irodában lévő összes utazási katalógust. Aztán kaptam munkát Vanjától, kellett szállodákat keresnem Törökországban, Spanyolországban, utána pedig Gerinek Isztambulban. Legalább csináltam is valamit. Aztán az ég világon semmit, csak elolvastam a magyar híreket, meg fészbukoztam, és mivel nekem csak 6 órát kell az irodában töltenem, ezért 4 órakor közöltem velük, hogy én akkor most tovább is állnék, mert egyrészt úgy sem csinálok semmit, szóval nincs értelme, hogy ott legyek, másrészt pedig amúgy is már ott voltam 7 órát.

Geri mondta, hogy holnap már több munkát fog adni, csak ma hétfő van, és sok mindent meg kellett csinálnia. Tömérdek e-mail-re kell válaszolgatnia, szóval volt dolga. Hát igazából, amíg van internet, addig én elfoglalom magam, csak nem érzem úgy, hogy a mai napnak túl sok értelme lett volna. Utálok úgy ülni, hogy semmit nem csinálok, teljesen haszontalan időtöltés. Remélem, hogy holnap már tudok valamit ténykedni.

Minden esetre az iroda, és a munkatársak is tetszenek, szóval jó itt, és hát nem egy nap alatt kell megváltani a világot, szóval majd szépen lassan remélem, hogy értelmes dolgokat is csinálhatok. 

Azért érdekes, hogy bár nem túl sok mindent dolgoztam, mégis valahogy olyan fáradtnak érzem magam. Leginkább most lefeküdnék aludni, pedig csak 6 óra van. Bele kell rázódnom újra az irodai munkába. :)

A visszatérés

Szinte elképzelhetetlen, hogy 24 óra alatt mennyi érzés változhat egy emberben.

A csütörtöki nap úgy kezdődött, hogy nem volt áram, (kiderült, hogy az áramszolgáltató elfejtett szólni) én pedig nem néztem meg előtte, hogy mikor indul a buszom Budapestre (bár nagyjából tudtam, hiszen már sokszor utaztam vele, de nem lehet tudni, hogy mikor változik a menetrend). Szóval gyorsan fél 11-kor besétáltam a városba. Fél 4-re felértem Budapestre, és a 2 és fél órás út teljes mértékben azzal telt, hogy elbizonytalanodva éreztem magam. Ugyan miért akarok visszamenni valahová, ahol már éltem? Miért akarom újra elhagyni a családomat, amikor annyira jól érzem magam otthon? Hát ha akkor valaki azt mondja, hogy valami oknál fogva nem mehet el a busz, és itthon kell maradni… hát nem hullattam volna könnyeket. Aztán a buszmegállóban rettentő unalmas volt, de egyszer csak 5 órakor megláttam, hogy begördül a hófehér Group feliratú busz, és akkor tudtam, hogy indulni kell.

Ahogy felszálltam a buszra, kb. 20 perc alatt egyszer csak egyik pillanatról a másikra teljesen elillant minden negatív, vagy kételkedő érzésem. Annyira természetesnek és normálisnak tűnt az, hogy ott vagyok a buszon. Azért már egy párszor mentem ezzel, szóval semmi új nem volt. Talán annyi, hogy most ezek a sofőrök úgy mentek, mint valami eszeveszett, csupán csak kétszer álltunk meg pisilni 10-10 percre, így magyar idő szerint pénteken hajnal 3:15-kor már a szerb-bolgár határon voltunk. Bár nem ült közvetlenül mellettem senki, de mégis olyan kényelmetlen volt, hogy szinte semmit nem tudtam aludni. Főleg azért, mert mellettem a jobb oldali sorban egy olyan ember ült, aki irdatlanul büdös volt, és ráadásul elaludt háromnegyed 7-kor, az egész utat végig aludta, és természetesen olyan hangosan horkolt, mint valami vadállat, úgyhogy a fél busz miatta volt ébren. Na mindegy, reggel fél 6-kor érkeztünk meg Szófiába. Azért imádkoztam, hogy valami miatt érkezzünk kicsit később, mert 5 előtt még metró sincs, és szegény kis lakótársamat sem szerettem volna felébreszteni. De hát szegénykének én voltam az ébresztője.

Viszont rögtön a megérkezésemkor teljesítettem egy dolgot, amit szerettem volna, mert utaztam az új metró vonalon. Mekkora király, hogy már ott van a megálló rögtön a buszmegállónál. Akárki is találta ki, nagyon ügyes volt. Aztán megérkeztem az NDK-hoz, feljöttem a sok feljáró közül az egyiken, és bár a tökéleteset sikerült belőnöm magamnak, de hirtelen mégis teljesen összezavarodtam, mert átépítették az egész sétáló utcát. Színes térkövek lettek, növények, körpadok… szóval kicsit körül kellett néznem, hogy tényleg ott vagyok-e, ahol gondolom, hogy vagyok. A kis lakótársam lejött elém. Csupán 2 percre lakok az állomástól, szóval igazán remek. Lift az nincsen, ezért a 30 kilós bőröndöt fel kellett cipelnem a negyedik emeletre, hát nem volt túl mókás, de azért sikerült. Ez egy kicsi lépcsőház, egy emeleten 1 vagy 2 lakás van. A mi emeletünkön csak mi vagyunk, mivel ez egy nagy lakás. Van 3 nagy hálószoba, egy előtér, fürdőszoba és konyha ebédlő résszel. Igazán remek helyen van, a város szívében, és minden adott a tökéletes 3 hónaphoz. Igaz, hogy elég minimál berendezésű, de hát nem luxus utazásra jöttem. Szeretem ezt a helyet.

Miután berendezkedtem, és beszélgettem kicsit a lakótársammal, elindultam az irodába, hogy megkezdjem az első munkanapomat. Először még beugrottam a mellettünk lévő boltba, hogy vegyek bolgár sim-kártyát. Bent az irodában találkoztam két munkatársammal, akiknek persze a nevüket elfelejtettem, de hát majd megjegyzem. Igazán rendes voltam, mert először csak bolgárul beszéltem velük. Aztán amikor rájöttek, hogy ki is vagyok én, akkor rögtön áttértek az angolra. Felhívtuk Desit, hogy itt vagyok, és mondta, hogy ez az első napom, menjek haza, aludjak, pihenjek, nem kell dolgozni, majd hétfő reggel 9-kor találkozunk. Az iroda reggel 9-től délután 6-ig van nyitva, és négyen dolgoznak ott, + a kis főnökünk. Holnap hétfő, alig várom. :)

Mivel dolgozni nem kellett, ezért utam a Magyar Intézetbe vezetett, hogy láthassam az általam kedvelt embereket. Annyira jó volt kinyitni a nagy fehér üvegajtót, és újra belépni. Szvetli bácsi fent ült, és újságot olvasott, és olyan volt, mintha múlt héten találkoztam volna vele utoljára, és ezzel a pillanattal egyszerűen az elmúlt 10 hónap tovaszállt, és mintha mindig is itt lettem volna, és minden a helyére került. Aztán találkoztam az igazgató bácsival, de neki valami dolga volt, és ment el. Utána Nelli kiszaladt, ment enni, és meglepődött, hogy ott vagyok, és úr isten de jó volt, hogy megölelgetett, és olyan boldog voltam, hogy újra látom. Szeretem Nellit, csodás ember. Aztán jött le Kraszi is, ő is nagyon jó fej. Majd találkoztam Szandra és Dóri utódával … hát, mivel nem akarok rossz dolgokat írni senkiről, ezért inkább semmit. Bár csak pár szót váltottunk, de nekem nem túl szimpatikus. Olyan életunott, világvége arckifejezése van. Ó, hogy hiányzik onnan Dóri, a mindig vigyorral az arcán. Így már egészen más ott lenni. Aztán bementem a könyvtárba Júliához, hogy neki is köszönjek. Igazából Györgyi volt az első, akinek szerettem volna köszönni, de sajnos nem volt ott, de semmi gond, majd jövő héten újra megyek, és akkor láthatom. Igazából csak köszönni szaladtam be, de gyakorlatilag órákig ott maradtam, a fél napot ott töltöttem Szvetli bácsival, és nagyon jó volt.

Mivel az idő gyönyörű, és én imádom a napsütést, ezért a tegnapi napot kint töltöttem, és így lesz a mai napom is. A víznyelő helyemen nyitottak egy Lidl-t, ennél jobb helyre nem is rakhatták volna. Tetszik ez a központban lakjunk dolog, mert minden itt van, ami csak kellhet.

Ma van a bolgár felszabadulás ünnepe, ezen a napon szabadultak meg a török uralom alól, ezért a város tele van ünnepségekkel, zászlókkal felvonuló emberekkel, és rengeteg rendőrrel. Voltam kint reggel az NDK-nál, utána pedig átmentem a orosz emlékműhöz, ott is volt zene meg emberek, meg ilyesmi.

Szóval így telt az elmúlt 3 nap. Azt nem ígérem, hogy minden nap fogok majd írni, de azért igyekszem rendszeresen jelt adni magamról. :)