Huhh, végre már van egy kis időm, hogy írjak, mert már tegnap is szerettem volna, csak nem jutottam ide. Péntek 13. volt tegnap, szerintem jó nap volt nagyon. Tök jót beszélgettem egy sráccal az irodában. Azért jött, hogy EVS-ről érdeklődjön, mert nem sok fogalma volt arról, hogy hogyan lehet jelentkezni, miket kell csinálni, és végül vagy egy órát beszélgettünk mindenféle dologról. Megmutattam neki, hogy hol tudja megnézni az épp aktuális projekteket LTV és EVS-ből. Ennek aztán az lett a vége, hogy elkezdtem olvasgatni az LTV helyeket, mivel oda EVS után is lehet menni. Na szóval találtam egy nagyon szupit Skóciában, ahová több körben lehet jelentkezni, júliusi és őszi kezdéssel is. Erősen elkezdtem rajta gondolkodni, hogy talán Skóciába kéne mennem. Lenne ott egy év, amikor bejárhatnám az egész szigetországot. Bár az biztos, hogy nem túl napos hely, de nagyon tetszik a projekt. Egy árvaházban kéne 3-24 éves korú gyerekekkel játszani, és segíteni nekik a házi feladatokban. Nagyon tetszene ez a munka. Bár az is igaz, hogy ez is önkéntes tevékenység, vagyis nem ez lesz az a hely, ahol Juditka meggazdagszik, de annyira jó lenne ilyesmit csinálni. Tudom, hogy messze van, olyan messze, ahonnan nagy valószínűséggel egy évben csak egyszer jönnék haza, de valami belső késztetés azt mondja nekem, hogy még valahol lődörögnöm kell a világban. Nem tudom, hogy hol, lehet, hogy itt Bulgáriában, vagy egy másik országban. Nem tudom, hogy mit akarok csinálni, vagy hol akarom azt a valamit. A lényeg csak az, hogy mókás legyen, és érezzem közben, hogy valami hasznosat teszek.
Később találkoztam Tedivel, és megírtam a beszámolók egy részét Mirának. Majd itthon befejeztem a dolgomat, és már majdnem este 9 volt. Ekkor megérkezett egy amerikai kis bandás társam, aki 5 hónapot töltött el itt Bulgáriában, előtte pedig 2 évig a Fidzsi-szigeteken élt, tud fidzsi nyelven, annyira mókás volt, utána meg Kínában, és ma reggel ment haza, ezért szerveztünk neki egy kisebb fajta búcsúbilit. Piros Zagorka, sok piros Zagorka (bolgár sör, ami nem is sör ízű, ez az egyetlen, ami itt iható számomra) és némi vodka társaságában hajnalig beszélgettünk, főztünk, ettünk, ittunk, röhögcséltünk. Hát mit nem mondjak, ezután kissé hamar jött a reggel, de mindenképp szerettem volna felkelni, mert megbeszéltem Györgyivel a korizást, és nagyon szerettem volna még egyszer látni a kicsi szotyi Riót. A bulizgatás következményeképp némi fizikai panaszok kíséretében elindultam a központba. Pont akkor értek oda Gabiék is a babócival és Györgyi. Elmentünk megnézni a pályát, de még korán volt, így a játszótér felé vettük az utat, és míg a többiek hasítottak a jégen, addig mi babáztunk. Annyira cukker gyerek, kotor ezerrel, de még egyedül nem tud járni, csak úgy, ha fogja valaki a kezét. Egy darabig galambokat hajkurásztunk, meg hintázott, szaladgált, havat taposott. Ebéd időben beültünk melegedni, ahol bedörgölte a kis sárgarépa főzelékét.
Azt hiszem egyre jobban kedvelem Györgyit. Fura, mert az elején szinte nem is beszélgettünk, az első hat hónapban a köszönésen kívül sok minden nem történt. Bár minden héten találkoztunk a Magyar Intézetben, de soha nem beszélgettünk. Aztán egyszer együtt ebédeltünk Nellivel és Györgyivel, aztán még egyszer csak Györgyivel, közben persze beszélgettünk, és utána már egyre többet beszélgettünk. Meghívott magukhoz, megismertem a családját, babáztunk együtt, és ma is együtt bandáztunk. Jó, hogy itt van, és sok mindenről tudok vele beszélgetni. Szeretem Györgyit.
Később találkoztam Tedivel, és megírtam a beszámolók egy részét Mirának. Majd itthon befejeztem a dolgomat, és már majdnem este 9 volt. Ekkor megérkezett egy amerikai kis bandás társam, aki 5 hónapot töltött el itt Bulgáriában, előtte pedig 2 évig a Fidzsi-szigeteken élt, tud fidzsi nyelven, annyira mókás volt, utána meg Kínában, és ma reggel ment haza, ezért szerveztünk neki egy kisebb fajta búcsúbilit. Piros Zagorka, sok piros Zagorka (bolgár sör, ami nem is sör ízű, ez az egyetlen, ami itt iható számomra) és némi vodka társaságában hajnalig beszélgettünk, főztünk, ettünk, ittunk, röhögcséltünk. Hát mit nem mondjak, ezután kissé hamar jött a reggel, de mindenképp szerettem volna felkelni, mert megbeszéltem Györgyivel a korizást, és nagyon szerettem volna még egyszer látni a kicsi szotyi Riót. A bulizgatás következményeképp némi fizikai panaszok kíséretében elindultam a központba. Pont akkor értek oda Gabiék is a babócival és Györgyi. Elmentünk megnézni a pályát, de még korán volt, így a játszótér felé vettük az utat, és míg a többiek hasítottak a jégen, addig mi babáztunk. Annyira cukker gyerek, kotor ezerrel, de még egyedül nem tud járni, csak úgy, ha fogja valaki a kezét. Egy darabig galambokat hajkurásztunk, meg hintázott, szaladgált, havat taposott. Ebéd időben beültünk melegedni, ahol bedörgölte a kis sárgarépa főzelékét.
Azt hiszem egyre jobban kedvelem Györgyit. Fura, mert az elején szinte nem is beszélgettünk, az első hat hónapban a köszönésen kívül sok minden nem történt. Bár minden héten találkoztunk a Magyar Intézetben, de soha nem beszélgettünk. Aztán egyszer együtt ebédeltünk Nellivel és Györgyivel, aztán még egyszer csak Györgyivel, közben persze beszélgettünk, és utána már egyre többet beszélgettünk. Meghívott magukhoz, megismertem a családját, babáztunk együtt, és ma is együtt bandáztunk. Jó, hogy itt van, és sok mindenről tudok vele beszélgetni. Szeretem Györgyit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése