új lakótársam van

Ma új lakótársam érkezett. Lera hozta hozzánk, és szobatársak lesznek a másik szobában, így mától hárman élünk együtt. Mit is mondhatnék róla? Bolgár, lány, nem túl beszédes, de kedves, és barátságos. A szeme egy kicsit fura, a körmei is hosszúak, rövid, szürke haja van, sokat mászkál a földön, állandóan a nyomomban van, szeret az ágyon fetrengeni, négy lába van, hegyes fogai, dorombol, és nyávog :) Hát igen, Lera beszerzett egy macskát. Soha az életben nem hoznék állatot lakásba, mert szerintem a jószágoknak kint a szabadban az udvaron van a helyük. Na minden esetre attól függetlenül, hogy cuki, és mindenféle állatot szeretek, nem szeretném mondjuk az ágyamban találni, szóval a szobám teljes területe tiltott zóna lesz számára. Mondta már korábban, hogy neki kell egy macska, mert macska nélkül nem tud élni. Azt hittem, hogy egy kiscicánk lesz, ami cuki, meg pici, meg ilyenek. De ez egy nagy macska, amit egy néni szedett össze az utcán, de nem akarta megtartani, és egy munkatársamon keresztül lépett vele kapcsolatba Lera, és hozta el ma. Ha engem kérdeznétek, én egyértelműen kutya párti vagyok, mert a kutyák értelmesek, egy macska hát... csak egy macska nem sok értelemmel megáldva. Eddig volt már pár macskám életem során, de a világ össze macskája sem ér fel egy kutyával. A facebook-on találtam korábban egy nagyon jó bejegyzést valakitől. Volt a képen egy kutya és egy macska. A kutya azt mondta: az ember etet, itat, játszik velem, simogat, vigyáz rám; biztosan ő isten. A macska azt mondta: az ember etet, itat, játszik velem, simogat, vigyáz rám; biztosan én vagyok isten. Na hát pont ezért nem a kedvenc állatom. Beképzelt. Emberekben sem szeretem az ilyet, így állatban sem áll hozzám túlzottan közel. Mondtam Lerának, hogy benne van a lakás szerződésbe, hogy nem lehet állatunk. De azt mondta, hogy ő nem olvasott ilyet. Na mindegy, én nem mondom el a tulajoknak, nem vagyok besúgó, de ha az én lakásom lenne, amit bérbe adok, és mondom, hogy ne hozzanak állatot, valaki meg csak azért is hoz, hát biztos nem lennék boldog. De ez már az ő ügyük lesz.

Ma nagyon fura volt az idő. Délben elindultam a boltba, hogy almalevet vegyek. Ekkor - bár nagyon hideg volt - száz ágra sütött a nap, és kerülő úton mentem, mert annyira jó érzés volt télen a napsütésben sétálni. Csak pár percet voltam a boltban, és mikor jöttem haza, már nagyon hideg északi szél fújt, napsütésnek nyoma sem volt. Aztán felmentem, és leültem, hogy tanuljak egy pár új bolgár szót, és ekkor annyira szépen sütött a nap, hogy bepozicionáltam magam, és napoztam január délután :) De egyszer csak hirtelen jött egy hatalmas világosszürke felhő, és 2 percen belül elkezdett szakadni a hó. De ilyet én még nem is láttam, mert felfelé esett. Esküszöm, nem vagyok hülye, felfelé esett. Bár lehet, hogy azért volt ilyen, mert nagyon fújt a szél és kavarta a hópelyheket, de olyan váóóó volt látni, hogy felfelé száguldanak a hópelyhek. Majd 10 perc múlva nyugat felől elkezdett tisztulni az ég, a felhőt elfújta a szél keletre, és fél órán belül újra tűzött a nap. 

Ma igazából semmit nem csináltam, csak filmet néztem, és gondolkoztam. Nem tudom, hogy mit csináljak, ha vége lesz ennek, és annyi ötlet kavarog a fejemben, mert annyira sok minden van a világon, amit szeretnék kipróbálni, de közben azt is tudom, hogy nem vagyok már 18 éves, és nyilván az eszemmel gondolkozok, és tudom, hogy egyszer szeretnék saját házat, vagy lakást, meg 35 éves kor körül kéne egy gyerek is, így dolgoznom kéne. Az önkéntes munka nagyon jó, mert tudom, hogy valami hasznosat csinálok, és ebben az is jó, hogy az ember főnökei nem úgy tekintenek rá, mint alkalmazottra, hanem valakire, aki jószándékból segít, nem kiabálnak veled, nem parancsolgatnak, nem oltanak le, ha véletlenül valamit rosszul csinálsz. Viszont ebből semmilyen anyagi előny nem származik, melynek következtében soha nem fogok tudni olyan életet élni, amit szeretnék. Vagyis arra a következtetésre jutottam, hogy bármennyire is tetszenek az önkéntes pozíciók, nem mehetek. Egy rendes állás kell. Azt még nem tudom, hogy melyik országban, és mit csinálok majd, és már csak 3 és fél hónapom van, ami már szinte semmi, de az biztos, hogy munkát kell találnom. Igazából bármelyik országban jó lenne, a lényeg csak az, hogy legyen elég szabadnapom, hogy évente legalább kétszer el tudjak utazgatni valahová külföldre, valami olyan helyre, ahol még nem jártam. Jó lenne visszamenni Magyarországra, ugyanakkor bármilyen ország jó lenne, ami azért viszonylag közel van Magyarországhoz. Mondjuk például Ausztráliába nem költöznék el. Nem azért, mert nem érdekel, nagyon is, és remélem, hogy egyszer turistaként majd eljutok oda, de nagyon messze van, és ha hiányzik valaki, vagy valami miatt haza kell menni, az túl bonyolult. Ugyanakkor bennem van az a gondolat is, hogy még most kell lődörögnöm minden felé, mert ha egyszer gyerekem lesz - remélem egyszer csak lesz, ha más nem egy csoki kislány Afrikából - akkor már nem kalandozhatok akármerre. 

Jajj, de most erről jut eszembe, hogy Szvetli bácsi pénteken milyen egyszerű megoldást talált számomra. Azt mondta, hogy keres nekem egy olyan milliomos bolgár ember, akinek huszonéves fia van, és ő lesz a férjem. De ez a milliomos azt akarja, hogy a fia jó oktatásban részesüljön, ezért Londonban fog tanulni, ahonnan csak évente egyszer karácsonyra jön haza. Viszont egész évben fedezi az összes kiadásomat, mert úgy a messze távolból nagyon fog szeretni engem. Így nekem egyáltalán nem kell dolgoznom, mert vesz egy lakás Szófiában, ahol elleszek, és közben pedig fizeti a külföldi utazgatásomat is. De alapjában véve Szófiában leszek, hogy Szvetli bácsit minden héten meg tudjam látogatni. Hát most mondjátok azt, hogy nem jópofa a kisöreg. :)